SZEMPONT
A Rovatból

„Egy nap alatt akár 2500 mintát is meg tudnánk vizsgálni” – egy magyar laborban dolgozó biológus a tesztelésekről

Csak ez a kis laboratórium is rengeteget tudna tesztelni. Elmondta, hogyan vizsgálják a Covid-19 jelenlétét a mintákban, miért akadoznak a tesztelések, és azt is, miért kizárt, hogy a koronavírust mesterségesen alkották volna meg.


Interjúalanyom végzettségét tekintve biológus, egy magánlaborban dolgozik, és szívesen mesélt arról, milyen módszerrel és milyen körülmények között végzik a Covid 19-teszteket. Azonban kérte, hogy személyazonosságát kezeljük diszkréten.

- Pontosan mivel foglalkoznak a laboratóriumban?

- Covid 19 vírustesztelést végzünk. Ez egy RNS örökítő anyagú vírus. Maga a folyamat két lépcsőből áll. Először is kivesszük a mintából az RNS-t, ezt izolálásnak nevezzük, majd van egy gép, amit úgy hívnak, hogy PCR, ami a polimeráz-láncreakció rövidítése. Ezzel a géppel megnézzük, van-e a mintában olyan RNS, amit keresünk.

Az életnek van egy központi dogmája: a DNS-ről az információ „lefordítódik” RNS-re, RNS-ről pedig fehérjére. De mivel ennek a vírusnak RNS örökítő anyaga van, ezt vissza kell fordítanunk DNS-re.

- Lehetett hallani különböző tesztekről. Gyorsteszt, nem annyira gyors teszt, hatékonyabb, kevésbé hatékony. Ezek közül az önöké melyik?

- Ez nem a gyorsteszt, hanem a „rendes”. Azért ilyen bonyolult a procedúra.

Mi nem az ellenanyagot mutatjuk ki, hanem a vírus örökítőanyagát.

- Arról van információja, hogy az országban hány laboratórium foglalkozik most ezzel?

- Nincs, de ez a PCR berendezés nagyon egyszerű elven működik, tulajdonképpen ez egy termosztát, ami nagyon gyorsan és pontosan változtatja a hőmérsékletét.

- Gondolom, a járvány előtt nem ezzel foglalkozott a labor.

- Ez egy mikrobiológiai laboratórium. A vírusteszteléshez nem kell sok minden: egy steril fülke, néhány pipetta és reagensek. A PCR berendezés sem túl bonyolult. Én nem régóta dolgozom itt, a vírusra való tekintettel vettek fel egy csomó embert.

- Mekkora a kapacitás? Naponta mennyi tesztet lehet elvégezni?

- Nagyon sokat. Egy ember 2 óra alatt 24 mintát tud izolálni. Egy PCR gép, szintén két óra alatt, 94 mintát tud feldolgozni.

A mi laborunk kapacitását nézve, folyamatos munkarendben egy nap alatt akár 2500 mintát is meg tudnánk vizsgálni.

Van olyan laboratórium, ahol a minták izolálását is gépek végzik, a miénk egy pici laboratórium.

- Mennyire van leterhelve a kapacitás?

- Amikor felvettek, az eredetileg a cégnél dolgozó embereken túl, akiket más laborokból csoportosítottak át, még 20-30 embert kerestek, akkora hajtásra készültek, és 24 órás munkarendben dolgoztunk. Most, amikor beszélgetünk, nyolcan-tízen maradtunk a frissen felvettek közül, és mi a ”frissek” heti 1-2-szer vagyunk beosztva.

Amikor felvétel volt, azt mondták, nagy cégeknek végzünk teszteléseket, és hatalmas kötbéreket kell fizetnie a labornak, ha nem készül el időben az eredményekkel.

Mi hivatalosan úgynevezett „előszűrést” végzünk, de ez nem különbözik sokban attól, amit az akkreditált laborok végeznek. Ha mi kimutatjuk valakiről, hogy fertőzött, akkor az fertőzött. Sőt olyanról is hallottam, hogy ugyanannál az esetnél a mi laboratóriumunk fertőzést mutatott ki, a hivatalos állami nem.

Mi és egy másik labor is visszaellenőriztük a mérést, és kiderült, hogy valóban pozitív a teszteredmény, tehát mi mértünk jól.

- És akkor miért nincs elég munka?

- Közben kiderült, hogy hiánycikk a reagens. A tesztelési kedv is lankadt. Azt gondolom, ha hirtelen újra beindul az élet, akkor újabb fertőzési csúcsok várhatóak, pedig még a mostani sem tetőzött, sok ember látens fertőzött lehet, mert nem mindenkin jönnek elő a tünetek, van, aki lábon kihordja, de közben fertőz.

- Voltak érdekes eredmények?

- Igen, egyik kollégám például nagyon megijedt, mert volt olyan, hogy 94 mintából 30 pozitív lett. Ez egy idősek otthona volt – nem mondhatom meg, melyik, de nem az, amelyikről olyan sok szó volt a tévében.

- Gondolom, szigorú titoktartási előírások vannak.

- Azt sem tudjuk, kinek a mintáját vizsgáljuk. Csak egy szám van hozzárendelve, ami alapján az orvosok be tudják azonosítani az illetőt.

- Önök mennyire vannak kitéve annak a veszélynek, hogy elkapják a vírust?

- Amiben megkapjuk a mintát, az kívülről lehet fertőzött, mint minden és mindenki, amíg a mintavételtől eljut hozzánk, de magától a mintától nem kaphatjuk el. Egy zselészerű folyadékba helyezik a mintavevő pálcának a végét, amin a minta van.

Természetesen nagyon figyelünk arra, hogy védve legyünk: lábzsák, hajzsák, alkarvédő, maszk, kesztyű, szemüveg vagy pajzs és van egy külső, eldobható köpenyünk. A steril fülkét is minden vizsgálat után alkohollal és UV-fénnyel sterilizáljuk. Az egész laboratóriumot is minden műszak végén lúggal felmossák, valamint a levegőt és a felületeket UV-C fénnyel sterilizáljuk. Az izolálás végére pedig már tényleg csak az RNS van benne, akkor már nem fertőzőképes a jószág.

Sőt, három munkanaponként el kell végeznünk magunkon egy koronavírus tesztet.

- Említette, hogy hiánycikk a reagens. Ennek mi az oka?

- A reagens mindenféle olyan anyag - lötty, szmötyi, lé, bármi -, amit a mintához öntünk meghatározott sorrendben, és a mintával lépésenként „valamit csinál”, pl. kicsapja a fehérjét, feloldja a sejteket, puffereket tartalmaz. A lényeg, hogy a folyamat végére csak RNS, azaz örökítőanyag maradjon a folyadékban.

Ehhez a megmaradt örökítőanyaghoz azután újabb folyadékokat adunk, amiket nevezzünk szuszpenzióknak, ebben a lében a DNS-sokszorosítást és kimutathatóságot elősegítő adalékok úszkálnak, ezek viszonylag drága és igen speciális anyagok. Mi mikroliterekben számolunk, szóval ezek az anyagok is ebben a léptékű kiszerelésekben kaphatóak, és mivel igen speciálisak, az előállításuk is relatíve bonyolult folyamat. A világban most igen megnövekedett az igény ezekre a szerekre, ezért nem könnyen hozzáférhetőek.

- Közkedvelt összeesküvés-elmélet, hogy a vírust egy laborban készítették, ahonnan vagy kiszabadult vagy szándékosan szabadon engedték. A szakember szemével nézve mit gondol erről?

- Erről több neves tudományos folyóiratban publikáltak. Nagy vonalakban arról van szó, hogy kétféleképpen lehet egy új rekombináns, nevezzük divatosan GMO-organizmust létrehozni. Egyik, hogy két (vagy több) vírust keresztezünk, a másik pedig, hogy molekuláris biológiai módszerekkel mi magunk változtatjuk meg az örökítőanyagot (ezt nevezi a köznyelv GMO-nak, azaz Génmódosított Organizmusnak).

Tudományos nyelven szólva megszekvenálták a koronavírus RNS-ét, azaz a vírusban tárolt információt „molekulára” pontosan leírták,

és nem találtak nyomot arra vonatkozólag, hogy egyik vagy másik beavatkozás megtörténhetett volna.

Első esetben, azaz a keresztezéskor a két szülőre jellemző lenne bizonyos információ (RNS) szakasz, ha pedig génsebészettel nyúltak volna bele az örökítőanyagba, akkor annak lenne bizonyítéka a vírusban. Nagyon nem valószínű, hogy ez a vírus ember által tervezett (konstruált) organizmus lenne.

A vírusokra az a jellemző, hogy nincs bennük az örökítőanyag másolási hibáit kijavító mechanizmus - mint az élőlényekben -, ezért a „szaporodás” közben hiba csúszhat be.

Egyébként ez az oka a vírusok, például influenza gyors mutálódásának is, ami elősegíti az újrafertőzést - de ugyanakkor, mint genetikai nyom megmarad és lekövethető, visszafejthető, leszármazási sorok képezhetőek általa, családfák állíthatóak fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Rácz András a lengyelországi orosz drónokról: Nem egy NATO-orosz háború kezdetét látjuk éppen, de goromba provokáció, ami történik
A szakértő szerint az oroszok „harccal történő felderítést” végeznek. A céljuk a NATO válaszkészségének felmérése és politikai feszültségkeltés lehet.


Rácz András Oroszország-szakértő szerint nem egy NATO elleni orosz támadás kezdődött el akkor, amikor orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe, majd azokat a lengyel hadsereg lelőtte. A szakértő a Facebook-oldalán osztotta meg a véleményét az esetről.

Azt írta: az orosz hadsereg jelenleg nem hajt végre semmilyen szokatlan műveletet, nem közelítik meg a NATO határait, és rakétahordozó bombázóikat sem vetik be.

„Nem egy NATO-orosz háború kezdetét látjuk éppen, nincs tehát ok pánikra. Ezzel együtt goromba provokáció, ami történik”

– fogalmazott Rácz.

Szerinte az is világos, hogy az orosz drónok berepülése szándékos volt. Korábban előfordult már, hogy egy-egy drón technikai hiba miatt sértette meg a lengyel vagy a litván légteret, vagy eltért a pályájáról a légvédelem tüze miatt. Most viszont egy több drónnal végrehajtott, mély behatolás történt – ez más lépték.

A szakértő szerint az orosz fél azt teszteli, mennyire képes a NATO megvédeni a saját légterét. Ezt az orosz katonai szlengben „razvedka bojem”-nek nevezik, vagyis harccal történő felderítésnek.

„Harcérintkezést provokálnak ki – jelen esetben drónokkal –, és azt vizsgálják, milyen reakciót ad a lengyel haderő, milyen reakciót ad a NATO”

– írta Rácz.

Szerinte az incidens akár a szeptember 12–18. között zajló orosz–fehérorosz Zapad–2025 hadgyakorlathoz is köthető. A litván, lett és ukrán hírszerzés is arra számít, hogy az orosz fél információs eszközökkel próbálja majd veszélyesebbnek láttatni a gyakorlatot, mint amilyen az valójában.

Rácz András szerint az oroszok célja lehetett az is, hogy éket verjenek Karol Nawrocki lengyel elnök és Donald Tusk miniszterelnök közé. Ha ez volt a terv, akkor úgy tűnik, nem sikerült: a két politikus – bár eltérő politikai oldalon állnak – együtt reagált a támadásra. A hosszabb távú következmények viszont még nem ismertek.

A mostani eset hatására Rácz szerint felgyorsulhatnak a megbeszélések arról, hogy a NATO-tagállamok kiterjesszék a légvédelmüket az Ukrajnával szomszédos megyékre is. Ez leginkább a Lengyelországgal és Romániával határos területeket érintené. Kárpátalját kevésbé, mert ha a többi térséget lefedi a légvédelem, onnan már nem valószínű, hogy bármi átrepülne – véli a szakértő.

Rácz András figyelmeztetett arra is, hogy a drónok roncsai, illetve a lehulló repeszek a földet érés után is veszélyt jelenthetnek.

„Nemcsak azért, mert akár az üzemanyag maradványai, akár a robbanótöltet (ha volt rajtuk) fel tudnak robbanni. Előfordul az is, hogy az oroszok robbanócsapdákat helyeznek a drónokba, azzal a céllal, hogy a földet ért gépeket megvizsgáló tűzszerészeket megöljék”

– tette hozzá Rácz András.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„Egy kicsit bolondos, de kedves srác volt” – Templomba járó, Trump-rajongó mormon család kiválóan tanuló gyereke Charlie Kirk merénylője
A 22 éves Tyler gyerekkora óta templomba járt, okos volt, kedves és csendes az ismerősei szerint. Most egész Amerika róla beszél – és a különös üzenetekről, amiket a golyókra vésett.


Egészen más jövő várt volna Tyler Robinsonra, ha minden a tervei szerint alakul. Charlie Kirk 22 éves merénylője Utah államban, St. George közelében nőtt fel, és már középiskolásként is kitűnt tanulmányi eredményeivel: a közösségi médiában megosztott posztok szerint nagyon jó tanulmányi átlaggal zárt. A Pine View középiskola elvégzése után a Utah Állami Egyetem négyéves ösztöndíjat ajánlott neki, amit egy videóban büszkén fel is olvasott.

Azonban csak egyetlen félévet töltött az egyetemen. A tanulmányi szünet után már nem tért vissza, ehelyett a Dixie Műszaki Főiskolán tanult tovább, ahol az elektronikai képzés harmadéves hallgatója lett. 2022-ben megszerezte a villanyszerelői engedélyt is. Legutóbb egy st. george-i lakóparkban lakott, ahol szomszédai szerint visszahúzódó, csendes fiatalemberként élt, és nem igazán beszélt politikáról.

Robinson korábban a Utah Technológiai Egyetemen is szerzett kreditpontokat középiskolás évei alatt, 2019 és 2021 között. A Utah Valley Egyetemre, ahol a lövöldözés történt, nem járt.

A nyilvántartások alapján pártonkívüliként regisztrált szavazó volt, de soha nem élt szavazati jogával. Szülei, Matthew és Amber Robinson a Republikánus Párt tagjai, és a helyiek barátságos, segítőkész családként ismerték őket. Az apa konyhapultokat és szekrényeket szerel be, az anya szociális munkás. A család aktív tagja a mormon egyháznak.

Egykori ismerősei szerint Robinson mindig csendes volt, de jó fej, aki főleg a videojátékok világában érezte otthon magát.

Egy volt osztálytársa így emlékezett rá: „Nagyon-nagyon benne volt a videojátékokban”, és érdekelte is a játéktervezés. Elmondása szerint ebédidőben kártyázni szoktak az iskolában, és Robinson „egy kicsit bolondos, de kedves srác volt”.

A szomszédságában élő Kristin Schwiermann – aki iskolai takarítóként és egyházi tagként is ismerte a fiút – így emlékezett vissza: „Azt tudom, hogy [Tyler] mindig rendesen viselkedett. Nagyon kedves volt. Okos volt. Úgy hallottam, teljes ösztöndíjat kapott a főiskolára… Teljesen megdöbbentem, hogy ezt tényleg ő tette.”

A rendőrség szerint Robinson szeptember 11-én lőtte le Charlie Kirket a Utah Valley Egyetem egyik rendezvényén. A konzervatív aktivista épp a mormon egyházról beszélt, amikor a tragédia történt. A rendezvényen többek között ezt mondta: „Imádom, hogy a mormonok misszionáriusokat küldenek a világ minden tájára, imádom, hogy milyen udvariasak... a csapatom fele mormon.” Hozzátette: „A mormonok nagyszerű emberek. Hadd mondjam el, hogy én evangéliumi keresztény vagyok, de nem vagyok olyan, aki gyűlöli a mormonokat.” Tyler Robinson és családja az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza mormon közösség tagjai.

A lövöldözés után a rendőrök egy csavarzáras puskát találtak az egyetem közelében, egy erdős területen. A fegyverben lévő lőszerhüvelyeken több felirat is szerepelt. Az egyiken ez állt: „Hé, fasiszta! Kapd el!” Egy másikon az olasz antifasiszta dal sora: „Oh bella ciao, bella ciao, bella ciao, ciao ciao.” Egy harmadik hüvelyen ez volt olvasható: „Ha ezt olvasod, meleg vagy LOL.” A hatóságok szerint a feliratok videojátékokra és mémekre is utaltak, köztük a Helldivers 2 és a Far Cry 6 játékokra, valamint egy Netflix-sorozatra.

Spencer Cox, Utah kormányzója elmondta, hogy a nyomozók egy családtagot is kihallgattak, aki szerint Robinson az utóbbi években egyre inkább a politika felé fordult. Egy nemrég tartott családi vacsorán szóba hozta Charlie Kirk közelgő rendezvényét, és a családtag elmondása szerint azt is kifejtette, miért nem ért egyet az aktivista nézeteivel. A hozzátartozó szerint „Kirk tele van gyűlölettel, és gyűlöletet terjeszt”.

Robinson egykori iskolatársa arról számolt be, hogy korábban ő és a családja is Donald Trump támogatója volt: „Amikor ismertem őt és a családját, igazi Trump-rajongók voltak. Amikor ez történt, azt se tudtam, mi változott meg.”

Pénteken az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházának vezetői közleményt adtak ki: „Elítélünk minden borzalmas erőszakos cselekedetet világszerte, beleértve a mostani gyilkosságot is Utah államban. Ismételten arra kérünk mindenkit, hogy a különbségek ellenére is a békét és az egységet keressék.” A közlemény zárása így szólt: „Arra buzdítunk mindenkit, hogy utasítsa el az erőszakot, és inkább a megértésre törekedjen. Mindannyian Isten gyermekei vagyunk – ennek tudatában több méltósággal, együttérzéssel és tisztelettel kell bánnunk egymással.”

(via BBC, CNN, New York Post)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Aki embernek hitvány, az politikusnak is” - Civil demonstráció volt a Parlament előtt
A rendezvényt Felföldi József és Tóth-Beeri Szilvia szervezte, felhívásukban jelezve, hogy nem pártpolitikai eseményről van szó.


Nagyjából 60-80 érdeklődő gyűlhetett össze a parlament előtt a szombaton 15 órára meghirdetett demonstrációra. A rendezvényt Felföldi József, a néhány éve még a Fidesszel országos szinten is szimpatizáló debreceni nagyvállalkozó és Tóth-Beeri Szilvia operaénekes, civil aktivista szervezte.

Felhívásukban leírták, hogy az esemény nem pártpolitikai rendezvény, hanem közös kiállás azok mellett az ügyek mellett, amelyek minden magyar embert érintenek.

A tiltakozók többek között a gyermekek jövőjének veszélyeztetését, az iskolák rossz higiéniai állapotát, az állam által ki nem fizetett devizahiteles kártérítéseket, a földmutyikat, az akkumulátorgyárak terjeszkedését és a hazai vállalkozások háttérbe szorítását kifogásolták. A rendezvényen több közéleti szereplő is felszólalt.

A demonstrálók között akadt olyan, aki egy

„Aki embernek hitvány, az politikusnak is” feliratú papírlapot lobogtatott.

Másvalaki azt írta a pólójára, hogy „Tüneti helyett HOLISZTIKUS OKI kezelést!”. A legkarcosabban talán az a férfi fogalmazott, aki egy jókora táblára írva üzent: „Inkább vagyok balsors a Himnuszban, mint balfasz a PEDOFIDESS-ben!”

A rendezvényről fotósunk több képet is készített, amiket itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina a Charlie Kirk elleni merényletről: Ez az indulat, ez a gyűlölet itt van Magyarországon is
A humoristát nagyon megrázta a konzervatív aktivista szerdai halála. Kirköt egy egyetemi közönségtalálkozó közben lőtték nyakon, esélye sem volt a túlélésre.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



„Végtelenül megrázott Charlie Kirk halála” – írja péntek reggeli posztja elején Pottyondy Edina. A jobboldali influenszert szerdán lőtte le egy eddig ismeretlen merénylő. Kirk éppen a Utah Valley Egyetemen tartott közönségtalálkozót, amikor nem sokkal dél után nyakon lőtték. A 31 éves konzervatív aktivista nem élte túl a merényletet.

„Talán azért, mert politikai tartalmakat gyártó influenszer volt. Talán azért, mert miközben nagyjából semmiben sem értettem vele egyet, a gondolatait kifejezetten kulturált módon adta elő. Talán azért, mert kétgyermekes apuka volt. Talán azért, mert alig 31 éves. Vagy azért, mert az infernális gonoszság, ami a halálát okozta, valószínűleg liberális irányból érkezett” - olvasható a humorista bejegyzésében.

„Az, hogy a közélet hova süllyedt az elmúlt évtizedekben, nyilván sokak felelőssége. Lehet joggal mutogatni a szélsőjobbra, a szélsőbalra, Finkelsteinre, a woke radikalizmusra. Lehet hibáztatni a hagyományos médiát, az algoritmusokat, az influenszereket, a társadalom mentális állapotát, a szociális igazságtalanságokat. Lehet vádolni a korszellemet, a kapitalizmust, a Covid-lezárásokat, a jogrendszert. És mindegyikben akad is némi igazság” - tette hozzá az influenszer, aki ezután a megosztottságról ír.

„Ez a szélsőséges megosztottság, amit a politika és a kultúra közösen zúdít az emberre, az az elképesztő indulat, ami világszerte forrong, számtalan tényezőből ered. Aki tényleg szembe akar nézni a valósággal, felteszi magának a kérdést, hogy a felelősség mennyire terheli a saját politikai közösségét”

– írja Pottyondy Edina, aki ezután a közelmúlt eseményeit is felidézi.

„Az elmúlt években egyre több politikai merényletet követtek el Amerikában. Meglőtték Trumpot. Minnesotában két demokrata törvényhozót és feleségeiket lőttek le, az egyik házaspár meghalt. A Képviselőház elnökének férjét kalapáccsal próbálták szétverni, megöltek egy vállalatigazgatót, és most Charlie Kirköt is.”

Pottondy szerint a Kirk halálához vezető indulat hazánkban is jelen van.

„Ne legyen kétségünk: ez az indulat, ez a gyűlölet itt van Magyarországon is, és egész Európában.

A Ficot megtámadó elmebeteg, a Budapesten garázdálkodó antifák, a Budah*ázy-galeri, vagy éppen az ellenzéki kritikust megtámadó propagandista mind ugyanannak a forrongó erőszaknak a jelei. Nem az a megoldás, hogy egyre hangosabban üvöltjük, hogy a másik a hibás. Ha egyáltalán lehetséges a változás, az csak úgy valósulhat meg, ha jobbak, türelmesebbek, nagyvonalúbbak leszünk, mint a tegnapi önmagunk. Különben a pokolra fogunk jutni mindannyian, még mielőtt meghalnánk.”

„Nyugodjon békében Charlie Kirk! És szégyellje magát mindenki, aki a halálán örömködik. És azok is, akik ezt a tragédiát is arra használják, hogy még több gyűlöletet, még több indulatot öntsenek a világra” – zárja a posztot Pottyondy Edina.


Link másolása
KÖVESS MINKET: