HÍREK
A Rovatból

Karácsony Gergely megkérdezi a budapestieket, járjon-e a 4-es, 6-os villamos vagy inkább a szolidaritási adót fizesse be a főváros

A főpolgármester budapesti lakógyűlést kezdeményez, amelyen minden 14 évnél idősebb fővárosi lakó részt vehet és véleményt nyilváníthat.


A héten jelentette be a fővárosi önkormányzat, hogy – a csőd elkerülése érdekben – intézkedési tervet dolgoznak ki. Ha ezt nem teszik, akkor a nyár végére mér akár 76 milliárdos hiányuk is lehetne – írja az RTL.hu.

Budapest nem fizeti meg a szolidaritási adó teljes összegét sem, a fővárosi önkormányzat felfüggeszti a kormány "finanszírozását" az elkövetkező hónapokban

– jelentette be Karácsony Gergely. Közölte, hogy vitatják a szolidaritási adó törvényességét, amelyre idén 58 milliárd forintot kéne befizetni. Ezért a közigazgatási bíróságon pert indítanak az összeg csökkentése érdekében.

Amennyit törvényesnek ítélnek, annyit befizetnek, de az általuk vitatott részt „nem tudjuk és nem is akarjuk befizetni”. Karácsony Gergely szerint az 58 milliárd forintból 33 milliárdot fizetnek meg.

A főpolgármester azt is elmondta: „... az például érdekes, hogy a magyar államnak valahogy pont annyi pénze, 58 milliárd forintja van arra, hogy Tiborcz István tőkealapjaiba fektessen be, mint amennyit idén elvonnak Budapesttől. Lehet, hogy a kormánypárti buborékban én leszek a hunyó, de a budapestiek és a legalább félig-meddig tájékozott emberek szerintem pontosan értik, hogy mi történik. Ha pedig valaki nem tudná, akkor hamarosan kapni fog egy főpolgármesteri levelet”.

A városvezetés minden 14 évnél idősebb budapesti állampolgárnak levelet küld, és megkéri őket, hogy vegyenek részt az első budapesti lakógyűlésen.

„Ehhez egy egyéni azonosítóval lehet majd csatlakozni a lakogyules.budapest.hu oldalon keresztül.

Többek között azt a kérdést fogom feltenni, hogy mit tegyek, ha választanom kell a kormányzati elvonások kifizetése és a közösségi közlekedés fenntartása között. Én tudom a választ, de szeretném a budapestiekét is tudni”

– mondta a főpolgármester.

Karácsony úgy vélte, hogy sokaknak a nemzeti konzultáció fog eszébe jutni, de itt nem erről van szó, hanem egy valódi részvételi folyamatról van szó.

„A szavazási honlap fejlesztését és a terjesztést is a saját kollégáink végzik, a nyomdaköltség pedig közbeszerzési értékhatár alatti összeg. De ami lényeges különbség:

nem az történik, hogy eldöntünk valamit, aztán letagadjuk és ellene hergeljük a budapestieket, hanem a város erejét használjuk azzal a kormányzattal szemben, amely le akarja nyomni a víz alá Budapestet.”

„Az érdemi kérdés, hogy Debrecen példáját követve állítsuk-e le a 4-es, 6-os villamost, vagy mondjam azt a kormánynak, hogy nem fizetem a sarcot, aminek egy része ráadásul teljes mértékben törvénytelen” – magyarázta, és hozzátette, hogy akkor tudnák befizetni a szolidaritási hozzájárulást, ha brutális járatcsökkentést hajtanának végre a BKV-nál.

Végül bejelentette a budapesti lakógyűlés kezdeményezését. „Szavazni májustól június 11-ig lehet majd, hamarosan érkeznek a szavazáshoz szükséges egyéni azonosítók a postaládákba. Addig is kérem, mérlegeljék az érveket, a tényeket a jó és felelős döntéshez. Ehhez igyekszünk minden segítséget megadni ITT és a közösségi média felületeinken” – írta.

VIDEÓ: Karácsony Gergely üzenete


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Szerintem semmi ilyen nem fér bele” – Szabó Zsófi a Magyar Péterről készült, MI által manipulált fotóról, amit a propaganda terjesztett
A fideszes médiabirodalomhoz tartozó megyei lapok összehangoltan közölték az MI-val készült képet. A Tisza Párt elnöke szerint Orbán Viktor a legrosszabb náci és kommunista propagandát is túlszárnyaló, gyűlöletkeltő és dehumanizáló lejáratókampányt folytat ellene.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. október 25.



Szabó Zsófi keményen elhatárolódott attól az MI-vel manipulált képtől, amelyen Magyar Péter négykézláb, Manfred Weber pórázán látható, ukrán zászlók sorával mögötte, miközben a miniszterelnök kissé slankítva, magyar zászlós tömeg előtt szerepel.

„Szerintem semmi ilyen nem fér bele. Bármilyen is a politika, ilyen nem fér bele”

– mondta a TV2 műsorvezetője egy, a Békemeneten készült online interjúban.

A műsorvezető azt is elmondta, hogy nem tudja, ki csinálta a szerkesztett fotót. A beszélgetés közben Orbán Viktor-os pulcsit viselt.

A fideszes médiabirodalomhoz tartozó megyei lapok összehangoltan közölték az MI-vel készült képet. A Tisza Párt elnöke szerint Orbán Viktor a legrosszabb náci és kommunista propagandát is túlszárnyaló, gyűlöletkeltő és dehumanizáló lejáratókampányt folytat ellene.

A Hadházy Ákos által spottolt 600 ezres napszemüveg ezúttal nem került szóba az interjúban.

Via: 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter ezzel posztolt egy képet: Tavaly ti erre a fotóra azt hazudtátok, hogy 40 ezer ember
A Tisza Párt vezetője szerint Orbánék a valaha volt legnagyobb Békemenetről beszélnek, ennek ellenére mégsem hoztak nyilvánosságra olyan fotót az október 23-ai rendezvényről, amin az egész tér látható.


Magyar Péter közösségi média oldalán tett közzé egy fotót, amely a Tisza Párt tavaly április 6-ai eseménye látható a a Kossuth téren. A politikus posztjában azt írja:

„Íme a tavaly április 6-i Kossuth téri rendezvényünk. Ekkor még se pártunk nem volt, se valódi önkéntes hálózatunk.

Most Orbánék a valaha volt legnagyobb Békemenetről hadoválnak a Kossuth téren, de nem mernek egy valódi fotót sem lehozni a tegnapi rendezvényükről, amin az egész tér látszik.

Annyit tudunk, hogy a fél teret beépítették egy gigantomán színpaddal, hogy ne legyen óriási lebőgés az országos falubusz-találkozó….”

Forrás: Magyar Péter/Facebook

A Tisza Párt vezetője megjegyezte bejegyzésében azt is, hogy „állítólag Kubatov Gábor Fidesz alelnök széke inog, mert totális kudarc volt az állampárt mozgósítása és Orbán rájött, hogy még annál is rosszabbul áll, mint ahogy gondolta.”

Magyar posztját rövid kérdéssel zárta: „Szóval, hol van a tegnapi Kossuth téri fotó, Elvtársak?

ui.: Hol vannak a híres drónfotók, megafonos szakértők?” Majd hozzátette:

„Tavaly ti erre a fotóra azt hazudtátok, hogy 40 ezer ember.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Politico: Trump szankciói miatt Magyarországon és Szlovákiában is leállhat az orosz olajszállítás
Az amerikai pénzügyminisztérium „lehetséges” szankciókat helyezett kilátásba az orosz cégekkel együttműködő országoknak. Az Európai Bizottság eközben a Lukoil elleni tranzakciós tilalmat fontolgatja.


Donald Trump amerikai elnök váratlanul szankciókat jelentett be a Lukoil és a Rosznyeft ellen. A döntés Európában is éreztetheti a hatását, Magyarországot közvetlenül érintheti.

Az Egyesült Államok olyan vállalatokat céloz, amelyek még mindig fontos szereplők az uniós energiapiacon. A Lukoil több száz benzinkutat működtet az EU-ban, nagy finomítókat tart fenn Romániában és Bulgáriában, és 45 százalékos részesedéssel bír egy holland üzemanyag-feldolgozóban.

A cég olajat szállít Magyarországnak és Szlovákiának is. A két ország továbbra is 86–100 százalékban az orosz importra támaszkodik.

A Politico szerint a mostani lépés akár a szállítások teljes leállásához vezethet. A lap felidézte, hogy Magyarország és Szlovákia a korábbi uniós mentességre hivatkozva eddig sem mondott le a moszkvai szállításokról, de most változás jöhet.

Az amerikai pénzügyminisztérium közölte:

„lehetséges” szankciókat vet ki minden országra, amelyek együttműködnek az orosz cégekkel.

Csütörtökön az Európai Bizottság jelezte, hogy fontolóra veszi a Lukoil elleni tranzakciós tilalmat. A Politico úgy fogalmazott, Donald Trump döntése főként Magyarországon és Szlovákiában keltett aggodalmat, mert fennáll a kockázat, hogy az olajszállítások leállnak.

Ha a szankciók érvényesülnek, „az az import leállításához vezetne” – mondta egy szlovák tisztviselő, hozzátéve, hogy a kormány „valószínűleg” mentességet fog kérni Washingtontól.

A magyar külügy a lap megkeresésére nem reagált.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter olyan videót tett ki, amin pontosan látszik, milyen hatalmas tömeg volt a Nemzeti Meneten
„Nos, kedves propagandisták és Orbán Viktor itt lehet számolgatni az Andrássy úton, a Nemzeti Meneten másfél óráig hömpölygő tömeget” – a tiszás politikus szerint 2400 méter hosszan és 25 méter szélességben vonult a Tisza Párt rendezvényére érkező tömeg az Andrássy úton.


Magyar Péter szombat reggel videót tett közzé Facebook-oldalán a Tisza Párt október 23-ai rendezvényéről, az Andrássy úton menetelő tömegről. Bejegyzésében azt írta a politikus:

„Nos, kedves propagandisták és Orbán Viktor itt lehet számolgatni az Andrássy úton, a Nemzeti Meneten másfél óráig hömpölygő tömeget.

És még egy kis segítség, a Bajcsy-Zsilinszky útról akkor indult el a menet vége, amikor az eleje már 15 perce megérkezett az akkor már félig megtelt Hősök terére.

Az Andrássy út 2400 méter hosszú és 25 méter szélességben vonult a tömeg.

És ehhez a sokasághoz még hozzá se számoltuk az út mellett végig sorfalat álló embereket és az eleve a Hősök terére érkező több tízezer honfitársunkat.”

A Tisza Párt vezére összehasonlította a két rendezvény eredményességét. Posztjában megjegyezte:

„Ehhez képest mit tudtak produkálni falubuszokkal, fenyegetéssel és utalvánnyal a Békemeneten?

Alig tudták megtölteni egy pillanatra a 600 méter hosszú és 25 méter széles Margit hidat és egyetlen drónfotót sem mertek lehozni a félig színpaddal beépített, szellős Kossuth térről.”

„Mondjuk ki:

30 éve nem szenvedett ilyen látványos vereséget a Fidesz tömegrendezvényen.

Ezt egyébként Orbán Viktornak is köszönhetik, akit a kampánystáb hiába próbált lebeszélni arról, hogy a bukott állampárt is Budapestre szervezzen menetet”

– írta Magyar, és megjegyezte: „Sic transit gloria mundi. Így múlik el a világ dicsősége.

Mi vagyunk a többség.”

– zárta bejegyzését.


Link másolása
KÖVESS MINKET: