HÍREK
A Rovatból

Elképesztő videó: Apokaliptikus világot teremtett a háromméteres hó Kamcsatkán, két ember életét vesztette

Bezártak az iskolák, leállt a közlekedés és több boltban már élelmiszerhiány van. A helyiek szerint a hó olykor a második emeletig ér, ahonnan egyszerűen lecsúsznak.


A Kamcsatka-félszigeten rendkívüli helyzetet hirdettek, miután egy ciklon hatalmas havazással és viharos széllel csapott le a térségre, írja az Index. A rekordméretű hótakaró súlyosan megbénította a mindennapi életet.

Bezártak az iskolák, otthoni munkavégzést rendeltek el, a közlekedés pedig sok helyen leállt. Autókat temetett maga alá a hó, a boltok egy részében pedig élelmiszerhiány alakult ki. A MetFigyelő szerint

a hóvastagság helyenként a három métert is eléri, a vihar idején pedig 100 km/órát meghaladó széllökéseket is mértek.

A France24 videóiban helyiek számolnak be a helyzetről. Van, aki szerint már lépcsőre sincs szükség, hiszen a lakóházak második emeletéről egyszerűen le lehet csúszni a felhalmozódott hótakarón. Másokat azonban sokkal jobban megviselt a helyzet:

volt, aki „apokalipszisnek” nevezte a látványt, miután az ablakából semmit sem látott, mert a hó teljesen eltakarta az épület oldalát.

Az ítéletidőnek halálos áldozatai is vannak: a hatóságok szerint két emberrel végzett a háztetőkről lezúduló hatalmas hótömeg.

A havazás január 12-én kezdődött, és 24 óra alatt a havi csapadékmennyiség közel harmada zúdult a térségre, majd január 14-én újabb vihar érkezett. A két halálesetet követően január 15-én a félsziget fővárosában, Petropavlovszk-Kamcsatszkijban települési szintű veszélyhelyzetet hirdettek. A közösségi közlekedés fenntartásához a Nemzeti Gárda fogolyszállítóit is bevetették. A hatóságok folyamatosan figyelmeztetik a lakosságot a további veszélyekre, miközben több helyen a lakosok alagutakat ástak a hóba, hogy eljussanak az idősekhez.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Két hónapra sem lehet tervezni” – Csődközelbe került az egyik legrégebbi magyar műszaki áruházlánc
A BestByte a magas készletköltségek miatt bírósági eljárást kezdeményezett a csőd elkerülésére. A törvényszék ideiglenes moratóriumot rendelt el 125 hitelezőre, miközben 11 üzlet sorsa dől el.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. január 20.



Boltokat zárhatnak be, embereket küldhetnek el, és a cég jövőjével a saját forrásai szerint „két hónapra sem lehet tervezni”.

A csőd szélén tántorog a BestByte, az egyik legrégebbi magyar műszaki áruházlánc, amely boltzárással és leépítéssel próbálja elkerülni a fizetésképtelenséget.

A cég saját kezdeményezésére nem nyilvános szerkezetátalakítási eljárás indult a Fővárosi Törvényszéken, amelynek keretében ideiglenes, korlátozott moratóriumot rendeltek el 125 hitelezőre – írja a hírt elsőként közlő Sell szaklap. A bíróság még decemberi végzésében szólította fel a hitelezőket, hogy nyilatkozzanak, vitatják-e a cég fizetésképtelenné válásának valószínűségét, ami az eljárás megindításának kulcsfeltétele.

A bíróságnak benyújtott iratok szerint

a nehéz pénzügyi helyzetet a lassú készletforgás, a magas készletállomány és a bolthálózat jelentős állandó költségei okozták. A cég 2025-ben jelentős veszteséget halmozott fel, a készletfinanszírozás és a szállítói kötelezettségek pedig komoly likviditási nyomást gyakoroltak a működésre.

A Forbes forrása szerint a helyzetet súlyosbítja, hogy a BestByte elvesztette hitelképességét, a bank már nem hajlandó garanciát nyújtani. „Nem is a cash, hanem a hitelképesség a legfontosabb egy cég életében” – magyarázta a bennfentes. A cég hivatalosan a csökkenő keresletre, a Temu elszívó hatására, valamint a tervezettnél gyengébb iskolakezdési és black friday-akciós eladásokra hivatkozik.

A szerkezetátalakítási terv fő irányai között szerepel a veszteséges üzletek bezárása, a működési és személyi költségek csökkentése, valamint az online értékesítés súlyának növelése. A bevételeket egy külsős cég által kezelt külön számlára helyezik, és innen ütemezik a beszállítók felé fennálló tartozások kifizetését.

„A kapott tervekből valószínűsíthető, hogy boltokat fognak bezárni, embereket fognak elküldeni. Csökkentik a készleteiket, ezzel együtt a készlet forgási sebességét is”

– foglalta össze a lépéseket a forrás.

A 2009-ben alapított BestByte országszerte 11 üzlettel rendelkezik, emellett hat Office Depot-üzletet is üzemeltet. A cég 2016 óta nyereséges volt, 2024-ben 345,6 millió forint adózott eredményt ért el 39,3 milliárd forintos nettó árbevétel mellett. A PwC Magyarország e-kereskedelmi listája szerint 2024-ben a 11. legnagyobb forgalmú e-kereskedő volt a magyar piacon, a kizárólag magyar tulajdonú online szereplők rangsorában pedig az ötödik helyen állt. A BestByte Kft. közvetett tulajdonosa – a Wolf Health Kft.-n keresztül – Fabó György Pál, akit a Telex Seszták Miklós volt fejlesztési miniszter közeli embereként említett.

A magyar piacon nem egyedi a helyzet: nemrég egy másik nagy hazai szereplő, az Aqua is válságba került, aminek hatására a webáruháznak új tulajdonosa lett a CHS nevű IT-nagykereskedő személyében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Tízezreket hagytak fűtés nélkül Berlinben, most a magyar kormány felvette őket a terrorlistájára
A Vulkán Csoport/Vulkangruppe egy friss kormányrendelet alapján felkerült Magyarország nemzeti terrorlistájára. A döntés értelmében a szervezet vagyonát befagyaszthatják és pénzügyi tranzakcióit korlátozhatják.


Január 20-án hatályba lépett az a kormányrendelet, amely a „Vulkán Csoport/Vulkangruppe” nevű szervezetet felvette Magyarország terrorizmus elleni nemzeti listájára. A Magyar Közlönyben megjelent jogszabály szerint a csoporttal szemben pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedéseket, például a pénzeszközök és gazdasági erőforrások befagyasztását kell alkalmazni, amíg a listán szerepel.

A kormányrendelet indoklása a csoport egy januári, berlini akciójára hivatkozik, amellyel a német főváros kritikus infrastruktúráját támadták. Január elején egy gyújtogatásos szabotázsakció során felgyújtottak egy kábelhidat a lichterfeldei erőműnél, ami napokig tartó, súlyos áramkimaradást okozott Berlin délnyugati kerületeiben.

A hatóságok közlése szerint 35–45 ezer háztartás és mintegy kétezer vállalkozás maradt áram és fűtés nélkül a rendkívüli hidegben.

A német rendőrség és a szenátus politikailag motivált, szélsőbaloldali bűncselekményként kezeli az ügyet.

A támadást a magát Vulkangruppénak nevező csoport vállalta magára egy online közzétett levélben, amelyet a német hatóságok hitelesnek minősítettek. Ebben a támadást „az önvédelem és a nemzetközi szolidaritás cselekedetének” nevezték, és hozzátették, hogy „a villatulajdonosokkal szemben korlátozott az együttérzésünk”. A csoport egyúttal további szabotázsakciókra szólított fel a fosszilis infrastruktúra és az elektromos hálózatok ellen.

„Elfogadhatatlan, hogy ismét nyíltan a szélsőbaloldal támadja áramhálózatunkat, ezzel életeket veszélyeztetve” – közölte a Die Zeit. Kai Wegner, Berlin kormányzó polgármestere. Iris Spranger belügyi szenátor „embertelen támadásnak” nevezte a gyújtogatást.

A magyar kormány tavaly ősszel hozta létre a terrorizmus elleni nemzeti listát, amely az Európai Unió központi jegyzékétől független. Elsőként az Antifa és a Hammerbande/Antifa Ost elnevezésű csoportosulások kerültek fel rá. A listáról Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt mondta az Infostartnak: „A kormánynak élen kell járni a tekintetben, hogy a tettek, meg a bejelentett erőszakos, törvényellenes szándékok nem maradhatnak jogkövetkezmények és megtorlás nélkül.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Mégis nyomozhatnak Ruszin-Szendi Romulusz fegyverviselése miatt, hiába állította az ellenkezőjét
A Nemzeti Nyomozó Iroda az egyesülési szabadság megsértése miatt nyomoz a politikus fegyverviselési ügyében – állítja a kormánypárti Magyar Nemzet. A volt vezérkari főnök nemrég azt közölte, minden eljárást megszüntettek ellene.


Bár Ruszin-Szendi Romulusz, a TISZA Párt képviselőjelöltje január elején arról számolt be, hogy megszüntették az ellene indított rendőrségi eljárásokat, a Nemzeti Nyomozó Iroda továbbra is nyomoz a volt vezérkari főnök fegyverviselési ügyében – értesült a Magyar Nemzet. A gyanú a kormánypárti lap szerint az egyesülési és gyülekezési szabadság megsértésének vétsége.

A politikus a gyanú szerint tavaly május 8-án egy szeghalmi lakossági fórumon fegyvert viselhetett a ruházata alatt. Az eset miatt a rendőrség eljárást indított, majd szeptemberben a fegyverviselési engedélyét is visszavonta. A Magyar Nemzet szerint nem ez volt az egyetlen eset: később egy ferencvárosi rendezvényen is fegyver lehetett a politikusnál, már azután, hogy a TISZA Párt országgyűlési képviselőjelöltje lett. Bár az ellene folyó szabálysértési eljárásokat időközben megszüntették, a nyomozás a lap szerint az utóbbi ügyben folytatódik.

Ruszin-Szendi Romulusz január második hetében maga jelentette be, hogy az ellene indított rendőrségi eljárásokat megszüntették. A kormánypárti lap a folyamatban lévő nyomozás tényét úgy kommentálta:

„Magyar Péter honvédelmi szakértője bizonyíthatóan hazudott arról, hogy minden eljárást megszüntettek vele szemben.”

A politikus két hete a 24.hu-nak adott interjújában azt mondta, sehol nem volt nála fegyver. „A nyomozati szakaszban egyértelmű lett, hogy nem lehet minden kétséget kizáróan bizonyítani, hogy fegyver volt nálam” – mondta, és hozzátette, „amit annak láttak, az nem fegyver, hanem egy úgynevezett pouch, amiben különböző eszközöket tartok.” Állítása szerint azért nem nyilatkozott erről korábban, mert a bizonyítás a rendőrség feladata volt.

A gyülekezési jogról szóló törvény tiltja lőfegyver viselését gyűlésen, ezért a Fidesz egy teljes kommunikációs kampányt felépített arra, hogy Ruszin-Szendi veszélyes és fegyvere van:

Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette, hogy „fegyvernek semmi helye a gyűléseken”, Gulyás Gergely miniszter pedig arról beszélt, hogy „önmagában jogszabálysértő, hogy valaki egy politikai fórumon fegyvert viseljen, akkor is, ha a viselésre egyébként van engedélye”. Az ügyben Budai Gyula fideszes képviselő több feljelentést is tett.

A Honvédelmi Minisztérium tavaly decemberben megszüntette Ruszin-Szendi Romulusz önkéntes tartalékosi jogviszonyát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Nagy Márton bejelentette: 100 milliárd forinttal támogatja az éttermeket a kormány
Egy 5+1 elemből álló csomag készül, a részleteken még dolgoznak. A támogatás a csökkenő számú és nyereségességű hazai éttermek működését hivatott stabilizálni.


A kormány 100 milliárd forintos támogatási csomagot jelentett be a vendéglátásnak, miközben az elmúlt években több neves étterem is bezárt, a szektor nyereségessége pedig még mindig nem érte el a járvány előtti szintet. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Facebook-oldalán közölte, hogy

összesen 100 milliárdos programmal támogatnák a hazai éttermeket. A miniszter korábban már jelezte, hogy az éttermek esetében lépni kell, ezért egy támogató csomagot javasolnak a kormánynak. Az éttermeket egy 5+1 elemből álló csomaggal segítenék, a részleteken a miniszter közlése szerint még dolgoznak

A turizmus-vendéglátás több százezer embernek ad munkát Magyarországon, és jelentősen hozzájárul az ország gazdasági teljesítményéhez. A kereskedelmi vendéglátóhelyek száma 2024 végén körülbelül 43.600 volt, ami évről évre csökkenő tendenciát mutatott. A Magyar Vendéglátók Iparegyesületének jelentése szerint ez összességében 15 százalékkal kevesebb a járvány előtti, 2019-es adathoz képest.

A „klasszikus” éttermek és büfék száma becslések szerint az elmúlt években 20–22 ezerre csökkent, szemben az évtized elején még jellemző 25-26 ezerrel.

A fővárosban az elmúlt években több neves étterem is bezárt: több évtized után lehúzta a rolót a Klub Vittula, 2024 őszén a Madách téren található Keksz Bisztró nyitott ki utoljára, és 2022 novemberében bezárt a Malackrumpli Bisztró is. Szeptemberben köszönt el vendégeitől Budapest első bababarát kávézója, Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó pedig áprilisban zárta be 2022-ben nyitott éttermét, a Koool Bisztrót. Megszűnt továbbá az Enso és a Laurel étterem, több év után a Nemo, illetve közel tíz év után a Bálna Terasz is.

A koronavírus-járvány idején a kormány ágazati bértámogatási program keretében segítette a leállásra vagy csökkentett munkaidő bevezetésére kényszerült vállalkozásokat. A 100 százalékban uniós finanszírozású program keretösszege 84 milliárd forint volt. Ennek az összegnek közel felét a vendéglátóipari, turisztikai cégek kaphatták. A támogatásból nemcsak célzottan az éttermet üzemeltetők, hanem a teljes vendéglátói kör, egyebek közt a szállodai szolgáltatók, a rendezvény- és konferenciaszervezők, valamint a sportlétesítmény-üzemeltetők is részesülhettek – emlékeztet a 24.hu.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk