Négyórás ismeretség után feleségül is vette a nőt – egy hónap alatt kiforgatta a vagyonából
Négy óra ismeretség után nősült, egy hónap múlva pedig már egy fillérje sem maradt a 40 éves Huang Csongcsengnek, akinek a történetén a fél internet ledermedt. A kínai férfi megosztotta, hogy augusztus 21-én délelőtt ment el a sorsfordító vakrandira, négy órával később pedig már az anyakönyvvezető előtt állt a partnerével, aki aztán rövid időn belül elköltötte a teljes megtakarítását.
A South China Morning Post azt írja, a történet már a kezdetektől fogva furcsa volt, hiszen a szépségszalonban dolgozó nőt kilenc különböző házasságközvetítő is ajánlotta a férfinak, aki éppen a vakrandira menet kapta meg a szolgáltatók üzeneteit. A jövendőbeli ragaszkodott a villámgyors esküvőhöz, így még aznap délután öt óra körül elmentek bejegyezni a házasságot.
A nászéjszakát egy szállodában töltötték, de a romantikus hangulat hamar szertefoszlott. „Ez volt az egyetlen alkalom, amikor intim kapcsolatba kerültünk egymással. Amikor aztán megpróbáltam átölelni, már ellökött magától” − fogalmazott a férfi. Még csak két napja voltak együtt, de a nő elkezdett folyamatosan pénzt kérni tőle.
Az asszony többek között az augusztus végi Csihszi-fesztiválra, vagyis a kínai Valentin-napra hivatkozva húzta le. A WeChat üzenetküldőn kért ún. „vörös borítékot”, ami önmagában több mint 60 ezer forint, aztán később, szeptember 6-án a lánya számítógépére kért kölcsön - ekkor további 2300 jüant (107 ezer forintot) kapott.
Az eset hatalmas vitát váltott ki a kínai közösségi médiában. Sokak szerint a férfinak pert kellene indítania, de nemcsak a nő, hanem a kilenc közvetítő ellen is, mert az egész egy nagy „közös átverés” lehetett.