Május 4-én már megkezdik a korlátozások enyhítését Olaszországban
A koronavírus-járvány első európai gócpontjának számító Olaszország heteken belül megkezdi a korlátozások enyhítését, írja a Reuters. Giuseppe Conte miniszterelnök alig egy nappal azután jelentette be a döntést, hogy a járvány kitörése óta először csökkent az országban az aktív fertőzöttek száma.
Conte közölte, hogy legszívesebben mindent azonnal, akár már szerdától újranyitna, de ez nem lenne felelős döntés. Egy ilyen elhamarkodott lépés csak újra elszabadítaná a koronavírust, és pillanatok alatt romba dőlne minden, amit az elmúlt időben felépítettek.
Éppen ezért egy precíz terv mentén haladnak majd a lazítások május 4-től, amiket szakértők adatelemzései alapján állítanak össze. Figyelembe veszik az egyes ágazatok képviselőinek véleményét is, valamint az állampolgárok visszajelzéseire is számítanak.
Olaszországban még március 9-én lépett életbe a kijárási korlátozás, amit március 22-én tovább szigorítottak. A hétfői adatok alapján az országban 181 ezernél több fertőzöttet azonosítottak, az elhunytak száma meghaladja a 24 ezret.