Ma még megdőlhet a melegrekord, de jön az eső, holnaptól pedig a mínuszok is
Szerdán erősen felhős vagy borult lesz az ég, de a déli, délkeleti megyékben vékonyabb lehet a felhőzet, és ott (szűrt) napsütésre is van esély, majd délután ott is beborul – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Több helyen előfordulhat eső, zápor, ugyanakkor a délkeleti megyékben inkább csak délután, késő délután lehet érdemi csapadék. A délnyugati szél fokozatosan északnyugatira fordul, több helyen erős, néhol viharos lökések valószínűek.
Késő estére 3 és 8 fok közé hűl le a levegő.
Az Időkép előrejelzése szerint csütörtökre virradó éjszaka és reggel délnyugaton havas esőre, havazásra, délkeleten, keleten inkább esőre készülhetünk. A csapadék délelőtt kelet felé elvonul, és északnyugat felől egyre többfelé szakadozik fel a felhőzet, süt ki a nap. Délután már csak néhol keleten alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy hózápor. Többfelé élénk, erős lesz az északnyugati szél. A csúcshőmérséklet már csak 4 és 8 fok között alakul.
Pénteken reggel néhol már komolyabb fagy is érkezhet, míg a ragyogóan napos időben napközben is csak 0 és +3 fok közé emelkedik a hőmérséklet. Szombaton és vasárnap a keleti országrészben havazás és eső várható, máshol túlnyomórészt napos időre, 0, +4 fok közötti időre számíthatunk.