TUDOMÁNY
A Rovatból

Magyarországon fedezték fel 2022 első üstökösét, a magyar csillagászról nevezték el

Ezzel Kulin György és Lovas Miklós után Sárneczky Krisztián a harmadik magyar csillagász, akiről üstököst neveztek el. Elmesélte, hogyan bukkant rá .
MTI - szmo.hu
2022. január 10.



Magyarországon fedezték fel az új év első üstökösét. Az eddig ismeretlen égitestet Sárneczky Krisztián fedezte fel 2022. január 2-án a Piszkéstetői Obszervatórium 60 centiméteres Schmidt-távcsövével.

"Igazán remekül indult az év a Piszkéstetői Obszervatóriumban, ahol január elseje/másodika éjszakáján

egy hagyományos és egy ultragyorsan forgó földsúroló kisbolygó mellett egy új üstököst is sikerült felfedezni, 36 éve az elsőt hazánkból"

- idézte fel Sárneczky Krisztián, az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) munkatársa a csillagaszat.hu hírportálon hétfőn megjelent cikkében.

Mint írta, rögtön a harmadik átvizsgált képhármason feltűnt egy korábban ismeretlen, 30-40 méter átmérőjű földközeli kisbolygó. "Ez lett a 2022 AC jelű égitest, amely december 28-án 1,1 millió kilométerre haladt el mellettünk, és a felfedezés idején már távolodóban volt" - tette hozzá.

A kutató beszámolója szerint hajnali fél 4 körül az egyik felvételsorozaton feltűnt egy újabb földsúroló kisbolygó is. Erről a 70 méter átmérőjű égitestről később lengyel csillagászok kiderítették, hogy mindössze 3 perc alatt fordul meg a tengelye körül, ami még ezeknél az apró szikláknál is extrém gyorsnak számít - tette hozzá a csillagász.

"Igazából még felfogni sem sikerült, hogy megvan az éjszaka második kisbolygója is, mert pár perccel később, rögtön a következő területen feltűnt egy újabb mozgó égitest, amely azonban más volt, mint az elmúlt másfél évben felfedezett ötven földközeli kisbolygó. Ez is gyorsan haladt a csillagos háttér előtt, de határozott ködösség vette körül" - írta Sárneczky Krisztián, aki az elmúlt években több száz különböző objektumot, köztük számos földközeli kisbolygót fedezett már fel a Piszkéstetői Obszervatórium Schmidt-távcsövével.

"Annyira váratlan volt a ködös megjelenés, hogy elsőre azt gondoltam, a Schmidt-féle optikai rendszerben előforduló, ködös megjelenésű tükröződés (szakszóval Klingon-űrhajó) járatja a bolondját velem, vagy esetleg a kép sarkaiban előforduló apró defókuszáltság miatt elmosódott a kép. Ám a sebtében, digitálisan összeadott felvételeken más volt a ködösség szerkezete és mozgása, mint ezekben a téves esetekben lenne" - emlékezett vissza.

A csillagász ezt követően a Minor Planet Centerrel (MPC) közölte az égitest felfedezését. Mint írta, ez a feltétele annak, hogy a megtaláló személyről nevezzék el az üstököst.

Beszámolója szerint hamarosan a megerősítő felvételek is elkészültek, és mivel ezeken is határozottan ködös volt az égitest, és még egy rövid csóva is látszott nyugat felé, elindította az évtizedek óta várt folyamatot. A csillagász elektronikus levelei alapján az égitest előbb felkerült a földközeli kisbolygókat megerősítő oldalra, majd pár perccel később az MPC munkatársa átrakta az égitestet a lehetséges üstökösöket feltüntető oldalra.

A beszámoló szerint megtalálása idején az üstökös mindössze 60 millió kilométerre volt bolygónktól,

miközben egy átlagos kométát a Jupiter naptávolságában (750 millió kilométer) vagy még messzebb szoktak felfedezni. Keringési iránya ellentétes a bolygók keringési irányával, és pályasíkja is nagy szögben, 63 fokkal hajlik a Föld pályasíkjához.

"Valószínűleg minden idők egyik leghalványabb, parabola közeli pályán járó üstököse akadt a hálómba, amely gyorsan közeledett felénk, így egy hónappal korábban jóval halványabb, két hónappal ezelőtt pedig még a legnagyobb keresőtávcsövek számára is elérhetetlen volt"

- jegyezte meg a kutató, aki írt arról is, hogy az üstökös maximális fényessége 50 ezerszer lesz kisebb annál, hogy szabad szemmel is megpillantható legyen.

A felfedezést követően Európából, Amerikából és Ázsiából is megfigyelték a kicsi, gyors mozgású üstököst.

"Végül január 7-én hajnalban, egy újabb átészlelt éjszaka utáni alvás közben jött a megváltó hír, hogy hivatalosan is a nevemre vehettem a 2022-es esztendő első, C/2022 A1 (Sárneczky) jelű üstökösét" - írta a csillagász.

Ezzel Kulin György (1942) és Lovas Miklós (1942-1986 között öt felfedezés) után Sárneczky Krisztián a harmadik magyar csillagász, akiről üstököst neveztek el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


TUDOMÁNY
A Rovatból
Nincs olyan messze a világvége, mint hitted – japán és NASA-kutatók megmondták, mikor ér véget az élet a Földön
A szerzők úgy fogalmaznak: minden oxigénigényes életformának nagyjából egymilliárd éve maradt. De a cikk végén azt írják: ha addig kijön a GTA 6, pánikra még nincs ok.


A Toho Egyetem tudósai a NASA kutatóival közösen, szuperszámítógépes szimulációk alapján azt állítják: a bolygónk az 1 000 002 021. évre válik lakhatatlanná, és addigra sem az ember, sem a mikrobák nem bírják majd a forróságot – írta a LADbible.

Elsőre ijesztőnek tűnik, de a cikk szerint legalább többé nem kellene adóval, e-mailekkel és csoportmunkákkal bajlódnunk. Sőt, még a napbarnított bőr is jól mutatna – egy ideig.

A tanulmány szerint a földi élet sorsa közvetlenül a Nap élettartamához és fejlődéséhez kötődik. A Nap évmilliárdok alatt egyre forróbb és nagyobb lesz, és fokozatosan ellenséges környezetté alakítja a bolygónkat.

A kutatók 400 000 szimulációt végeztek, és ezek alapján a bolygónk végül annyira felforrósodik, hogy szinte semmilyen élőlény nem marad. Ekkorra az óceánok elpárolognak, a légkör elvékonyodik, a felszíni hőmérséklet pedig lehetetlenné teszi az életet.

Viszont az emberiség jó eséllyel sokkal előbb eltűnik. A modellek szerint a Nap erősödő sugárzása olyan légköri és környezeti változásokat indít el, amelyek megemelik a hőmérsékletet, csökkentik az oxigénszintet, és rontják a levegő minőségét.

A cikk szerint ennek korai jelei már láthatók: a kutatók erősödő naptevékenységet figyeltek meg, például koronakidobódásokat és napviharokat, amelyek megzavarják a Föld mágneses terét, és egy picit csökkentik a légköri oxigént. Ha ehhez hozzávesszük az ember okozta klímaváltozást, a kép elég baljósnak tűnik.

„A Föld bioszférájának élettartamát évek óta a Nap folyamatos fényesedése alapján vitatják meg” – mondta a tanulmány vezető szerzője, Kazumi Ozaki. „Ha ez igaz, akkor várható, hogy a légköri O₂-szint is végül csökkenni fog a távoli jövőben.”

A szerzők úgy fogalmaznak: minden oxigénigényes életformának nagyjából egymilliárd éve maradt. De a cikk végén azt írják: ha addig kijön a GTA 6, pánikra még nincs ok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
TUDOMÁNY
A Rovatból
Ritka vendég, az év egyik legnagyobb csillagászati látványossága tűnik fel az esti égbolton
Október közepétől lesz leginkább látványos a C/2025 A6 (Lemmon) üstökös, amikor a horizont közelében bukkan majd fel. Több mint ezer év múlva jár majd megint errefelé.


Nem kell korán kelnünk ahhoz, hogy megpillanthassuk az év egyik legnagyobb csillagászati látványosságát - írja az Időkép.

Esténként a nyugati horizontot kell kémlelni,hogy megpillanthassuk az év egyik legjobban várt égi látványosságát, a C/2025 A6 (Lemmon) üstököst.

Eddig hajnalonként a keleten tűnt fel, de most október közepétől már az esti égbolton lesz látható. Nyugati–északnyugati irányban, a horizont közelében bukkan majd fel. Fényessége olyan, hogy sötét ég alatt már szabad szemmel is megpillantható lehet. Igazán szép látványt binokuláron vagy kis távcsövön keresztül mutat meg.

Az üstökös október 26-ig mutatja meg magát teljes pompájában. Utána már egyre közelebb kerül a horizonthoz, és a növekvő hold fénye is rontani fogja láthatóságát.

A C/2025 A6 (Lemmon) üstököst 2025. január 3-án fedezték fel a Mount Lemmon Survey égboltfelmérő program keretében. Kezdetben kisbolygónak vélték, ám később kiderült, hogy egy hosszú periódusú üstökösről van szó. Az égitest rendkívül elnyúlt ellipszis pályán mozog, és mintegy 1350 évente tér vissza a Nap közelébe. A számítások szerint a 2025. november 8-i napközelség során keringési ideje 1155 évre rövidülhet, így továbbra is ritka vendég marad a Naprendszer belső vidékein.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

TUDOMÁNY
A Rovatból
A világ legnagyobb pókhálóját fedezték fel magyar kutatók segítségével egy kénes barlangban
Urák István, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem munkatársa és kollégái szerint az óriásháló mintegy 100 négyzetméteres struktúrahálók sorozata, amely több tízezer példány egyetlen nagy kolóniájának ad otthont az albán-görög határon.


Egy új tanulmány alapján a világ legnagyobb pókhálóját fedezték fel az albán-görög határon egy kénes barlangban – írja a The Independent. Urák István, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem munkatársa és kollégái szerint az óriásháló a mintegy 100 négyzetméteres struktúrahálók sorozata, amely több tízezer példány egyetlen nagy kolóniájának ad otthont.

A hatalmas hálórendszer nagyjából 69 ezer házi zugpóknak és 42 ezer tüskésfejű póknak az otthona. A felfedezés azért is rendkívüli, mert a két érintett állat alapvetően magányos életmódú, és eddig nem volt ismert, hogy kolóniákban élnének, a telep ráadásul vegyes fajösszetételű.

A gigantikus hálót 2022-ben, egy, a föld alatt élő vadállatok felmérését célzó expedíción fedezték fel, majd a nemzetközi kutatócsapat többször is megvizsgálta. A barlang bejárata Görögországban található, mélyebb részei viszont Albánia alatt húzódnak. A kutatók azt is felmérték, hogy a példányok miként képesek életben maradni a helyi, zord körülmények között, hiszen a barlang érintett részén nincs napfény, a mérgező hidrogén-szulfid gáz szintje pedig igen magas.

Úgy tűnik, a pókok a rendszerben előforduló, mikroorganizmusokat fogyasztó szúnyogokat ejtik csapdába az óriási hálóval. A csapat azt feltételezi, hogy a házi zugpókok betelepülését épp egy nagy szúnyograj biztosította bőséges táplálékforrás ösztönözte - írta a 24.hu.

A szakemberek DNS-minták révén erősítették meg a fajok identitását. A molekuláris bizonyítékok arra utalnak, hogy a barlang populációi és a felszíni állományok között nincs átjárás.

A genetikai adatok alapján a helyi egyedek eltérnek felszíni rokonaiktól, ami az alkalmazkodás jele. A jóval kisebb tüskésfejű pók számára a fényhiány segítheti a fennmaradást, a sötétben észrevétlenül élhetnek a másik faj mellett.

A Subterranean Biology folyóiratban 2025 októberében publikált tanulmány szerint a barlang egy kemolitotróf rendszer, ahol a táplálékháló alapját nem a napfény, hanem a kén-oxidáló baktériumok képezik. A pókok fő zsákmányai az árvaszúnyogok, amelyek lárvái ezeket a baktérium-biofilmeket legelik. Mindkét ízeltlábú, a házi zugpók és a tüskésfejű pók is előfordul Magyarországon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

TUDOMÁNY
A Rovatból
A rák ellen is hatásosak lehetnek a koronavírusra kifejlesztett mRNS-vakcinák
Akik az immunterápia kezdete után 100 napon belül Pfizer vagy Moderna mRNS-oltást kaptak, a hároméves össztúlélésben számottevő előnyt mutattak; a „hideg” daganatoknál is erősebb volt a hatás.


A Nature-ben megjelent tanulmány szerint a COVID–19 ellen alkalmazott mRNS-oltások beindíthatják az immunrendszert, és segíthetnek a daganatok elleni harcban, írja a The Conversation. A kutatók a járvány idején milliók életét megmentő vakcinák váratlan hatására mutattak rá.

A gyerekonkológus Elias Sayour csapata már 2016-ban, amikor agydaganatos betegeknek fejlesztett mRNS-vakcinákat, észrevette, hogy az mRNS képes betanítani az immunrendszert a daganatsejtek elpusztítására. Ebből adódott a feltevés, hogy a SARS-CoV-2 ellen készült mRNS-oltásoknak daganatellenes hatásuk is lehet.

A kutatók több mint ezer, előrehaladott melanómás és tüdőrákos beteg adatait elemezték. Mindenki immunellenőrzőpont-gátló kezelést kapott, amely egy, a daganatsejtek által termelt fehérje blokkolásával segít abban, hogy az immunrendszer folytassa a rákos sejtek elpusztítását.

Akik az immunterápia kezdete után 100 napon belül felvették a Pfizer vagy a Moderna mRNS-oltását, három évvel később több mint kétszeres volt a túlélési esélyük, mint azoknak, akik nem kaptak ilyen vakcinát. Azoknál a daganatoknál is jelentős javulást mértek, amelyek általában gyengén reagálnak az immunterápiára:

a hároméves össztúlélés közel ötszörösére nőtt.

Az összefüggés akkor is megmaradt, amikor a betegség súlyosságát és a társbetegségeket is figyelembe vették.

Állatkísérletekben azt találták, hogy a COVID–19 mRNS-oltások úgy működnek, mint egy riasztás: segítik az immunrendszert felismerni és elpusztítani a daganatsejteket, és ellensúlyozzák a rák immunsejteket lekapcsoló hatását. Az oltás és az immunellenőrzőpont-gátlók együtt összehangolt választ váltanak ki.

Az immunellenőrzőpont-gátlók az elmúlt évtizedben sok betegnek hoztak tartós javulást, a „hideg” daganatok viszont gyakran elkerülik az immunrendszer figyelmét. A mostani eredmények szerint az mRNS-oltások szikrát adhatnak ahhoz, hogy ezek a daganatok „forróvá” váljanak. Ha ezt a közelgő klinikai vizsgálat igazolja, egy széles körben elérhető, alacsony költségű beavatkozás kiterjesztheti az immunterápia előnyeit.

A fertőzések elleni védőoltások megelőzésre szolgálnak, a terápiás rákoltások viszont a már daganattal élők immunrendszerét segítik a tumorok elleni harcban.

Sokan dolgoznak személyre szabott mRNS-vakcinákon: ehhez kis daganatmintát elemeznek, majd gépi tanulással kiválasztják a célpontnak ígérkező fehérjéket. Ez az eljárás drága, és a gyártása is bonyolult.

A COVID–19 mRNS-oltásokat ezzel szemben

nem kell személyre szabni, világszerte, alacsony vagy nulla költséggel elérhetők, és a kezelés bármely szakaszában beadhatók.

A mostani megfigyelések szerint érdemi daganatellenes hatást mutatnak.

A következő lépés egy szélesebb körű klinikai vizsgálat tüdőrákos betegek körében. Az immunellenőrzőpont-gátlót kapó résztvevőket véletlenszerűen két csoportra osztják: az egyik csoport a kezelés alatt COVID–19 mRNS-oltást is kap, a másik nem. A vizsgálat választ adhat arra, hogy érdemes-e beemelni ezeket az oltásokat a standard ellátásba.

A kutatók abban bíznak, hogy ez a megközelítés sok immunterápiában részesülő betegnek segíthet, különösen azoknak, akiknek jelenleg kevés hatékony lehetőségük van. A járvány idején született technológia így új eszközt adhat a daganatkezeléshez.


Link másolása
KÖVESS MINKET: