HÍREK
A Rovatból

Korrupcióellenes lépéseket ígért a kormány Brüsszelnek, meg is jelent az első törvénymódosítás

Az OLAF helyszíni ellenőrzéseit segítené Varga Judit és Semjén Zsolt javaslata.


Már hétfőn benyújtotta a kormány azoknak a törvénymódosításoknak az első részét, amelyeket az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében hoznak. Navracsics Tibor miniszter már vasárnap jelezte, hogy egy napon belül elkészül a kért magyar jogszabály-módosítások első csomagja.

A Parlament honlapján is elérhető, Varga Judit igazságügyminiszter és Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes által jegyzett jogszabály a pénzügyi csalások vizsgálásának szabályait módosítja. Egészen pontosan

a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) feladatává teszi, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) helyszíni ellenőrzéseit segítse.

A pénzügyőröknek helyszínbiztosítással kell támogatni a vizsgálat zavartalan lefolytatását, így az OLAF-ellenőrök hozzáférhetnek a szükséges iratokhoz, adathordozókhoz és védelmet kapnak a tettleges ellenszegüléssel szemben.

Navracsics vasárnap úgy fogalmazott, hogy Magyarországgal szemben újabb elvárások Magyarországgal már nem támaszthatók a jogállamisági eljárásban. A miniszter szerint amennyiben Magyarország teljesíti a megállapodásban rögzített vállalásait, akkor a szankciós tanácsi határozat elfogadására nem kerül sor. Navracsics azt is hozzátette:

a kormánynak esze ágában sincsen a saját maga által tett vállalásait nem teljesíteni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!
A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.
F. O. - szmo.hu
2026. június 12.



"Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás, legalábbis a tervek nyilvánosságra kerültek" - kezdte videóját Németh Balázs a Facebookon. A fideszes országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy megszűnik a kamatstop, amit 2022 óta fenntartott az Orbán-ormány, így segítve a magyar családokat.

"Azóta ezt megerősítette a Pénzügyminisztérium is, valóban átalakítják a rendszert. Az ígéretek szerint a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Az első konkrét megszorításnak valószínűleg lesz folytatása"
- fogalmazott a képviselő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Tragédia az M1-esen: Magyar Péter részvétét fejezte ki az áldozatok családjának
Egy kilenc utast szállító kisbusz rohant bele egy forgalmi okból álló teherautóba az M1-es autópályán. A balesetben heten a helyszínen meghaltak, egy további ember pedig a torlódást okozó, korábbi ütközésben vesztette életét.
F. O. - szmo.hu
2026. június 12.



Ahogy már hírt adtunk róla, egy kilenc utast szállító kisbusz rohant bele egy forgalmi okból álló teherautóba az M1-es autópályán. A balesetben heten a helyszínen meghaltak, egy további ember pedig a torlódást okozó, korábbi ütközésben vesztette életét. Magyar Péter miniszterelnök a Facaebookon fejezte ki együttérzését az áldozatok hozzátartozóinak.

"A kormány nevében őszinte részvétemet fejezem ki az M1-es autópályán hajnalban történt balesetben elhunyt nyolc külföldi állampolgár családjának. A sérülteknek jobbulást kívánunk!" - írta a kormányfő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Elképesztő! Három piros lapot osztottak ki a vb nyitómeccsén: Mexikó-Dél-Afrika 2-0
Véget ért a világbajnokság nyitómérkőzése. A játék sokszor lagymatag volt, de kiállításban nem volt hiány.


Három piros lap, két gól és egy olyan hajrá, ahol több volt a kiállított játékos, mint a gól – ezzel a kaotikus forgatókönyvvel indult a 2026-os világbajnokság. A nyitómeccsen a házigazda Mexikó 2–0-ra legyőzte a kilenc emberre fogyatkozó Dél-Afrikát a mexikóvárosi Estadio Aztecában.

A mexikói győzelemben kulcsszerepet játszott Julián Quiñones, aki a 9. percben egy védelmi hibát kihasználva megszerezte a vezetést, és később egy kapufát is lőtt.

Mellette a gólpasszt adó Alvarado és a labdaszerzésből asszisztot jegyző Erik Lira is kiemelkedett. A dél-afrikai csapat játékát a fegyelmezetlenségek mellett a bizonytalan védekezés és Ronwen Williams kapus pontatlan labdakihozatalai is nehezítették.

A találkozó az 50. percben vett éles fordulatot, amikor Sphephelo Sithole utolsó emberként buktatta a ziccerben kitörő mexikói támadót, amiért azonnali piros lapot kapott.

Az emberelőnyt a hazai csapat a 67. percben váltotta újabb gólra: Roberto Alvarado jobb oldali beadását a negyedik világbajnokságán szereplő Raúl Jiménez fejelte közelről a hálóba, aki elsírta magát gólöröme közben.

A meccs hajrája végképp elszabadult, amikor a 84. percben a videóbíró jelzésére Themba Zwanét is kiállította a játékvezető egy ütésért, így Dél-Afrika kilenc emberrel maradt. A ráadásban, a 93. percben Mexikó is megfogyatkozott, miután César Montes rántotta le a kapura törő Khuliso Mudaut.

A brazil Wilton Pereira Sampaio játékvezető tevékenysége végig a figyelem középpontjában állt, a három kiállítás mellett egy mexikói tizenegyesgyanús esetet is továbbengedett, a rendes játékidő végén pedig hét perc hosszabbítást jelzett a sok megszakítás miatt – írta az Index.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter azonnali jelentést kér az M1-es autópályán történt tragédia miatt
Péntek hajnalban egy kilenc utast szállító kisbusz rohant bele egy forgalmi okból álló teherautóba az M1-es autópályán. A balesetben heten a helyszínen meghaltak, egy további ember pedig a torlódást okozó, korábbi ütközésben vesztette életét.


Péntek hajnalban egy kilenc utast szállító kisbusz rohant bele egy forgalmi okból álló teherautóba az M1-es autópályán. A balesetben heten a helyszínen meghaltak, egy további ember pedig a torlódást okozó, korábbi ütközésben vesztette életét.

Magyar Péter miniszterelnök azonnali jelentést kér az autópálya közlekedésbiztonsági helyzetéről.

„A ma hajnali tragikus baleset és a beérkező jelzések miatt azonnali jelentést kérek az autópálya-koncesszor által elrendelt terelések okozta közlekedésbiztonsági helyzetről” – fogalmazott a közösségi oldalán.

A miniszterelnök részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak.

„A kormány nevében őszinte részvétemet fejezem ki az M1-es autópályán hajnalban történt balesetben elhunyt nyolc külföldi állampolgár családjának. A sérülteknek jobbulást kívánunk!” – írta a kormányfő még korábban a Facebookon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk