Lezárt vasúti kocsiban rekedt több utas a Keleti pályaudvaron
Utasok rekedtek az egyik vonaton hétfő este a Keleti pályaudvaron – értesült az rtl.hu.
A 21:50-kor Szolnokra induló S60-as szerelvényre a megszokott vágányon szálltak fel az utasok, csakhogy később a hangosbemondón közölték, hogy a járat egy másik vágányról indul. Mire azonban leszálltak volna, már nem tudták kinyitni az ajtókat.
Az RTL információi szerint az emberek telefonon szóltak a MÁV-nak és hozzátartozóiknak is, hátha valaki intézkedni tud. Végül a szerelvény a csarnoktól nagyjából 200 méterre állt meg, onnan kellett az utasoknak visszamenniük a pályaudvarra a sínek között. Szerencsére baleset vagy személyi sérülés szerencsére nem történt.
A MÁV az RTL-nek küldött válaszában azt közölte, hogy gondok voltak a szolnoki járattal, amely szerelvényforduló módosulása miatt aznap nem a szokásos 6., hanem a 12. vágányról indult. Mivel nem a 6. vágányra beálló szerelvény indult vissza S60-as vonatként, a kocsit tárolóra vitte a mozdonyvezető.
Miután a szerelvénnyel beállt és lezárta azt, a 13. peronra visszavezető szolgálati sávon kísérte vissza az utasokat a csarnokba.
A vasúttársaság elnézést ért az incidensért. Közlésük szerint „a vasutas munkatársak a szerelvénnyel történő átállás előtt az előírt kellő gondosság ellenére sem vették észre a fedélzeten maradt utasokat, akik a mozdonyvezetőnek elismerték, hogy figyelmetlenek voltak”.
A MÁV szerint ők eleget tettek a szükséges tájékoztatásnak, a nem induló vonat kijelzőin is figyelmeztettek arra, hogy „nem lehet beszállni”. Az érintett utasok nem éltek panaszbejelentéssel.