HÍREK
A Rovatból

Karácsony Gergely: Győztünk a bíróságon, jogellenesen van a kormánynál Budapest pénze!

A főpolgármester szerint a döntés megerősíti, hogy a szolidaritási adó túlzó mértékű, és sérti az önkormányzati törvényt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. január 21.



Karácsony Gergely kedd délelőtt közösségi oldalán jelentette be, hogy a bíróság Budapest javára döntött a kormány ellen indított perben, vette észre a Telex. A főpolgármester bejegyzésében így fogalmazott:

„Győztünk a bíróságon, jogellenesen van a kormánynál Budapest pénze!”

A politikus vélhetően a szolidaritási hozzájárulással kapcsolatos per fejleményeire utalt. Az ügy lényege, hogy Budapest idén 50 milliárd forinttal kevesebb támogatást kap az államtól, mint amennyit befizetett, és Karácsony szerint ez törvénysértő.

Mi is az a szolidaritási hozzájárulás?

A szolidaritási adó egy olyan befizetés, amelyet az önkormányzatoknak kell teljesíteniük az államkasszába. Karácsony szerint az Alaptörvény és az önkormányzati törvény kimondja, hogy az önkormányzatok saját bevételeit nem lehet elvonni. Ennek ellenére a szolidaritási adó összege az utóbbi években drasztikusan emelkedett: 2023-ban 25 milliárd forinttal, 2024-ben 34 milliárd forinttal, idén pedig közel 50 milliárd forinttal többet kellett volna befizetnie a fővárosnak, mint amennyi állami támogatást kapott a közszolgáltatásokra.

Karácsony számításai szerint ez évente jelentős összegű adóbevétel elvonását jelenti Budapesttől.

A jogi eljárás részletei

A főváros emiatt közigazgatási pert indított a Pénzügyminisztérium ellen, arra hivatkozva, hogy a minisztérium nem teljesítette alkotmányos kötelezettségeit. A főpolgármester szerint a szolidaritási hozzájárulás „elkobzó jellegű,” és az állam gyakorlatilag kivonult a fővárosi közszolgáltatások finanszírozásából, miközben elvonta a szükséges bevételeket.

A Fővárosi Ítélőtábla korábban már megállapította, hogy a szolidaritási adó túlzó mértékű. Az ítélőtábla ezután az Alkotmánybírósághoz fordult, de az ügyet visszaküldték az alsóbb szintű bíróságnak.

Mostanra a bíróság újra tárgyalta az ügyet, és Karácsony bejelentése szerint ismét a fővárosnak adott igazat. Az ítélet jogerős, ami azt jelenti, hogy a kormány nem tarthatja vissza tovább Budapest pénzét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Válaszolt a Bajcsy-Zsilinszky kórház, miután arról írtak, hogy a VIP-részleget festették ki, nem a kardiológiai osztályt újították fel
A 444 arra jutott, hogy nyoma sincs annak a felújításnak, amiről a Fidesz-frakció hírt adott. Az intézmény határozottan visszautasította az értesülést.


A kardiológiai részleget felújították, minden pácienst kiszolgálnak és nincs VIP-osztály - lényegében ezt irta a Bajcsy-Zsilinszky kórház a Telexnek. Korábban a 444 arról írt, hogy az intézményben nyoma sincs annak a 3,5 milliárdos felújításnak, amelyről többek között az intézmény és a Fidesz-frakció is hírt adott.

A portál ugyanis egy olvasói jelzés után utánajárt az ügynek, és azt találta, hogy

valójában nem a kardiológiai osztályt újították fel, hanem a kórház három kórtermes VIP-részlegét festették ki.

A Telex megkeresésére azonban a kórház azt írta, hogy „határozottan visszautasítja” ezt az értesülést.

„A felújítás a Kardiológiai Osztály és az ahhoz tartozó mátrix területét érintette, amely mind a Kardiológiai, mind a Sebészeti Osztályt kiszolgálja. Az A épület földszintjén elhelyezkedő Kardiológiai Osztályon több mint 800 négyzetméternyi falfelületet újrafestettek, valamint 240 négyzetméternyi lépcsőfeljáró kőfelület tisztítása és csiszolása is megvalósult. Az említett részleg a két osztály betegei számára biztosít rugalmas elhelyezési lehetőséget, ez optimalizálja a betegellátást és a kapacitáskihasználást. A kórház által közzétett kisfilmben is ezek a felújított részek láthatók” - írták a válaszban.

Az intézmény azt is hangsúlyozta, hogy

a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban nincs VIP-osztály.

Ahogy írták: a felújítás minden beteg számára elérhető, közfinanszírozott ellátást biztosító osztályokon történt.

„A mátrix részleg minden pácienst kiszolgál, akik a Kardiológiai vagy a Sebészeti Osztályra érkeznek. Az Önök által említett terület a normál betegellátás része, minden beteg számára elérhető.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Videón, ahogy félmeztelen aktivista zavarta meg Orbánék rendezvényét Madridban – kezénél-lábánál fogva vitték ki
Madridban tartották a szélsőjobboldali Patrióta pártcsalád csúcstalálkozóját, ahol Orbán Viktor is felszólalt. A rendezvényt egy félmeztelen Femen-aktivista zavarta meg, aki hangosan tiltakozott, de a biztonságiak gyorsan kivezették.


Szombaton Madrid adott otthont a Patrióták EP-frakció csúcstalálkozójának, amelyen több jobboldali politikus is részt vett. A meghívottak között volt Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés elnöke, Geert Wilders, a holland Szabadságpárt vezetője, valamint Matteo Salvini, az olasz Liga első embere. Orbán Viktor is felszólalt az eseményen.

A rendezvény egyik beszéde közben egy félmeztelen nő rontott be a terembe, és hangosan kiabálva tiltakozott. „Egy lépéssel sem tovább a fasizmus felé!” – kiáltotta, miközben a mellén a „Make Europe antifascist again” felirat volt látható. A szlogen Donald Trump korábbi amerikai elnök kampánymondatára utalt.

A biztonságiak azonnal közbeléptek, és kezénél-lábánál fogva vitték ki a nőt. A Femen-aktivista próbált ellenállni, de végül az épületből is eltávolították.

Orbán Viktor beszédében Puskás Öcsit, a Real Madrid egykori magyar sztárját is megemlítette. A miniszterelnök a migrációról is beszélt, de nem hozta összefüggésbe a Spanyolországba disszidált futballistát ezzel a témával.

Itt megnézhetitek videón is a jelenetet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Hány gyereknek kell még árván maradni, hogy a hatóságok komolyan vegyék, amit a nők mondanak?” – a legerősebb fotók a Patent-tüntetésről
Négy óra után már közel ezren gyűltek össze a Parlament előtt. A Patent aktivistái bántalmazott nők történeteit olvasták fel.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. február 08.



Szombaton délután három órakor kezdődött a Patent Jogvédő Egyesület tüntetése az V. kerületi Stollár Béla utcában. A demonstráció célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a nők elleni erőszak rendszerszintű problémájára és a hatóságok felelősségére. A résztvevők a Szalay utcán keresztül vonultak a Kossuth térre.

Fél négyre már 300-400 ember gyűlt össze a Stollár Béla utcában, amelyet lezártak a megemlékezés miatt. A helyszínen Megumi Anderson korábbi ügyvédje a Telexnek azt mondta: „A rendszer diszfunkcionális, és ez nem a mi radikális feminista álláspontunk, ezt bármelyik bántalmazott nő ugyanígy gondolja.”

Kiderült, hogy az áldozat barátai gyűjtést szerveztek a gyermekeinek. A demonstráció során a Patent Egyesület aktivistái a rendőrség falára ragasztották ki azt a határozatot, amelyben a hatóság korábban megszüntette a meggyilkolt japán nő feljelentését.

A tüntetők negyed 5 körül érkeztek a Kossuth térre, ahol a Patent aktivistái bántalmazott nők történeteit olvasták fel. A jogvédő egyesület számos levelet kapott olyan nőktől, akiket a magyar hatóságok cserben hagytak, kiszolgáltatva őket bántalmazóiknak.

A Kossuth téren felszólalt a meggyilkolt japán nő orosz barátnője is, aki elmondta, hogy Megumi 2022-ben fordult hozzá segítségért, mert egyre jobban félt gyermekei apjától. A barátai soha nem becsülték alá a helyzet súlyosságát, és a hatóságokhoz fordultak, de szembesültek azzal, hogy a magyar törvények nem nyújtanak megfelelő védelmet. „Ha mi sem tudtuk megmenteni őt, akkor milyen esélye van azoknak, akik kevesebb információval rendelkeznek, és segíteni szeretnének a szeretteiknek?” – tette fel a kérdést a nő, aki egyúttal megköszönte azoknak a rendőröknek a munkáját, akik most az elkövető felelősségre vonásán dolgoznak.

Négy óra után már közel ezren gyűltek össze a Parlament előtt. A Patent aktivistái bántalmazott nők történeteit olvasták fel. A tüntetésen osztogatott szórólapokon az állt, hogy a szervezet petíciót indít, amelyben kötelező, átfogó képzést követelnek a rendőröknek a nők elleni erőszakról.

A petíció szerint a cél, hogy a hatóságok ne hagyják figyelmen kívül a veszélyben lévő nőket. „Azt akarjuk, hogy egy nő, aki veszélyben van, ne legyen láthatatlan a hatóságok számára. Hogy amikor valaki segítségért kiált, ne kelljen attól tartania, hogy a válasz egy vállvonás lesz. Hogy a rendőrség ne az utolsó utáni pillanatban lépjen – hanem akkor, amikor még van esély megakadályozni a tragédiát.” A cél tízezer aláírás összegyűjtése. Ha március 8-ig nem történik változás, nőnapon átadják a petíciót a rendőrségnek.

A Patent Egyesület a tüntetés végén bejelentette, hogy ha a rendőrség nem vezeti be a követelt képzéseket, akkor március 8-án újabb tüntetést tartanak a Kossuth téren.

A demonstráció fél hat előtt nem sokkal zárult. Az egyik aktivista arról beszélt, hogy nem bocsánatkérést vagy virágot akarnak, hanem változást. „Hány gyereknek kell még árván maradni, hogy a hatóságok komolyan vegyék, amit a nők mondanak?” – hangzott el a beszédben.

A tüntetés kiindulópontja az a januári eset volt, amikor egy japán nőt meggyilkoltak az V. kerületben. A rendőrség kezdetben kizárta az idegenkezűséget, bár az áldozat másfél éve kapcsolatban állt a Patent Egyesülettel, és több feljelentést tett volt férje ellen. A szervezet szerint a hatóságok nem léptek időben.

Később a rendőrség közölte, hogy mégis gyilkosságként kezelik az ügyet, és letartóztatták az áldozat volt férjét, akit előre kitervelt emberöléssel gyanúsítanak. Az eset után belső vizsgálat indult, amelyben három rendőr érintett. A vizsgálat eredményét a jövő hétre ígérik.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság elnézést kért az ügy kezelésével kapcsolatban. A Patent szerint azonban a bocsánatkérés nem elég. „Mi bocsánatkérés helyett valódi változást akarunk” – írta közleményében a szervezet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Egy héttel a japán nő halála után elindították a nyomozást tavaly novemberi feljelentése miatt, ami szerint a volt férje halálosan megfenyegette
A nő ötször járt az V. kerületi rendőrkapitányságon, mert a volt férje halálosan megfenyegette. Nyomozás nem volt, csak most indítják meg, miután meghalt.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. február 08.



Hiába fordult a hatóságokhoz segítségért egy japán nő, volt férje mégis megölte. A rendőrség először nem indított nyomozást, csak a tragédia után kezdett vizsgálódni.

A kétgyermekes japán nő egy budapesti lakásban vesztette életét múlt hét szerdán. Ma délután barátai és ismerősei emlékeztek rá, akik elmondták, hogy nagylelkű és segítőkész ember volt. A megemlékezést követően a Patent Egyesület tüntetést szervezett.

A résztvevők azt követelték, hogy a hatóságok vegyék komolyan az ilyen eseteket, és ne maradjanak el a szükséges intézkedések.

Spronz Júlia, a Patent Egyesület jogásza így nyilatkozott az RTL híradójának: "Itt semmi nem működik, és szeretnénk, ha nem kéne végignéznünk újabb és újabb haláleseteket, miközben csak szép szólamokat hallunk, de valós intézkedések nem történnek."

A nő halála után a rendőrség közölte, hogy nem találtak idegenkezűségre utaló nyomokat, és a tragédiát ágyban dohányzás miatt keletkezett tűznek minősítették. Később kiderült, hogy az áldozat soha nem dohányzott.

Tavaly novemberben feljelentést tett a volt férje ellen, aki egy levélben halálosan megfenyegette. Az V. kerületi rendőrség azonban nem indított nyomozást.

A tüntetők először az V. kerületi rendőrkapitánysághoz vonultak, ahol a rendőrség elutasító határozatát plakátok formájában kihelyezték. Juhász Bauer Ágoston Bálint így fogalmazott: "Két kisgyermek maradt árván, pedig az édesanyjuk segítséget kért, nem egyszer, nem kétszer. Ötször járt a mögöttem látható V. kerületi rendőrkapitányságon, mert a volt férje halálosan megfenyegette."

A tüntetés végül a Parlament előtt ért véget.

A rendőrség kedden bejelentette, hogy fordulat történt az ügyben. Gál Sándor, a BRFK alezredese így nyilatkozott: "Elfogtuk a volt férjet, és előállítottuk a BRFK életvédelmi osztályára, ahol emberölés bűntett ügyében gyanúsítottként hallgattuk ki."

A 43 éves ír férfit azóta letartóztatták. A BRFK tájékoztatása szerint az elutasított feljelentés ügyében most "hivatalból nyomozást rendeltek el zaklatás bűncselekmény gyanúja miatt." Ezzel párhuzamosan belső vizsgálatot is indítottak, amelynek eredményét a jövő hétre ígérték.

A Blikk információi szerint több rendőr ellen is fegyelmi eljárás indult.

A Patent Egyesület tüntetésén petíciót is elindítottak, amelyben azt követelik, hogy minden rendőr kötelező áldozatvédelmi képzést kapjon.

A 24.hu információi szerint az ügyben már előre kitervelt emberölés gyanúja is felmerült. A Fővárosi Főügyészség eljárást indított a gyanúsított ellen. Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője elmondta: "Már előre kitervelt emberöléssel gyanúsítják az ír férfit, és az ügyészség a gyanúsított jelenléte és a bizonyítás zavartalanságának biztosítása érdekében indítványozta a letartóztatását."

Az áldozat két gyermeket hagyott hátra: egy hétéves kislányt és egy tízéves fiút. A hatóságok őket nevelőszülőknél helyezték el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk