HÍREK
A Rovatból

Kerülték a kormánypárti politikusok a Parlamentben Karsai Dánielt, a méltó halálért küzdő ügyvédet

A kormány álláspontja továbbra is az, hogy nem engedélyeznék az eutanáziát Magyarországon. Karsai a héten már Strasbourgban is járt az ügyben.


A Momentum képviselője, Bedő Dávid meghívására a Parlamentben járt Karsai Dániel ügyvéd, aki súlyos ALS-betegsége miatt az eutanázia jogáért küzd Magyarországon. Az alkotmányjogász azért ment az Országgyűlés épületébe, hogy kormánypárti képviselőkkel beszéljen az ügyéről, amit a hét elején már Strasbourgban, az Emberi Jogok Európai Bíróságán is tárgyaltak.

Mint mondta: bármelyik párt meghívását elfogadta volna, nem csak a Momentumét. Karsai ügye a magyar Parlament előtt is napirendi pont volt, de érdemi változás nincs a kormánypártok hozzáállásában. Répássy Róbert fideszes képviselő elmondta: bár együtt éreznek Karsai Dániellel, ahogy minden szenvedővel, de ez nem változtat az álláspontjukon, ami szerint az eutanáziát nem kívánják engedélyezni Magyarországon.

A Párbeszéd képviselője, Szabó Rebeka felháborítónak és cinikusnak nevezte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter megjegyzését, aki korábban jobbulást kívánt a gyógyíthatatlan beteg Karsainak. A képviselő egyben jelezte: parlamenti vitanapot fognak kezdeményezni az eutanázia kérdésében.

A kormánypárti politikusok közül senki nem élt a lehetőséggel, hogy beszéljen a témáról Karsai Dániellel, aki sajtótájékoztatót tartott az Országházban. A fokozatos fizikai leépüléssel járó betegségben szenvedő jogász elmondta:

„Mindenféle gúnyolódás nélkül azt kérem, mutassuk meg, hogy az alaptörvény mely szakasza tiltja az életvégi döntést. Én nem látok ilyet, de beszélgessünk róla! Az igazságügy minisztérium álláspontja szakmailag nem állja meg a helyét, ez a kérdés magyar alkotmányos szempontból nyitott”.

Karsai Dániel a Parlamentben – RTL

(RTL, Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
A bírói egyesület üzent Magyar Péter igazságügyi miniszterjelöltjének
A Magyar Bírói Egyesület együttműködést ajánlott a leendő igazságügyi kormányzatnak. A szervezet a közleményében élesen bírálta az előző kormányt a bírói függetlenség aláásása miatt.
F. O. - szmo.hu
2026. május 01.



Visszalépnének a politika árnyékából a bírók: a Magyar Bírói Egyesület együttműködést és érdemi bevonást ajánlott a most megalakuló igazságügyi kormányzatnak, miután Magyar Péter csütörtökön bejelentette, hogy Melléthei-Barna Mártont kéri fel az igazságügyi miniszteri posztra. A bírói érdekképviselet lépése azért is figyelemre méltó, mert a tét nemcsak a bírói függetlenség helyreállítása, hanem a jogállamisági feltételekhez kötött uniós források sorsa is.

A bírói szervezet közleményében élesen bírálta a korábbi kormányzati hozzáállást, amiért a bíróságokat érintő jogszabályok a szakma bevonása nélkül születtek – írta a Telex. Azt írják, a bírák akaratuk ellenére kerültek a politikai térbe.

„A korábbi politikai hatalom hozzáállása miatt a bíróságokra vonatkozó rendelkezések a bírók érdemi bevonása nélkül születtek meg. A bírói függetlenség erodálódott, a bíróságok és a MABIE, aki erre a nem kívánatos folyamatra rendre felhívta a figyelmet, a politikai térbe akaratuk ellenére bevonódtak” – áll a közleményben.

A szervezet most változást sürget, és felajánlja segítségét minden olyan kezdeményezéshez, amely a jogállamiság keretei között javítaná a helyzetet. „Ezen célok megvalósítása érdekében minden jogállami keretek közötti javító és támogató szándékú kezdeményezéshez – a legszélesebb bírói rétegek véleményének ismeretében – a segítségét felajánlja, ahhoz csatlakozik, és várja az igazságszolgáltatást érintő ügyekbe való érdemi bevonását.”

A bírói kar és a politika viszonya az elmúlt években korántsem volt felhőtlen.

A Magyar Bírói Egyesület korábban élesen bírálta a Szuverenitásvédelmi Hivatalhoz kapcsolódó átláthatósági törvényjavaslatot, és határozottan visszautasította Orbán Viktor poloskákhoz hasonlító kijelentését is. A konfliktusok a bírósági rendszeren belül is megjelentek, amikor a Kúria elnöke, Varga Zs. András azzal vádolta a szervezetet, hogy egy állásfoglalásával túllépte a szakmaiság határát.

A politikai csatározások mellett a bíróságokat belső feszültségek is terhelik, elsősorban az alacsony fizetések miatti elvándorlás. A MABIE szerint a legkisebb bírói illetményalap 2022 óta változatlanul 566 660 forint. A szervezet a K. Endre-féle kegyelmi botrány kapcsán is hallatta a hangját, amikor tiltakozott az ügyet feltáró bírósági lap felfüggesztése ellen. Szerintük a döntés dermesztő hatással bírhat a szakmájukban a jövőbeni döntések tekintetében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Mi történt? Mégsem lesz parlamenti képviselő a háromszoros olimpiai bajnok Szécsi Zoltán
A vízilabdázó családi okokra hivatkozva mégsem veszi át parlamenti mandátumát a Fidesz-frakcióban. A sportolót csütörtök délután még két bizottságba is delegálták, de estére bejelentette a döntését.
F. O. - szmo.hu
2026. május 01.



Néhány órával azután, hogy a Fidesz-frakció bejelentette bizottsági helyeit, váratlanul visszalépett Szécsi Zoltán háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó. A sportoló csütörtök délután még két parlamenti bizottságba, az egészségügyi és a művelődési testületbe is delegáltként szerepelt, estére azonban közölte,

családi okokra hivatkozva mégsem veszi át a mandátumát

– írta a Heol.hu.

Döntése nyomán a Fidesz–KDNP országos listájáról más kaphatja meg a képviselői helyet. Az új Országgyűlés május 9-én tartja alakuló ülését.

A fordulat a választási vereség után indult fideszes frakcióátalakítás újabb fejleménye. A Fidesz–KDNP-nél korábban 25-en jelezték, hogy nem veszik fel a mandátumukat, köztük Orbán Viktor, Kósa Lajos és Kövér László is. A frakció vezetésére Gulyás Gergelyt jelentették be, és olyan politikusok veszik fel a mandátumukat, mint Szijjártó Péter és a parlamenti munkát egy évre vállaló Lázár János, mellettük pedig új arcok, például Németh Balázs is bekerültek.

A pártszövetség kisebbik tagjánál, a KDNP-nél is komoly változások történtek, Semjén Zsolt pártelnök sem veszi fel mandátumát. A tömeges visszalépések nyitották meg az utat a lista 211. helyén szereplő Szécsi előtt.

Szécsi Zoltán a Kemény Dénes-féle aranycsapat kapusaként szerzett három olimpiai bajnoki címet. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát, 2018 óta pedig az Egri Vízilabda Klub elnöke. Az utóbbi hónapokban több Fideszhez kötődő kampányban és közösségben is szerepet vállalt: a Telex szerint csatlakozott a Gyopáros Albert által alapított Vidéki Digitális Polgári Körhöz, más beszámolók pedig a Gazdák Digitális Polgári Köréhez való csatlakozásáról írtak. Emellett arca volt a „Szívből magyarok” kampánynak is.

Néhány nappal ezelőtt még azzal indokolta a képviselőséget, hogy az értékrend nem a győzelemtől függ.

Egy interjúban azt mondta: „Az értékválasztás nem attól függ, hogy nyersz vagy sem.”

Az események rendkívül gyorsan követték egymást. Múlt vasárnap Kocsis Máté telefonon kereste meg Szécsit, aki elfogadta a felkérést. Hétfőn már arról szóltak a hírek, hogy beülhet a parlamentbe, szerdán pedig már újdonsült képviselőként nyilatkozott a sportpolitikai céljairól. Csütörtök délután Gulyás Gergely bejelentette a bizottsági névsort, amelyben Szécsi két tagsággal szerepelt, néhány órával később, este viszont a sportoló közölte, hogy mégsem lesz képviselő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Titokban vette át mandátumát a fideszes Ágh Péter, a Tisza levegőnek nézi majd
Az országgyűlési képviselő a sárvári jegyzőségen vette át a megbízólevelét, de a sajtónak jelzett időpontnál jóval korábban érkezett. A politikus mindössze 248 szavazattal nyert, miközben Magyar Péter névrokona 909 szavazatot kapott a körzetben.


Az ugytudjuk.hu-nak előzetesen jelzett időpontnál jóval korábban, a sajtó jelenléte nélkül vette át megbízólevelét csütörtökön a fideszes Ágh Péter Sárváron. A Tisza Párt elnöke, Magyar Péter már korábban jelezte: ha a képviselő felveszi a mandátumát, a következő négy évben levegőnek fogják nézni.

Ágh Péternek csütörtökön délután 4 óráig volt lehetősége átvenni a mandátumát.

A portált arról tájékoztatták, hogy a képviselő várhatóan 3 óra körül érkezik, valójában azonban már nem sokkal 1 óra után megjelent a sárvári jegyzőségen.

Mivel a megbízólevél átvétele nyilvános esemény, a lap jelen szeretett volna lenni, de a korai érkezés miatt erre esélyük sem volt.

A képviselő a közösségi oldalán a cikkek megjelenésekor nem tett közzé fotót az eseményről, helyette egy szöveges posztban arról írt, hogy „itt az együttműködés ideje”.

Magyar Péter szerint a névrokon jelölt indulása „orosz típusú” megtévesztés volt, amely szerinte befolyásolhatta a választókat.

Az ügy azért különösen kényes, mert a Vas megyei 2-es választókerületben rendkívül szoros eredmény született: Ágh Péter mindössze 248 szavazattal győzte le a Tisza Párt jelöltjét, Strompová Viktóriát. A választáson elindult egy független jelölt is, akit szintén Magyar Péternek hívnak, és aki 909 szavazatot szerzett.

A Tisza Párt elnöke már korábban felszólította Ághot, hogy adja vissza a mandátumát. Bejelentette, hogy amennyiben ezt nem teszi meg, a Tisza frakciója a következő négy évben nem fogja parlamenti képviselőként kezelni.

A kormány részéről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Tisza Párt „kisstílűségének” nevezte, hogy megkérdőjelezik Ágh győzelmét.

Ezzel szemben Ágh Péter a rá leadott 25 700 szavazatra hivatkozva a Facebookon azt írta, hosszas mérlegelés után úgy döntött, folytatja a munkát a térségért, és egyeztetésre hívta a Tisza jelöltjét.

A sárvári körzetben történtek miatt jelenleg is nyomozás folyik a választás rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt, a rendőrség a független Magyar Péter ajánlóíveit is vizsgálja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Nepotizmussal vádolja Toroczkai László a sógorát igazságügyi miniszternek jelölő Magyar Pétert
A Mi Hazánk elnöke szerint Melléthei-Barna Márton korábban annál az ügyvédi irodánál dolgozott, amely a Metát képviselte ellene. A posztra Magyar Péter is reagált.
F. O. - szmo.hu
2026. május 01.



Toroczkai László szerint nepotizmusra emlékeztet, hogy Magyar Péter a saját sógorát, Melléthei-Barna Mártont jelöli igazságügyi miniszternek. A Mi Hazánk elnöke egy azt állítja, hogy

a jelölt korábban annál az ügyvédi irodánál dolgozott, amely a Metát képviselte ellene a közösségi oldalainak letiltása miatt indított perben.

Emiatt már előre jelezte, hogy az új Országgyűlésben felszólítja majd a leendő minisztert, hogy lépjen fel a globális techcégek beavatkozásai ellen.

A Mi Hazánk elnöke évekig jogvitában állt a Metával, miután a cég letiltotta a közösségi média oldalait. A nepotizmus vádja a korábbi kormányok alatt is rendszeresen felmerült; Hadházy Ákos független képviselő például Németh Szilárd és Völner Pál lányainak konzuli kinevezését hozta fel példaként.

„Abban reménykedtem, hogy legalább ezen a téren változást hoz majd a Tisza Párt kormányzása.”

Korábban maga Magyar Péter is a vádak kereszttüzébe került, amiért kritikusai szerint korábbi felesége, Varga Judit révén jutott jól fizető állami pozíciókhoz. Lázár János egy 2026 februári nyilatkozatában arról beszélt, hogy Varga Judit kérésére adott munkát Magyar Péternek, de hozzátette, hogy nem volt panasz a munkájára.

Toroczkai László a posztjában azzal indít, hogy a Fidesz-kormányzás alatt elterjedt gyakorlat volt a rokoni kinevezés. „A Fidesz kormányzása idején általánossá vált az államigazgatásban, diplomáciában, (és szinte mindenhol, ahol kinevezések voltak) a nepotizmus.”

Ezzel szemben fogalmazta meg a TISZA Párttal kapcsolatos reményeit, amelyek azonban szerinte nem váltak valóra.

„Erre most Magyar Péter igazságügyi minisztert csinál a saját sógorából, Melléthei-Barna Mártonból.”

A politikus hozzáteszi, hogy a jelölt korábbi munkahelye is problémás a számára.

„Ő ráadásul annak az Oppenheim Ügyvédi Irodának volt a munkatársa, amely a Metát képviselte ellenem abban a perben, amelyet a Facebook és Instagram platformok cenzúrája miatt indítottam a szilícium-völgyi globális cég ellen.”

Toroczkai szerint ez a fejlemény igazolja a választás éjszakáján tett, Facebooknak szóló gratulációját. Hozzátette, hogy különös helyzetet teremt majd, amikor az Országgyűlésben arra fogja kérni az új igazságügyi minisztert, hogy éppen a Meta és a hozzá hasonló globális techcégek választási beavatkozásai ellen lépjen fel.

Magyar Péter A Mi Hazánk Mozgalom Facebook-oldalán közzétett posztra három nevető fejjel reagált.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk