SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Kiderült, milyen szót tilos kimondania a Vilmos herceg gyerekeivel foglalkozó dadának a palotában

Arra is fény derült, hogy milyen szigorú szabályai és hasznos trükkjei vannak a hercegi párnak a gyereknevelésben.


Vilmos herceg családjának kis létszámú személyzetének elengedhetetlen részévé vált Maria Borrallo, akit a hercegi pár azért fogadott fel, hogy segítsen vigyázni a gyerekeikre, Györgyre, Saroltára és Lajosra - írja a Mirror.

Ő az ország egyik legjobb dadája, aki segít a cambridge-i hercegnek és hercegnének a következő királyi generáció felnevelésében. Katalin és Vilmos akkor vette fel Mariát, amikor György alig néhány hónapos volt.

Úgy tűnik, azóta jól beilleszkedett a királyi család életébe. A családdal él a Kensington-palotában, elkíséri a családot a királyi utakra és nyaralásokra.

Van azonban egy szó, amit Marianak tilos kimondania, amikor a munkahelyén van, mindez a kiképzése miatt van. Maria a híres Bath-i Norland College-ban tanult, amely az ország egyik legjobb gyermekgondozói képzőhelye.

A Mirrornak nyilatkozott Louise Heren író, aki egy évet töltött a főiskolán egy dokumentumfilmhez kapcsolódó kutatás miatt, így pontosan tudja, mit tanítanak a jövő elitjének nevelőnőinek.

Elárulta, hogy van egy szó, amit a dadusoknak megtanítanak, hogy soha ne mondjanak ki: kölykök (angolul kids). Ehelyett a fiatal királyi utódokat mindig gyerekként vagy a nevükön kell említeni.

Louise így fogalmazott: "A kölyök szót betiltották. Ez a gyerekek, mint egyének iránti tisztelet jele".

Annak ellenére, hogy ők a világ három leghíresebb gyermeke, Louise úgy véli, György, Sarolta és Lajos normális életet élnek otthon.

Így nyilatkozott: "Abból kiindulva, amit Katalintól láttunk, amikor a nyilvánosság előtt van, nagyon is kézben tartja a gyerekeket. Nagyon szoros a kapcsolata Mariával, és nagyban együttműködnek a gyerekek gondozásában."

Louise kutatása közben megismerte, hogy a királyi családokban is törekednek a gyerekek hétköznapi életére. Felkelnek, reggeliznek és elmennek iskolába, mint minden átlagos brit gyerek.

Katalinnak és Vilmosnak van néhány hasznos szülői trükk a tarsolyában, amikor György, Sarolta és Lajos neveléséről van szó. Van néhány szigorú szabályuk, a kiabálás állítólag tabu. A sarokba állítás vagy lépcsőre ültetés helyett pedig - ami egy népszerű tanítási módszer - a királyi pár leülteti a gyerekeiket egy "kanapé-beszélgetésre".

Egy forrás a Sunnak elmondta: "A rosszalkodó gyereket elviszik a veszekedés vagy a rendbontás helyszínéről, és Katalin vagy Vilmos nyugodtan elbeszélget vele. Elmagyarázzák a dolgokat és a következményeket, de soha nem kiabálnak velük."

A hercegné már többször beszélt az anyai életről, de a legnyíltabb interjúja Giovanna Fletcher, a Happy Mum, Happy Baby (Boldog Anya, Boldog Baba) podcastjában volt.

Arra a kérdésre, hogy érez-e anyai bűntudatot, akkor így válaszolt: "Igen, abszolút - és aki nem érzi ezt anyaként, az valójában hazudik. Állandóan, még ma reggel is éreztem. György és Sarolta azt mondták: "Anyu, hogy lehet, hogy ma reggel nem viszel el minket iskolába?"

"Ez egy állandó kihívás - ezt újra és újra hallani anyáktól, még azoknak is kihívás, akik nem feltétlenül dolgoznak, és így nem kell zsonglőrködniük a családi élet és a munka között."

Azt is mondta: "(Az ember) mindig megkérdőjelezi a saját döntéseit, a saját ítélőképességét és az ehhez kapcsolódó dolgokat. Azt hiszem, ez attól a pillanattól kezdődik, hogy megszületik a baba."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Puzsér Róbert: Ami itt látszik a Tóth Gabi viselkedésén, az a Soroksári úti prostituált viselkedése, attitűdje, kultúrája
A Megasztárban történt egyik szóváltás kapcsán fejtette ki véleményét a kritikus. Szerinte a showműsor morális mélyponton van, és az énekesnő ebben kulcsszerepet játszik.


Puzsér Róbert élesen bírálta Tóth Gabi viselkedését az Önkényes Mérvadó című YouTube-műsorban. A beszélgetésben Horváth Oszkár és Egri Viktor is részt vett, a téma az énekesnő karrierje és megnyilvánulásai voltak – szúrta ki az Index.

A vita egy Megasztár-részlet miatt alakult ki, amelyben egy versenyző szóvá tette, hogy Tóth Gabi nem rendelkezik érettségivel. Az énekesnő ezt annyira zokon vette, hogy veréssel fenyegette meg a jelentkezőt.

Puzsér szerint ez nem magyarázza a viselkedést, amit az énekesnő a műsorban mutat. Úgy gondolja, hogy már az is probléma, hogy a tehetségkutatóban sok a trágárság, de szerinte Tóth Gabi jelenléte tovább rontja a színvonalat.

„Nem az a baj Tóth Gabival, hogy nincs érettségije, hanem az a baj Tóth Gabival, hogy ordenáré proli p*csa”

– fogalmazott keményen a kritikus. Hozzátette: például Egerszegi Krisztinának is csak nyolc általánosa van, mégis „egy hölgy”, szemben Tóth Gabival.

Puzsér arról is beszélt, hogy nehéz végignézni, mi történik Tóth Gabival a képernyőn keresztül. Úgy látja

„ami itt látszik a Tóth Gabi viselkedésén, az a Soroksári úti prostituált viselkedése, attitűdje, kultúrája. Ez a legközönségesebb, leggyalázatosabb”.

Szerinte az énekesnő „arcában tükröződő lénye” is közönséges és eltorzult. Azt is kifogásolta, hogy a szórakoztatóipar kiemelt figyelmet fordít egy olyan szereplőre, aki szerinte nem bírja a kritikát.

„Ez lett a szólásszabadság, hogy itt bárki bármit mondhat? Hát akkor megyek, és megverem!” – idézte fel Puzsér az énekesnő reakcióját, aki így fenyegette meg a versenyzőt.

Végül úgy fogalmazott, hogy régen ilyen viselkedés csak realitykben volt jellemző, ahol „sztriptíztáncosok, pornósok, prostik meg mindenféle prolik” szerepeltek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Osváth Zsolt az állami ünnepségről: Amikor Curtis azt rappelte, hogy „rajtam az út pora”, biztos, hogy az útéra gondolt?
Az influenszer szerint „bölcs döntés volt, hogy Zoltán Erikát tapsolni hívták, míg Radics Gigit énekelni”. Ugyanakkor úgy véli, az énekesnő „jelenléte sok kérdést felvet”.


Az október 23-i állami ünnepség részeként Radics Gigi és Curtis Demjén Ferenc A szabadság vándorai című dalának feldolgozását adta elő. A közéleti kérdésekben gyakran megszólaló Osváth Zsolt ezúttal nem YouTube-videóban, csak egy 24 órán át elérhető Instagram-történetben fejtette ki a véleményét a produkcióról.

Az influenszer szerint

„bölcs döntés volt, hogy Zoltán Erikát tapsolni hívták, míg Radics Gigit énekelni”,

ugyanakkor úgy véli, „Gigi jelenléte sok kérdést felvet”. Az okát nem írta le, mert „nem lenne korrekt”, de szerinte az énekesnő biztosan érti. Curtis közreműködéséről viszont csak ennyit írt:

„Amikor Körtisz azt rappelte, hogy »rajtam az út pora« – biztos, hogy az útéra gondolt?”

A tartalomgyártónak egyébként tetszett a feldolgozás, és hozzátette: „nem érdekel, hogy a Fidesz rendelte meg”.

„Hol van Gabi? Miért nem énekelt? És Enci? Teljesen csalódott vagyok”

– írta még az Insta-sztoriban, minden bizonnyal Tóth Gabira és Muri Enikőre utalva. Mindkét énekesnő részt vett a Békemeneten.

Osváth Zsolt röviden Orbán Viktor beszédére is kitért: „Tehát, ha nem tartasz velük, akkor nem vagy magyar? És ezek szerint Magyar Péter velük tart? Mert ő Magyar. Érted. Vagy most akkor mi van?”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Somos András veszi át Krug Emília műsorát az ATV-n, aki a születendő gyermeke keresztanyja lesz
A műsor Somos a pályán néven folytatódik, a Fórumot tovább vezeti. A gyermek születésekor két hétre távollét jön, addig Szlazsánszky Ferenc helyettesíti; a keresztszülők Krug Emília és férje, Pungor András.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 24.



Somos András novembertől átveszi az ATV szombat esti Civil a pályán című beszélgetős műsorát, amely Somos a pályán néven folytatódik. Közben pár hét múlva megszületik első gyermekük, írja a Blikk.

Különleges helyzet, hogy a műsort attól a Krug Emíliától veszi át, aki a kisbabájuk keresztanyja lesz.

Somos elmondta, sajnálja kollégája távozását, és meglepte a döntés. A felkérést Németh S. Szilárd vezérigazgatótól kapta, a választási kampány miatt pedig még nagyobb felelősségnek érzi az új feladatot. Hozzátette, elődei – Fiala János és Havas Henrik – miatt is van rajta nyomás.

Krug Emília szerint a műsor jó kezekbe kerül, és a nézők, valamint a vendégek is kedvelni fogják az új műsorvezetőt.

Somos továbbra is vezeti az ATV Fórumot. Párja, a csatornánál dolgozó Gulyás Eszter műsorvezető támogatja ebben.

A baba érkezése után két hétre lekerül a képernyőről, helyette a műsor főszerkesztője, Szlazsánszky Ferenc ül be a székbe.

A leendő keresztszülők Krug Emília és férje, Pungor András. Somos felidézte, régebbről ismeri Pungort, Emíliával az ATV-ben lettek kollégák, majd barátok; minden októberben közösen utaznak el valahová, és igyekeznek havonta közös programot szervezni.

Krug felidézte az ATV őszi buliját, ahol Gulyás Eszter a keresztszülőség részleteiről érdeklődött. Először azt hitte, nem róluk van szó, majd amikor felkérték őket, meghatódott.

Az előkészületekben is segít: nemrég Gulyás Eszterrel együtt rendezték be a babaszobát, és átválogatták a babaruhákat. Van köztük olyan darab is, amely több családon ment végig: Krug egyetemista barátnője három fiától került hozzá, hordta a műsorvezető fia, Máté is, most pedig a kisfiúé lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Véget ér Majka új műsora, celebes reality lesz helyette az RTL-en
A Tizenkét okos ember című vetélkedőt az Exek csatája váltja a csatornán. Ez a műsor nyáron az RTL+ Prémiumon jelent meg először, most pedig a tévénézők is láthatják.
DKA – Fotó: RTL - szmo.hu
2025. október 23.



Majkát az utóbbi időben hétfőtől szombatig láthatták a nézők az RTL képernyőjén, ugyanis hétköznaponként új vetélkedőjében szerepelt, szombaton pedig az X-Faktor válogatóin értékelte a versenyzők produkcióit. A Tizenkét okos ember szeptember 29-én indult, Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsort követte, ezen a héten pedig a Pandora – A szelence átka után látható.

A vetélkedőben 12 ember közül kerülnek ki a játékosok, akiknek 12 állításról kell eldönteniük, hogy igaz vagy hamis, majd meg kell tippelniük a helyes válaszok számát. Majka a játék alakulásától függően ajánlatokat tesz a nyereményre. A végén akár 12 millió forintot is nyerhetnek a szerencsések.

A műsor azonban hamarosan lekerül a képernyőről, a pénteki utolsó adással ugyanis véget ér az első évad. Jövő héttől már az Exek csatájának első évada következik a Pandora után 21:20-tól.

A Nyerő Pároshoz hasonló celebes reality nyáron jelent meg az RTL+ Prémiumon, a tévécsatornán viszont csak most fog debütálni. A műsorban egykori sztárpárok mérkőznek meg különböző feladatokban.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET: