HÍREK
A Rovatból

Letette esküjét Joe Biden, az USA 46. elnöke

A demokrata országvezető az Egyesült Államok második katolikus, és egyben legidősebben hivatalba lépő elnöke.


Magyar idő szerint szerdán 17:50-kor letette hivatali esküjét Joseph Robinette Biden Jr, az USA 46. elnöke.

VIDEÓ: Joe Biden esküje

Az új demokrata elnök beszédében elsősorban az összefogásról, a nemzet egységesítéséről és a koronavírus elleni harcról beszélt.

"Ma nem egy elnökjelölt győzelmét ünnepeljük, hanem egy ügyét: a demokrácia győzedelmeskedett."

- mondta Biden.

Megköszönte elődei munkáját, külön nevesítve a jelen lévő Barack Obamát, George W. Busht, Bill Clintont és Jimmy Cartert, akivel telefonon beszélt.

Ezután azt mondta, meg kell küzdeniük a koronavírus járvánnyal, amely több amerikai életet követelt, mint a második világháború. Kijelentette, félre kell tenni a politikát, és egy országként kell szembenézniük a járvánnyal. Minden erejükre szükségük lesz, hogy túléljék ezt a sötét telet, de sikerülni fog.

Ezután kért egy percnyi csendet, hogy közösen megemlékezzenek a 400 ezer eddigi áldozatról.

Megemlítette a január 6-án a Capitoliumot ért támadást is, és örömét fejezte ki azért, hogy ahogy 200 éve mindig, most is békés lett végül a hatalomátadás. Beiktatási beszédben még sohasem hangzott el a fehér felsőbbrendűség, most azonban a belföldi terrorizmussal és a szélsőségekkel egyetemben ezt is olyan dolognak nevezte az új elnök, amit le kell győzniük.

Fontosnak nevezte az ország helyreállítását, és azt ígérte, mindent megtesz azért, hogy helyreállítsák a nemzet egységét.

„Minden amerikai elnöke leszek” – mondta, azt ígérve, ugyanannyira fog küzdeni azokért, akik rá szavaztak, mint azokért, akik nem.

Arra kért mindenkit, utasítsák el a tények manpulálását. „Van az igazság, és vannak hazugságok, amiket a hatalomért vagy nyereségvágyból mondanak” – fogalmazott. Szerinte vezetőknek különösen nagy felelősségük van abban, hogy megvédjék az igazságot.

Ezután felidézte Martin Luther King történelmi menetét a Capitoliumhoz. „Ki mondja, hogy nem haladunk?” - kérdezte Biden, amikor külön szót ejtett alelnökéről, Kamala Harrisról, aki az első nő, és az első ázsiai-amerikai ezen a poszton.

Biden ígéretet tett a nemzetközi kapcsolatok rendezésére. Azt ígérte, újra erős megbízható partnerek lesznek. Szerinte Amerika ismét példát fog mutatni a világnak.

Ígéretet tett az alkotmány, a demokrácia és a szabadság védelmére, és arra, Amerika újra a remény lángja lesz.

Joe Biden John F. Kennedy után az ország második katolikus elnöke, egyben 78 évével a legidősebben hivatalba lépő országvezető. A demokrata párt színeiben indult Biden Donald Trumpot váltja a Fehér Házban.

Nem sokkal Biden előtt beiktatták hivatalába Kamala Harrist, az USA első női alelnökét is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kármán döntött: Budapestnek és a megyeszékhelyeknek sem kell befizetniük az iparűzésiadó-többletet
A kormány a társadalmi egyeztetés határideje előtt hirdette ki az iparűzésiadó-többlet befizetéséről szóló jogszabályt. A döntés értelmében 202 településnek kell fizetnie, de a főváros és a megyeszékhelyek mentesültek.


Szerda este a Magyar Közlönyben megjelent a pénzügyminiszter, Kármán András rendelete, amely alapján sem Budapestnek, sem a megyeszékhelyek, és egyes megyei jogú városoknak sem kell befizetniük az iparűzésiadó-többletet idén. A kormány a jogszabály kihirdetésével nem várta meg a társadalmi egyeztetésre szabott határidő végét – írta a HVG.

A Pénzügyminisztérium összesen 202 településnek írt elő befizetést. A legtöbbet, 787 millió forintot Kazincbarcikának kell átutalnia, míg a szomszédos Berentének 469 millió forintról kell lemondania.

A változás jelentős a tavalyi évhez képest, amikor a Fővárosi Önkormányzatnak még 3,7 milliárd forintot kellett befizetnie, idén ez az összeg nulla.

A rendelet úgy tűnik nem vonatkozik minden megyei jogú városra automatikusan, a jelenlegi lista szerint Sopronnak (megyei jogú város GYMS-ben) például 92 milliót kell befizetnie, amíg Győrnek (GYMS székhelye, szintén megyei jogú város) 0 forintot.

A rendelettervezet hétfőn került fel a kormány honlapjára társadalmi egyeztetésre, amelyre június 16-ig lehetett volna véleményeket küldeni. A kormány azonban már szerdán kihirdette a csütörtöktől hatályos jogszabályt. Az érintett önkormányzatoknak június 30-ig kell teljesíteniük a befizetést.

Az előző kormány 2025-ben vezette be azt a rendszert, amely alapján a magasabb iparűzési adóbevétellel rendelkező településektől elvonják a többletet, hogy azt a szegényebb régiók között osszák újra. A lépést az ellenzéki vezetésű városok és a Magyar Önkormányzatok Szövetsége is élesen bírálta, szerintük a cél a helyhatóságok pénzügyi kivéreztetése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kunhalmi Ágnes évekig titkolta a súlyos betegségét, most elárulta, pokoli fájdalmak kínozták a parlamentben is
Kunhalmi Ágnes nyilvánosságra hozta, hogy endometriózisban szenved, ami Magyarországon több mint 200 ezer nőt érint. Azt mondta, a politikában nem engedhette meg magának, hogy betegnek tűnjön.


Kunhalmi Ágnes, az MSZP korábbi társelnöke, korábbi országgyűlési képviselője először beszélt nyilvánosan arról, hogy éveken keresztül endometriózissal küzdött, miközben a politikai élet frontvonalában dolgozott. A politikusnak nemcsak a súlyos, görcsös fájdalmakkal kellett megküzdenie, de azzal a nyomással is, hogy állapotát elrejtse a nyilvánosság, sőt sokáig még a párttársai elől is.

A hallgatásának okairól azt mondta, a politika világa nem engedi meg a gyengeséget.

„Kegyetlen világ, és nőként benne lenni ez hatványozottan igaz. Tűrni kell a lelki abúzust, és nem szabad gyengének, vagy betegnek látszani, mert élve felfalják az embert”

– fogalmazott az nlc.hu-nak adott interjúban. Elmondása szerint éveken át élt erős fájdalmakkal, miközben a parlamentben végezte a munkáját, de ezt folyamatosan lepleznie kellett.

A megoldást végül az Endometriózis Magyarország Alapítvány segítsége hozta el, rajtuk keresztül jutott el ahhoz a szakemberhez, aki megműtötte.

„Azóta a fizikai fájdalmam megszűnt, legalább ezzel nem küzdök már”

– mondta a sikeres beavatkozásról.

Most, hogy már nem tagja az országgyűlésnek, a jövőben az endometriózissal élő nők támogatásával szeretne foglalkozni, hogy eloszlassa a betegséggel kapcsolatos tévhiteket.

A magánéletéről ritkán nyilatkozó politikus azt is elárulta, hogy a betegség egy másik, sokakat érintő következményével is szembenéznek.

„A párommal nagyon szeretnénk kisbabát, amely szintén évek óta tartó küzdelem számunkra”

– mondta.

Az endometriózis becslések szerint több mint 200 ezer nőt érint Magyarországon, akiknek sokszor éveket kell várniuk a helyes diagnózisra, mert a fájdalmas menstruációt a társadalom és néha az orvosok is a női lét természetes velejárójának tekintik.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Leszedik a „Nemzeti Hitvallásokat” a közintézményekben, jön a vagyonadó első tervezete - Magyar Péter kilenc fontos változást jelentett be a kormányülés után
Magyar Péter miniszterelnök egy kilencpontos csomagot jelentett be a szerdai kormányülés után. A döntések az uniós pénzek felhasználását és a kórházi klímák azonnali javítását is érintik.


Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán számolt be a szerdai, június 10-i kormányülésen hozott legfontosabb döntésekről. A kilenc pontból álló listában egészségügyi, gazdasági, pénzügyi és közigazgatási témák is szerepelnek, a részletekről csütörtökön 11 órakor ígért tájékoztatást.

A kormányfő azt írta, a kabinet fontos döntéseket hozott, egyebek mellett arról, hogy „3,4 milliárd forint rendkívüli forrást adunk a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására”. A bejegyzés szerint a kormány megszünteti a kriptovaluták kriminalizálását, és lépéseket tesz a mohácsi Duna-híd százmilliárd forinttal túlárazott építése kapcsán is.

A posztban az is szerepel, hogy „az eredeti javaslat további szigorításáról döntöttünk az óriásplakátok és a környezetet vizuálisan szennyező reklámfelületek betiltása kapcsán”.

A kormány tárgyalta a rövidesen bevezetésre kerülő vagyonadó szabályozásának első tervezetét, és döntött a Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról is.

Emellett napirenden volt a 6000 milliárd forintos uniós forrás felhasználása, a várható kánikulára való felkészülés elrendelése, valamint a babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopjának ügye is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Fotók – Kiadós jégeső verte el Vas megyét: volt, ahol annyi esett, hogy fehér lepel borította a kerteket
Szerda este egy heves zivatarrendszer haladt át az országon, jelentős csapadékot hagyva maga után. Míg az ország keleti felén a víz hömpölygött az utcákon, Vas megyében és a Balaton környékén jég hullott az égből.


Szerda késő este egy heves zivatarrendszer robogott át az országon, amely sokfelé hozott kiadós esőt és látványos villámokat.

Az ország keleti felén, a Nyírségben és Debrecen környékén jött először az égi áldás, ott vízözönszerű esőzés kezdődött, az utcákon hömpölygött a víz.

Az Időkép beszámolója szerint

az Őrségben kiadós jég esett, Rátóton pedig a lehullott csapadék olyan vastag réteget képzett, hogy a kertek egy téli havazás nyomait mutatták. Körmenden is hasonló látványt nyújtott a lehullott jég.

A viharrendszer ezután a Balaton felé haladt tovább, a térségben szintén több helyen hullott jég.

Fotókon a nyugati jégeső:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk