HÍREK
A Rovatból

Itt a top 100 leggazdagabb magyar listája: Mészáros Lőrinc a listavezető, tovább növelte vagyonát

A második és a harmadik helyen sem történt változás. Az első húszban ott van Tiborcz István, Bige László, Wáberer György, Széles Gábor, de új nevek is felkerültek, többek között Vidmann László, Szepesi Richárd és Dobos Máté is.


Hamarosan elérhető lesz a legfrissebb 100 leggazdagabb magyar listája.

Az online kiadás előtt azonban már az Index birtokába jutott a kiadvány, amelyből kiderült, hogy

megtartotta listavezető helyét Mészáros Lőrinc, sőt tovább növelte a vagyonát.

A leggazdagabb magyarnak most 990 milliárd forintos becsült vagyona van. Tavaly 660 milliárdja, 2014-ben pedig 7,7 milliárdja volt.

A második hely is maradt: Csányi Sándor 700 milliárddal, a harmadik helyet szintén megtartotta Felcsuti Zsolt a 486 milliárd forintos vagyonával.

A lap megjegyzi, hogy az 58 éves Mészáros Lőrinc a hazai befektetések mellett egyre több külföldi cégben is érdekelt. Legjelentősebb ágazatai a bank- és biztosítási szektor, az építőipar, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar, a turizmus, valamint az energetika. Ezen kívül Horvátországban és Boszniában is jelentős befektetései vannak. Az övé az ország második legnagyobb magyar tulajdonú hitelintézete, az MBH Bank Nyrt.

A 20 leggazdagabb magyar a kiadvány számításai alapján:

Mészáros Lőrinc (990 milliárd forint)

Csányi Sándor (700 milliárd forint)

Felcsuti Zsolt (486 milliárd forint)

Veres Tibor (422 milliárd forint)

Gattyán György (398 milliárd forint)

Szíjj László (300 milliárd forint)

Jellinek Dániel (295 milliárd forint)

Széles Gábor (238 milliárd forint)

Garancsi István (172 milliárd forint)

Kasza Lajos (163 milliárd forint)

Leisztinger Tamás (147 milliárd forint)

Wáberer György (146 milliárd forint)

Jászai Gellért (138 milliárd forint)

Futó Gábor (122 milliárd forint)

Bige László (115 milliárd forint)

Paár Attila (111 milliárd forint)

Scheer Sándor (110, 5 milliárd forint)

Révész Bálint (101 milliárd forint)

Tiborcz István (100 milliárd forint)

Lakatos Péter (99, 7 milliárd forint)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Itt van Amerika új szankciós csomagja az oroszok ellen - Trump tényleg lemondta találkozóját Putyinnal
A két legnagyobb orosz olajvállalat került célkeresztbe, miután Moszkva elutasította az ukrajnai tűzszünetet. Trump lefújta a Putyinnal tervezett budapesti találkozót.


Az Egyesült Államok szankciókat vezetett be Oroszország két legnagyobb olajvállalatával, a Rosznyefttel és a Lukoillal szemben. Az intézkedést szerda este jelentette be az amerikai pénzügyminisztérium, miután Scott Bessent pénzügyminiszter előzetesen tájékoztatta a nyilvánosságot a döntésről.

A tárca közleménye szerint

a szankciók oka az, hogy „Oroszország nem kötelezte el magát komolyan az ukrajnai háborút lezáró békefolyamat mellett”.

A közlemény szerint

„a mai intézkedések fokozzák az orosz energiaágazatra nehezedő nyomást, és rontják a Kreml azon képességét, hogy bevételt szerezzen háborús gépezetéhez és támogassa meggyengült gazdaságát”.

A döntés értelmében blokkolni kell minden olyan szervezetet, amely a Rosznyeft vagy a Lukoil legalább 50 százalékos közvetett vagy közvetlen tulajdonában van. Az Egyesült Államokban található vagy amerikai ellenőrzés alatt álló vagyonelemeket zárolják, és ezeket jelenteni kell a Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatalnak (OFAC). Az amerikai jogszabályok alapján a blokkolt személyekkel kapcsolatos tranzakciókat az OFAC engedélye nélkül tilos végrehajtani.

A szankciók megsértése polgári vagy büntetőjogi következményekkel járhat. Külföldi pénzügyi intézményekre másodlagos szankciókat is kivethetnek, ha kapcsolatba kerülnek a zárolással érintett szervezetekkel vagy személyekkel.

Scott Bessent pénzügyminiszter úgy fogalmazott:

„Itt az ideje, hogy leállítsuk a gyilkolást és azonnali tűzszünetet kössünk”.

Azt is jelezte, hogy a minisztérium kész további lépéseket tenni, ha szükséges.

A döntést az E.O. 14024 számú amerikai elnöki rendelet alapján hozták meg, amely lehetővé teszi az Egyesült Államok számára, hogy szankciókat alkalmazzon a Oroszországi Föderáció káros külföldi tevékenységeihez köthető szervezetekkel és személyekkel szemben.

Donald Trump amerikai elnök is megszólalt az ügyben. A NATO főtitkárával, Mark Rutte-tal folytatott találkozóján azt mondta: „Úgy éreztem, itt az ideje”. Hozzátette: „Egyszerűen nem tűnt helyesnek számomra. Nem éreztem úgy, hogy eljutnánk oda, ahová el kell jutnunk, ezért lemondtam” – utalva a Vlagyimir Putyinnal tervezett találkozóra.

A budapesti csúcstalálkozót eredetileg Donald Trump és Vlagyimir Putyin között rendezték volna meg, azonban a Fehér Ház kedd este közölte, hogy elhalasztják az eseményt. A Bloomberg információi szerint ennek hátterében az áll, hogy a két ország külügyminisztereinek telefonbeszélgetésén kiderült: Moszkva nem hajlandó tűzszünetet kötni.

A Rosznyeft állami tulajdonban van, vezetője Igor Szecsin, aki Vlagyimir Putyin közeli szövetségese. A Lukoil magántulajdonban működik.

A két vállalat az év első felében együtt az orosz nyersolajexport közel felét biztosította,

napi mintegy 2,2 millió hordóval. Az olaj- és gázipari bevételek az orosz szövetségi költségvetés körülbelül egynegyedét teszik ki.

A szankciók mellett szerda este az is kiderült, hogy az Európai Unió tagállamai jóváhagyták a 19. Oroszország elleni szankciós csomagot is, amely az orosz cseppfolyósított földgáz (LNG) importjának tilalmát is tartalmazza. Az intézkedéseket várhatóan csütörtök reggel fogadják el.

Az amerikai pénzügyminisztérium kiemelte, hogy

„a szankciók végső célja nem a büntetés, hanem a magatartás pozitív megváltoztatása”.

Emellett azt is közölték, hogy a listán szereplő szervezetek további exportkorlátozások alá is kerülhetnek, amelyeket a Kereskedelmi Minisztérium Ipari és Biztonsági Hivatala kezel.

via Portfolio


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Fico: Orbán azt kérte, Szlovákia vétózzon a magyarok nevében
A magyar miniszterelnök az október 23-i ünnepség miatt marad távol az EU-csúcstól. Azt kérte, a zárónyilatkozatból hagyják ki Magyarországot.


Robert Fico szlovák miniszterelnök Pozsonyban arról beszélt, hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén hajlandó támogatni az Oroszország elleni 19. szankciós csomagot.

Szlovákia az energetikai és autógyártási szektorra vonatkozó engedményeket kért.

Fico elmondása szerint, ha ezeket elfogadják, támogatni fogják a javaslatot.

A szankciókról október 23-án döntenek a tagállamok kormányfői Brüsszelben. Az elfogadáshoz egyhangú támogatás szükséges, Magyarország azonban korábban jelezte, hogy vétózni fog.

Orbán Viktor az október 23-i nemzeti ünnep miatt nem tud részt venni a csúcstalálkozó elején, ezért Robert Ficót kérte fel a helyettesítésre.

A szlovák miniszterelnök közölte, hogy

Orbán Viktor arra kérte: a zárónyilatkozatot ne egyhangúlag, hanem csak a többi 26 tagállam nevében fogadják el, Magyarország nevének feltüntetése nélkül.

A szankciós csomagról ugyanakkor még nem ezen a találkozón szavaznak. A döntést az Európai Unió Tanácsában hozzák meg később, miniszteri szinten, ezért a magyar vétónak most jelképes jelentősége van.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A Momentum „Ki az a Zsolti bácsi?” feliratokat festett magasnyomású mosóval a Békemenet gyülekezőhelyére
Gelencsér Ferenc videóban beszélt a Békemenet előtt végrehajtott akcióról. A képviselő szerint számos kérdés maradt megválaszolatlan.


„Ki az a Zsolti bácsi?” – ez a felirat fogadja a Békemenetre érkezőket október 23-án reggel az Elvis Presley téren. A Momentum Mozgalom aktivistái magasnyomású mosóval rajzolták fel az üzenetet a járdára, éppen arra a helyszínre, ahonnan a rendezvény elindul.

Az akcióról Gelencsér Ferenc, a Momentum országgyűlési képviselője osztott meg videót a Facebookon. Bejegyzésében úgy fogalmazott:

„Gondolkozzon el mindenki, hogy hogyan jutott ide a gyermekvédelem? Hogyan kapott kegyelmet egy pedofil-segítő? Miért léptette elő az állampárt azt, akiről tudták, hogy 10 éve nyomozás folyik ellene?

Számtalan megválaszolatlan kérdés és ugyanennyi áldozat. Az ország és a gyermekvédelem is romokban, erről pedig a Fidesz tehet.”

A kormánypártok szimpatizánsai reggel 9 órakor gyülekeznek az Elvis Presley téren, ahonnan a Békemenet elindul a Kossuth Lajos térre.

A szervezők közlése szerint a menet célja az, hogy kifejezzék a nemzeti szuverenitás, a keresztény-nemzeti értékek és a konzervatív eszmék iránti elköteleződést.

A „Zsolti bácsi” név először szeptemberben kezdett el terjedni az interneten. Az elnevezés a Szőlő utcai gyermekvédelmi intézethez köthető ügy kapcsán jelent meg, amelyben a gyanú szerint az intézményből gyermekeket adtak ki valakinek, akit így emlegettek. A nyomozás egyik gyanúsítottja az intézet volt igazgatója, akit emberkereskedelemmel és kényszermunkával gyanúsítanak.

Az ellenzéki politikusok azt követelik, derüljön ki, ki az a „Zsolti bácsi”, akinek a nevét a szóbeszéd emlegeti. Korábban a brit titkosszolgálat, az MI6 neve is előkerült az ügy iratai között, az ellenzék pedig kormányzati érintettségre tett célzást. A jelenlegi információk szerint politikusok és kiskorúak nem szerepelnek a nyomozás érintettjei között. A „Zsolti bácsi” név viszont azóta is kering a közbeszédben, miközben továbbra sem világos, létezik-e ilyen személy egyáltalán.

via Blikk

 

 


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Varga Judit: Veletek vagyok!
Magyar Péter volt felesége utoljára még június közepén tett közzé bejegyzést, akkor az asztalos munkájáról számolt be követőinek.


Varga Judit röviden üzent a Békemenet résztvevőinek. A korábbi igazságügyi miniszter a Facebookon mindössze annyit írt: Veletek vagyok!

A kegyelmi ügy miatt lemondott korábbi politikus hosszú hónapok után jelentkezett újra a közösségi oldalán.

Magyar Péter volt felesége utoljára még június közepén tett közzé bejegyzést, akkor az asztalos munkájáról számolt be követőinek. Most viszont ismét politikai tartalmú üzenetet küldött, egy korábbi Békemenet fotója mellé.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk