Légicsapásokkal nehéz lesz elérni az iráni rezsimváltást, miközben az sem látszik, mivel lenne Trump elégedett – mondja Kemény János
Szerdától már a magyar benzinkutakon is érezhető a közel-keleti háború hatása: miközben hatalmasat gyengült a forint, emelkedésnek indult az üzemanyag ára. A világot elsősorban a Hormuzi-szoros lezárása aggasztja, de az is kérdés, Irán megtámadja-e a környező országok olajkitermelő infrastruktúráját. Közben a konfliktus egyre kiterjedtebbé válik, naponta érik iráni rakéta- és dróntámadások a közel-keleti országokat, és már a Hezbollah is aktivizálta magát Libanonban.
Hová vezethet a Trump és Netanjahu által indított háború? Mennyire rendült meg az iráni rezsim attól, hogy már az első órákban megölték legfőbb vezetőjét, valamint számos katonai parancsnokát? Mi lehet az Egyesült Államok és Izrael célja? Kemény Jánossal, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézetének tudományos munkatársával beszélgettünk.
— Le lehet-e győzni Iránt csak légicsapásokkal, vagy szükség lesz szárazföldi akcióra is?
— A történelem nem igazán kedvez az ilyesfajta, kizárólag levegőből végrehajtott nagy arányú akcióknak: a politikai hatásait eddig senkinek sem sikerült úgy irányítani, ahogy szerette volna, elég akár a ’99-es koszovói háborúra visszautalni. Alapvetően most azt látjuk, hogy az amerikai és izraeli oldal a korábbiak továbbfejlesztésével olyan mértékű légi hadjáratot próbál végrehajtani, amellyel a rezsim összeomlását akarják elérni. Ezt kívülről nehéz befolyásolni. Vagy pedig az amerikai–izraeli oldalnak időnként újra és újra be kell repülnie és bombáznia, hogy a politikai fejleményeket a számukra kedvező irányba terelje. Ez viszont jogilag és politikailag is rendkívül nehezen fenntartható megoldás lehet amerikai szempontból. Izraeli szempontból talán nem ennyire sarkos a kérdés. A rendszerösszeomlás és a rendszerváltoztatás között valóban a szárazföldi beavatkozás jelenthetne áthidaló megoldást. Ugyanakkor
Gondoljunk az iraki háború tanulságaira: mi történik, ha kellő mennyiségű fegyvert kiosztanak a lakosság körében. Az iráni fegyveres erők, a hadsereg és a Forradalmi Gárda aktív, tartalékos és leszerelt állományát is idesorolva, elég jelentős számot tesznek ki. Ennek egy része valószínűleg hajlandó lenne még a rendszer bukása után is fegyvert fogni az amerikaiak, izraeliek vagy egyéb koalíciós erők ellen, ha azok az ország területére lépnek. És pontosan ez az a szcenárió, amit Trump elnök mindenáron szeretne elkerülni.
— Irán az olajárral próbál zsarolni. Ez valóban visszafoghatja a lendületet, vagy már mindenki feltett mindent egy lapra, és ezt a meccset le kell játszani? Az iráni vezetés „lefejezése” után nehéz elképzelni a visszautat.
— Ez a nagy kérdés. Itt alapvetően Trump elnököt és Benjamin Netanjahut kellene megkérdezni, hogy, angolosan „off-rampnek” nevezve, mik a kiszállási pontjaik.
egyfelől a katonai infrastruktúra nagyfokú megsemmisítésével, másfelől a belbiztonsági infrastruktúra gyengítésével, valamint magának az iráni civil bürokrácia létesítményeinek a pusztításával. Nemrég volt hír, hogy az Őrök Tanácsának épületét Kom városában találat érte, ami az új legfőbb vezető megválasztásában kulcsszerepet játszó testület székhelye. Ez is jelzi, hogy az izraeliek feltételezhetően nem korlátozzák csapásaikat csak katonai és biztonsági célpontokra, hanem a rezsim minden olyan létesítményét igyekeznek támadni, amelynek szerepe van a vezetés gyakorlásában.
— Izraelben az emberek megkönnyebbüléssel fogadták az Irán elleni támadást, még amellett is, hogy az országot iráni csapások érik.
— Az izraeli lakosságnak az iráni rezsim fennállása folyamatos fenyegetés. Teljes mértékű konszenzus van az izraeli közvéleményben, hogy a jelenlegi iráni vezetéssel nem lehet együttműködni, és a katonai megoldás az egyetlen, ami Izrael számára biztos hasznot tud hozni. Az izraelieknek van némi tapasztalatuk abban, hogyan kell háborúra készülni. Amikor az Egyesült Államok a Dél-kínai-tengerről meg a karibi térségből hirtelen a térségbe küld két hordozócsoportot, az az álmoskönyvek szerint sem jelent jót. Ez jelezte, hogy itt azért várható lesz valami.
— Az izraeliek gyakran azt is mondják, hogy az iráni néppel rokonszenveznek, csak a rezsimet tartják ellenségnek. Lehet ez kölcsönös? Várhat az iráni nép egyfajta felszabadulást ettől a háborútól?
— Ez nehéz kérdés, tekintve hogy az iráni állam az utóbbi időben nagyon erősen szorított az ellenőrzésen. Az internet mint kommunikációs lehetőség januártól kezdve többé-kevésbé elérhetetlen volt. Nem sokkal a háború előtt kezdett a dolog egy picit visszatérni a normálisabb mederbe, de a háború kitörésével ismét azonnal lekapcsolták. Így nem vagyunk tisztában azzal, hogy az iráni lakosságban milyen hozzáállás volt ebben a kérdésben a háború előtt, és most. A háború alatt feltételezhetően egyéb problémák is napirendre kerülnek.
Egyelőre olyan 700 körüli halottról beszélnek. Ezek mind iráni adatok, úgyhogy óvatosan kell kezelni őket, és ha jól értem, csak a civil áldozatokra vonatkoznak; a katonai veszteségek feltételezhetően titok tárgyát képezik. Ennek köszönhetően nincsenek információink arról, hogy mit lát vagy mit érez az iráni lakosság ebből a háborúból.
— Iránban az év elején erős civil megmozdulások voltak. Nem lett volna lélektanilag kedvezőbb pillanat a beavatkozásra, amíg ezeket a mozgalmakat nem fojtották vérbe?
— Ahogy említettem, nem volt az Egyesült Államoknak hordozócsoportja a térségben. Ez rendkívül jelentős műveleti korlátot jelentett, mert az Öböl menti országok diplomáciailag, és valószínűleg informálisan is jelezték, hogy nemigen szeretnének hozzájárulni a területük használatához egy Irán elleni művelethez. Attól tartottak, ami egyébként az ő intézkedéseik ellenére bekövetkezett, hogy a területüket támadás fogja érni. Innentől kezdve az Egyesült Államoknak az maradt a megoldás, hogy hordozócsoportot küld a térségbe, vagy pedig izraeli repülőtereket használ, mint az egyetlen országét, amely feltételezhetően hajlandó az amerikai légierő számára megnyitni a létesítményeit. Az, hogy jelenleg ilyesmi történne, nincs bizonyíték, úgyhogy ez csak elméleti fejtegetés. Egy hordozócsoportot a Dél-kínai-tengerről vagy a karibi térségből átvezényelni nem két perc.
és ez is mutatta, hogy a Trump-féle stratégiai hangsúlyok nem feltétlenül állnak összhangban a világ aktuális problémáinak alakulásával.
— Irán annak ellenére is megtámadott más országokban lévő amerikai támaszpontokat, hogy azok nem járultak hozzá a támadásokhoz. Ezzel az opcióval nem számoltak a hadművelet tervezői?
— Nem tudom, mekkora meglepetést okozott; feltételezem, hogy nem nagyot, mivel az irániak ezt az előző hetekben már aktívan kommunikálták. Ők azt mondják, hogy nem az országokat támadják, hanem azokat az amerikai bázisokat, amelyek ezeknek az országoknak a területén vannak. Így próbálják kimagyarázni a dolgot. A gyakorlatban az a reményük, hogy egyrészt a Hormuzi-szoros lezárásával, másrészt az Öböl menti Együttműködési Tanács országaira gyakorolt fokozott nyomással elérik, hogy az arab országok nyomást gyakoroljanak az Egyesült Államokra. Illetve, az olajexport és az LNG-export visszaesése oda vezessen, hogy a régión kívüli hatalmak is a katonai műveletek mielőbbi befejezéséért emeljenek szót. A ki nem mondott kockázata ennek a stratégiának, és az irániak ezzel kapcsolatban nem igazán nyilatkoznak, hogy
Ha jól emlékszem, a katariak jelentették be talán két iráni repülőgép lelövését. A térségre ugyanis több száz kis hatótávolságú ballisztikus rakétát és ezres nagyságrendű öngyilkos drónt lőttek ki, aminek a civil infrastruktúrában és a civil lakosság körében is voltak következményei: halottak, sebesültek, jelentős anyagi kár. Már nem egy arab ország jelezte finoman, hogy ez igencsak barátságtalan lépés az irániak részéről, és a közelmúltban kialakult jóindulatot teljes egészében eljátszották. Ez az iráni vezetést most kevésbé érdekli, mert az ő szempontjukból ez a túlélésért vívott háború, és ennek érdekében a jelek szerint elég messzire hajlandóak elmenni.
— Láttam az izraeli hadsereg (IDF) térképét az iráni rakéták hatótávolságáról. A legnagyobb hatósugár a német–lengyel határig ér, Európa közepéig. Reális forgatókönyv, hogy Irán végveszély esetén európai célpontokat támadjon?
— Ez jelenleg elméleti forgatókönyv. Az irániaknak túl kevés hasznuk származna abból, ha még az európai országokat is berántanák. Az európai országok közül nem egy jelezte, hogy nem kívánja az Egyesült Államoknak engedélyezni az infrastruktúrája használatát;
Másfelől a legnagyobb hatótávolságú eszközeikből feltételezhetően igencsak korlátozott számú áll rendelkezésre. Emellett van ezeknek a térképeknek egy szépséghibája: az országhatártól számítják a távolságokat. Ez erősen elméleti, mert egy rakétaindítót feltételezhetően nem a határról használna az iráni fél. Egyrészt kitűnő célpont lenne, másrészt, ha a környező országok jó kapcsolatot ápolnak az amerikaiakkal, minden további nélkül lehet együttműködés az ilyen indítások felderítésében. Emellett Európában, bár most nem vagyok teljesen tisztában a képességek aktuális állásával, kiépülőben van egy európai szintű rakétavédelmi rendszer, illetve az amerikaiaknak is van rakétavédelmi képessége, amely elméletben ezt a fenyegetést el tudná hárítani.
— Van még egy háború Európában, Ukrajnában. Irán korábban drónokkal, lőszerekkel támogatta Oroszországot. Lehet hatása az iráni rezsim esetleges összeomlásának az ukrajnai háborúra?
— Ez nagyon nehéz kérdés, mert keveset tudunk arról, pontosan milyen támogatást nyújtott az iráni rendszer. A drónok kérdésében van a legjobb képünk, mert ez a képesség az orosz hadseregből 2022-ben, a háború megindulásakor hiányzott, és 2022 augusztusában kerültek elő az első ilyen eszközök a fronton. Emellett voltak hírek arról, hogy az iráni rezsim tüzérségi és egyéb lőszereket, tankelhárító és gyalogsági lőszereket is nagy számban adott el Oroszországnak, de a pontos mennyiségről nem tudunk sokat. Hasonlóképpen voltak információk, és ezt amerikai és európai oldalon szankciós döntésekben is visszaigazolták, hogy
A tüzérségi lőszerek terén voltak olyan információk, hogy az iráni beszállítást az oroszok jobban szerették az észak-koreaihoz képest, mert jobb minőségű lőszereket gyártottak. Ugyanazokat, az egykori keleti blokkban rendszeresített kalibereket használják az irániak is, úgyhogy semmiféle átállásra nem volt szükség; azonnal tudtak szállítani. Cserébe, ukrán információs szivárogtatás szerint elég nagy árat kértek az oroszoktól ezért a segítségért.
— Mégpedig?
— Konkrétan a dróneladásnál volt olyan információ, amely szerint például a fizetséget részben aranyban kérték, illetve egyéb megoldásokban is gondolkodtak, de ezekről nagyon kevés információ áll rendelkezésre.
— Ha Irán meggyengül, és megszűnik a Hezbollah, a Húszik és más szélsőséges szervezetek legfőbb támogatója lenni, biztonságosabb hellyé válhat a Közel-Kelet?
— Nagyon sok mindentől függ, milyen rendszer követi a mostanit. Lehetnek olyan szcenáriók, hogy a teológiai vonulat kicsit háttérbe szorul, és a hadsereg vagy a Forradalmi Gárda ragadja magához a hatalmat – tehát a rendszer kifelé kicsit változik, de lényegét tekintve nem. Izraeli szempontból ez a forgatókönyv vélhetően elfogadhatatlan lenne,
Ha a rendszer ténylegesen bukik, az valóban érdekes folyamatok kiindulópontja lehet. Ugyanakkor a Húszik, a Hezbollah vagy az iraki síita fegyveres csoportok nem vákuumban, csak iráni segítséggel jöttek létre, vannak saját politikai, katonai és egyéb törekvéseik, amelyek egybeestek Iránéval, és valószínű, hogy Irán nélkül is, bár csökkent képességekkel, de igyekeznek majd ezeket tovább követni.
