Dalnoki Szilárd "a koronavírussal vívott hosszas küzdelem után június 21-én éjjel örökre eltávozott. Gyermeke, párja és családja gyászában osztozunk" – olvasható a párt Zala megyei szervezetének Facebook-oldalán.
31 éves volt, az ő gyermeke is covid-árva lett. Szilárd – velünk együtt – hitt abban, hogy ez az ország nem az az ország, amiben most élünk. Hitt abban, hogy nem vagyunk kirekesztők, gyűlölködők, nem autokrata vezetőre vágyunk, hanem demokráciára. Ezért rengeteget dolgozott. Utcán volt, hogy beszélgessen veletek, szórólapozott, a zalai közgyűlésnek is tagja volt. Én mostantól miatta is folytatom a munkát a szebb jövőért!
– emlékezett meg róla Supka-Kovácsné Holzhofer Tünde, Sopron önkormányzati képviselője a Facebookon.

Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lemondott Tim Davie, a BBC vezérigazgatója, valamint Deborah Turness, a csatorna hírigazgatója is, miután a BBC Panorama című műsorát azzal vádolták, hogy félrevezette a nézőket Donald Trump egyik beszédének manipulatív összevágásával, írja a Telex. Az ügy akkor robbant ki, amikor Michael Prescott, a BBC szerkesztési elveiért felelős bizottságának korábbi tanácsadója egy belső dokumentumban bírálta a csatornát, ami a Telegraph-nak köszönhetően nyilvánosságra is került.
A kritikák szerint a Panorama egyik adásában olyan módon vágták össze Donald Trump 2021. január 6-i beszédét, ami megtévesztő lehetett.
Olyan félmondatokat illesztettek egymás után, amelyek között a valóságban 50 perc telt el, így a végeredmény azt a benyomást keltette, mintha Trump arra szólította volna fel a támogatóit, hogy harcolni menjenek a Capitoliumhoz.
A vágásból azonban kimaradt az a kulcsfontosságú mondat, amelyben az elnök békés és hazafias kiállásra buzdított.
„Szeretném tudatni Önökkel, hogy 20 év után úgy döntöttem, hogy elhagyom a BBC-t. Ez teljes mértékben az én döntésem” – írta lemondólevelében Tim Davie. Hozzátette: „Mint minden közintézmény, a BBC sem tökéletes, és mindig nyitottnak, átláthatónak és elszámoltathatónak kell lennünk. Bár nem ez az egyetlen ok, a BBC News körüli jelenlegi vita érthető módon hozzájárult a döntésemhez. (…) Összességében a BBC jól teljesít, de voltak hibák, és főigazgatóként nekem kell vállalnom a végső felelősséget.”
Deborah Turness, a BBC News vezetője szintén a botrány miatt távozott. „A közéletben a vezetőknek teljes mértékben elszámoltathatónak kell lenniük, és ezért mondok le. Bár hibák történtek, teljesen világossá akarom tenni, hogy a BBC News intézményi elfogultságával kapcsolatos legutóbbi vádak tévesek” – közölte.
Az ügyre a brit politika is reagált. Lisa Nandy kulturális miniszter nagyon komolynak nevezte a helyzetet, és jelezte, hogy a műsorszolgáltatónak más, elfogultsággal kapcsolatos aggályokra is választ kell adnia. Az Egyesült Államokban Donald Trump és stábja választási befolyásolással vádolta meg a BBC-t.
A mostani botrány egy szélesebb vitába illeszkedik a BBC pártatlanságáról. A műsorszolgáltató nemrégiben már bocsánatkérésre kényszerült egy Gázáról szóló dokumentumfilm hibái miatt, az intézmény pedig különösen érzékeny helyzetben van a 2027-ben esedékes működési engedélyének megújítása előtt. A BBC vezetése várhatóan hétfőn hivatalos bocsánatkéréssel és magyarázattal áll a parlament kulturális bizottsága elé.
Lemondott Tim Davie, a BBC vezérigazgatója, valamint Deborah Turness, a csatorna hírigazgatója is, miután a BBC Panorama című műsorát azzal vádolták, hogy félrevezette a nézőket Donald Trump egyik beszédének manipulatív összevágásával, írja a Telex. Az ügy akkor robbant ki, amikor Michael Prescott, a BBC szerkesztési elveiért felelős bizottságának korábbi tanácsadója egy belső dokumentumban bírálta a csatornát, ami a Telegraph-nak köszönhetően nyilvánosságra is került.
A kritikák szerint a Panorama egyik adásában olyan módon vágták össze Donald Trump 2021. január 6-i beszédét, ami megtévesztő lehetett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Pikó András: A többség nemet mondott a Fidesz és hozzá csatlakozott levitézlett álellenzéki pártok gyűlöletkeltő politikájára
Hatalmas volt a tét a Losonci negyedben, a polgármester többsége múlott a választáson. A drogbotrányba kevert politikus a győzelmi beszédében alig jutott szóhoz a meghatottságtól.
A józsefvárosi időközi választás győztese, Horváth Alexander a választási eredmények után arról beszélt, hogy boldogan mondhatja ki a győzelmet. A politikus köszönetet mondott a Losonci negyed lakosainak a bizalomért.
„Vállalom, hogy ezt erős és hálás munkával fogom meghálálni önöknek. Tényleg néha eláll a szavam attól a gondolattól, hogy újra győztem” – mondta Horváth, aki hozzátette, még egyszer nagyon szépen köszöni a támogatást.
A győztes jelölt után Jámbor András országgyűlési képviselő is felszólalt, aki szerint egy „nagyon durva kampány” végén vannak. Állítása szerint a kampány során „a pártállam rendőröket küldött Alexander lakására teljesen törvénytelenül, aztán egy kutyás rendőrcsapat is megjelent”. Jámbor úgy véli, lejáratások, hazugságok, kamujelöltek és a Magyar Nemzet, valamint a Metropol által lehozott kamusztorik jellemezték az elmúlt időszakot.
Mindezek ellenére is 15 százalékponttal verték meg a Fideszt.
Pikó András, Józsefváros polgármestere is köszönetet mondott a választóknak a részvételért, és csodálatos dolognak nevezte a körülbelül 30 százalékos részvételi arányt. Szerinte ezzel ismét példát mutattak az országnak, mert időközi választásokon nem szoktak ennyien elmenni szavazni. A polgármester úgy fogalmazott, a tét nagyon nagy voltm számára egy kicsit az is, hogy „egy ártatlanul megvádolt, megzsarolt, fiatal és tehetséges politikus folytathassa a pályáját”.
„Ezt a fiatalembert az elmúlt hónapokban minden elképzelhető eszközzel próbálták tönkretenni. Zsarolták, hazug lejárató kampányt folytattak ellene, rendőrökkel próbálták megfélemlíteni, de ő a választóihoz fordult, akik megerősítették a számára 2024-ben megszavazott bizalmat. Nem is kaphat ennél jobb visszaigazolást a munkájára egy képviselő” - fogalmazott
Pikó hozzátette, az önkormányzat most már nyugodtan folytathatja annak a programnak a megvalósítását, amely Józsefváros jólétéről és fejlődéséről szól.
„Jó hír Józsefvárosnak az is, hogy a többség nemet mondott a Fidesz és hozzá csatlakozott levitézlett álellenzéki pártok gyűlöletkeltő politikájára. Nekik azt üzenték a választók, hogy dolgozzanak végre Józsefvárosért, ne saját magukért! ”
Az időközi választást azért kellett kiírni a VIII. kerület 8. számú választókerületében, mert az azt korábban megnyerő Horváth Alexander lemondott mandátumáról, miután nyilvánosságra került róla egy évekkel korábbi videófelvétel, amin a képviselő mögött valaki épp kábítószert fogyasztott. A politikus szerint ő nem drogozott, de ennek ellenére lemondott, majdbejelentette, hogy újra elindul a posztért.
A kampányidőszak rendkívül feszült volt. Október 20-án hajnalban a rendőrség házkutatást tartott Horváth Alexander otthonában, ahol telefonját és laptopját is lefoglalták, az eljárás eredménye szerint azonban a drogtesztje negatív lett. Pikóék azzal vádolták a Fideszt, hogy tiszásnak tüntet fel egy jelöltet szórólapokon, hogy javítsa az esélyeit, és szerintük az, hogy az MSZP és a DK is állított saját jelöltet, szintén a kormánypárt esélyeit növelte. A Fidesz ellenben azt állította, Pikó és Horváth nem mondtak igazat a videó keletkezésének idejéről, az ugyanis mindössze néhány hónapja készülhetett.
A választás tétje a kerületi közgyűlési többség megőrzése volt Pikó András számára; a Fidesz győzelme esetén a testületben a két MSZP-s képviselő válhatott volna a mérleg nyelvévé, ami megnehezítette volna a városvezetést.
A józsefvárosi időközi választás győztese, Horváth Alexander a választási eredmények után arról beszélt, hogy boldogan mondhatja ki a győzelmet. A politikus köszönetet mondott a Losonci negyed lakosainak a bizalomért.
„Vállalom, hogy ezt erős és hálás munkával fogom meghálálni önöknek. Tényleg néha eláll a szavam attól a gondolattól, hogy újra győztem” – mondta Horváth, aki hozzátette, még egyszer nagyon szépen köszöni a támogatást.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A miniszterelnök a saját költségén, magánprogramként nézte meg a Liverpool-Manchester City vasárnapi meccsét – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ a Telex kérdésére. A KTK válasza szerint
Orbán Viktor Izlandról „saját költségen, kereskedelmi járatokat igénybe véve” jutott el Manchesterbe.
A miniszterelnököt az AFP fotósa szúrta ki vasárnap a lelátón. A Reuters képein az is látszik, hogy Orbán a Manchester City vezetőivel, Khaldoon Al Mubarak elnökkel és Ferran Soriano vezérigazgatóval együtt nézte a mérkőzést.
A fotók tanúsága szerint vele tartott Schmidt Mária, aki Washingtonba is elkísérte Orbánt. A magyar delegáció oda- és visszaúton is egy Wizz Air-géppel utazott, amely a odafelé és a visszaúton is megállt Izlandon, Keflavíkban tankolni.
A mérkőzést egyébként a Manchester City nyerte 3–0-ra a Liverpool ellen.
A miniszterelnök a saját költségén, magánprogramként nézte meg a Liverpool-Manchester City vasárnapi meccsét – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ a Telex kérdésére. A KTK válasza szerint
Orbán Viktor Izlandról „saját költségen, kereskedelmi járatokat igénybe véve” jutott el Manchesterbe.
A miniszterelnököt az AFP fotósa szúrta ki vasárnap a lelátón. A Reuters képein az is látszik, hogy Orbán a Manchester City vezetőivel, Khaldoon Al Mubarak elnökkel és Ferran Soriano vezérigazgatóval együtt nézte a mérkőzést.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Alig két nappal azután, hogy a francia kormány eljárást indított a Shein online platformjának blokkolására, a pénzügyminisztérium leállította a folyamatot, írta a The Guardian.
A döntés azután született, hogy a cég eltávolított minden tiltott terméket az oldaláról, köztük nemcsak a botrányt kirobbantó gyermekszerű szexbabákat, hanem fegyvereket és gyógyszereket is.
A hatóságok közölték, hogy a vállalatot ettől függetlenül „szigorú megfigyelés” alatt tartják, és a bírósági, illetve ügyészségi eljárások tovább folytatódnak.
A kormány drasztikus lépése, a blokkolási eljárás megindítása egybeesett a Shein első állandó párizsi üzletének megnyitásával a rangos BHV Marais áruházban, ami tiltakozásokat váltott ki a francia fővárosban.
A botrányt a cég piacterén árult, gyermekszerű szexbabák robbantották ki, amelyek miatt a párizsi ügyészség nyomozást indított a Shein és más online kereskedők ellen. A francia csalás elleni hivatal jelentése szerint a cég „gyermekszerű”, feltehetően pornográf jellegű babákat árult, az egyik lap pedig fotót is közölt egy körülbelül 80 centiméter magas, plüssmackót tartó babáról.
A Shein a hatósági fellépésre gyorsan reagált: bejelentették, hogy világszerte teljes tiltást vezetnek be a szexbaba-típusú termékekre, és minden kapcsolódó hirdetést és képet töröltek.
A cég ígéretet tett a teljes körű együttműködésre a francia hatóságokkal. „Teljes mértékben együtt fogunk működni az igazságügyi hatóságokkal” – nyilatkozta Quentin Ruffat, a Shein franciaországi szóvivője, hozzátéve, hogy készek megosztani a babákat vásárlók nevét is. „Teljesen átláthatóak leszünk a hatóságokkal. Ha kérik tőlünk, eleget teszünk a kérésnek.” A cég ügyvezető elnöke, Donald Tang személyes felelősséget vállalt az ügyben. „Ezek a közzétételek harmadik fél értékesítőitől származtak, de személyes felelősséget vállalok” – mondta.
A párizsi üzletnyitás körüli vitában a BHV áruházat tulajdonló vállalat igazgatója, Frédéric Merlin is megszólalt.
Elfogadhatatlannak nevezte a gyermekszerű babák árusítását, de megvédte döntését, hogy beengedte a Sheint az áruházba. „Az üzletben kizárólag a Shein által közvetlenül a BHV számára tervezett ruhák és termékek lesznek kaphatók” – hangsúlyozta.
A Szingapúrban bejegyzett, de Kínában alapított Shein nem először került a hatóságok célkeresztjébe. Franciaország 2025-ben már háromszor, összesen 191 millió euróra bírságolta a céget többek között az online szabályok megsértése, hamis reklám, félrevezető tájékoztatás és a termékekben található műanyag mikroszálak be nem jelentése miatt.
Az Európai Bizottság is vizsgálja a vállalatot az állítólagosan illegális termékekhez köthető kockázatok miatt.