HÍREK
A Rovatból

Jön a müzli- és töltött tésztaadó, durva drágulásra számítanak a szakemberek

„Mi megemeljük az árat, az üzletlánc ráteszi a nem kicsi árrést, és erre jön még a 27 százalékos áfa. A vásárlók majd fogják a fejüket, hogy a kedvenc kekszük, müzlijük vagy tésztájuk miért lett hirtelen olyan drága” - mondta.


Július 1-től a müzli, a gabonapehely, sőt még a spenótos töltött tészta után is adózni kell majd. A népegészségügyi termékadót ugyanis emelik, és emellett új árukra is kiterjesztik az extraprofitadókról szóló rendelet alapján – írja a Szabad Európa.

„A mostani jogszabályváltozás alapján az érintett termékkörökben minden olyan termék adóköteles lesz, amely hozzáadott cukrot tartalmaz, vagyis bármilyen mennyiségű hozzáadott cukortartalom esetén netát kell fizetni”

– mondta el a portálnak Szük Balázs, a PwC Magyarország adótanácsadó vezető menedzsere.

Szerinte az is újdonság, hogy az új szabályozásban a cukor és édesítőszer minden kombinációját lefedték. Így akik édesítőszerrel pótolnák a cukrot, azok is adókötelezetté válnak.

Új termékcsoport lett a csemege és az előrecsomagolt édes, sós tészta termékkör, ebbe tartoznak bele a

müzlik és a gabonapelyhek, kandírozott gyümölcsök, gyümölcspépek, a tészták közül a töltött tészták.

A neta-ból kikerülnek a jövedéki törvény szerinti alkoholok, a pálinka, whisky, rum és más szeszes italok. Ezekre a jövedéki adó szabályozásában emelték meg az adót.

Ugyanakkor nem lesznek adókötelesek a cukrozott tejtermékek, a kakaó, a túrórudi, a joghurt, a felvágottak, és a só és a cukor sem.

A netaadó-emelést a gyártók és forgalmazók az áraikba be fogják építeni.

"Elég keményen meg fogja mindenki érezni a pénztárcáján... nagymértékű áremelés lesz"

- mondta el egy nagy élelmiszerláncoknak beszállító importőr vezetője. Szerinte: "Mi megemeljük az árat, az üzletlánc ráteszi a nem kicsi árrést, és erre jön még a 27 százalékos áfa. A vásárlók majd fogják a fejüket, hogy a kedvenc kekszük, müzlijük vagy tésztájuk miért lett hirtelen olyan drága" - tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Még mindig oltják a tüzet a MOL százhalombattai olajfinomítójánál, a teljes finomító leállhat
A tűzoltóknak sikerült lokalizálni a tüzet. Személyi sérülés szerencsére nem történt. Az erős füst viszont a környéken több településről is észlelhető. A százhalombattai polgármester közlése szerint a katasztrófavédelem mobillaborja a helyszínen van, és folyamatosan méréseket végez.


Még dolgoznak a tűzoltók Százhalombattán az olajfinomítóban keletkezett tűz oltásán - közölte a katasztrófavédelem kedden kora reggel az MTI-vel.

A közlemény szerint

egy alapanyag-feldolgozó üzemben tűz és robbanás volt hétfőn késő este; a helyszínre elsőként az üzem létesítményi tűzoltói érkeztek ki.

A legmagasabb riasztási fokozatban kezelt esethez Érdről, Törökbálintról, Szigetszentmiklósról, illetve a fővárosból vonultak hivatásos tűzoltók.

Emellett riasztották a fővárosi és a Komárom-Esztergom vármegyei katasztrófavédelmi mobil labort, Budapestről vegyi konténer, illetve por-hab konténer érkezett, és a vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is a helyszínen van.

A beavatkozásban a létesítményi erőkkel együtt tizenhét tűzoltóegység vesz részt, a tűzoltórajok az egyik oldalról négy vízágyúval, a másikról szintén négy vízágyúval és egy habszitával avatkoznak be.

A tüzet kedd hajnalra sikerült körülhatárolni, de a munkálatok még zajlanak

- áll a közleményben.

Mint azt mi is megírtuk: hétfő éjjel tűz ütött ki a MOL Dunai Finomító AV3-as üzemében. A százhalombattai polgármester által is megosztott hivatalos tájékoztatás szerint „a MOL létesítményi tűzoltósága a riasztást követően azonnal megkezdte a beavatkozást, és rövid időn belül sikerült lokalizálni a tüzet, jelenleg is dolgoznak a területen”.

Azt is hozzátették, hogy

„a tűz oltása során keletkezett erős füst a környéken több településről is észlelhető”.

Egy kommentelő kérdésére a polgármester közölte:

a katasztrófavédelmi mobil labor a helyszínen van, és folyamatosan méréseket végez. A szél jelenleg Martonvásár felé fúj, a füst a várost nem veszélyezteti.

A mérési eredményekről azonban az önkormányzat jelenleg nem rendelkezik adatokkal.

A tűzeset következtében személyi sérülés nem történt, és a környező településeket veszély nem fenyegette - jegyzik meg a MOL tájékoztatásában.

Azt egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a tüzet. A MOL közlése szerint a hatósági és belső vizsgálatok jelenleg is zajlanak a baleset okainak feltárása érdekében.

Az Index helyszíni forrásai szerint

a teljes finomító leállhat.

Nem az első ilyen incidens idén: legutóbb júliusban történt hasonló eset a finomítónál. Akkor egy technológiai berendezés meghibásodása miatt fokozott fáklyázást kellett végezni. Ez egy olyan eljárás, amikor a különböző forrásokból érkező gázokat ellenőrzötten égetik el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő videók: Ilyen volt közelről a tűz MOL százhalombattai olajfinomítójánál, hatalmas lángok csaptak fel
Több videón is látszik, mekkora tűz keletkezett. Voltak, akik azt írták: még messziről is csípte a szemüket a füst.


Mint azt mi is megírtuk: hétfő éjjel tűz ütött ki a MOL Dunai Finomító AV3-as üzemében. A százhalombattai polgármester hajnalban azt közölte: a tűzoltók még mindig oltják a lángokat, a tüzet viszont sikerült lokalizálni.

A Facebookon több videót is megosztottak, melyeken látni, hogy hatalmas lángok csaptak fel az üzemben.

„Az a k.rva, szinte az egész üzem b.zdmeg”

- mondja egy férfi azon a felvételen, amit Kardosné Gyurkó Katalin miniszteri biztos osztott meg a Facebook-oldalán.

Ezen a felvételen azt is látni, hogyan dolgoztam a tűzoltók:

Az egyik Facebook-csoportban megosztott videóból az is kiderül, hogy a városból is jól lehetett látni a tüzet. A lángok vörösre festették az éjszakai eget a házak felett, miközben ijesztő morajlást hallani a felvételen. A videó készítője azt is elmondja, hogy kicsit csíp a szeme, ezért inkább bemegy a lakásba.

Egy éjszaka készült felvételhez is azt írták, hogy bár a nagy tűz már nem látszik,

a füst nagyon erős és zárt kocsiban is csípi az ember szemét.

Cikkünk írásakor, még mindig dolgoznak a tűz oltásán. Azt egyelőre nem tudni, mitől csaptak fel a lángok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Megszólalt Orbán Viktor a MOL kigyulladt olajfinomítójáról: A lehető legszigorúbban kivizsgáljuk az eset körülményeit
A miniszterelnök azután posztolt az ügyről, hogy egyeztetett a MOL vezetőivel és a belügyminiszterrel. A magyarországi üzemanyag-ellátásról is beszélt.


Mint azt mi is megírtuk: hétfő éjjel tűz ütött ki a MOL Dunai Finomító AV3-as üzemében. Az esettel kapcsolatban Orbán Viktor is megszólalt.

„Ma reggel egyeztettem a MOL vezetőivel és a belügyminiszterrel. Magyarország üzemanyag-ellátása biztonságban van”

–fogalmazott Facebook-oldalán a miniszterelnök.

„A százhalombattai olajfinomítóban történt tűzeset körülményeit a lehető legszigorúbban kivizsgáljuk”

– tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
444: Orbán magángéppel ugrott haza két napra a nyaralásáról, amit korábban kezdhetett meg, mint ahogy eddig tudtuk
A lap szerint a miniszterelnök augusztus 19-én egy EU-s vezetőkkel tartott videókonferencia miatt repülhetett vissza Budapestre egy Bombardier Challengerrel. Ennek a gépnek körülbelül 5,4 millió forint lehet az óradíja.


Újabb részletek derültek ki Orbán Viktor nyári repülős körútjáról. A 444 információi szerint a miniszterelnöknek volt egy olyan útja magánrepülővel, amiről eddig nem tudtunk és amely különbözik az eddig bemutatott repülős útjaitól.

A lap szerint ugyanis

Orbán a korábban ismerteknél hamarabb kezdte az adriai vakációját, majd augusztus 19-én egy EU-s vezetőkkel tartott videókonferencia miatt visszarepült Budapestre egy Bombardier Challengerrel.

A Challenger a 444 szerint a privát jetek felső kategóriájába tartozik.

A gép óradíja körülbelül 5,4 millió forint lehet, így ez az út jóval drágábbra jöhetett ki a korábban emlegetett kisgépes utaknál.

De felső kategória ide vagy oda, a 444 szerint Orbán még így is elkéshetett a videokonferenciáról.

Orbán tehát a lap szerint nem augusztus 21-én kezdte a nyaralását, hanem ekkor utazott vissza a horvátországi Brač-szigetére.

Azt egyelőre nem tudni, hogy akkor pontosan mikor kezdődhetett a miniszterelnök nyaralása, és hogy mivel érkezett először a szigetre.

Korábban az atlatszo.hu lefotózta, amint Orbán több közeli munkatársával egy, Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó kisgépbe száll be Bračon. Magyar Péter, a Tisza párt elnöke jachtozós képeket tett közzé róla. Ezt követően a miniszterelnök Facebook-oldalán arról posztoltak, hogy Horvátországban is „győzelmi terven” dolgoznak Orbán Balázzsal. Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón azt mondta, a munkatársak maguk fizették a repülőút árát, a sajtóban megjelent árajánlatok alapján nagyjából 4,5 millió forintot.


Link másolása
KÖVESS MINKET: