Százezrek halálát okozó éhínség felé tart Szomália, ahol már az alutáplált gyerekeknek sem jut elég kórházi ágy, írja a teleSUR.
A Save the Children (Mentsük meg a gyerekeket) nemzetközi segélyszervezet az afrikai országban a kórházi ágyak és kórtermek megteltek, az orvosok már sátrakban, tárgyalókban, sőt az utcára leterített matracokon gyógyítják a gyerekeket.
A kelet-afrikai országban a szárazság és az ukrajnai háború miatt az egekbe szökő élelmiszerárak miatt rengetegen éheznek. A jótékonysági szervezet csak májusban rekordszámú, 324 gyereket fogadott be, ami háromszorosa az egy évvel korábbi, hasonló időszakban gondozásba vetteknek. A központban ráadásul egyre több gyerek hal meg az alutápláltság és egyéb betegségek következtében.
Mohamud Mohamed Hassan, a segélyszervezet szomáliai igazgatója szerint a 16 millió lakosú ország egyedül nem tud megbirkózni a helyzettel, ezért a G7 segítségére van szükség. Az éghajlatváltozás frontvonalában álló országban májusban 38 ezer katasztrofális körülmények között élő embert tartottak számon. Becslések szerint ez a szám szeptemberre 213 ezerre emelkedhet, hacsak a világ nem kap észbe. Szomáliában 386 ezer gyerek küzdhet már most is az alultápláltsággal.
Hassan hangsúlyozta: a helyzet sokkal súlyosabb, mint 2011-ben, amikor több mint negyedmillió ember halt meg hasonló okok miatt.
Százezrek halálát okozó éhínség felé tart Szomália, ahol már az alutáplált gyerekeknek sem jut elég kórházi ágy, írja a teleSUR.
A Save the Children (Mentsük meg a gyerekeket) nemzetközi segélyszervezet az afrikai országban a kórházi ágyak és kórtermek megteltek, az orvosok már sátrakban, tárgyalókban, sőt az utcára leterített matracokon gyógyítják a gyerekeket.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„1018 napja rendeleti úton kormányoz az elnyomó Orbán-dinasztia” – 7 rendőr jelent meg Gelencsér Ferenc molinója miatt a Karmelitánál
A Momentum országgyűlési képviselője egy molinót feszített ki a Karmelita kolostor előtti építési kordonra. Rövid időn belül rendőrök érkeztek a helyszínre.
A molinón a Gelencsér Ferenc arra hívta fel a figyelmet, hogy „1018 napja rendeleti úton kormányoz az elnyomó Orbán-dinasztia” – olvasható a Momentum Mozgalom Facebook-oldalán. A Momentum szerint ez éles ellentétben áll az 1848-as forradalom egyik követelésével, amely az évenkénti országgyűlés megtartását szorgalmazta Pesten.
1018 napja rendeleti úton kormányoz az elnyomó Orbán-dinasztia.
1848-as hőseink a 12 pont egyikeként azt követelték,...
„177 évvel később 1848 üzenete számunkra az, hogy elég a rendeleti kormányzásból.”
A rendőri jelenlétről készült felvételeken az látható, hogy az egyenruhások Gelencsér Ferenc mellett állnak, de egyelőre nem tudni, történt-e intézkedés.
A molinón a Gelencsér Ferenc arra hívta fel a figyelmet, hogy „1018 napja rendeleti úton kormányoz az elnyomó Orbán-dinasztia” – olvasható a Momentum Mozgalom Facebook-oldalán. A Momentum szerint ez éles ellentétben áll az 1848-as forradalom egyik követelésével, amely az évenkénti országgyűlés megtartását szorgalmazta Pesten.
1018 napja rendeleti úton kormányoz az elnyomó Orbán-dinasztia.
1848-as hőseink a 12 pont egyikeként azt követelték,...
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szombat délután a Kossuth térre hívták a szervezők mindazokat, akik kiállnak a magyar egészségügyben dolgozók mellett és hallatni akarják hangjukat a jobb hazai egészségügyi ellátásért.
A demonstrációra sokan érkeztek, a tér a kezdésre megtelt. A tüntetésen résztvevő orvosokat, medikus hallgatókat és a támogatásukra kiérkezetteket kérdeztük.
Az orvosok elmondták, hogy nem elsősorban a pénzért jöttek ki a Kossuth térre, hanem a betegekért, a munkakörülmények javításáért. Az tarthatatlan, ha egy házi- vagy szakorvosnak pár perce van csak a betegekre.
Egy orvostanhallgató szerint nem nagyon motiválja őket az, hogy omladozó épületekben kell majd dolgozniuk, pedig a legtöbbjük itthon szeretne maradni, ő is ezt tervezi, és csak ha nem lát más esélyt, akkor menne külföldre.
Az eseményen felolvasták Gálvölgyi János levelét is. A színész kemény szavakkal kritizálta az egészségügyi rendszert, ugyanakkor elismerően szólt az orvosok és az ápolók munkájáról.
Azt kívánja, hogy végre olyan ellátást kapjunk a pénzünkért, amit megérdemelnénk
– írta a színész. Szerinte a kórházak és a mentőszolgálat állapota nem megfelelő, és támogatását fejezte ki a Magyar Orvosi Kamara munkája iránt.
Szombat délután a Kossuth térre hívták a szervezők mindazokat, akik kiállnak a magyar egészségügyben dolgozók mellett és hallatni akarják hangjukat a jobb hazai egészségügyi ellátásért.
A demonstrációra sokan érkeztek, a tér a kezdésre megtelt. A tüntetésen résztvevő orvosokat, medikus hallgatókat és a támogatásukra kiérkezetteket kérdeztük.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor szombaton a gazdasági évnyitón többek között arról is beszélt, hogy a már futó beruházásokat fizeti a kormány Budapesten, de továbbiakra nem adnának pénzt. „Vannak nagy budapesti fejlesztési programok, de a most futókon kívül újabbakat Budapesten most nem tudunk indítani” Helyette a vidéket fejlesztenék, a keleti országrész után a déli területekre szánnának pénzt.
Karácsony Gergely a miniszterelnök bejelentésére a közösségi oldalán reagált. A főpolgármester azt írta:
"Budapestet nem fejleszti a kormány - mondta ma a miniszterelnök. Nyilván nem azokra a vállalásokra gondolt, amiket a Rákosrendező kapcsán kétharmados törvénybe foglaltak, és nyilván nem azt akarta mondani, hogy ami jár az arab befektetőnek az nem jár a budapestieknek.
Szóval a rákosrendezői parkváros létrehozásához szükséges, szerződésben vállalt beruházásokhoz Budapest természetesen ragaszkodik, cserébe szívesen lemondunk azokról a közpénzzabáló és káros kormányzati beruházásokról, mint a Budai Vár átépítése vagy a Józsefváros szétdúlása.
Adják vissza a város törvénytelenül elvett pénzét, és ne akadályozzák az EU-s pénzekhez való hozzáférést, és akkor majd fejlesztjük mi Budapestet"
- üzent vissza a főpolgármester.
Orbán Viktor szombaton a gazdasági évnyitón többek között arról is beszélt, hogy a már futó beruházásokat fizeti a kormány Budapesten, de továbbiakra nem adnának pénzt. „Vannak nagy budapesti fejlesztési programok, de a most futókon kívül újabbakat Budapesten most nem tudunk indítani” Helyette a vidéket fejlesztenék, a keleti országrész után a déli területekre szánnának pénzt.
Kilakoltatás fenyegeti az éberkómás lányát ápoló anyát
Tizenegy éve ápolja éberkómás lányát Kistaj Éva. A család élete fenekestül felfordult, amikor a fiatal nő egy kórházi fertőzés miatt kómába esett. Most pedig az a veszély fenyegeti őket, hogy elveszítik az otthonukat
Kistaj Éva lánya, Katalin 2014-ben átesett egy agyműtéten. A beavatkozás után elkaphatott egy fertőzést, amely teljesen megváltoztatta az életét. Azóta magatehetetlenül fekszik, és folyamatos ápolásra szorul - írta meg a Blikk.
„A történtek után bepereltük a kórházat, az eljárás 6 éve húzódik” – mondta Éva.
„Most az Alkotmánybíróságon van az ügy, hiszen az eddigi döntések szerint nem történt mulasztás. Pedig még egy laikus sem hiszi el, hogy az agyvízben talált gennykeltő baktérium nem igényel azonnali kezelést. Ebből kifolyólag agyhártyagyulladása és szepszise lett, ami végül keringés-összeomláshoz vezetett, ezért került kómába.”
A pereskedés rengeteg pénzbe került, és a családnak most 2 692 000 forintos perköltséget kellene kifizetnie, amelyre még kamatok is rakódtak. Ez óriási teher Évának, hiszen a lánya állapota miatt nem tud munkát vállalni.
„Kicsit talán javult Kati állapota, már egy-egy szót is mond néha, de egyelőre nem tudtunk eljutni a rehabilitációra, pedig az sokat segítene rajta” – mondta Éva.
„És ekkor még ez a rengeteg adósság is! Ha nem tudom kifizetni, elviszik a lakásunkat, az pedig esélytelen, hogy a beteg lányommal albérletet találjunk. Ha otthonba kell adnom, az a biztos halált jelentené számára!”
A család számára indított gyűjtés már hozott némi reményt, az adományozók segítségével az összeg fele összegyűlt. Az édesanya hálás mindenkinek, aki segített, és abban bízik, hogy ha látják, hogy a tartozás egy részét visszafizeti, akkor a végrehajtás is elkerülhető.
„Mindenképpen perújítást kérek, minden szakirodalom és az általam megkérdezett szakorvosok is megerősítettek abban, hogy igazunk van” – mondta Éva.
„Az eljárások azonban nagyon lassan haladnak, így kizárt, hogy ezzel időben meg tudnám előzni a végrehajtást” - tette hozzá.