HÍREK
A Rovatból

Koltai Lajos válaszai a közéleti kérdésekre: nem hallottam róla, nem követem, nem érdekel

A rendező szerint a politikának ma nincs befolyása a művészetre, az SZFE-modellváltásról pedig azt mondta, fogalma sem volt arról, hogy mi és miért történik.


Érdekes interjút készített Koltai Lajos Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőrrel, rendezővel Veiszer Alinda, amit némi pénzért cserébe ide kattintva lehet megnézni.

Az interjú során ugyanis több közéleti téma is szóba került, ám Koltai mindegyikre azt mondta, hogy nem hallott vagy nem tud róla, nem emlékszik, nem érdekli, nincs köze hozzá, vagy nincs véleménye róla - derült ki a Telex szemléjéből.

Például új volt neki az, amikor Veiszer Alinda elmondta neki, hogy Gárdos Péter rendező is írt egy forgatókönyvet egy Semmelweis-filmhez, de a filmalap közölte, hogy ez nem felel meg a koncepciónak. Gárdos azt állítja, hogy szerinte politikai okokból nem , hanem Lajos Tamás producer kapta meg a filmet. Koltai erre azt mondta, hogy ő azt se tudta, hogy Gárdos is írt egy forgatókönyvet.

„Erről nem tudok. Nem is beszéltünk róla... Egyszer hallottam, hogy valaki még foglalkozik még... izé..., és mondtam, hogy tudtok-e róla, mondták, hogy tudunk róla, de neked ezzel nem kell foglalkozni. Ennyi volt, ennyit tudtam erről. (…) Én tényleg nem tudok róla.”

Az újságíró később emlékeztette arra, hogy amikor Koltai újranézte a Mephistót, azt mondta róla: „Pontosan arról szól a Mephisto, amiben élünk, ahogy élünk. A művészet és a hatalom ma is kitapintható szerepe pontosan ott van a film képein. Ott tartunk, ahol tartottunk, és ez nagy tanulság”. Veiszer Alinda most megkérdezte a rendezőtől, hogy most is ezt gondolja-e a politika és a művészet viszonyáról, aki először úgy reagált, hogy most nem tudja, milyen viszonyban van e kettő egymással, mert ő soha nem foglalkozott ezzel, ráadásul a fenti idézetet tíz évvel ezelőtt mondta.

„Megpróbálok egész őszinte lenni: én most nem látok ilyen befolyást. Most, hogy benne vagyok, mert azt kell, hogy mondjam, hogy benne vagyok a közepében, egyáltalán nem látom, hogy, hogy... Hát például tőlem soha senki semmit nem kért. Ha hiszi, ha nem (…)”

- mondta, hozzátéve, hogy Lajos Tamás is csak azért ment ki egy-egy nap a forgatásokra, hogy jó munkát kívánjon.

A beszélgetés ezután így folytatódott Veiszer és közte:

– De tudja, hogy ő ugyanaz a producer, aki Herendi Gábornak meg azt mondta, hogy nem kap pénzt, és...

– Ezt nem tudom. Nem, ezt nem tudom. Nem is hallottam.

– Hogyhogy nem tudja?

– Én nem követem ezt.

– Miért nem?

– Mert nem érdekel. Abszolút nem érdekel.

Koltai azt is elmondta, hogy szerinte nincs nagy megosztottság a filmszamában, de ő soha nem is foglalkozott azzal, „hogy mi van”. Állítása szerint amikor felkérték, hogy tanítson a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE), akkor se kértek tőle semmit, csak azt, hogy tanítson, mert nála jobban senki nem ért ehhez. Amikor Veiszer Alinda az SZFE-n történt átalakításokról és a diákok demonstrációjáról kérdezte, az operatőr elmondta, hogy a tüntetésekről hallott, de „soha nem ment volna oda” tüntetni, de tanítani se akart. Ezután így beszélgettek:

– Miért?

– Mert már nem olyan. Néztük, hogy kik tanítanak, hogy tanítanak. Bárki jutott akkor már bármilyen katedrához (…)

– Kire gondol?

– Nem gondolok névre, jó?

– És most olyan nevek tanítanak, akik…

– Nem, most másról van szó. Most engem felkértek (…) most arra kértek föl, hogy magamat tanítsam. És barátom kért fel. De mindegy... Ez más…

Arra a kérdésre, hogy ahogy az SZFE-n a váltás történt, annak minden pontjával tud-e azonosulni, Koltai azt mondta:

„Nekem azzal nem kellett azonosulni. Fogalmam nem volt, hogy mi történik és miért történik”. Később pedig azt is hozzátette: „Soha nem éreztem, hogy ehhez közöm lenne. Hogy nekem ebben bármi módon részt kellett volna vennem”.

