HÍREK

Lagzi Lajcsi lánya mellett védőhálóként áll a nála 29 évvel idősebb szerelme

Galambos Bogi a Story magazinnak arról beszélt, hogy nemcsak a magánéletben vannak egy hullámhosszon, de a munkában is jól kiegészítik egymást Csipak Péterrel.
Fotó: RTL - szmo.hu
2024. június 13.



Március elején derült ki, hogy a börtönbüntetését töltő Galambos Lajos lánya, Galambos Boglárka egy párt alkot a nála 29 évvel idősebb Csipak Péterrel. Mint arról korábban írtunk, először mutatkoztak nyilvánosan nemrég egy budapesti divatbemutatón.

Csipak Péter neve onnan lehet ismerős, hogy ő volt a budapesti Deák Ferenc utcai Fashion Street ötletgazdája.

Az rtl.hu cikke emlékeztet rá, hogy korábban, még Rogán Antal polgármestersége alatt, Csipak cége 50 éves területhasználati engedélyt kapott, amit pár évvel később visszavontak. Csipak építtette azt az 1800 négyzetméteres villát is, amelyet három éve a fővárosi kormányhivatal bontásra ítélt, mivel az épületet az eredeti tervtől eltérve, állami tulajdonban lévő, védett erdőterületen építették fel, részben letarolva azt.

Június elején a Fashion Streeten mutatták be a divattervező Galambos Boglárka kollekcióját, ahol Boglárka először jelent meg nyilvánosan Csipak Péterrel.

Galambos Lajos lánya most a Story magazinnak arról beszélt, hogy nemcsak a magánéletben vannak egy hullámhosszon, de a munkában is jól kiegészítik egymást.

„A párom szakmabeli, úgyhogy nagyon sokat segített nekem az álmaim elérésében. Értékes, hasznos tanácsokkal látott el, és egyfajta védőhálóként végig mellettem állt. Ha ő nincs, akkor nem biztos, hogy ezt meg tudom így valósítani”

– mondta a lapnak Galambos Boglárka.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter megmutatta azt, aki nélkül az élete megállna
A politikus közös fotón szerepelt az asszisztensével. Nélküle megállna az élet.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2024. július 20.



A Tisza Párt alelnöke már hónapok óta a figyelem középpontjába került, a tavaszi országjárása után a június 9-i Európa Parlamenti és az önkormányzati választásokon is szép eredményeket ért el.

Most azonban megmutatta, hogy kinek a segítségével jutott el oda, ahol tart.

Magyar Péter egy közös fotóval szerepelt az asszisztensével.

"Ili, aki nélkül megállna az élet. A legjobb asszisztens a világon"

- írta a posztjához a politikus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Honvédségi luxusgép vihette haza a Horvátországban nyaraló Orbán Viktort
A hírt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő tette közzé a közösségi médiában.


Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő pénteken közölte a nyilvánossággal, hogy július 18-án – amikor Orbán Viktor dél-horvátországi nyaralásáról Angliába, Woodstockba utazott – a Magyar Honvédség 606-os lajstromjelű luxusgépe, egy Dassault Falcon 7X, hajnalban felszállt Ferihegyről és rövid idő múlva a spliti repülőtéren landolt. A képviselő légiforgalmi radarfelvételt is bemutatott ennek igazolására.

A Magyar Hang szombati cikke szerint Hadházy állításait megerősíti a flightaware légiforgalmi portál archívuma is. Ebből kiderül, hogy

a luxusgép nem sokkal később, még reggel 6 előtt továbbrepült az Egyesült Királyságba, és a Brize Norton repülőtéren szállt le, amely mindössze 23 percnyi autóútra van Woodstocktól.
Itt a magyar miniszterelnök aznap részt vett az EPC-csúcstalálkozón, amiről a magyar kormányfő Facebook-oldalán is beszámolt.

A horvátországi kitérő 55 perccel és 500 kilométerrel hosszabb utat jelentett, mintha a Falcon egyenesen Budapestről repült volna Angliába. Az aircraftcostcalculator.com adatai szerint a honvédségi luxusgép egy üzemórája 9470 dollárba, azaz 3,4 millió forintba kerül. Hardy Mihály repülési szakértő a lapnak nyilatkozva reálisnak nevezte ezt a becslést, és hozzátette, ha bérelnék a gépet, még drágább lenne. Az ár tartalmazza a karbantartás, a személyzet és az üzemanyag költségeit is – mondta Hardy.

Hardy szerint

szemfényvesztés honvédséginek nevezni a gépet, hiszen világszerte üzleti vagy magángépként használják ezt a típust, így nem meglepő, hogy Magyarországon főként kormánytagok utaznak vele.
Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke nem válaszolt a lap kérdésére, hogy esetleg valaki más utazott-e a kormányzati Falconon, illetve ha mégis Orbán Viktor volt az utas, vajon kifizette-e a pluszköltséget.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A felrúgott kisfiú édesanyja reagált a bántalmazó karateedző állításaira
Szeretné, ha A. Tibor valóban személyesen kérne bocsánatot kisfiától, ugyanakkor ezután már nem szeretné ilyen ember közelébe engedni a gyerekét, akiben mély nyomott hagyott az eset – inkább pszichológus segítségét kérik.
Fotó: RTL - szmo.hu
2024. július 20.



Tóthné Nagy Judit, a szolnoki kalandparkban bántalmazott kisfiú édesanyja az RTL Híradónak reagált a gyerekét felrúgó karateedző szombati nyilatkozatára.

Mint arról korábban írtunk, az edző az ATV-nek nyilatkozott az esetről, és azt mondta, hogy mindenkitől szeretne bocsánatot kérni.

Az anya szeretné, ha A. Tibor személyesen kérne bocsánatot a kisfiútól, ahogy arra az edző ígéretet is tett.

„Engedni fogom, mert szeretném, hogy Rolinak mondja meg, hogy ő semmi rosszat nem csinált, és ezt nem érdemelte”

– mondta az édesanya.

Itt az interjú az édesanyával.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Pócs János a kisfiút felrúgó karateedzőről: Volt egy gyenge pillanata, mint bármelyikünknek
A politikus szerint az edző múltjában „soha semmilyen probléma nem volt”, és kiemelte, hogy az edző nem véletlenül kapott megyei, városi és állami kitüntetéseket.


A fideszes Pócs János, Jászberény országgyűlési képviselője az ATV-nek nyilatkozva elmondta, hogy a szolnoki kalandparkban kisfiút felrúgó karateedző tette „védhetetlen”, de szerinte „egy gyenge pillanat” volt csupán, ami bárkivel megeshet.

Pócs szerint az edző múltjában „soha semmilyen probléma nem volt”, és kiemelte, hogy az edző nem véletlenül kapott megyei, városi és állami kitüntetéseket.

Pócs az ATV videójában 1:43-tól hallható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk