HÍREK
A Rovatból

Kim Dzsongun bemutatta Észak-Korea első atom-tengeralattjáróját

A hatalmas, vörös hajótest mellett lánya is ott pózolt a diktátorral. A szakértők szerint a fegyver hamarosan a vízre kerülhet, ami újabb feszültséget szít a térségben.


Egy vörös bevonatú, hatalmas hajótest egy fedett csarnokban, mellette Kim Dzsongun és lánya, Dzsu Ae – az észak-koreai állami média által ma közzétett fotók tanúsága szerint az ország első, nukleáris meghajtásúnak mondott tengeralattjárója a vízrebocsátás küszöbére érhetett, írja a CNN.

A KCNA állami hírügynökség közleménye szerint Kim Dzsongun egy 8700 tonnásnak nevezett, „nukleáris meghajtású, stratégiai irányított rakétákkal felszerelt” tengeralattjáró építését „felügyelte” a helyszínen. A hajó a haditengerészet nukleáris elrettentő képességének kulcsfontosságú eleme lesz. Kim Dzsongun a dél-koreai, amerikai támogatású nukleáris tengeralattjáró-fejlesztési tervet minősítve azt mondta: „Ez egy támadó cselekmény, amely súlyosan sérti biztonságunkat és tengeri szuverenitásunkat, és olyan fenyegetés, amelyet ellensúlyozni kell” – közölte a KCNA állami hírügynökség. Kim hozzátette, hogy „haladéktalanul fel kell gyorsítanunk a haditengerészeti erő modernizációjának és nukleáris felfegyverzésének radikális fejlesztését.”

A képek alapján a hajótest gyakorlatilag késznek tűnik, ami szakértők szerint arra utal, hogy a belső rendszerek telepítése is előrehaladott állapotban lehet. „A teljes hajótest megmutatása arra utal, hogy a berendezések döntő része már a helyén van, és a vízrebocsátás küszöbén állhat” – nyilatkozta Moon Keun-sik, a Hanjang Egyetem tengeralattjáró-szakértője. A KCNA által használt „stratégiai” jelző ballisztikus vagy nukleáris képességű rakétákra utalhat. Hivatalos paramétereket Phenjan nem közölt, de

dél-koreai elemzők a hajó méretét legalább 6–7 ezer tonnásra becsülik, és akár tíz rakétasiló befogadására is alkalmasnak tartják.

Washington visszafogottan reagált. „Az Egyesült Államok elkötelezett Észak-Korea teljes denuklearizációja mellett” – közölte Brian Hughes, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője a Korea Times szerint. Dél-Korea védelmi minisztere, Ahn Gju-bek korábban hangsúlyozta, hogy bár Szöul amerikai jóváhagyással fejleszt nukleáris meghajtású tengeralattjárókat, ez nem jelent nukleáris fegyverkezést.

A most bemutatott tengeralattjáró szerepelt azon a fegyverfejlesztési listán, amelyet Kim Dzsongun 2021-ben hirdetett meg többek között szilárd hajtóanyagú interkontinentális ballisztikus rakéták és kémműholdak mellett. A bejelentés egybeesik a fokozódó regionális feszültséggel: tegnap Észak-Korea egy új, nagy magasságú légvédelmi rakétát is tesztelt, kedden pedig egy amerikai nukleáris meghajtású tengeralattjáró, az USS Greeneville kötött ki a dél-koreai Puszanban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Mentőkabinba parancsolták az űrhajósokat a Nemzetközi Űrállomáson, elkezdték az egyre súlyosabb légszivárgás javítását
A Roszkoszmosz egy átfogóbb javításba kezdett az orosz szegmensben, miután egy teherszállító érkezése után új nyomásesést észleltek. A NASA elővigyázatosságból a dokkolt Dragon űrhajót jelölte ki biztonsági zónaként.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. június 05.



A Nemzetközi Űrállomás öt űrhajósát utasította a NASA, hogy azonnal vonuljanak a dokkolt SpaceX Crew Dragon űrhajóba, és ott várják ki, amíg két orosz kollégájuk megpróbál elhárítani egy egyre súlyosbodó légszivárgást az állomás orosz szegmensében. A „Freedom” névre keresztelt Dragon űrhajó most lényegében mentőkabinként, hivatalosan kijelölt „menedékhelyként” funkcionál, amíg a sürgős javítási munkálatok zajlanak – írja a BBC.

Az elővigyázatossági intézkedés a SpaceX Crew–12 misszió négy tagját, valamint Chris Williams NASA-űrhajóst érinti. A legénységnek „emelt szintű biztonsági készenlétet” kellett felvennie, miközben két orosz kozmonauta a Zvezda kiszolgálómodul átjáróalagútjánál (PrK) dolgozik a hiba elhárításán.

Bethany Stevens, a NASA szóvivője szerint „a repedések mindig is aggodalomra adtak okot, amelyet a NASA nagyon szorosan figyelemmel kísér.”

A szóvivő egy közleményben részletezte a helyzetet: „A Zvezda kiszolgálómodul átjáróalagútja, az úgynevezett PrK már egy ideje repedésekkel és szivárgásokkal küzd, amelyeket a Roszkoszmosz eddig a lehető legnagyobb mértékben igyekezett kezelni. A NASA és a Roszkoszmosz azon dolgozik, hogy meghatározza a repedések kiváltó okát. Az újabb szivárgásokat követően a Roszkoszmosz úgy döntött, hogy pénteken átfogóbb javítási műveletet hajt végre. Továbbra is együtt dolgozunk orosz partnereinkkel, valamint a többi, az űrállomást támogató nemzetközi szereplővel annak érdekében, hogy tartósabb megoldást találjunk.”

A Zvezda modul az orosz szegmens egyik legfontosabb, legrégebbi eleme, 2000 óta kering a Föld körül, és többek között a létfenntartó rendszereknek és a legénység lakóhelyiségeinek is otthont ad. A probléma nem új, a modulon lévő repedések nagyjából hat éve időről időre visszatérnek.

A mostani, a korábbi foltozásoknál átfogóbb beavatkozást az váltotta ki, hogy egy múlt hónapban érkezett orosz teherszállító űrhajó dokkolása után a Roszkoszmosz ismét lassú, de folyamatos nyomáscsökkenést észlelt az alagútban.

Ez a fejlemény késztette az orosz űrügynökséget arra, hogy a korábbi ideiglenes megoldások helyett egy kiterjedtebb javításba kezdjenek ma.

A 25 éve üzemelő Nemzetközi Űrállomás a világ egyik legösszetettebb nemzetközi mérnöki projektje. Az állomás orosz és amerikai szegmensekből áll, de vannak rajta európai és japán űrügynökségi modulok is. Nagyjából egy futballpálya hosszúságú, és körülbelül 90 percenként kerüli meg a Földet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„A haza nem eladó” – tömeg vonul a migrációs paktum ellen a fővárosban
Péntek délután demonstráció indult a fővárosi Kodály köröndről a Kossuth térre az uniós migrációs paktum ellen. A tiltakozás pontosan egy héttel azelőtt zajlik, hogy a csomag szabályai a gyakorlatban is alkalmazandóvá válnak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. június 05.



Pártzászlók nélkül, de annál hangosabban indult el péntek délután a migrációs paktum elleni tüntetés Budapesten. A tiltakozó tömeg a Kodály köröndön, a Zrínyi-szobornál gyülekezett, ahonnan a Kossuth térre, az Országház épülete elé vonulnak – számolt be róla a Hír TV élőben a helyszínről.

A tudósítás szerint a demonstráció kezdetére a tér teljesen megtelt, és az Oktogon felé vezető útszakasz is folyamatosan telik a csatlakozókkal. A résztvevők között vidéki és agglomerációs településekről, például Pilisszántóról és Diósdról érkezők is feltűntek.

A tömegben felhangzott „A haza nem eladó” rigmus is.

A tüntetés időzítése nem véletlen: bár a jogszabálycsomag már 2024 júniusában hatályba lépett, a gyakorlati alkalmazása június 12-én, vagyis épp egy hét múlva kezdődik az Európai Unió sokat vitatott migrációs és menekültügyi paktumának.

A helyszíni beszámolók alapján a demonstrálók attól tartanak, hogy a paktum egyfajta kötelező felelősségvállalást erőltetne a tagországokra a menedékkérők elosztásában.

Úgy vélik, a szabályozás nyomást gyakorolhat azokra az államokra – köztük Magyarországra –, amelyek nem kívánnak illegális bevándorlókat befogadni.

A tiltakozók szerint a paktum nem a külső határok védelmét, hanem a bevándorlók érdekeit szolgálja.

Ezzel szemben a hivatalos uniós álláspont szerint a reform célja, hogy hatékonyabbá és egységesebbé tegye a közös menekültügyi rendszert. A szabályozás egy rugalmas szolidaritási mechanizmust vezet be, amely szerint a tagállamok választhatnak, hogy menedékkérők átvételével, pénzügyi hozzájárulással vagy technikai segítségnyújtással vesznek-e részt a közös tehermegosztásban, derül ki az Európai Tanács tájékoztatásából.

A Hír TV helyszíni tudósítását itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Közel 100 milliárd forintba kerül a József főhercegi palota, de még funkciója sincs
A budavári Szent György téren újjáépülő József főhercegi palota hivatalos költségkerete bruttó 96,5 milliárd forintra nőtt. A beruházás befejezését 2028-ra tolták, de a kormányzat még nem döntötte el, mire fogják használni az épületet.


A budavári Szent György téren újjáépülő József főhercegi palota projektje mostanra közel 100 milliárd forintosra duzzadt, miközben a jelenleg futó, bruttó 13,4 milliárdos ütemből még a történelmi hatású reprezentatív terek sem készülnek el, csupán azok előkészítése zajlik – írta a 24.hu. A beruházás hivatalos keretösszege jelenleg bruttó 96,5 milliárd forint, ami több mint 40 milliárdos növekedést jelent a 2021-ben közölt 56 milliárdos nagyságrendhez képest.

A mostani, negyedik kivitelezési ütem szerződéses határideje 2027. szeptember 19., és ez is csupán az előkészítő munkálatokat fedi le. Ebből a pénzből a bálteremben és az előcsarnokban alakítják ki azokat a fal- és mennyezeti szerkezeteket, amelyekre később a díszes burkolatok kerülhetnek, valamint kiépítik a gépészeti és elektromos nyomvonalakat.

Vitézy Dávid, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium vezetője a költségek mértékét egy másik ismert projekthez hasonlította: „Eddig 75 milliárd forint kötelezettségvállalás történt, de már jelezték, hogy ez nem lesz elegendő. Ez mondjuk a teljes szentendrei HÉV felújításának az ára, csak hogy ezt értsük.”

A palota látványos belső tereinek, például a carrarai márványból faragott oroszlánszobrokkal díszített díszlépcsőháznak a tényleges rekonstrukciója, a neoreneszánsz kert befejezése és a főhercegi istálló újjáépítése is későbbi ütemek feladata lesz.

A beruházás befejezését a legfrissebb tájékoztatás szerint 2028-ra ígérik, de ezt is a jövőbeni költségvetési forrásokhoz kötik. Az épület funkciója továbbra is bizonytalan: bár korábban az Alkotmánybíróság lehetséges beköltözéséről lehetett hallani, Vitézy Dávid májusban arról beszélt, hogy az épületnek hivatalosan nincs funkciója, sőt végleges alaprajza sincs, és vizsgálják a kulturális célú hasznosítás lehetőségét.

Az eddigi négy kivitelezési ütemre összesen nettó 35 milliárd forint értékben kötöttek szerződést, a teljes, nettó 76 milliárdos keretből tehát még közel 41 milliárdnyi munka hátravan. A kivitelezőt minden esetben nemzetbiztonsági okokra hivatkozva, a nyílt közbeszerzési eljárás alól mentesítve választották ki; a megbízásokat a Magyar Építő Zrt. nyerte el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Távozik az MTVA vezérigazgatója
Papp Dániel maga kezdeményezte a munkaviszonya megszüntetését. Arra hivatkozott, hogy a kormány teljesen át akarja alakítani a közmédiát.


Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója munkaviszonya megszüntetését kezdeményezte Koltay Andrásnál, az NMHH Médiatanácsának elnökénél mint a munkáltatói jogok gyakorlójánál - közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája pénteken az MTI-vel.

„A felmondást a vezérigazgató arra hivatkozásul nyújtotta be, hogy az újonnan megválasztott kormány szándéka a közmédia teljes átalakítása”

- olvasható a közleményben.

Papp Dániel a felmondási ideje alatt ellátja feladatait - tartalmazza a közlemény.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk