Mága Zoltán reagált a kritikákra: „Tiszta vizet kell öntenem a pohárba”
"Őszintén kívánom azoknak a zenészeknek, a Dombosfeszt koncertszervezőjének és mindazoknak, akik információhiányukból, vagy más okból próbálnak engem negatív színben feltüntetni, hogy művészi teljesítményük alapján érdemeljék ki azt, hogy őket is meghívják a világ legrangosabb színpadjaira, és éljék át azt a felemelő érzést, amikor a világ legnagyobb művészeivel együtt a világ legjelentősebb zenei intézményeiben teltházas koncertet adhatnak, vagy éppen kis falvak templomaiban fogadhassák a boldogságtól sugárzó szegény családok semmihez nem fogható, mély érzésekkel teli köszönetnyilvánítását.
Természetesen mindenkinek a véleményét tiszteletben tartom, de nem tudok, és nem is akarok mindenkinek megfelelni.
Művészi munkámban, koncertjeimen a zenei irányzatok széles köre megtalálható, mert a klasszikus zenétől a popzenén át a népzenéig rendre szerepelnek műsoraimban. Ugyanis mindegyik műfaj része az egyetemes magyar kultúrának. Büszke vagyok arra, hogy kisgyermekként a világhírű Rajkó Zenekarban tanulhattam a legnagyobb prímásoktól, művészektől. Számomra ugyanazt a szakmai alázatot jelenti fellépni a New York-i Carnegie Hallban, a Los Angeles-i a Dolby Theaterben, a bécsi Musikvereinben, mint koncertet adni Magyarországon és a felvidéki, vajdasági, kárpátaljai, erdélyi kis falvak templomaiban.
Minden zenekarnak, művésznek azt kívánom, kapjon támogatást a művészete kiteljesítéséhez, hogy az egész magyarság javára kamatoztathassa művészi képességeit, és tegye ezt irigység, rosszindulat és mások besározása nélkül.
A rosszindulatú megjegyzések és megalapozatlan kijelentések ellenére következetesen folytatom a karitatív missziómat a teljes Kárpát-medencében,
hogy segítsem a magyarság megmaradását, a kultúra ápolását, a zene felemelő csodájának másokhoz való eljuttatását, a hátrányos helyzetben élő roma és nem roma családokat, valamint továbbra is támogatni tudjam a gyógyulásra várókat. Ha emiatt engem támadás ér, akkor azt örömmel vállalom!"