HÍREK
A Rovatból

Koronavírus: Iránban akár több millió fertőzött is lehet a hivatalosan közölt 10 ezerrel szemben

Ha stimmel az Atlantic becslése, akkor az nem kifejezés, hogy Irán erősen kozmetikázza az adatokat.


A legutóbbi hivatalos adatok szerint Irán a harmadik legfertőzöttebb terület a világon: csütörtökön 10 075 koronavírussal fertőzöttet tartottak számon az országban és 429 életet követelt a járvány. Ehhez képest az amerikai Atlantic statisztikai alapú becslése szerint legalább 590 ezer, de nagyobb valószínűséggel 1-8 millió közé tehető az iráni vírusgazdák valódi száma, írja a 444.hu.

A cég hét különböző statisztikai adatból hét különböző becslést hozott nyilvánosságra. A repülőutak alapján a vírus terjedést figyelembe véve már február 23-án legalább 18 300 iráni fertőzöttnek kellett lennie ahhoz, hogy az országhoz köthető 1-1 kanadai, libanoni és az Egyesült Arab Emirátusokban azonosított fertőzések bekövetkezzenek.

A második a koronavírusos kormánytagokból indult ki. Az iráni parlament 290 tagjából 23 fertőzött, ami 7,9 százalékos arányt jelent. A politikusok nem egymástól, hanem a választókerültben kapták el a betegséget. Így ha az egész népességre vetítik az arányszámot, akkor 6,4 millió beteg lehet az országban. A harmadik a köhögő kormánytagok számba vétele volt. Ezek alapján sem sokkal jobb a helyzet: így 7,2 százalék lehet a fertőzöttségi arány, ami 5,8 millió koronavírusos iránit jelent.

Közel 2 millió online önbevalló 9 százaléka ismerte fel magán a betegség jellemző tüneteit. Ebben az esetben az egész országra vetítve ez 730 ezer fertőzöttet jelentene. Az ötödik adat az evakuált kínaiakból indult ki: a 311 hazaszállított kínai 3,5 százaléka volt beteg. Abból kiindulva, hgy ez megegyezik a fertőzött irániak arányával, ugyancsak több millió vírusgazda a végeredmény.

A hazalátogató kanadai irániak arányszámából 590 ezer fertőzöttet becsültek, míg egy megtelt helyi kórház adatai alapján nagyjából 2 millióra becsülik az Iránban élő koronavírusos esetek valós számát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Megvan az időközi választás eredménye Pilisvörösváron, ahol Orbán szerint csak valami marhaság miatt veszíthet a Fidesz
A polgármester mögül elfogyott a többség, a vasárnapi dupla győzelem után a Vörösvárért Közéleti Egyesületnek már hat képviselője van a testületben.


Vasárnap időközi választást tartottak Pilisvörösváron, melyen a Vörösvárért Közéleti Egyesület jelöltjei győzedelmeskedtek. A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint

Preszl Gábor a 7-es választókerületben 107, míg Schellerné Mikulán Anetta a 8-as körzetben 146 szavazattal szerzett mandátumot. Ezzel az egyesület hatfős többségre tett szert a helyi képviselő-testületben.

Az időközi voksolásra azért volt szükség, mert szeptember 11-én a Tegyünk Együtt Vörösvárért két képviselője, dr. Lehrer Anita és dr. Lovász Ernő lemondott. A VKE erősödése már egy korábbi, szeptemberi időközin is megmutatkozott, amikor a 3-as körzetet szintén a jelöltjük nyerte el. A mostani kettős győzelem egy olyan időszak végén történt, amelyet a polgármester mögött álló, Fidesz-közeli Egységben Vörösvárért Egyesület belső konfliktusai jellemeztek.

A lemondásokat mély ellentétek előzték meg. Fetter Ádám polgármester a távozókról úgy nyilatkozott, hogy „nem értették, mit jelent a képviselői megbízatás, azt nem a munka, hanem a pozíciók felől közelítették meg” – mondta a 24.hu-nak. A lemondó TEVÖ ezzel szemben súlyos vádakat fogalmazott meg a városvezetéssel szemben, indoklásuk szerint problémás volt többek között „a kétes hátterű tanácsadói szerződések megkötését, amelyek keretében a gyanú szerint közpénzek szolgáltak kampánycélokat, a túlárazott beszerzéseket, a szabadságok szabályellenes kezelését, valamint a családi kirándulások költségeinek áthárítását az önkormányzatra”.

Az eseményeknek országos politikai figyelmet adott, hogy Orbán Viktor egy korábbi, áprilisi látogatásán úgy fogalmazott: „Mindig úgy számoltam Vörösvárral, hogyha valami nagy marhaságot nem csinálunk, és a Jóisten nem veszi le rólunk a kezét, akkor ez egy olyan vidék, ahol nekünk nyerni kell” – idézte a 24.hu.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Hadházy: Navracsics ugyanakkor készült Google-fotókkal próbálta bemutatni a dabronci fejlesztést
A független képviselő szerint a kommentelők buktatták le a minisztert egy árulkodó utánfutó miatt. Hadházy szerint Navracsics hülyének nézi a választóit.


Hadházy Ákos független parlamenti képviselő hétfő reggeli Facebook-posztjában bírálta Navracsics Tibor minisztert, aki a képviselő szerint ugyanabban az időpontban készült Google utcafotókkal akarta bemutatni egy dabronci beruházás fejlődését.

Mint írja, a miniszter egy „előtte” feliratú fekete-fehér és egy „utána” feliratú színes képet tett közzé az EU-s pénzből megvalósult árokásásról.

A képviselő szerint a kommentelőknek feltűnt, hogy „a két kép ugyanakkor készülhetett, mert mindkettőn ott áll ugyanaz a fehér kisteherautó lehajtott oldalfallal és mögötte egy zsákokkal megrakott utánfutó.”

Hadházy Ákos azt állítja, a helyzet még ennél is durvább. „A két kép forrása a Google utcafotós szolgáltatása. Mindkét fotó 2021-ben készült, csak az egyik egy villanyoszloppal odébb... A megvalósult (?) fejlesztés viszont 2023-ban volt elvileg...” – írja a képviselő, majd felteszi a kérdést: „Vajon a miniszter feltalálta az időgépet? Ha nem, akkor csak egy kérdés marad: Navracsics teljesen meghülyült a leállított EU-s pénzcsapok miatt, vagy csak a választóit nézi hülyének?”

A képviselő a posztját azzal zárja, hogy szerinte Navracsics Tibor az egyik „leggerinctelenebb és legszánalmasabb fideszes”. Úgy véli, hiába intelligensebb és kulturáltabb a legtöbb párttársánál, és hiába elkötelezett Európa-párti atlantista, „éppen azért olyan vállalhatatlan, ahogyan kiszolgálja Orbán putyin-párti korruptokráciáját.”

A helyi sajtó korábban arról írt, hogy Dabroncon 2023-ban valóban megvalósult egy nagyrészt európai uniós és kormányzati támogatásból finanszírozott, mintegy 127 millió forintos csapadékvíz-elvezetési beruházás.

A két politikus között nem ez az első nyilvános vita: 2023 nyarán egy pusztamiskei zebraátadás miatt került sor köztük éles szóváltásra a közösségi médiában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Estefelé már 100 ezret is fizetnek egy voksért” – Harmadszorra is választottak Tiszaburán, de a szavazatvásárlási vádak miatt még semmi sem dőlt el
Fekete Zsigmond nyert, de a vesztes Vavrik Géza nem hagyja annyiban a dolgot. A korábbi két fordulót is megsemmisítették, így a jogi csata folytatódik.


[sz[Fotó: MTI/Komka Péter[sz]

Harmadszorra talán már sikerül – gondolhatták Tiszaburán, ahol vasárnap ismét időközi polgármester-választást tartottak, miután az előző két forduló eredményét súlyos szabálytalanságok miatt megsemmisítették. A hvg.hu által is ismertetett, urnazárás utáni adatok szerint Fekete Zsigmond, a Cigány Közösségek Szövetségének jelöltje 986 szavazatot kapott, míg ellenfele, az Országos Roma Felemelkedésért Misszió Egyesület színeiben induló Vavrik Géza 482-t. A választási névjegyzékben 1958-an szerepeltek, közülük 1482-en mentek el szavazni.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen azután írtak ki időközi választást október 5-ére, hogy a képviselő-testület feloszlatta magát.

Azt a fordulót még Vavrik Géza nyerte, de a területi választási bizottság megsemmisítette az eredményt, mondván, „a jogszabálysértések mértéke a választás eredményét döntő mértékben befolyásolhatta”. A november 2-i megismételt szavazáson már Fekete Zsigmond győzött, ám a Kúria ezt az eredményt is érvénytelenítette a választási alapelvek többszöri megsértése miatt. A bírósági indokolásokban olyan cselekmények szerepeltek, mint a szervezett utaztatás, a névjegyzék fotózása, sőt, a szavazólapokkal együtt az urnába került bankjegyek.

A vasárnapi, harmadik forduló sem telt el feszültség nélkül. Vavrik Géza már a nap folyamán jelezte, hogy ismét óvást tervez benyújtani.

„Nagyon el vagyok keseredve, hasonló a helyzet, mint az előző két választáson: az ellenfelem emberei tömegével hordják szavazni a lakosokat, ugyanazok a delegáltak dolgoznak a választási körzetekben, mint korábban, és mutatják, hogy hova kell ikszelni. A fél falut megvásárolták”

– nyilatkozta a vesztes jelölt. Helyszíni riportok tanúsága szerint a településen nyílt titok volt a szavazatvásárlás.

„Fekete Zsigmondék bárkit megvesznek kilóra, akit csak akarnak. A drogosok 10 ezer forintot kapnak, a többiek pedig 20 ezertől felfelé. Estefelé már 100 ezret is fizetnek egy voksért, ha nagyon fontos nekik” – állították helyiek.

A választási huzavona komoly közpénzeket emészt fel: sajtóbecslések szerint egy-egy forduló megrendezése 3-4 millió forintba kerül, így a három választás együtt már 10-12 millió forintjába kerülhetett Tiszaburának.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: Húzós november után decemberben ellenállunk
A kormányfő szerint Washington és Moszkva után Brüsszelben jön a harc. Úgy látja, az orosz-ukrán háború az utolsó szakaszához érkezett.


Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán értékelte a novemberi és a decemberi teendőket. A miniszterelnök szerint „húzós november volt”, amely során a háromgyermekes édesanyák megkapták első adómentes fizetésüket, a kormány kidolgozta a 14. havi nyugdíj részleteit és bővítette az Otthon Start programot. Azt is írta, hogy kulcsfontosságú tárgyalásokat folytattak Washingtonban és Moszkvában, és úgy látja, az orosz-ukrán háború az utolsó szakaszához érkezett.

A kormányfő bejegyzésében arról írt, hogy a december sem lesz könnyebb. Úgy fogalmazott:

„Amerikában és Oroszországban letárgyaltuk, amit kellett, de a brüsszeliek megint ütemet tévesztettek. Az amerikai-orosz megállapodás közeledtével a brüsszeli háborús terv új sebességi fokozatba kapcsolt. Miközben a béke karnyújtásnyira van, ők tovább szankcionálnák az orosz gázt és olajat, és tovább finanszíroznák a háborút.”

Orbán Viktor szerint „minden tudásunkra és minden tapasztalatunkra szükségünk lesz, ha nem akarjuk, hogy a magyar emberek pénze Ukrajnában kössön ki.

Decemberben ellenállunk, és kitartunk a béke és a magyar emberek érdekei mellett.” A posztot azzal zárta, hogy „ami sikerült Washingtonban és sikerült Moszkvában, azért meg kell harcoljunk Brüsszelben is.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk