Kiengedték az ügyészségről Juhász Pétert, egyetlen mondatot üzent
Ahogy arról korábban beszámoltunk, péntek délelőtt tanúként hallgatták ki Juhász Pétert a budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen, a Szőlő utcai ügy kapcsán. Az Együtt egykori politikusa a meghallgatásra egy nappal azután ment be, hogy házkutatást tartottak nála, és lefoglalták az adathordozóit, köztük a telefonját is.
A kihallgatás után újságíróknak nyilatkozva így fogalmazott: „Mivel tanúvallomást kellett tennem, ezért mindenre válaszolnom kellett. Egyébként hamis tanúzással állítanának elő, vagy nem tudom. Tehát ezért volt hosszú.”
Hozzátette, hogy nem gyanúsítják semmivel.
– mondta.
Azt is elmondta, hogy részletesen beszámolt arról, honnan és hogyan szerezte meg a „Zsolti bácsiról” szóló hangfelvételt. „Ezt nyilván megtettem, ezen kívül pedig – és ez nagyon fontos azt hiszem –, azokban az ügyekben kértek további információkat, amik hozzám befutottak az elmúlt időszak folyamán. Úgyhogy azt szeretném is jelezni és minél hangosabban elmondani, akik jelentkeztek nálam, pláne azok, akikről már beszéltem a nyilvánosságban, ígéretet kaptak hatóságtól, hogy ennek az ügynek lesz következménye.”
Juhász azt ígérte, hogy jogi és anyagi támogatást is biztosít azoknak, akik érintettek az ügyben: „Akár a magánvagyonom kárára is.”
Arról is beszélt, hogy a kihallgatás hangulata nem volt ellenséges: „Nagyon normálisan, együttműködően viselkedtek. Emberileg és szakmailag is azt gondolom, hogy kifogástalanul zajlott maga a kihallgatás. Bízhatunk abban, hogy bár fölülről próbálják ellehetetleníteni ezeket az eljárásokat, az itt dolgozó ügyészek tényleg fel akarják tárni ezeket az ügyeket.”
A volt politikus egyébként a Facebook-oldalán mindössze egyetlen mondatot üzent (amihez hasonlót tegnap is megfogalmazott):
(via Index)