A kánikula egész hétvégén kitart, hétfőn a hidegfront már érinti az északnyugati tájakat és itt zápor, zivatar kialakulhat, egy-két fokkal mérséklődik a hőség - írja az Időkép.
Estétől, majd kedden napközben viszont már többfelé kell számítani záporokra, zivatarokra, kisebb esőre. A front csapadéka legkésőbb a keleti tájakat éri el és a napos idő itt tart ki a legtovább, ugyanakkor a záporok, zivatarok mögött szakadozik a felhőzet és rövidebb időre másutt is kisüthet a nap.
A Dunántúlon több fokkal felfrissül a levegő, az ország nyugati és középső részén 22-28 fok várható, míg keleten még 30 fok fölé mennek a maximumok.
Az északnyugatira forduló szél a Dunántúlon és zivatarok környezetében felerősödik, viharossá fokozódik.
Szerdán dél felől újabb zivatarok érkezhetnek, a Dunántúlon heves vihar alakulhat ki felhőszakadással, jégesővel, viharos széllel. Szeles napra készülhetünk, nyugaton és északkeleten zivatartól függetlenül erős, viharos északias szél fog fújni. Délutánra 20-28 fokig emelkedik a hőmérséklet, nyugaton lesz hűvösebb.
A kánikula rövid ideig marad távol, a jelenlegi számítások szerint csütörtökön ismét több helyen lépjük át a 30 fokot.
A kánikula egész hétvégén kitart, hétfőn a hidegfront már érinti az északnyugati tájakat és itt zápor, zivatar kialakulhat, egy-két fokkal mérséklődik a hőség - írja az Időkép.
Estétől, majd kedden napközben viszont már többfelé kell számítani záporokra, zivatarokra, kisebb esőre. A front csapadéka legkésőbb a keleti tájakat éri el és a napos idő itt tart ki a legtovább, ugyanakkor a záporok, zivatarok mögött szakadozik a felhőzet és rövidebb időre másutt is kisüthet a nap.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor a szombati Fidesz-kongresszus után távozóban beült az autóba, de előtte meghívta a munkatársait egy sörözésre. A "lazításról" egy videót is megosztott, melyhez azt írta:
"Kongresszus után bedobtunk egy sört, hazafele már csak az anyósülés jutott".
A felvételen az látható, hogy a volt kormányfő meghívja egyik munkatársát is egy sörözésre. Azt mondja neki: "Olyan fáradtak vagyunk, hogy megérdemlünk egy sört".
Útközben a parkolóban pedig odaszólt egy férfinak, hogy ne őt üldözze, hanem a miniszterelnököt, "van igazi miniszterelnök, üldüzze azt".
A kocsiban ülve még annyit megjegyzett, hogy "Lázárnak kellett volna még szólni, hogyha van kedve, jöjjön". A volt miniszter egyébként később felbukkant a felvételen, Gulyás Gergellyel együtt. De bevallása szerint rajtuk kívül mindenkit meghívott, "akit nyakon tudtam még csípni" - közölte.
A sörözőben pedig még odament a "kemény maghoz" is, ahol egyikük egy Orbán-portrés pólóban üldögélt.
Orbán Viktor a szombati Fidesz-kongresszus után távozóban beült az autóba, de előtte meghívta a munkatársait egy sörözésre. A "lazításról" egy videót is megosztott, melyhez azt írta:
"Kongresszus után bedobtunk egy sört, hazafele már csak az anyósülés jutott".
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Új vezetése van a DK-nak, Dobrev Klára is reagált: nincs még egy ilyen összetartó közösség
Teljesen megújult vezetés vette át a Demokratikus Koalíció irányítását Varju László elnökletével. Az új csapatnak parlamenten kívülről kell újraépítenie a pártot és visszaszereznie a választók bizalmát.
A választási bukás után a Demokratikus Koalíció tisztújító kongresszust tartott szombaton, ahol felállt az új vezetés.
Varju László elnök mellett megválasztották az alelnököket és az elnökséget is.
A párt közleménye szerint a kongresszust azért kellett összehívni, mert az április 12-i parlamenti választás után, amelyen a DK nem érte el a bejutási küszöböt, a párt elnöke és a teljes elnökség lemondott.
A szombati kongresszuson megválasztott új alelnökök Bakai-Nagy Zita, Bakk István, Kenéz István és Székely Dániel lettek – írja a 24.hu. Az elnökségbe Glázer Tímea, Kertész Éva, Szarkándiné Jerszi Katalin, Hrabovszki László, Nagy Richárd György, Nagy Szabolcs és Zsíros Alexander Zsombor került be.
A párt korábbi kommunikációjában elismerte a helyzet súlyát, egyik bejegyzésükben úgy fogalmaztak:
„A Demokratikus Koalíció előtt nehéz időszak áll.”
A mostani kongresszus egy két hónapos folyamat végére tett pontot. Az április 12-i választási kudarcot követő lemondások után a párt április 17-én tette közzé a tisztújítás menetrendjét. Ennek értelmében az új elnökről, Varju Lászlóról a párttagság egy online szavazáson döntött június 3. és 7. között, a szombati kongresszus pedig az alelnöki és elnökségi pozíciókról határozott.
A DK lépése egy szélesebb politikai átrendeződés része. Az ellenzéki oldalon a választások után az MSZP és a Momentum vezetésében is történtek lemondások.
"A DK életének egyik legnehezebb időszakában új elnökséget választottunk. Szívből gratulálok nekik, egytől egyig kiváló, nagyszerű emberek, akikre büszkék lehetünk. És talán most sokan legyintenek, vagy bizonytalanul kérdezik, hogy mi lesz velünk, a DK-val, én csak egy dolgot tudok mondani: a legnehezebb időkben is mindig az adott erőt nekünk, hogy nincs még egy ilyen összetartó közösség".
A választási bukás után a Demokratikus Koalíció tisztújító kongresszust tartott szombaton, ahol felállt az új vezetés.
Varju László elnök mellett megválasztották az alelnököket és az elnökséget is.
A párt közleménye szerint a kongresszust azért kellett összehívni, mert az április 12-i parlamenti választás után, amelyen a DK nem érte el a bejutási küszöböt, a párt elnöke és a teljes elnökség lemondott.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Széchenyi Egyetem reagált: a vitnyéd-csermajori ingatlant az ukrajnai menekültek után újították fel, most oktatási célokat szolgál
Az egyetem közölte, a vitnyédi ingatlanra kapott állami támogatás legnagyobb részét az állam által elvégzett munkák kifizetésére fordították. A fennmaradó összegből tovább fejleszthetnek, hogy újra oktatásra használhassák a területet.
A Széchenyi István Egyetem részletes közleményben reagált azokra az állításokra, amelyek szerint a kormány titokban menekülttábort tervezett a vitnyéd–csermajori ingatlanegyüttes területén.
Az egyetem szerint a felújításnak egyetlen célja volt: hogy a területen újra oktatás folyhasson.
A vita azután lángolt fel újra, hogy szombaton az új kormány dokumentumokot aközölt, amelyek szerint a területet menekültek fogadására akarta átalakítani a korábbi kormány.
Az egyetem közleménye szerint a munkálatok kizárólag az állami tulajdonban lévő, mintegy hathektáros területet érintették. A Belügyminisztérium és az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság arról tájékoztatta őket, hogy a felújításra a 2022 óta ott ideiglenesen elhelyezett ukrán menekültek által okozott károk helyreállítása, valamint az épület további állagromlásának megelőzése miatt volt szükség - írja az MTI.
Közölték: 2023-ban vették át a győri Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum fenntartói feladatait. Ehhez kapcsolódóan került részben tulajdonukba, részben vagyonkezelésükbe a vitnyéd-csermajori ingatlanegyüttes 2024-ben. Az ingatlanban korábban évtizedeken át élelmiszeripari középiskola működött, az oktatás azonban 2011-ben megszűnt. Hozzátették: a sajtótájékoztatón említett beruházás kizárólag a mintegy hathektáros, állami tulajdonban lévő területet érintette.
A munkálatok után az állam bruttó kétmilliárd forint célzott támogatást adott az egyetemnek. Ennek legnagyobb része, 1,474 milliárd forint az állam által elvégzett felújítási munkák kifizetését fedezte. További 347 millió forintot az intézmény a terület további fejlesztésére fordíthat, hogy az ingatlan – ahol több mint tíz éve élelmiszeripari középiskola működött – ismét oktatási célt láthasson el. A fennmaradó 178 millió forint pedig a győri, Budai úti egyetemi szálláshelyek kialakítását segítette.
Az egyetem azt is közölte, hogy a Vitnyéd–Csermajorban található ingatlanrész továbbra is állami tulajdonban van, az egyetem a vagyonkezelője. Jelenleg a Győri Egyházmegye fenntartásában működő kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda bérli, amíg a saját intézményüket felújítják.