Magyar Péter: Vajon mit keres még Gulyás Gergely a parlamentben?
A miniszterelnök egy Facebook-posztban vonta kérdőre Gulyás Gergely parlamenti mandátumának legitimitását. A bejegyzés a Fidesz frakcióvezetőjének egy 2024-es kijelentését idézte fel, miszerint addig marad, amíg Balog Zoltán.
Magyar Péter a hivatalos Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést vasárnap, amelyben Gulyás Gergelyt vette célba.
A miniszterelnök ebben arra emlékeztet, hogy Gulyás korábban kiállt a kegyelmi botrány egyik fő felelőse mellett, és úgy fogalmazott: „Amíg Balog Zoltán marad, addig maradok én is.”
A miniszterelnök bejegyzése egyetlen retorikai kérdésben csúcsosodik ki: „Vajon mit keres még Gulyás Gergely a parlamentben?”
Gulyás Gergely 2024. február 16-án a református egyházi jogtanácsosi szerepére vonatkozóan tette a kijelentését.
Balog Zoltán még aznap lemondott a zsinati lelkészi elnökségről, de püspöki tisztségét megtartotta.
A vita azután lángolt fel újra, hogy Magyar Péter miniszterelnök kedden nyilvánosságra hozta a kegyelmi botrány iratait, majd pénteken a Sándor-palota is közzétette a náluk fellelhető dokumentumokat.
Gulyás az április választások után az ellenzékbe került Fidesz frakcióvezetője lett.
Magyar Péter a hivatalos Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést vasárnap, amelyben Gulyás Gergelyt vette célba.
A miniszterelnök ebben arra emlékeztet, hogy Gulyás korábban kiállt a kegyelmi botrány egyik fő felelőse mellett, és úgy fogalmazott: „Amíg Balog Zoltán marad, addig maradok én is.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor szerint a vitnyédi menekülttábort valójában soha nem akarták működtetni, csak taktikáztak
A volt miniszterelnök így reagált azokra a titkos kormányzati dokumentumokra, amiket reggel Magyar Péter hozott nyilvánosságra. Orbán Viktor szerint ha végre akarták volna hajtani a migránsok beengedését, végrehajtották volna.
A volt miniszterelnök a Fidesz kongresszusa előtt reagált Magyar Péter szombati sajtótájékoztatójára. A jelenlegi kormányfő azt állította, az Orbán-kormány menekülttábort akart nyitni Vitnyéden, és ezzel kapcsolatban számos titkos kormánydöntés született, miközben nyilvánosan a fidesz politikusai ennek homlokegyenest az ellenkezőjét kommunikálták. Ezeket a dokumentumokat most nyilvánosságra hozták.
Errel reagálva Orbán Viktor azt mondta, ennek az egésznek csak az volt a célja, hogy „kitaktikázzák” az EU-t.
„Ha végre akartuk volna hajtani, akkor végrehajtottuk volna, Magyarországon azért nincs migráns, mert nem engedtük be őket” - fogalmazott a volt kormányfő. Szerinte ilyen tábor nem is lehet, mert „az emberek ezt népszavazással eldöntötték”.

Fotók: így érkeznek a Fidesz választási vereség utáni tisztújító kongresszusára a párt politikusai
A Fidesz a Budapest Kongresszusi Központban tartja tisztújító kongresszusát, ahol alapszabályt módosítanak és új vezetést választanak. A változtatásokra a párt 2026-os választási veresége után kerül sor, amellyel 16 év után ellenzékbe került.
Egy korszak véget ért, ma pedig a hírek szerint átírják a párt DNS-ét: a Fidesz zárt ajtók mögött tartja 32. tisztújító kongresszusát, ahol a szervezeti térképet és a vezetést is átrajzolják, Orbán Viktort pedig egy évre újraválaszthatják. A párt 32. kongresszusa tíz órakor kezdődik a Budapest Kongresszusi Központban. Az esemény nem sajtónyilvános, de a Fidesz és Orbán Viktor Facebook-oldalán élőben közvetítik, írta az MTI.
A napirenden alapszabály-módosítás szerepel, amely alapjaiban változtatná meg a Fidesz felépítését. A tervek szerint megszűnik a párt eddigi, választókerületi alapú rendszere, a szervezet pedig az önkormányzati struktúrához igazodik majd, települési csoportokkal és megyei választmányokkal. Ezzel párhuzamosan jelentősen bővül az országos elnökség is:
a jövőben húsz megyei, illetve fővárosi elnökből, az országos választmány elnökéből, a magyar és az európai parlamenti frakcióvezetőből, valamint a kongresszus által választott elnökből és négy alelnökből áll majd.
A küldöttek szavaznak a pártelnöki posztról is, a várakozások szerint Orbán Viktort, aki 1993-2000 között, majd 2003 óta vezeti a pártot, egy évre újra megválasztják. Döntenek a Fidesz négy alelnökének személyéről is. Az eseményen a korábbi kongresszusokhoz hasonlóan várhatóan felszólal Kövér László, az országos választmány elnöke, és beszédet mond Orbán Viktor is.
A tisztújítás közvetlen előzménye a 2010 óta kormányzó Fidesz-KDNP vereségét és a Tisza Párt kétharmados győzelmét hozó 2026-os országgyűlési választás. A választásokat követő első interjújában Orbán Viktor volt miniszterelnök arról beszélt, hogy a jobboldali közösségnek teljes megújulásra van szüksége, mert egy politikai korszak lezárult. Ekkor közölte azt is, hogy javasolni fogja a tisztújító kongresszus összehívását.
A Fidesz jövőjét meghatározó eseményre kora reggel óta sorra érkeznek a résztvevők:
Egy korszak véget ért, ma pedig a hírek szerint átírják a párt DNS-ét: a Fidesz zárt ajtók mögött tartja 32. tisztújító kongresszusát, ahol a szervezeti térképet és a vezetést is átrajzolják, Orbán Viktort pedig egy évre újraválaszthatják. A párt 32. kongresszusa tíz órakor kezdődik a Budapest Kongresszusi Központban. Az esemény nem sajtónyilvános, de a Fidesz és Orbán Viktor Facebook-oldalán élőben közvetítik, írta az MTI.
A napirenden alapszabály-módosítás szerepel, amely alapjaiban változtatná meg a Fidesz felépítését. A tervek szerint megszűnik a párt eddigi, választókerületi alapú rendszere, a szervezet pedig az önkormányzati struktúrához igazodik majd, települési csoportokkal és megyei választmányokkal. Ezzel párhuzamosan jelentősen bővül az országos elnökség is:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán: A tiszások luxizásban is átvették a vezetést, az ország bántalmazó kapcsolatban él, az ország a Varga Judit
A volt miniszterelnök a Fidesz szombati tisztújító kongresszusán a Tisza-kormányt bántalmazó kapcsolathoz hasonlította. Szerinte a kormánynak nincs szüksége megszorításokra, mert jó állapotban adták át a gazdaságot.
A Tisza-kormány bántalmazó kapcsolatban van Magyarországgal – mondta Orbán Viktor a Fidesz szombati tisztújító kongresszusán, majd egy hasonlattal folytatta:
„Ma az ország a Varga Judit.”
A pártelnök a Tisza Párt képviselőit is támadta, azt állítva, hogy az elmúlt 16 évben gazdagodtak meg. A jelenleg is zajló vagyonosodási vizsgálatokat pedig „koncepciós eljárásoknak” minősítette, amelyekből szerinte a Fidesz fog győztesen kikerülni.
Orbán Viktor azt mondta, elképedve nézi a politikában és a gazdaságban napról napra terjedő káoszt. Szerinte a kormánynak nincs szüksége megszorításokra, mert jó állapotban adták át a gazdaságot. Úgy látja, a rossz személyi döntések árát most a családok fizetik meg.
A Tisza-kormány miniszterei közül Kármán Andrást és Kapitány Istvánt bírálta. Kármánt alkalmatlannak nevezte, Kapitányról pedig azt mondta, kezdő még gazdasági miniszterként, ami kockázatos. Orbán szerint a „tiszás szélsőségesek” mindenkit megbélyegeznek, aki az elmúlt 16 évben együttműködött a Fidesszel. Azt mondta, láttak már ilyen politikai show-műsort, és ő az egyetlen, aki átesett parlamenti vagyonvizsgálaton.
Azoknak, akik szerinte esetleg felülnének a rágalomhadjáratnak, azt üzente, nyugodjanak meg.
Arról is beszélt, hogy a vagyonnyilatkozatokból kiderült, a tiszás képviselők gazdagok, és az elmúlt 16 évben gazdagodtak meg.
Szerinte repkednek az ajándék BMW-k, a luxizásban is átvették a vezetést, a hatalmi önkény pedig a Fidesz javát válik majd.
A Tisza-kormány bántalmazó kapcsolatban van Magyarországgal – mondta Orbán Viktor a Fidesz szombati tisztújító kongresszusán, majd egy hasonlattal folytatta:
„Ma az ország a Varga Judit.”
A pártelnök a Tisza Párt képviselőit is támadta, azt állítva, hogy az elmúlt 16 évben gazdagodtak meg. A jelenleg is zajló vagyonosodási vizsgálatokat pedig „koncepciós eljárásoknak” minősítette, amelyekből szerinte a Fidesz fog győztesen kikerülni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor 10 pontban foglalta össze a Fidesz választási vereségének okait
Orbán Viktor a Fidesz szombati tisztújító kongresszusán tíz pontban vázolta fel a választási vereség okait. A volt kormányfő a digitális tér elvesztését és a fiatalok elfordulását is személyes kudarcnak nevezte.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor tíz pontban sorolta fel a választási vereség okait, elismerve a kampány és a mozgósítás hibáit. A volt miniszterelnök szerint az üzeneteik nem működtek, az ellenfélét vonzóbbnak találták a választók, és a győzelmi remények miatt nem módosítottak időben a stratégián. Hibásan mérték fel a várható részvételt, az ellenfél mozgósítása pedig „köröket vert ránk”. A korrupciós vádakra és a „gyűlöletkampányokra” sem adtak megfelelő választ. Orbán szerint „az ellenfél legnagyobb pénzügyi sokszázmilliós támogatója egy eljárás alatt álló bűnöző, mégis bennünket vádoltak korrupcióval”.
Különösen súlyosnak nevezte a digitális térben elszenvedett kudarcot, ahol technológiában és tartalomgyártásban is hátrányba kerültek.
„A digitális térben katasztrofális vereséget szenvedtünk” – mondta, és a fiatalok körében elszenvedett „brutális arányú” vereséget személyes kudarcként értékelte.
„És értem, hogy a személyemet és a programomat is durván elutasították” – tette hozzá. A vereség okai között említette a „külföldről vezényelt algoritmusokat”, a Tisza Párt sikeres ellenkommunikációját a háborús veszélyről, valamint a gazdasági nehézségeket. Utóbbival kapcsolatban önkritikusan megjegyezte: „Be kell vallanom, hogy ezt az útvonalat nem találtam meg, ezt a stratégiát a kormányom nem tudta megalkotni”. Végül kitért arra is, hogy nem tettek teljesíthetetlen ígéreteket, ellentétben a Tisza Párttal, amely szerinte 6000 milliárd forint értékben tett vállalásokat.
A volt miniszterelnök bejelentette, hogy a párt egy „Küldetés” című nyilatkozatot fogad el, amelyben a szerénység és az alázat is megjelenik. Az új, ellenzéki szerepre való felkészülés jegyében az alapszabály módosítását is kilátásba helyezte.
„Másként kell szolgálni a hazát kormányról, és másként ellenzékből” – mondta, hozzátéve, hogy a Fidesznek az emberek hangjának kell lennie, és folyamatosan kormányzóképes állapotban kell maradnia.
Jelenlegi helyzetüket úgy írta le, hogy a párt „már nem kormányzópárt, és még nem ellenzéki párt”, a jelenlegi szervezeti rendszert pedig kényszerzubbonyként jellemezte.