Facebook-posztban kért bocsánatot Karácsony Gergely, amiért az Economist róla szóló portrécikkjében alacsonynak és kövérnek nevezte Orbánt Viktort.
Budapest főpolgármestere az Economistnak adott nagyinterjút, ahol úgy írtak róla, mint az emberről, aki az Orbán-korszak végét jelentheti.
"A lap újságírója a velem készített interjúban sok más mellett azt is végigvette, miben különbözök én a miniszterelnöktől. Arra jutottunk, hogy
szinte semmiben nem hasonlítunk, ám ekkor, az elvi, elkötelezettségbéli, stílusban megmutatkozó különbségek mellett tettem egy viccesnek szánt megjegyzést a testalkatunkból fakadó különbségekre is. Rossz vicc volt, nem kellett volna."
A főpolgármester elismerte, hogy szerencsétlen volt a megfogalmazás, és bocsánatot kért:
"Mert tudom, ilyennel nem viccelünk, ez nem lehet része a politikai vitáknak, mindenkinek kijár az alapvető tisztelet. Sajnálom, hogy az a látszat keletkezhet most, mintha ezt nem tudnám, pedig nagyon is tudom, és ehhez tartom magam. Elnézést kérek mindazoktól, akik a rossz tréfámat sértőnek találják, igazuk van. Nem beszélve arról, hogy a visszafogottság amúgy is indokolt, hiszen magam is egyre kevésbé sikeres küzdelmet folytatok a vékonyság megőrzéséért."
Facebook-posztban kért bocsánatot Karácsony Gergely, amiért az Economist róla szóló portrécikkjében alacsonynak és kövérnek nevezte Orbánt Viktort.
Budapest főpolgármestere az Economistnak adott nagyinterjút, ahol úgy írtak róla, mint az emberről, aki az Orbán-korszak végét jelentheti.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Műtüdővel tartanak életben egy kisgyereket a Heim Pál Gyermekkórházban, miután gombelemet nyelt
A Heim Pál Gyermekkórházban egy kisgyerek életéért küzdenek, akinek a nyelőcsöve és a légcsöve is súlyosan megsérült. Az intézmény főigazgatója szerint idén megduplázódott az ilyen esetek száma a tavalyihoz képest.
Műtüdővel tartják életben a Heim Pál Gyermekkórházban azt a kisgyereket, aki gombelemet nyelt – számolt be róla az RTL Híradó. Az intézmény főigazgatója szerint drámaian megnőtt az ilyen esetek száma: csak az elmúlt héten négy gyerekből kellett elemet eltávolítani, idén pedig már kétszer annyi riasztásuk volt, mint tavaly egész évben.
A gombelem a legveszélyesebb idegen test, ami egy gyerek torkán akadhat, mert a nyállal érintkezve szinte azonnal kémiai reakcióba lép. A folyamat villámgyors és pusztító.
A Heim Pál Gyermekkórház főigazgató-főorvosa arról beszélt, hogy az elem maró sérülést okoz.
„Kémiai reakcióba lépnek, lúgos közeget alkotnak, és olyan, mintha helyben lúgmérgezést okoznának; közvetlenül égési sérülést okoznak a nyálkahártyán” – magyarázta Nagy Anikó.
A szövetkárosodás akár 20-60 percen belül megkezdődhet.
Amikor egy ilyen esettel szembesülnek, az orvosok először endoszkóppal próbálják meg kihalászni az elemet. Nagy Anikó a beavatkozásról elmondta: „Ha sikerül megfognunk, és nem engedi el a fogó, akkor behúzzuk az endoszkóphoz, és az endoszkóppal együtt húzzuk ki a gombelemet.”
A művelet rendkívüli precizitást igényel, mivel az orvosok csak egy apró kamera képére támaszkodhatnak. A főigazgató szerint egy ilyen szűk helyen alig látnak valamit a környezetből.
Ha az elem beszorult, vagy már túl nagy a károsodás, jön a legkockázatosabb megoldás: a sebészi feltárás. Mikóczi Márió sebész a műtét veszélyeiről beszélt.
„Ott van a légcső, a nagyerek, a fő nyaki verőér, a visszér – ezek mind ott vannak. Nagyon óvatosan, egészen kicsi területen dolgozunk, hogy meg tudjuk nyitni a nyelőcsövet, és úgy távolítsuk el belőle az idegen testet, a gombelemet.”
A kórház a gombelemmentes világnap alkalmából hívta fel a figyelmet a veszélyre, és a jelenleg is életveszélyben lévő betegük esete is ezt támasztja alá.
„Jelenleg is ápolunk olyan gyermeket, akinek már érkezéskor nyelőcső- és légcsősérülése is volt; a lélegeztetését ezért csak műtüdővel lehet megoldani addig, amíg ezek a sérülések meg nem gyógyulnak” – mondta Nagy Anikó.
Éppen ezért arra kérik a szülőket: ha a gyerekük fájdalmasan nyel, nem akar enni, és otthon hiányzik egy gombelem, azonnal forduljanak orvoshoz.
Műtüdővel tartják életben a Heim Pál Gyermekkórházban azt a kisgyereket, aki gombelemet nyelt – számolt be róla az RTL Híradó. Az intézmény főigazgatója szerint drámaian megnőtt az ilyen esetek száma: csak az elmúlt héten négy gyerekből kellett elemet eltávolítani, idén pedig már kétszer annyi riasztásuk volt, mint tavaly egész évben.
A gombelem a legveszélyesebb idegen test, ami egy gyerek torkán akadhat, mert a nyállal érintkezve szinte azonnal kémiai reakcióba lép. A folyamat villámgyors és pusztító.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze szombat reggelre
A miniszterelnök rendkívüli sajtótájékoztatót hirdetett szombat reggel 9 órára. A bejelentés éppen a Fidesz mai tisztújító kongresszusa előtt hangzik el.
Rendkívüli sajtótájékoztatót tart szombat reggel 9 órakor Magyar Péter miniszterelnök az Orbán-kormány „egyik legnagyobb hazugságáról” – írta az MTI. A kormányfő szerint az új információk miatt a Fidesz mára tervezett tisztújító kongresszusa is elveszítheti a jelentőségét.
Magyar Péter a Facebookon fejtette ki, hogy a napvilágra kerülő tények alapjaiban kérdőjelezhetik meg a korábbi kormánypárt legitimitását.
„Az általunk megismert információk alapján a Fidesz szombati tisztújító kongresszus okafogyottá válik” – fogalmazott a bejegyzésben.
Hozzátette: „Azok az emberek, akik az utóbbi évtizedek legnagyobb politikai átverésében részt vettek, nem képviselhetik a magyarokat a jövőben.”
A Fidesz eközben szombaton tartja tisztújító kongresszusát, amelyen a tervek szerint módosítják a párt alapszabályát, új tagokkal bővítik az országos elnökséget, valamint ismét pártelnökké választhatják Orbán Viktort.
A két esemény időzítése feszült politikai napot vetít előre: a miniszterelnöki sajtótájékoztató 9 órakor kezdődik, míg a Fidesz-kongresszus hivatalos programja 10 órától 17 óráig tart.
Rendkívüli sajtótájékoztatót tart szombat reggel 9 órakor Magyar Péter miniszterelnök az Orbán-kormány „egyik legnagyobb hazugságáról” – írta az MTI. A kormányfő szerint az új információk miatt a Fidesz mára tervezett tisztújító kongresszusa is elveszítheti a jelentőségét.
Magyar Péter a Facebookon fejtette ki, hogy a napvilágra kerülő tények alapjaiban kérdőjelezhetik meg a korábbi kormánypárt legitimitását.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Mindenki teljes bizonytalanságban van” - az összes óriásplakátot, hirdetőopszlopot betiltaná a kormány belterületen
A kormány a Tisza Párt javaslatánál is szigorúbban lépne fel, és szinte minden kültéri reklámot betiltana belterületen. A szakmai szövetség szerint a lépés 20-25 ezer ember megélhetését sodorja veszélybe.
Gyakorlatilag az összes óriásplakátot és hirdetőoszlopot betiltaná a kormány belterületen, ezzel a Tisza Párt eredeti javaslatánál is jóval szigorúbban lépne fel a kültéri reklámpiacon – számolt be róla az RTL Híradó. A terv szerint a jövőben csak buszmegállókban és utcabútorokon lehetne hirdetéseket elhelyezni. A szakma szerint 20-25 ezer család megélhetése került veszélybe.
A kormány a múlt kedden benyújtott, a Tisza Párt által jegyzett törvényjavaslatra reagált, amely eredetileg a gyűlöletkeltő politikai hirdetések visszaszorítását célozta. Ahogy a javaslat indoklásában fogalmaztak: „úgy nőtt fel egy generáció, hogy számukra természetes, hogy a gyűlöletkeltő propaganda beboríthatja a mindennapjaikat. A magyar emberek azonban sok mindenre, így erre is nemet mondtak.” A tervezet szeptember 30-tól már csak utcabútoron, hirdetőoszlopon, villanyoszlopon és tetőszerkezeten engedélyezte volna a reklámokat. Ehhez képest a kormány csütörtökön bejelentett terve még radikálisabb: nemcsak az óriásplakátokat, de a hirdető- és villanyoszlopokon, valamint a tetőkön lévő hirdetéseket is teljesen száműznék a belterületekről.
A csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottak szerint „belterületen csak az utcabútorokon és a tömegközlekedési járművek megállóiban maradhatnának hirdetések, de a részletszabályokról – például a leszerelési határidőkről – még lesznek egyeztetések az érintett szakmai szervezetekkel” – közölte Magyar Éva kormányszóvivő.
A bejelentés sokkolta a piacot. Pajor Attila, a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége média szekciójának elnöke szerint „egyelőre mindenki teljes bizonytalanságban van azzal kapcsolatban, hogy ez miről fog szólni.”
Pajor Attila hozzátette: „van 20–25 ezer család, akik konkrétan ebből a szektorból élnek.”
Egy magyar cég vezetője arról beszélt, hogy őket teljesen ellehetetlenítené a szabályozás.
„Körülbelül 50 reklámeszközünk van, ezek 95 százalékát meg kellene szüntetni” – mondta Kenéz András, aki szerint ez a lépés elkerülhetetlenül létszámleépítéshez vezetne.
A cégvezető szerint a következmények egyértelműek: „Tíz munkatársunk van, ez nyilván rendkívül érinti ezeket a családokat, mert a több mint 90 százalékkal csökkentett reklámfelületek mellett nem fogjuk tudni ugyanazt a létszámot megtartani.” A szakmai szövetség szerint lehetne kompromisszumot találni, és a német vagy osztrák példát javasolják. „A történelmi városrészek belső területein nyilvánvaló, hogy az utcabútorok dominálnak, ugyanakkor külterületen, kereskedelmi zónákban, a fő közlekedési útvonalak mentén ezeket teljes mértékben engedélyezik” – vázolta a lehetséges megoldást Pajor Attila.
Az RTL Híradó kereste a Közlekedési és Beruházási Minisztériumot, hogy készült-e hatástanulmány a tervezett szigorításokról, de egyelőre nem kaptak választ.
Gyakorlatilag az összes óriásplakátot és hirdetőoszlopot betiltaná a kormány belterületen, ezzel a Tisza Párt eredeti javaslatánál is jóval szigorúbban lépne fel a kültéri reklámpiacon – számolt be róla az RTL Híradó. A terv szerint a jövőben csak buszmegállókban és utcabútorokon lehetne hirdetéseket elhelyezni. A szakma szerint 20-25 ezer család megélhetése került veszélybe.
A kormány a múlt kedden benyújtott, a Tisza Párt által jegyzett törvényjavaslatra reagált, amely eredetileg a gyűlöletkeltő politikai hirdetések visszaszorítását célozta. Ahogy a javaslat indoklásában fogalmaztak: „úgy nőtt fel egy generáció, hogy számukra természetes, hogy a gyűlöletkeltő propaganda beboríthatja a mindennapjaikat. A magyar emberek azonban sok mindenre, így erre is nemet mondtak.” A tervezet szeptember 30-tól már csak utcabútoron, hirdetőoszlopon, villanyoszlopon és tetőszerkezeten engedélyezte volna a reklámokat. Ehhez képest a kormány csütörtökön bejelentett terve még radikálisabb: nemcsak az óriásplakátokat, de a hirdető- és villanyoszlopokon, valamint a tetőkön lévő hirdetéseket is teljesen száműznék a belterületekről.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megszületett a magyar-ukrán egyezség – ezzel megnyílik az út Kijev uniós csatlakozása előtt
A miniszterelnök szerint a Kárpátalján élő magyarok visszakapják jogaikat, miután a kormány történelmi megállapodást kötött Ukrajnával. A megegyezés értelmében Magyarország már nem blokkolja Kijev uniós csatlakozási tárgyalásait.
Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon, egy videóban számolt be arról, hogy politikai szinten is jóváhagyták a kárpátaljai magyarok jogait garantáló megállapodást Ukrajnával. Azt mondta: „Honfitársaim, a mai napon újabb nagy lépést tettünk a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért. A korábban szakértői szintű megállapodás politikai szinten is jóváhagyásra került.”
A kormányfő szerint a megállapodás végrehajtására európai uniós garanciát is szereztek, mivel a magyar-ukrán egyezményt Ukrajna hivatalosan beépítette az uniós csatlakozási folyamat keretében készített kisebbségi akciótervébe.
„Ez azt jelenti, hogy a kárpátaljai magyar kisebbség jogainak rendezését biztosító, magyar-ukrán kisebbségjogi megegyezésben szereplő ukrán vállalások végrehajtása mostantól uniós elvárássá vált” – fogalmazott.
Magyar hozzátette, hogy a végrehajtást az Európai Bizottság és az Európai Tanács is folyamatosan ellenőrizni fogja. Amennyiben Ukrajna nem teljesíti a vállalásait, nem tud majd továbblépni a csatlakozási folyamatban.
Mivel az ukrán kormány hivatalos jegyzékben vállalta a megállapodás végrehajtását, Magyarország hozzá tudott járulni az első csatlakozási klaszter hétfői megnyitásához. Ugyanakkor tompította a várakozásokat, mondván, ez csak az első lépés egy hosszú és bonyolult folyamatban, példaként Montenegró több mint egy évtizede tartó csatlakozási útját említette.
A miniszterelnök köszönetet mondott a tárgyaló feleknek, és hangsúlyozta, hogy a megállapodás jelentősen hozzájárul a kölcsönös, tiszteleten és megértésen alapuló kétoldalú kapcsolatokhoz.
„A mostani történelmi magyar-ukrán megegyezésnek köszönhetően a Kárpátalján élő magyarok visszakapják a korábban elvett jogaikat, illetve bővülnek is a lehetőségeik az oktatás, a közigazgatás és a kultúra területén” – mondta a videó végén.
A miniszterelnök múlt szerdán jelentette be hivatalosan az egyezséget, miután május 29-én Brüsszelben Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével is tárgyalt. A magyar–ukrán megállapodást múlt csütörtökön az Európai Bizottság szóvivője is üdvözölte. Több uniós és ukrán forrás, valamint az Európai Unió Tanácsának hivatalos napirendje is megerősítette, hogy a magyar vétó feloldásával hétfőn, Luxemburgban sor kerülhet az első, „Fundamentumok” nevű klaszter megnyitására egy kormányközi konferencia keretében.