Amikor Veiszer Alinda arról érdeklődött, hogy a politikai kérdések mennyire izgatják, az operatőr azt válaszolta, hogy ő nem is hall arról, mire panaszkodnak a filmesek, nem figyeli, kivel mi van.

Szóba került az is, hogy Koltai nem látta az Elk*rtuk című filmet, mert nem érdekli, a Lajos Tamás producerségével készült Blokádot viszont megnézte, azt nagyon jónak, nagyon hitelesnek tartja. Szerinte viszont a témája miatt nem érdemes Oscar-díjra jelölni, hiszen „senkit nem fog érdekelni, nem ismerik ezt a két embert”. Arra a kérdésre, hogy nincs-e politika abban, hogy ezt a filmet jelölték az Oscarra, azt válaszolta, nem tudja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Geszti Péter is reagált a magyar előadókat listázó Deutsch Tamásnak
A zenész szerint közönségében kormánypártiak és nem kormánypártiak is helyet kapnak. Hozzátette azt is, hogy a színpadon inkább iróniát használ, nem politikai üzeneteket.


Geszti Péter a Vásárhelyi Televíziónak adott interjút, ahol arról beszélt, hogyan viszonyul a politikához a színpadon. Elmondta, hogy van elképzelése egy jól működő demokráciáról, de ebből nagyon keveset visz bele a fellépéseibe.

A zenész beszélt arról, hogy számára megtiszteltetés számára azok között szerepelni, akiket Deutsch Tamás felsorolt a Facebookon közzétett listáján.

„Megtiszteltetés abban a klubban szerepelni, ahol ilyen nevek közt szerepelhetek. Egyébként pedig természetesen ez is egy butaság, hát az én koncertjeimen soha nem hangzott el ilyen skandálás. Nem is fog valószínűleg. Nem is ez a cél.”

Az énekes-dalszerző az interjúban kiemelte azt is, hogy a koncertjein inkább ironikus megjegyzések szoktak elhangzani:

„Inkább ironikus megjegyzéseket szoktam csak tenni. És hogyha éppen nem ez a rezsim lenne, hanem valamelyik másik, ami esetleg mondjuk visszaél a hatalmával, ugyanígy megtenném ezeket a megjegyzéseket. De soha nem volt cél az, hogy az ember hergeljen bárkit is. Ez nem jellemző az én egész életemre sem” – fogalmazott.

Hozzátette, hogy szerinte a közönség soraiban kormánypárti és nem kormánypárti szavazók is helyet kaphatnak.

„Pont az a lényeg, hogy nem szabad hagyni a politikának, hogy behúzzon minket olyan dialógusokba és olyan terekbe, olyan lápi mocsárba, ahol egyébként nincs dolgunk.”

Deutsch Tamás a posztban azokat a magyar előadókat gyűjtötte össze, akik szerinte az elmúlt 35 évben kivették a részüket a „mocskos Fidesz” skandálásából.

Geszti néhány nappal az interjú előtt Hódmezővásárhelyen lépett fel, ahol a színpadon Lázár Jánossal és Mészáros Lőrinccel kapcsolatban is elhangzottak ironikus megjegyzések.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Büntetőeljárás indult amiatt, hogy Hadházy Ákos autójába belehajtottak Hatvanpusztánál
A politikus azt mondta, a birtok biztonsági őre hajtott belé. A rendőrség vizsgálja az ügyet, de bővebb információt nem osztottak meg a nyilvánossággal.


A rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja Hadházy Ákos hatvanpusztai balesetének körülményeit, írja a Népszava. A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte, hogy kedden 16 óra után érkezett bejelentés a Hatvanpusztára vezető bekötőúton történt közlekedési balesetről. Arra azonban nem adtak választ, hogy pontosan milyen bűncselekmény gyanúja miatt indult a nyomozás, és történt-e gyanúsítotti kihallgatás.

A független országgyűlési képviselő arról számolt be, hogy oldalról belé hajtott egy autó, amelyet elmondása szerint a birtok biztonsági őre vezetett. Hadházy úgy fogalmazott, talán fel akarták borítani, végül azonban a biztonsági őr kocsija borult fel. A járművet visszaállították a kerekeire, személyi sérülés nem történt.

Hadházy Ákos elmondta, többször is megkérdezte a férfit, miért történt az ütközés, de nem kapott választ. Úgy vélte, a biztonsági őr előzni akart, majd szándékosan ráhúzta a kormányt, így oldalról nekihajtott, az út egyenetlensége miatt pedig a kocsi felborult.

A lap többször is megkereste a rendőrséget, hogy megtudja, milyen bűncselekmény gyanújával indult a nyomozás, de a hatóságok eddig nem adtak információt. Hatvanpusztán korábban is indult már büntetőeljárás: akkor Hadházy Ákos autójának kerekeit szúrták ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Lehet, hogy babonás vagyok, de más helyet próbálnék találni” – Donald Tusk nem támogatja, hogy Budapesten legyen a Putyin–Zelenszkij csúcstalálkozó
A lengyel kormányfő szerint Ukrajna számára kényes lenne a magyar főváros, mert itt írták alá az 1994-es memorandumot az ország területi egységéről.


Ahogyan lapunk is megírta, a Politico beszámolója szerint a Fehér Ház lehetséges helyszínként Budapesten is gondolkodik a háromoldalúra tervezett találkozó számára. Magyar Péter nyíltan felkérte Orbán Viktort, hogy járjon közben annak érdekében, hogy a csúcstalálkozót a magyar fővárosban rendezzék meg.

Ukrajna számára azonban kényes lenne Budapest, hiszen

1994-ben itt írták alá azt a memorandumot, amelyben Oroszország vállalta, hogy tiszteletben tartja az ország területi egységét, cserébe azért, hogy Kijev lemondjon a Szovjetuniótól örökölt atomfegyverekről.

Donald Tusk lengyel kormányfő szerdán arra emlékeztetett, hogy Ukrajna ekkor az Egyesült Államoktól, Oroszországtól és az Egyesült Királyságtól kapott garanciákat a területi integritására – közölte a lengyel miniszterelnök.

„Lehet, hogy babonás vagyok, de ezúttal inkább más helyet próbálnék találni”

– tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A Mi Hazánk bemutatta 106 egyéni jelöltjét a 2026-os választásra
Toroczkai László szerint jövőre három politikai erő lesz a Parlamentben: a Fidesz, a Tisza és a Mi Hazánk. A pártelnök ígérete szerint senkivel nem lépnének koalícióra.


A Mi Hazánk Mozgalom bemutatta mind a 106 egyéni képviselőjelöltjét, akikkel a 2026-os országgyűlési választáson indulnak, írta meg a Telex. A párt közleményében hangsúlyozták: „Az ország minden pontján lesz választási lehetősége azoknak, akik sem a korrupcióban és politikai mocskolódásban dagonyázó Fideszt, sem a globalista, idegen érdekeket szolgáló Tiszát nem kívánják támogatni.” Hozzátették, hogy a jelöltjeik sehol senki javára nem fognak visszalépni.

A bemutatott indulók között van a pártelnök Toroczkai László, aki Csongrád-Csanád vármegye 2. választókerületében, Szegeden indul. Dúró Dóra Tolna vármegye 2. választókerületében, Novák Előd a főváros 10. választókerületében, míg Borvendég Zsuzsanna, a párt EP-képviselője Pest vármegye 3. választókerületében lesz jelölt.

A párt célkitűzései között egy élhető ország, tisztességes bérek, erős nemzettudat és valódi közbiztonság szerepel. Programjukban megfogalmazták a fenntartható és önálló nemzetgazdaság, a versenyképes közoktatás, a nyugodt időskor, valamint a reménnyel teli fiatalság fontosságát is. Hangsúlyozták, hogy szeretnék a nemzet gyarapodását, a magyar dolgozók képviseletét, valamint a vendégmunkások behozatalának leállítását.

Toroczkai László korábban úgy fogalmazott: „az egy objektív tény”, hogy jövőre három politikai erő lesz jelen az Országgyűlésben: a Fidesz, a Tisza és a Mi Hazánk. A pártelnök többször megígérte, hogy a választás után senkivel sem fognak koalícióra lépni.

A közvélemény-kutatások szerint a Mi Hazánk támogatottsága leggyakrabban a parlamenti bejutási küszöb, vagyis az 5 százalék körül alakul.

A Tisza Párt november végén mutatja be egyéni jelöltjeit. Orbán Viktor nemrég arról beszélt, hogy a Fidesz 106 választókerületi jelöltjének többsége már megvan, és mindössze három-négy körzetben van még kérdés. A kormánypárt a választókerületek legalább harmadában új jelölttel vág neki a választásnak a 2022-es indulókhoz képest. Mindeközben a DK is folyamatosan bemutatja a saját jelöltjeit.


Link másolása
KÖVESS MINKET: