Műtüdős kezeléssel mentettek meg két kismamákat a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ munkatársai - számolt be róla a honlapján az egyetem.
Mindkét kismama császármetszés után került az intenzívre koronavírusos tünetei miatt. Egyikük még december 7-én esett át császármetszésen Békéscsabán, majd a koronavírus-megbetegedés okozta súlyos tünetek miatt a gyulai COVID intenzív osztályra került.
Másnap állapota instabillá vált, ezért december 9-én a gyulai kórház kérésére Babik Barna professzor, az SZTE Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet vezetője öt kollégájával és az Országos Mentőszolgálat munkatársainak segítségével egy ECMO (extracorporeal membrane oxygenatior)-géppel műtüdőre kapcsolták a fiatal édesanyát.
Az orvosi berendezés a keringési- és légzőrendszer pótlását tudja hosszabb időn keresztül biztosítani. A kismamát átszállították Szegedre, ahol további 25 napot kezelték az orvosi eszközzel. Január 18-án szállították vissza Békéscsabára, majd február 1-jén engedték ki a kórházból.
A másik, ECMO-géppel megmentett kismama január 3-án, szintén császármetszéssel hozta világra gyermekét a kecskeméti kórházban, ahonnan a helyi COVID intenzívre került. Súlyos állapotban volt, ezért azonnal lélegeztetőgépre helyezték. Január 5-én átvitték a kecskeméti kórházba, ahol a szegedi orvoscsapat segítségével, szintén az ECMO-gép használatával műtüdőre helyezték, majd a szegedi klinikára szállították. Február elsején, jó állapotban szállították vissza a kecskeméti kórházba.
Dr. Babik Barna, az SZTE Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet vezetője kiemelte, a megyei kórházak orvosait dicséri, hogy
az anyák állapotát a rendelkezésre álló eszközeikkel fenntartották, és időben jelezték, hogy tovább kell lépni. Ám az édesanyák életének és egészségének megmentésére irányuló speciális szakmai munka más szempontból is fontos elemét képezi a történeteknek. A kezelésekkel ugyanis az SZTE SZAKK regionális szerepét is növelni tudtuk, hiszen Békéscsaba, Gyula és Kecskemét mellett korábban kiskunhalasi esetünk is volt, és jelenleg is kezelünk egy, a műtüdőről már sikeresen levett, de még lélegeztetésre szoruló fiatal beteget, akinek átvétele a Csongrád-Csanád megyei kórházból történt.
Műtüdős kezeléssel mentettek meg két kismamákat a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ munkatársai - számolt be róla a honlapján az egyetem.
Mindkét kismama császármetszés után került az intenzívre koronavírusos tünetei miatt. Egyikük még december 7-én esett át császármetszésen Békéscsabán, majd a koronavírus-megbetegedés okozta súlyos tünetek miatt a gyulai COVID intenzív osztályra került.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Mert mi okosabbak vagyunk, és nem lopunk!” – Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi példákkal vágott vissza Orbán Viktornak
A polgármester bevallotta, hogy 2010-ig még Orbánra szavazott, most viszont már csak egy zsarnokot lát benne. Szerinte a Fidesz alatt lett az ország Európa legszegényebbje.
Márki-Zay Péter a közösségi oldalán reagált Orbán Viktor egy korábbi megjegyzésére. A miniszterelnöknek címzett válaszában azt írja, Orbán Viktor „igen nagy bajban lehet”, mert szerinte öt év után jutott el odáig, hogy leírta a nevét.
Hódmezővásárhely polgármestere szerint a miniszterelnök maga ellen beszélt, amikor azt a kérdést tette fel, hogy az elmúlt 4 évben sóhajtott-e fel bárki úgy, hogy „hej, bárcsak most inkább Márki-Zay Péter vezetné az országot!”.
Márki-Zay szerint ha Orbán böngészné a közösségi oldalait, minden nap találna ilyen megjegyzést.
Márki-Zay Péter szerint éppen Orbán Viktor bizonyítja be, hogy miért lenne mindenkinek jobb, ha az elmúlt négy évben
„nem egy korrupt, Putyin-bérenc, pedofil-támogató nepotista zsarnok” lett volna a miniszterelnök.
Ezt több pontban is kifejti. Az orosz gázzal és a rezsicsökkentéssel kapcsolatban azt állítja, Orbán világpiaci áron, esetenként még drágábban is veszi a gázt Oroszországtól, miközben szerinte egy fideszes cég, a MET tetemes hasznot tesz rá. Úgy véli, a Mészáros-cégek érdekében megemelt rendszerhasználati díj miatt magyar vállalkozások zárnak be. Ezzel szemben a 2022-es ellenzéki programot hozza fel példaként:
„A 2022-es ellenzéki program ezzel szemben szociális alapon nekik is nyújtott volna támogatást, a vállalkozások nemzetközileg is versenyképes áron jutnának energiához és a lakások felújításának támogatásával osztrák szintre csökkent volna a magyar lakosság energiafogyasztása, ezzel okosan és tartósan, az adófizetőket kímélve oldottuk volna meg a rezsicsökkentést - szemben az orbáni, egész országot csőddel fenyegető világraszóló ostobasággal...”
A háború kérdésében Márki-Zay szerint érdekes Orbán Viktor azon állítása, hogy nélküle nem tudtunk volna kimaradni a háborúból, mivel Európa többi 26 országa sem lépett be a háborúba. A polgármester szerint a magyarok kevésbé szerencsések, mert náluk „egyetlen olyan háborúmániás idióta sem akadt”, aki katonákat küldene Csádba, katonai felderítőket Ukrajnába, vagy fegyveres segítséget ígért volna a szerbeknek a NATO ellen.
A Brüsszellel vívott csatákat szintén „öngólnak” nevezi.
„Újabb öngól, amikor miniszterelnök úr a Brüsszellel való hadakozást említi - ebből ugyanis a magyar nemzet minden nap vesztesen kerül ki, ugyanis minden nap egymillió eurót buktunk és még többet fogunk, ha az ő korrupt, diktatórikus, Putyin-bérenc rendszere miatt kilépünk az Európai Unióból, illetve elesünk még a támogatások megmaradt kétharmadától is.”
Márki-Zay felsorolja, mi lett volna másként, ha 2022-ben az ellenzék veszi át a kormányzást: szerinte a korrupció felszámolásával nem lenne a legmagasabb az infláció, az egészségügy fejlesztésével csökkentek volna a várólisták, az oktatás rendbetételével pedig a fiatalok jobb állásokat kapnának. Úgy véli, megvédték volna az állami gondozott gyermekeket, a jogbiztonság garantálásával pedig a vállalkozások szabadon fejlődnének.
Hódmezővásárhelyt állítja példaként, ahol szerinte egy „jogtipró, bosszúálló, aberrált zsarnoki rendszerben” is látványosan tudtak fejlődni, miközben adósságot fizettek vissza és adókat csökkentettek.
Felsorolja a város eredményeit, mint a dolgozói juttatások, a klimatizált intézmények, az ingyenes buszközlekedés, valamint számos beruházást az épületfelújításoktól az új BMX-pályáig.
„Mert mi okosabbak vagyunk, és nem lopunk!”
– teszi hozzá.
A poszt végén Márki-Zay emlékeztet rá, hogy 2010-ig Orbán Viktorra szavazott, amikor a miniszterelnök állítása szerint még a korrupció és Putyin ellen harcolt. Azt írja, Magyarország a Fidesz alatt Európa legkorruptabb és legszegényebb országa lett. A bejegyzést azzal zárja, hogy jó utat kíván Orbán Viktornak Krasznodárba, és a „Viszontlátásra” helyett az „Ég Önnel!” kifejezéssel búcsúzik.
A vita közvetlen előzménye, hogy Orbán Viktor a kampányban azt a kérdést tette fel a Facebookon: „Volt‑e olyan pillanat az elmúlt négy évben, amikor bárki felsóhajtott, hogy ‘hej, bárcsak most inkább Márki‑Zay Péter vezetné az országot’?” A két politikus közötti feszültséget jelzi egy 2024. májusi eset, amikor Hódmezővásárhelyen a miniszterelnök nem fogadta Márki-Zay kéznyújtását; a polgármester által átadni kívánt dossziét végül Lázár János vette át. Néhány héttel később Márki-Zay Péter újra megnyerte a polgármester-választást.
Márki-Zay Péter a közösségi oldalán reagált Orbán Viktor egy korábbi megjegyzésére. A miniszterelnöknek címzett válaszában azt írja, Orbán Viktor „igen nagy bajban lehet”, mert szerinte öt év után jutott el odáig, hogy leírta a nevét.
Hódmezővásárhely polgármestere szerint a miniszterelnök maga ellen beszélt, amikor azt a kérdést tette fel, hogy az elmúlt 4 évben sóhajtott-e fel bárki úgy, hogy „hej, bárcsak most inkább Márki-Zay Péter vezetné az országot!”.
Márki-Zay szerint ha Orbán böngészné a közösségi oldalait, minden nap találna ilyen megjegyzést.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egy munkatárs hibázott – ezzel a magyarázattal távolította el pénteken a Fehér Ház Donald Trump elnök csütörtök esti posztját, amely egy videó végén Barack és Michelle Obamát főemlősökként ábrázolta. A Fekete Történelem Hónapjának első hetében közzétett bejegyzés azonnali, kétpárti felháborodást váltott ki – írta a CTV News.
A 62 másodperces klip szinte egésze egy konzervatív videóból származik, amely azt állítja, hogy a 2020-as választás során szándékosan manipulálták a szavazógépeket. A 60. másodpercnél villan fel egy rövid jelenet két főemlősről, amelyekre az Obamák mosolygó arcát montírozták. Ezek a képkockák egy hosszabb, korábban terjesztett mémvideóból származnak, amelyben Trump „a dzsungel királyaként” jelenik meg, és különféle demokrata vezetőket állatokként ábrázol, köztük a fehér Joe Bident is, mint egy banánt evő főemlőst.
A Fehér Ház kommunikációja a botrány kirobbanása után fordulatot vett. Karoline Leavitt szóvivő kezdetben „álfelháborodásként” utasította vissza a kritikákat. „Ez egy internetes mémvideóból van, amely Donald Trump elnököt a dzsungel királyaként, a demokratákat pedig az Oroszlánkirály szereplőiként ábrázolja” – írta, majd hozzátette:
„Kérem, hagyjanak fel az ál-felháborodással, és számoljanak be ma valami olyasmiről, ami valóban fontos az amerikai közvélemény számára.” Később azonban egy másik Fehér Házi tisztviselő már arról beszélt, hogy a posztot tévedésből tették közzé. „Egy Fehér Házi alkalmazott tévedésből tette közzé a bejegyzést. Eltávolítottuk.”
A bejegyzés azonnali politikai visszhangot váltott ki. Tim Scott, fekete bőrű republikánus szenátor is bírálta a posztot. „Remélem, hogy hamis volt, mert ez a leginkább rasszista dolog, amit láttam ettől a Fehér Háztól. Az elnöknek el kell távolítania” – írta a közösségi médiában. Derrick Johnson, az NAACP elnöke közleményében úgy fogalmazott: „Donald Trump videója nyíltan rasszista, undorító és teljesen elvetemült.” A Republicans Against Trump csoport annyit írt: „Nincs legalja.”
A fekete emberek majmokkal való, rasszista azonosításának hosszú múltja van az Egyesült Államokban. A gyakorlat a 18. századi kulturális rasszizmusig és azokig az áltudományos elméletekig nyúlik vissza, amelyekkel a rabszolgaságot igazolták. Thomas Jefferson azt írta, hogy a fekete nők az orangutánok kedvelt szexuális partnerei. Dwight Eisenhower elnök az 1950-es években azzal érvelt, hogy a fehér szülők aggódnak lányaik miatt, ha „nagy fekete hímekkel” kerülnek egy osztályba. Magát Obamát már elnökjelöltként és elnökként is majomként vagy más főemlősként ábrázolták pólókon és egyéb árucikkeken.
Trump maga is régóta személyeskedve bírálja Obamát, és gyakran használ uszító, időnként rasszista retorikát. A 2024-es kampányában azt mondta, hogy a bevándorlók „mérgezik országunk vérét”. Első elnöki ciklusa idején a többségében fekete lakosságú fejlődő országok egy részét „szarfészek országoknak” nevezte. Amikor Obama a Fehér Házban volt, Trump terjesztette a hamis állításokat, miszerint a 44. elnök Kenyában született, és így alkotmányosan nem lett volna jogosult az elnöki tisztségre.
Egy munkatárs hibázott – ezzel a magyarázattal távolította el pénteken a Fehér Ház Donald Trump elnök csütörtök esti posztját, amely egy videó végén Barack és Michelle Obamát főemlősökként ábrázolta. A Fekete Történelem Hónapjának első hetében közzétett bejegyzés azonnali, kétpárti felháborodást váltott ki – írta a CTV News.
A 62 másodperces klip szinte egésze egy konzervatív videóból származik, amely azt állítja, hogy a 2020-as választás során szándékosan manipulálták a szavazógépeket. A 60. másodpercnél villan fel egy rövid jelenet két főemlősről, amelyekre az Obamák mosolygó arcát montírozták. Ezek a képkockák egy hosszabb, korábban terjesztett mémvideóból származnak, amelyben Trump „a dzsungel királyaként” jelenik meg, és különféle demokrata vezetőket állatokként ábrázol, köztük a fehér Joe Bident is, mint egy banánt evő főemlőst.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Bajban a Fidesz jelöltje – a NAV vizsgálja Radics Béla alapítványának eltűnt 40 millióját
Hadházy Ákos feljelentése nyomán a legfőbb ügyész a NAV bűnügyi igazgatóságához utalta a Tradíciókért Alapítvány ügyét. A nyomozás politikai következményekkel is járhat a mandátumért induló jelöltre nézve.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal vizsgálja a fideszes Radics Béla alapítványának pénzügyeit. A legfőbb ügyész erről Hadházy Ákost tájékoztatta, miután a független képviselő az ügyben hozzá fordult – írta a 24.hu.
Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész közölte: a kérdést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának küldte át. Mivel a Tradíciókért Alapítvány állami támogatása ügyében korábban már feljelentést tettek, feljelentés-kiegészítést rendeltek el.
Hadházy Ákos azt tudakolta, indult-e eljárás az alapítvány állami támogatásainak felhasználása miatt költségvetési csalás vagy más vagyon elleni bűncselekmény gyanújával.
Szerinte megalapozottan feltételezhető, hogy az állami támogatások egy részét egy tényleges piaci tevékenységet érdemben nem folytató nyomdán keresztül, fiktív vagy túlárazott szolgáltatások mögé rejtve, magánérdekeket szolgáló módon vonták ki.
A független képviselő azt követően fordult a legfőbb ügyészhez, hogy az RTL kiderítette: Radics Béla alapítványa hivatalosan egy székhelyszolgáltató cég belvárosi címére van bejelentve, weboldala pedig „karbantartás” miatt évek óta nem elérhető.
Ennek ellenére jelentős pályázati forrásokhoz jutott: az Erasmus+ program hazai forrásából 24,4 millió forintot, a Bethlen Gábor Alapkezelőtől 13,8 milliót, a Miniszterelnöki Kabinetirodától 3 milliót, a kultúráért és innovációért felelős minisztertől pedig 1,7 milliót kapott.
Az elmúlt három évben összesen több mint 40 millió forintra rúgott a szervezet költségvetési támogatása.
A Magyar Narancs arról írt, hogy a feltárt állami támogatások egyike sem szerepel a Tradíciókért Alapítvány beszámolóiban. Bár 2023-ban 700 ezer, 2024-ben pedig 5 millió forint költségvetési támogatást jeleztek, az nem derül ki, hogy melyik állami szervtől érkezett a pénz, és hiányoznak az elvégzett teljesítésekről, valamint az alapítványi munkáról szóló szöveges beszámolók is.
Radics Béla korábban „gratulált” az RTL-nek az oknyomozáshoz, és úgy reagált: „reméli nem bűn irodabérlés helyett ifjúsági és kulturális programokat megvalósítani.” Magyar Péter szerint ugyanakkor Radics Bélának fel kellene függesztenie tevékenységét a Fővárosi Közgyűlésben, amíg nem tisztázza magát a közpénzmilliók eltüntetésének gyanúja alól, a Fidesznek pedig vissza kellene vonnia országgyűlési képviselőjelöltségét.
Az alapítványt vezető Radics Béla jelenleg a fővárosi képviselő-testület tagja, az áprilisi választáson pedig Budapest 6-os számú egyéni választókerületében indul a parlamenti mandátumért a kormánypárt színeiben. Ebben a körzetben indul Hadházy Ákos és a Tisza Párt jelöltje, Velkey György László is.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal vizsgálja a fideszes Radics Béla alapítványának pénzügyeit. A legfőbb ügyész erről Hadházy Ákost tájékoztatta, miután a független képviselő az ügyben hozzá fordult – írta a 24.hu.
Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész közölte: a kérdést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának küldte át. Mivel a Tradíciókért Alapítvány állami támogatása ügyében korábban már feljelentést tettek, feljelentés-kiegészítést rendeltek el.
Hadházy Ákos azt tudakolta, indult-e eljárás az alapítvány állami támogatásainak felhasználása miatt költségvetési csalás vagy más vagyon elleni bűncselekmény gyanújával.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Befagyasztaná a béreket a győri Audi, több százezer forintos juttatást is elvennének a dolgozóktól
Az Audi Hungaria a bértárgyalások első körében közölte, hogy nem emeli az alapbéreket. A szakszervezet azonnal elutasította a javaslatot, amely a VBK-t és az egyszeri kifizetéseket is megszüntetné.
Alapbéremelés helyett a juttatások megvágásával indította a bértárgyalásokat a győri Audinál a munkáltató – írta az Audi Hungária Független Szakszervezet egy közleményben.
Február 4-én, a tárgyalások első fordulójában a cég közölte: nem lát lehetőséget az alapbérek emelésére, az egyszeri kifizetéseket és a választható béren kívüli juttatásokat (VBK) pedig fenntarthatatlannak tartja. A szakszervezet a javaslatot azonnal elutasította.
A munkáltatói delegációt vezető Németh Kinga szerint „különösen fontos, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel erősítsük vállalatunk jövőképességét annak érdekében, hogy eséllyel pályázhassunk új termékekért. Célunk a regionális munkaerőpiachoz mért magasabb bérszínvonal csökkentése.
Ennek értelmében a vállalatvezetés a jelenlegi helyzetben nem látja lehetőségét az alapbéremelésnek, az egyszeri kifizetésnek, valamint nem látja fenntarthatónak a VBK-t a továbbiakban” - mondta a munkáltatói küldöttség vezetője.
Erre a szakszervezeti delegációt vezető Zsidi Dávid úgy reagált, hogy egyik ponttal sem értenek egyet. „Legfontosabb tárgyalási témáink közé tartozik a munkatársak foglalkoztatás-biztonságának feltételei, a járműgyárban tapasztalható leterheltség csökkentése, a bérelemek védelme, a jövedelmi szint megtartása és fejlesztése –, továbbá egyéb szociális jellegű intézkedések. A delegációnk hangsúlyozta, hogy ezen tárgyalási pontok mentén javasolja folytatni a bértárgyalást, egyúttal leszögezte, hogy a felek tárgyalási induló álláspontjai távol vannak egymástól” – hangsúlyozta a szakszervezeti vezető.
A vita tétjét a két évvel ezelőtt kötött, 2026. március 31-ig tartó bérmegállapodás adja. Ennek értelmében a dolgozók 2024-ben 6, 2025-ben pedig 4 százalékos alapbéremelést kaptak, amit a mozgóbér két lépcsőben történő beépítése is kiegészített.
Ezen felül mindkét évben járt 650 ezer forint egyszeri kifizetés, valamint évi 500 ezer forintos VBK-keret.
A szakszervezet mostani legfőbb célja a foglalkoztatás biztonságának erősítése és a létszámleépítések korlátozása. Emellett el akarják érni a dolgozók leterheltségének csökkentését egy, a munka és a magánélet egyensúlyát jobban szolgáló műszakrenddel, továbbá megvédenék az összes eddigi bérelemet az alapbértől a bónuszokon át a VBK-ig. A győri üzemben a kemény bérvitáknak komoly hagyománya van: a 2019-es sztrájk 18 százalékos alapbéremeléssel zárult, ami precedenst teremtett a kollektív érdekérvényesítésre.