A Rovatból

Kétszer próbálta elvetetni a babáját, ma már mindennél boldogabb, hogy nem sikerült

A kisfiú vélhetően az abortuszgyógyszerek miatt dongalábbal született, de így is boldog családot tudhat magáénak.


Két sikertelen abortusz után csak a pénz miatt nem tudta bevállalni a műtéti terhességmegszakítást, ma viszont mindennél boldogabb, hogy kisfiát mégis a karjaiban tarthatja - osztotta meg TikTokon történetét egy felhasználó.

A fiatal nő - akinek már volt egy kisfia a korábbi párkapcsolatából tavaly esett teherbe, és a gyermek apjával közösen úgy döntöttek, hogy elvetetik a babát. Leírása szerint azért döntöttek emellett, mert mindketten még az előző kapcsolatukban éltek, ahol mindkettejüknek volt gyereke az akkori párjuktól.

Sem érzelmileg, sem anyagilag nem álltak készen arra, hogy továbblépjenek, és együtt neveljenek gyereket.

A nő nem a műtétet választotta, hanem tablettával akarta megszakítani a terhességet: egyet bevett a kórházban, a másik négyet pedig otthon helyezte fel a vaginájába. Másnap reggel erős vérzés tört rá, amely a terhességmegszakítás jele, így azt hitte, sikerrel járt. Azt követően azonban ismét visszajöttek a terhesség tünetei, így egy újabb látogatás során a kórházban azt javasolták neki, hogy vegye be a pirulákat. Ezután szinté erős vérzés tört rá, ám szerinte a tabletták után minden úgy ment, "ahogy a terhességmegszakítás nagykönyvében meg van írva". Néhány héttel később - ahogy a kórházban javasolták - elvégeztetett biztonság kedvéért egy terhességi tesztet, amely a legnagyobb meglepetésére pozitív lett. A kórházba visszatérve azt mondták neki, hogy

immár csak műtéti úton lehetne megszakítani a terhességet, ám arra a nőnek nem volt pénze, így nem volt más választása, minthogy megtartsa a gyereket.

A terhességet ugyan nehezen viselte, de közben magánélete rendeződni látszott: a baba születése előtt hozzáment a gyermek apjához.

A baba nagy valószínűséggel a duplaadag abortuszgyógyszer miatt dongalábbal született, azt leszámítva viszont teljesen egészségesen jött a világra.

A történtekből semmit nem bánt meg, sőt, ma már nagyon örül, hogy nem sikerült az abortusz és a kezében tarthatja kisfiát. A kommentelők dicsérték az anya bátorságát, amiért mindezt meg merte osztani. Sokan azt írták, hogy egyáltalán nem tartozik senkinek magyarázattal, azt tette, amit jónak látott, és most a történtek ellenére - vagy épp azoknak köszönhetően - van egy gyönyörű kisfia.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Magyar Péter a köztévében! – Bár nem biztos, hogy pont így akart bekerülni
Egészen váratlan helyen bukkant fel a TISZA Párt alelnöke, akiről már napokkal ezelőtt kiderült: a futball szeretete egészen biztosan összeköti a miniszterelnökkel.


Pénteken már megtudhattuk, hogy Magyar Péter is nagy futballrajongó: követőinek még egy Eb-tippjátékot is ajánlott a labdarúgó-Európa-bajnokság idejére. Szombaton az is kiderült: egy helyen tartózkodtak Orbán Viktorral: mindketten a helyszínen nézték végig a Svájc-Magyarország (végül a részünkről 3-1-es vereséggel zárult) mérkőzést.

Szemfüles olvasónk kiszúrta, hogy

az M4 Sport közvetítésében fel is tűnt egy pillanatra a TISZA Párt alelnöke, aki kisfiával együtt szurkolt a nemzeti tizenegynek.

Mutatjuk:

Aki videón is meg akarja csodálni az eseményt, amikor Magyar Péter a tévévita után másodszor is élőben tűnt fel a közmédia képernyőjén, EBBEN A VIDEÓBAN 10 perc 45 másodperctől tudja megtekinteni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Pottyondy Edina: Magyar Péternek akkora az arca, hogy vagy miniszterelnök lesz, vagy egy kocsmai tréfa
Az influenszer legújabb videójában a párkapcsolatokhoz hasonlította a pártokat, hogy ezzel könnyítse meg köztük a választást a szavazóknak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. június 07.



Párkapcsolati kontextusba helyezte a politikai dilemmákat legújabb videójában Pottyondy Edina. Az influenszer azzal érvelt, hogy ennek a két területnek a „tapasztalt szakértője egyedülálló anyaként és ellenzéki szavazóként”.

„14 éve élsz egy pokoli házasságban” – mondta elsőként a Fideszről. Orbán Viktort ahhoz a férjhez hasonlítja, aki „gátlástalan, hazudik, abuzál és a családi kasszát is kipakolja”, miközben a nagyszülők és a rokonok meg vannak győződve róla, hogy ő a mintaférj.

„A Fidesz hatalma nem csak személyi kultusz, propaganda és Győzike. A rendszert úgy tervezték, hogy számos társadalmi csoport érdekelt legyen a fennmaradásában”

- mondja a videós a folytatásban, aki szerint ezzel magyarázható, hogy a pártnak 40 százalék feletti eredményt jósolnak a vasárnapi EP-választáson.

Ezután egyesével számba veszi a választáson induló többi pártot is. A Mi Hazánkról azt mondja, hogy „ha bejutnak az Európai Parlamentbe, az siker a fasiszta internacionálénak, ha nem jutnak be, az büszkeség az országnak”.

Magyar Péternek szerinte „akkora az arca, hogy vagy miniszterelnök lesz, vagy egy kocsmai tréfa”.

„Annál magyarabb nem lehet valaki, hogy még így is hívják”

- teszi hozzá Pottyondy Edina.

„És végül a régi, jó öreg swinger-kommuna”

– kezdi a baloldali pártszövetségről szóló blokkot. A DK vezette csoporttal kapcsolatban megjegyzi, hogy pár hónapja leigazolták Karácsony Gergelyt és Kunhalmi Ágnest, „a magyar politika két legnagyobb túlélőjét”, de ennek ellenére is elfordulhat, hogy 10 százalék alatt maradnak.

A teljes videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Pottyondy Edina: csapdába csalták és kellemetlen szituációba tolták Magyar Pétert, amiben nyilván nem tudta megvédeni magát a mágikus dossziétól
Magyar Péter és az ATV harcát elemzi Pottyondy is a legújabb videójában. Szerinte az ügy azért „nem egy olyan rejtély, ami Sherlock Holmes-t kíván”.
FM. Kép: Youtube - szmo.hu
2024. június 11.



Legújabb videójában Pottyondy Edina sem hagyta szó nélkül Magyar Péter és az ATV frissen kirobbant konfliktusát. Miután – Szentkirályi Alexandrára utalva – levezette, hogy Orbán Viktor „a kampány végén azzal vezette le a sok stresszt, hogy emgint kinyírt egy politikusnőt”, hosszasan elemezte Rónai Egon és a TISZA Párt alelnökének hétfő esti összeveszését.

„Vajon mire várt Egon? Hogy együtt majd átnyálazzák és kisilabizálják a piros dossziét a rendelkezésre álló 10 percben? A világ legabszurdabb riportja lett volna”

– mondja Pottyondy. Szerinte két megfejtés lehet itt: az egyik, hogy az ATV dossziéja kamu, a másik pedig, hogy Magyar Péter vádaskodik hazudozva. Hozzáteszi:

„Vannak sms-ek, híváslisták, e-mailek – azért ez nem egy olyan rejtély, ami Sherlock Holmes-t kíván. Derüljön ki, hogy mi történt, mert mindkét verzióból le lehet vonni nagyon fontos következtetéseket.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Menet közben estek ki egy teherautó kerekei az M3-as kivezető szakaszán
Az egyik kerék csak csodával határos módon nem találta telibe a teherautó mögött érkező furgont. Csoda, hogy nem lett nagyobb baj az esetből.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. június 12.



Éppen a BpiAutósok.hu egyik olvasója előtt szabadultak egy platós kisteherautó dupla kerekei az M3-as autópálya fővárosból kivezető szakaszán.

A hajmeresztő jelenetet az autós fedélzeti kamerája is rögzítette.

A videón jól látszik, hogy a kisteherautó előbb elhagyja az egyik kerekét, ami ezután a középső sávban száguld a kocsik között. Majd miután a portál olvasója megelőzi a láthatóan megrogyott teherautót, a hátsó kamera azt is rögzíti, ahogy még egy kerék a többi jármű között kezd pattogni.

A második elszabadult kerék kis híján telibe találja a külső sávban haladó furgont, de végül szerencsére nem történt komolyabb baj, jegyzik meg a cikkben.

A minden autós rémálmáról készült felvételt itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: