A Rovatból

Leégett a legrégebbi magyar kalózrádió stúdiója

A Tordas Rádió több mint 20 éve sugároz, most adományokat gyűjtenek a fennmaradásáért.
címkép:Facebook/Tordas Rádió - szmo.hu
2021. február 04.



"Ma egy elektromos rövidzárlatnak köszönhetően leégett a tordasi házunk. Biztosítva nem volt.

Tekinthetjük az épületet a legrégebbi magyar kalóz rádió stúdiójának is, de nyilván a zenéken túl ez az egész életünk volt" – írja Vida Vera, a több mint húsz éve működő Tordas Rádió vezetőjének, Vida Antalnak a lánya a Facebookon.

A Tordas Rádió 2000-ben indult, és sokáig kisközösségi kalózrádióként működött, 1 wattos teljesítményével kizárólag a Fejér megyei falu határain belül volt hallható. A szlogenje: „Falutáblától falutábláig”.

2008-tól a Tilos rádió segítségével az interneten működik.

Az égő házból szerencsére mindenkinek sikerült kimenekülnie.

"Most ideiglenes szállást kell keresnie apukáméknak, kipakolunk, felmérjük a menthetőket, aztán szépen lassan el kell indítani egy új életet. Mindezt a ház legfiatalabb Tordas Rádió hallgatójával, az autista öcsémmel, Miksával"

– fogalmazott Vida Vera, aki több lehetőséget is megad, hogy lehet nekik segíteni.

Aki tud, ide küldhet adományt:

Név: Pataki Ágnes 11773102-05670897-00000000

Iban: HU50117731020567089700000000

Közlemény: adomány

Aki tevőlegesen is hasznos tudna lenni (ács, statikus, építész, tetőfóliázó, kétkezi szaki), hívja az alábbi számot: 06309404063


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Török Gábor: Nehéz eldönteni Lázár János mondatairól, hogy ez Robespierre első vagy utolsó nagy beszéde volt
Az elemző szerint a pályatársak közül túl sokan vehetik magukra, amit a miniszter Kisvárdán elmondott.


Nehéz most hirtelen eldönteni, hogy ez Robespierre első vagy utolsó nagy beszéde volt – írta Török Gábor a Facebook-oldalán Lázár János Kisvárdán elmondott beszédéről.

Az építési és közlekedési miniszter a Facebookon osztott meg egy videót a fórumról, ahol többek között azt mondta:

„Azokat a NER-eseket, akik kullancs módon ránk telepedtek, és visszaéltek a megteremtett lehetőséggel, valóban eljött az ideje, hogy lesöpörjük magunkról, annak érdekében, hogy a ránk szavazók bizalmát meg tudjuk tartani.”

A miniszter arról is beszélt, hogy az elmúlt években sok vállalkozó megerősödött, gazdagabb lett, és több embernek ad munkát. Ugyanakkor szerinte kérdés, hogy ezek az emberek a vagyonukat a közösség javára is használják-e, vagy csak saját hasznukra.

„Nekem személyesen teljesen elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból és az egészből, amit néhány ember ebben az országban a megteremtett lehetőséggel csinál” – mondta Lázár.

Erre reagált az ismert politikai elemző, aki a Facebook-oldalán azt írta:

„Poloskák után itt vannak a kullancsok. Szokatlanul önkritikus, de az elmúlt időszak megszólalásai után nem is annyira váratlan mondatok Lázár Jánostól.

A miniszter az elmúlt hetekben az egyetlen olyan kormánypárti politikus, aki a pártja nehéz helyzetében inkább lehetőséget lát és igyekszik is mindezt saját politikai hasznára fordítani.

Mégis, hallgatva ezeket a mondatokat, nehéz most hirtelen eldönteni, hogy ez Robespierre első vagy utolsó nagy beszéde volt... (természetesen ez a hasonlat ezer sebből vérzik, de annyiban talán megáll, hogy bizony a "pályatársak" közül túl sokan vehetik magukra, amit a szónok itt – neveket nem említve – elmondott)”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Irány a benzinkút! Holnaptól jelentősen drágul az üzemanyag
Ha tankolni szeretnél a hétvégén, érdemes még ma útnak indulni, mert a benzin bruttó 7, a gázolaj bruttó 4 forinttal lesz drágább.


Szombattól változnak az üzemanyagárak – derül ki a holtankoljak.hu cikkéből. A 95-ös benzin bruttó 7 forinttal lesz drágább, míg a gázolaj ára bruttó 4 forinttal emelkedik.

A jelenlegi átlagárak a következők:

– 95-ös benzin: 604 Ft/liter

– Gázolaj: 615 Ft/liter


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Tragédia Thaiföldön és Mianmarban: Hatalmas földrengés döntött romba egy felhőkarcolót, legalább három ember meghalt, több tucatnyian eltűntek
7,7-es erősségű földrengés rázta meg Bangkokot pénteken, amelynek epicentruma Mianmar középső része volt. A legfrissebb információk szerint 90 ember eltűnt, és legalbb 3 ember életét vesztette egy építkezési területen, ahol összedőlt egy felhőkarcoló.


Pénteken 7,7-es erősségű földrengés rázta meg Bangkokot, amelynek epicentruma Mianmar középső részén, Monywa városától mintegy 50 kilométerre keletre volt – számolt be róla az AP hírügynökség. A földrengés következtében

összeomlott egy építés alatt álló felhőkarcoló, és legalább három ember életét vesztette, kilencvenen pedig eltűntek.

Az Amerikai Földtani Intézet és a német GFZ geotudományi központja szerint a földmozgás 10 kilométeres mélységben történt. A Sky News szerint Phumtham Wechayachai védelmi miniszter megerősítette, hogy

a három áldozatot az összeomlott magasépület helyszínén találták meg.

A BBC információi szerint 43 építőmunkásnak nyoma veszett, miután összeomlott egy befejezetlen, harminc emeletes épület Bangkokban. A baleset a thaiföldi főváros Chatuchak Park közelében történt – több száz kilométerre attól a mianmari földrengéstől, amely valószínűleg megrázta az építményt.

Az épületben mintegy 50 ember tartózkodott a katasztrófa idején. 7 ember túlélte az omlást – közölték a thaiföldi hatóságok. A mentőcsapatok jelenleg is a romok között kutatnak túlélők után.

A rengés helyi idő szerint délután fél kettő körül történt. A szirénák megszólaltak a környező épületekben, a pánikba esett emberek menekültek a bangkoki társasházakból és szállodákból. A földrengés ereje olyan nagy volt, hogy a magasépületek tetején található medencékből kifolyt a víz.

A rengés Mianmarban is jelentős károkat okozott. Mandalayban megrongálódott az egykori királyi palota egy része, amit több fotó és videó is megörökített, és felkerült a közösségi oldalakra. A Mandalaytól délnyugatra található Sagaing régióban egy 90 éves híd összedőlt, és megrongálódott a Mandalay és Yangon közötti autópálya is. Yangonban az emberek pánikszerűen rohantak ki az otthonaikból.

A földrengés hatására kialakult súlyos helyzet miatt a thai miniszterelnök vészhelyzeti zónává nyilvánította Bangkokot – közölte a thai kormány az X-en. A fővárosban több magas épület is megrongálódott, így a hatóságok most versenyt futnak az idővel.

Az ország rendőrfőkapitánya országos készenlétet rendelt el, a rendőrök pedig azonnal megkezdték az evakuálást a veszélyes épületekből. Segítik az áldozatokat, biztosítják a helyszíneket, és irányítják a forgalmat is, hogy minél gördülékenyebben haladjanak a mentési munkálatok. Közben a rendőrségi kórházak is készenlétben állnak, hogy ellássák a bajbajutottakat.

Egy skót turista, Fraser Morton a bangkoki földrengés idején éppen egy bevásárlóközpontban tartózkodott. „Hirtelen az egész épület elkezdett mozogni, azonnal óriási pánik tört ki” – mondta.

A földrengés után a nemzetközi közösség, beleértve az Európai Uniót és Franciaországot, kifejezte készségét a segítségnyújtásra. Mianmar katonai vezetése, amely korábban korlátozta a humanitárius hozzáférést, most nemzetközi segítséget kért – írja a The Guardian. ​

Thaiföld rendőrfőkapitánya országos készenléti állapotot rendelt el. A rendőrök segítenek az áldozatok megsegítésében, evakuálják a veszélyes épületekben tartózkodókat, valamint irányítják a forgalmat. Rendőrségi kórházak állnak készenlétben az esetleges sérültek ellátására.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Rendőrök vitték el Bede Zsoltot a Tisza Párt etyeki rendezvényéről
Az esetről videó is készült, amit Magyar Péter osztott meg közösségi oldalán. A Vadhajtások főszerkesztője szerint a Tisza Párt vezetőjének testőrei és aktivistái erőszakoskodtak vele.


Rendőrök vitték el Bede Zsoltot a Tisza Párt etyeki rendezvényéről, az esetről készült videót Magyar Péter osztotta meg a Facebook-oldalán.

A Tisza Pár vezetőjének felvételén az látható, ahogyan a Vadhajtások főszerkesztőjét, Bede Zsoltot rendőrök kísérik el a Tisza Párt eseményéről. Az viszont nem derült ki a videóból, mi történt, ami miatt rendőri intézkedésre volt szükség.

 

Ma a Fejér megyei látogatàsunk etyeki állomásán a Fidesz szervezett provokációra készült kirendelt aktivistákkal és egy sereg propagandistával.

Zólyomi Tamás fideszes etyeki polgármester a Facebook oldalán és a helyszínen a saját települèsének lakóit poloskázva és bolsevikozva próbált Orbán Viktorhoz hasonlóan gyűlöletet kelteni.

A rendőrök a fideszes képviselők barátját, a folyamatosan balhézó, fizetett udvari bolondot, Bede Zsoltot előállították. Köszönjük a rendőrök szakszerű munkáját!

Közzétette: Péter Magyar – 2025. március 28., péntek

Magyar Péter a közösségi oldalán azt írta, hogy a Fejér megyei látogatásuk etyeki állomásán provokációra készültek Fidesz-aktivisták és propagandisták. Közleménye szerint:

„Ma a Fejér megyei látogatásunk etyeki állomásán a Fidesz szervezett provokációra készült kirendelt aktivistákkal és egy sereg propagandistával. Zólyomi Tamás fideszes etyeki polgármester a Facebook oldalán és a helyszínen a saját településének lakóit poloskázva és bolsevikozva próbált Orbán Viktorhoz hasonlóan gyűlöletet kelteni.”

Bede Zsolt is reagált a történtekre saját közösségi oldalán. Azt állította, hogy Magyar Péter megijedt tőle, és testőrei, aktivistái lökdösődtek és erőszakoskodtak. Szerinte Magyar testőrei utasították a rendőröket, hogy vigyék el őt a helyszínről.

Na... #neféljetek

Péterke annyira megijedt tőlem, hogy a testőrei 20 percig vakarták a fejüket...

A kocsival megérkezett...

Közzétette: Zsolt Bede – 2025. március 28., péntek


Link másolása
KÖVESS MINKET: