Madár István: A hatósági árak gyakorlata veszélyes játék
Az elmúlt időszakban minden a feje tetejére állt, nagyon régóta nem tapasztalt gazdasági jelenségek kopogtattak újra: infláció, energiaárak tartós növekedése, háború. Belekényelmesedtünk egy olyan korszakba, ahol mindezek legrosszabb esetben is csak néhány tízezer kilométeres távolságban történtek, a mi Európánkban ilyesmi nem fordult elő. Arról, hogy mi történik velünk, Madár Istvánnal, a Portfolio vezető elemzőjével beszélgettünk.
– Először csak a Covid volt. Aztán jött az EU-s pénzek visszatartása, a jogállami mechanizmus. Aztán elszabadultak az energiaárak. Infláció. Ezzel együtt választási költségvetés, soha nem látott osztogatással. Végül a háború, amitől minden sokkal rosszabb lett. A gazdaság kilátásai folyamatosan romlanak. Lehet még ennél is rosszabb a helyzet?
– A koronavírus-válság után a magyar gazdaság hét százalékkal nőtt, ledolgozta a visszaesést. Viszont világszerte probléma volt, hogy a részben mesterségesen, különféle intézkedésekkel, támogatásokkal növelt kereslet találkozott a még sok helyen akadozva talpraálló kínálattal (voltak területek, ahol még a lezárások miatt nem indult meg a termelés, például), és az így kialakuló hiány nagyon erős inflációs nyomást eredményezett.
Az akadozva beinduló élelmiszer- és nyersanyaggyártás mellett, ami még meglódult, az az energiaár. Ez ráadásul alapvető fontosságú, mert az energia ára minden termékben és szolgáltatásban megjelenik. Az energiaárak emelkedésének is több oka volt. A Covid-hatás mellett szerepe volt a zöld átállás miatti speciális helyzetnek is. Ráadásul a magyar kormány egy nagyon erőteljes élénkítő politikát folytatott. Így nem meglepő a rendkívül magas költségvetési hiány.
Így érkeztünk meg 2022 elejére. Akkor még az volt a számítás, hogy az infláció lassan alábbhagy majd, és az energiaárak is megtalálják a korábbi, alacsonyabb szintjüket. Így az év második felében, egy normalizálódott gazdasági környezetben nem fog annyira fájni, a szükségszerű kiigazítás. Hiszen ennek a túlköltekezésnek véget kell vetni. Ebben a helyzetben robbant be a háború, ami további bizonytalanságokat hozott a gazdaságban. Ezzel még egy sokkot kapott a gazdaság. Ami újabb inflációs köröket jelentett úgy, hogy az eredeti inflációs becslések ráadásul túlzottan optimisták voltak.
És a korábbi várakozásokkal ellentétben beállt egy makacs inflációs környezet, nem látszik, hogy belátható időn belül enyhülne, sőt, még gyorsulni is fog. Ennek az oka többek között az is, hogy a magas energiaár folyamatosan „csorog bele’ a fogyasztói árakba.
– Nekem úgy tűnik, hogy csapdába kerültünk. Amikor az Orbán-kormány bevezette az üzemanyagárstopot, minden bizonnyal azzal számolt, hogy az év második felében ezt könnyedén vissza tudja vonni. Ez nem lesz így, viszont lépni kell. Mit lehet lépni társadalmi megrázkódtatás nélkül?
– A politikusok hajlamosak rövid távon gondolkodni és ez hatványozottabban igaz választások előtt. Egyértelmű, hogy az élelmiszerek és az üzemanyagok árának befagyasztása egy választási intézkedés. De valóban, ahogy a kérdésben megfogalmazta, a kormány azzal számolt, hogy ez rövid távon megszüntethető lesz. Nemcsak azért, mert lezajlottak a választások, hanem azért is, mert az árak valamelyest mérséklődni fognak addigra. Azonban kiderült, hogy a mostani tudásunk szerint ez nem így lesz.
Eleve, a hatósági árak gyakorlata, hogy így leszabályozunk árakat, és a piaci ár és a hatósági ár közötti különbséget meg lenyeletjük a piaci szereplőkkel, veszélyes játék. A gazdasági szereplők vagy tönkremennek, vagy nem szállítanak a számukra veszteséges piacra. Nálunk is ez történt, a kis benzinkutak a csőd közelébe kerültek, de például az OMV inkább más piacokra szállított, és nem a veszteséges magyarra. Meg is jelent a hiány, nagyon hamar.
– Ha olyan nagy lesz a különbség a hatósági ár és a piaci ár között, hogy a politika már nem meri megtenni a szükséges kiigazítást, tehát beragad a hatósági ár, és a hiányjelenségek válságmenedzselése válik gazdaságpolitikává, ráléphetünk-e egy venezuelai típusú útra?
– Egyelőre a válaszom határozott nem. Venezuela egy szocialista típusú központosított gazdaság, Magyarország meg piacgazdaság. A szabályozás mértéke az egész gazdasághoz viszonyítva is csekély.
Viszont ennek meg azért nincs realitása most, mert a költségvetés helyzete elég ingatag, magas a költségvetési hiány, ezt kellene kiigazítani. Ráadásul van még két durva jelenség. Az egyik a rezsicsökkentés: a jelenlegi helyzetben többszörösére kellene emelni az energiahordozók árait. Ezt a világon senki nem vállalja be, történelmileg egyedülálló jelenség, hogy ötszörösére emelkedik a gáz és az áram ára. Viszont, mivel nálunk eleve alacsonyan voltak megállapítva a rezsiköltségek, ezért az MVM vesztesége kirívó: hét-nyolcszáz, de akár ezermilliárd forint feletti összegről van szó. És még a Nemzeti Bank vesztesége is néhány százmilliárdos tétel.
– Volt olyan idő, amikor a jegybank a nyereségét kiszervezte alapítványokba, amelyek azóta is élnek és virulnak. Most a veszteséget meg mi adjuk össze?
– Egyszer volt olyan, amikor mesterségesen idézett elő nyereséget a jegybank, a devizahitelek átváltásánál. Ez nem volt méltányos, mert ezzel egyidőben még nagyon sok család volt rendkívül nehéz helyzetben a felvett hitelek miatt. És az, hogy ezt a pénzt kiszervezték alapítványokba, az nem egy szép történet. Ezt azonban felismerte a politika, hogy ez nem volt helyes, és azóta a jegybank befizeti a nyereségét a költségvetésbe. Most, amikor veszteséges lesz igen, az adófizetőknek kell kisegítenie a jegybankot, ha a veszteség már a tőkéjébe harap.
– Mennyiben különbözik a fideszes és mennyiben egy esetleges koalíciós kormány mozgástere a válságkezelésben? Orbán adminisztrációjával meggyűlt a baja az Európai Uniónak, és a jogállamisági mechanizmusra hivatkozva a teljes helyreállítási alapot visszatartják, ami Márki-Zay kormányának rendelkezésére állhat idővel. Viszont az ellenzék mind az oktatás, mind az egészségügy terén komoly, ennek megfelelően költséges reformokat hirdetett meg.
– Az EU-pénzekre egyelőre úgy tekint a kormány, mint olyan összegekre, melyek előbb-utóbb rendelkezésre állnak. Tehát erre a célra felvett hitelekből előfinanszírozza a fejlesztéseket, és a hitelek fedezeteként ezekkel az uniós támogatásokkal számol. Addig nincs baj, amíg ezekkel a pénzekkel létező, előfinanszírozott forrásként számolunk.
Az, hogy valójában mi lesz, talán a választások után fogjuk megtudni. Két végletes értelmezés van. Az egyik a kormány elképzelése. Eszerint a választások után viszonylag könnyű lesz megegyezni, és minden rendben lesz. A másik szerint az EU most már elszánt, hogy komolyan végigvigye a jogállamisági mechanizmust, és egyáltalán nincs szándékukban olyan könnyen megegyezni. Bonyolítja a képletet, hogy a háború ebbe a relációba is bevitt egy olyan szempontot, hogy Európa egységét kell most megteremteni, és ebbe talán nem most fér bele egy ilyen éles belső konfliktus. Ez esetben lehet, hogy mégis Orbánéknak lesz igaza.
Ha jönne ez a pénz, devizában érkezne, amit a Nemzeti Bank forintra váltana. A beérkező deviza az ország devizatartalékát gyarapítaná. Jelenleg is rendben vannak a devizatartalékaink, de egy ilyen időszakban a nagyobb devizatartalék nagyobb stabilitást jelent.
Az ellenzék pontosan ezt az EU-forrást jelöli meg mozgástérként, ami lehetőséget adhatna neki. Hogy ez mennyire van így, nem tudjuk. Mindenesetre erre a pénzre a jelenlegi kormány is számít.
– A Telexben jelent meg egy cikk arról a támogatásról, amit az Európai Unió nyújt alacsonyabb jövedelemmel rendelkező családoknak energetikai korszerűsítésre. Ez a program száz százalék vissza nem térítendő támogatást nyújt a kedvezményezetteknek, jellemzően olyan családoknak, akiknek nem lenne lehetőségük ilyen drága beruházásnál önrészre, viszont pontosan a jövedelmi helyzetüknél fogva az energiaszegénység őket veszélyezteti a legjobban. A programban meghatározott forintösszegeket lehet elnyerni. Viszont, az infláció és a forintgyengülés miatt most reális az a veszély, hogy maga a beruházás annyival drágul, hogy azt a meghirdetett támogatási összeg nem fedezi. Tehát végül a leginkább rászorulók lehet, hogy elesnek a támogatástól, mert nem tudják zsebből pár millió forinttal kipótolni a keletkező különbözetet. Az állam viszont, ha nem forintban, hanem euróban rögzítené a keretösszegeket, sok családot menthetne meg.
– Ebben is az a paradoxon, hogy a forintgyengülés miatt ugyanannyi euróból több forint lesz, tehát végül az állam több támogatást oszthat szét. Persze, ha nem emelik meg az összeghatárokat, akkor simán megtörténhet, hogy egyéni szinten sok esetben nehézségek adódnak a többlet megfinanszírozásában. Látszik, hogy a kormány ezt úgy próbálja kezelni, hogy látványosan fellazította a szabályokat, hogy többen férjenek be a támogatásba, és ezt minél gyorsabban megpróbálja kiszórni, gondolom így versenyezve az idővel, ezzel együtt az inflációval is. Nyilván ez azért nem nemzetgazdasági súlyú ügy, de a mai helyzetben minden ilyen projekt, ami energetikai megújulást és korszerűsítést jelent az nagyon fontos lenne az országnak.
– Végül is milyen az ország helyzete? Milyen a pozíciónk az Unióban?
– A magyar gazdaság nem teljesít rosszul, de túl jól sem, körülbelül olyan tempóban zárkózunk fel, mint a régió átlaga. A románok kicsit gyorsabban növekednek. Tíz éve még sokkal inkább mögöttünk voltak, mára már reális az esély arra, hogy akár ugyanilyen tempót diktálva pár év múlva utolérnek minket fejlettségben. Ha a régió egészét nézzük, akkor azt látjuk, hogy jó pár éve már lehagytuk a válságba esett görögöket, és most a második legszegényebb régi tagot, Portugáliát is beértük. Ez azt mutatja, hogy van felzárkózási potenciál a régióban.
– Miközben örvendezünk, arra azért nem vennék mérget, hogy a magyarországi bérszínvonal is lehagyta volna a görögöt vagy a portugált. Miért nem érezzük ezt a fejlődést az életszínvonalunkon?
– Ennek több oka van. Az egyik az az, hogy Magyarország beruházási rátája magasabb. Tehát a megtermelt jövedelem nagyobb része forog vissza a beruházásokba, és nem bérbe és fogyasztásba megy. Hosszabb távon persze előbb-utóbb, ha a gazdaság folyamatosan növekszik, akkor a fogyasztás is nőni fog. Az utóbbi években a magyar jövedelmek is folyamatosan emelkednek. Lehet, hogy pontosan a következő évben nem ez a folyamat lesz, a korábban megbeszélt okok miatt, de azért az az igazság, hogy Magyarországon már egy munkaerőhiányos állapot van, aki csak tud, az már dolgozik.
Ez nem egy kellemetlen folyamat, de persze ez nem azt jelenti, hogy már holnap egy német vagy osztrák színvonalon fogunk élni, mert ettől még messze vagyunk. A folyamat persze nem egyenletes, de összességében ez a tendencia.
– Mi van azzal a közhelyes megállapítással, hogy Magyarország jelenleg Németország összeszerelőüzeme?
– Azt tudni kell, hogy a világon mindenhol az olyan adottságokkal rendelkező országok, mint Magyarország úgy indította el a felzárkózását, hogy technológiát és tőkét importált. Ezt hívjuk összeszerelőüzemnek. Az országnak egyszerűen nem volt meg a saját tudása és technológiája, hogy helyben tegye bele a produktumaiba a hozzáadott értéket.
– És még mindig itt tartunk? Vagy már megérett ez az állapot a meghaladásra?
– Ez lassú folyamat. De már zajlik. Lehetne gyorsabb is,
Ez a feltétele annak, hogy magyar tulajdonú versenyképes vállalatok jöjjenek létre. Ebből egyelőre nagyon keveset látunk. Hogy ebben segítsünk, rengeteg sziszifuszi szakpolitikai kérdést kell megoldani. Ennek történelmi léptékben nézve nagyjából most jött el az ideje. Most vagyunk a közepesen fejlett országok csoportjának tetején, most kellene belépni a fejlett országok közé. Ehhez kellene a nagyobb hozzáadott érték.
