A bűnözők mások mellett most az OTP Bank elnök-vezérigazgatójának nevét és fotóit használják fel arra, hogy gyanútlan és hiszékeny embereket átverjenek.
Az utóbbi hónapokban egyre gyakoribb, hogy internetes csalók ismert emberek, nevével és arcképével visszaélve, kitalált történetekkel csábítanak kriptovalutás befektetésekre - hívta fel a figyelmet az OTP Bank közleményében.
A bűnözők mások mellett most az OTP Bank elnök-vezérigazgatójának nevét és fotóit használják fel arra, hogy gyanútlan és hiszékeny embereket tőrbe csaljanak, valószínűtlen hozammal kecsegtető, befeketésnek álcázott ígéretekkel megszerezzék az adataikat és a pénzüket.
A közleményben Csányi Sándor ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy soha, semmilyen médiumnak nem nyilatkozott kriptovalutás pénzkereseti lehetőségről, a leghatározottabban elhatárolódik minden ilyen közléstől.
Ez a csalási forma elsősorban a közösségi médiában terjed, a bankvezető ezúton is fokozott óvatosságra int az ilyen átverési kísérletek kivédése érdekében. Csányi Sándor a csalókkal szemben a szükséges büntetőjogi lépéseket már februárban megtette
- olvasható az OTP Bank közleményében.
Az utóbbi hónapokban egyre gyakoribb, hogy internetes csalók ismert emberek, nevével és arcképével visszaélve, kitalált történetekkel csábítanak kriptovalutás befektetésekre - hívta fel a figyelmet az OTP Bank közleményében.
A bűnözők mások mellett most az OTP Bank elnök-vezérigazgatójának nevét és fotóit használják fel arra, hogy gyanútlan és hiszékeny embereket tőrbe csaljanak, valószínűtlen hozammal kecsegtető, befeketésnek álcázott ígéretekkel megszerezzék az adataikat és a pénzüket.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egy fácán miatt halt meg egy 29 éves nő - kiugrott a kocsijuk elé, a sofőr pedig félrerántotta a kormányt
A mentők a helyszínen még sikeresen újraélesztették a nőt, de a kórházban belehalt sérüléseibe. A sofőr, aki a fácán miatt kapta el a kormányt, medencecsonttörést szenvedett.
Halálos balesetet okozott egy fácán vasárnap reggel Debrecen-Bánknál: egy sofőr az útra kiugró madár miatt félreránthatta a kormányt, utasa, egy 29 éves létavértesi nő belehalt sérüléseibe – számolt be róla az RTL Híradó. A piros színű kisautó egy kanyarban pördült meg, átsodródott a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött egy szabályosan közlekedő, utánfutót vontató fehér járművel.
A brutális ütközés erejét jól mutatja, hogy a piros kocsi jobb oldala mélyen behorpadt, a fehérnek pedig az eleje tört darabokra. A vétlen sofőr testvére a helyszínen beszélt a történtekről. Elmondása szerint a fivére zöldségszállításból tartott hazafelé, amikor a másik autó elé pördült.
„Igen, a testvérem vezette. A fácán kiugrott a szembejövő autó elé; nem tudom, hogy fékeztek-e, vagy elrántották a kormányt”
– mondta Újvárosi Gábor.
A megrázó helyzetben döbbenetes fordulat derült ki: a két autóban utazók ismerték egymást. „Létavértesiek ők is, elvileg. Most tudtam meg, hogy a másik utcában laknak” – tette hozzá a férfi.
A piros autóból a sofőrt és utasát még a tűzoltók kiérkezése előtt az arra járók emelték ki a roncsból. „Az ott lévők két embert kimentettek az egyik járműből, így a tűzoltóknak a járművek átvizsgálása, illetve áramtalanítása volt a feladata” – közölte Papp-Kunkli Nóra, a Hajdú-Bihar Vármegyei Katasztrófavédelem szóvivője.
A mentők a helyszínen sokáig küzdöttek a 29 éves nő életéért, akit sikeresen újraélesztettek. „Viszonylag rövid idő alatt visszatért a spontán szívműködése a hölgynek, akit válságos állapotban, azonnal baleseti centrumba szállítottunk” – nyilatkozta Ménes Dávid, az Országos Mentőszolgálat regionális szóvivője. A fiatal nő azonban olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítás után elhunyt.
A piros autót vezető férfit szintén kórházba vitték, medencecsonttörést szenvedett, műtét vár rá. A fehér jármű sofőrje könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet. A rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja a tragédia körülményeit. A helyszínelés idejére a Debrecenből Bánkra vezető Diószegi úti szakaszt teljesen lezárták, a 30-as autóbuszok terelőútvonalon közlekedtek.
Az RTL beszámolóját itt lehet megnézni:
Halálos balesetet okozott egy fácán vasárnap reggel Debrecen-Bánknál: egy sofőr az útra kiugró madár miatt félreránthatta a kormányt, utasa, egy 29 éves létavértesi nő belehalt sérüléseibe – számolt be róla az RTL Híradó. A piros színű kisautó egy kanyarban pördült meg, átsodródott a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött egy szabályosan közlekedő, utánfutót vontató fehér járművel.
A brutális ütközés erejét jól mutatja, hogy a piros kocsi jobb oldala mélyen behorpadt, a fehérnek pedig az eleje tört darabokra. A vétlen sofőr testvére a helyszínen beszélt a történtekről. Elmondása szerint a fivére zöldségszállításból tartott hazafelé, amikor a másik autó elé pördült.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Holtan találták meg azt a szombathelyi férfit vasárnap, aki három héttel ezelőtt, egy rendőri intézkedés után tűnt el. A holttestére egy lezárt gyárterületen, egy ott parkoló busz mögött bukkant rá a jármű tulajdonosa. A férfi öngyilkos lett.
A férfi október 20-án okozott egy kisebb közlekedési balesetet a városban. A rendőrség a helyszínen bevonta a jogosítványát,
ami után a férfi labilis érzelmi állapotba kerülhetett, és az intézkedés közben egyszerűen elsétált a helyszínről.
A VAOL.hu információi szerint egy kapun átmászva jutott be a lezárt gyárterületre, ahol később megtalálták.
A helyszín az utcáról nem látszik, ezért a keresőcsapatok hetekig nem találtak rá, hiába kutattak utána civilek és hivatásos egységek is. A takarásban lévő holttestet végül a busz tulajdonosa fedezte fel, amikor a járművét ellenőrizte, és azonnal értesítette a hatóságokat.
Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.
Holtan találták meg azt a szombathelyi férfit vasárnap, aki három héttel ezelőtt, egy rendőri intézkedés után tűnt el. A holttestére egy lezárt gyárterületen, egy ott parkoló busz mögött bukkant rá a jármű tulajdonosa. A férfi öngyilkos lett.
A férfi október 20-án okozott egy kisebb közlekedési balesetet a városban. A rendőrség a helyszínen bevonta a jogosítványát,
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Felrobbant egy diósjenői vályogház - cigarettával a szájában cserélt gázpalackot a tulajdonos
A detonáció beszakította a tetőt és kidöntött egy falat a Kinizsi utcai épületben. A tűzoltók egy polgárőr segítségével mentették ki a sérültet a romok alól.
Robbanás történt egy diósjenői vályogházban vasárnap, a detonáció beszakította az épület tetejét, kidöntött egy falat, és a ház fele megsemmisült – írta a hvg.hu. A robbanás egy Kinizsi utcai, körülbelül 50 négyzetméteres épületben történt.
A helyszínre érkező rétsági hivatásos tűzoltók egy polgárőr segítségével hoztak ki egy embert az épületből. A kimentett férfi a tűzoltóknak elmondta, mi okozta a detonációt:
„Gázpalackot cseréltem, közben dohányoztam”, emiatt robbant be a kiáramló gáz.
Az egységek áramtalanították a romokat, és két gázpalackot is kivittek a szabadba. A balesethez mentőhelikoptert hívtak.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság rendszeresen felhívja a figyelmet arra, hogy gázpalack cseréje közben tilos a dohányzás és bármilyen nyílt láng használata.
A csatlakozás tömörségét csere után kizárólag szappanos vízzel szabad ellenőrizni. A szabályok szerint egy lakásban legfeljebb két PB-gázpalack tárolható, de egy helyiségben csak egy, és az összesített töltettömegük nem haladhatja meg a 35 kilogrammot. Pincében vagy alagsorban tilos PB-palackot tárolni.
Robbanás történt egy diósjenői vályogházban vasárnap, a detonáció beszakította az épület tetejét, kidöntött egy falat, és a ház fele megsemmisült – írta a hvg.hu. A robbanás egy Kinizsi utcai, körülbelül 50 négyzetméteres épületben történt.
A helyszínre érkező rétsági hivatásos tűzoltók egy polgárőr segítségével hoztak ki egy embert az épületből. A kimentett férfi a tűzoltóknak elmondta, mi okozta a detonációt:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Miért egy ilyen Horváth László típusú dilettánsra bízzák ennek a problémának a kezelését?” - kiakadt a bulizók megbilincselésével végződő drograzzián az Addiktológiai Társaság elnöke
Több mint kétszáz fiatalt igazoltattak, de csak 16-nál találtak drogot. Egy ártatlan lányt is bilincsben vittek el, akinek teljesen negatív lett a tesztje.
Rendőrök lepték el a belvárosi Dojo klubot, ahol péntek este nagyszabású drograzziát tartottak. Több mint kétszáz bulizót igazoltattak, közülük 49 embert vittek el vizeletmintát adni, végül 16 ember tesztje lett pozitív – számolt be róla az RTL Híradó. Az eljárás módszere és a rendőri fellépés brutalitása miatt azonban több szakértő és jogvédő is kiakadt.
Az egyik igazoltatott elmondta, hogy a rendőrök a pulzusát és a pupilláját vizsgálták meg, ez alapján döntöttek arról, kit visznek be. Lancsák Alexát is előállították, pedig később negatív lett a drogtesztje. „Elkezdett a szemembe világítani, azt is megnézték, majd megkérdezték egymástól: „Mi legyen vele?” Erre azt mondták: „Vizelet!” Ezt továbbadták a mellettünk álló rendőröknek is: „Vizelet!” Ennyit hallottam, hogy odaszólnak nekik” – idézte fel a lány.
Alexát bilincsben, egy rabszállítóval vitték el a vizsgálatra.
„A rendőr, aki éppen kísért, azt mondta, ne haragudjak, de bilincset kell rám tennie. Ránéztem: „Ezt most komolyan mondja? Tényleg bilincset kell rám tenni, és rabszállítóval elvinni vizeletvizsgálatra, csak mert magas volt a pulzusom?”
– mesélte.
A Helsinki Bizottság jogásza szerint az eljárás több ponton is jogsértő lehetett. Győző Gábor a Partizánnak arról beszélt, a bilincs használata indokolatlan volt. „Nem nagyon látok olyan indokot, ami alapján bármelyik felsorolt bilincselési ok az adott esetben megvalósulhatott volna, hiszen senki sem szegült ellen a rendőri intézkedésnek, mindenki alávetette magát” – mondta. A jogász hozzátette, hogy a rendőrök a videózást sem tilthatták volna meg a vendégeknek.
Súlyos kritikát fogalmazott meg a Magyar Addiktológiai Társaság elnöke is, aki szerint a rendőrség módszere teljesen megbízhatatlan. „Ha valaki ópiátot használt, valószínűleg nyugodtan ücsörgött, lazának tűnt, így talán be sem vitték – miközben épp ópiátot használt. Aki viszont rástresszelt, hogy „Úristen, itt vannak a rendőrök, ebből baj lesz”, aki mondjuk kamaszként nehezen jutott el a buliba, és tudta, hogy ebből nagy baj lehet, annak simán felmehetett a pulzusa” – magyarázta Szemelyácz János.
A szakember szerint a kormány rossz emberre bízta a drogprobléma kezelését.
„Miért egy Horváth László típusú dilettánsra bízzák ennek a problémának a kezelését? Vannak szakemberek, akik értenek ehhez; aki csak vagdalkozik és elefántként megy be a porcelánboltba, annak nincs helye ebben a rendszerben”
– tette fel a kérdést az elnök.
Horváth Lászlót Orbán Viktor nevezte ki februárban drogügyi kormánybiztosnak, miután évértékelőjében harcot hirdetett a kábítószerek ellen. A miniszterelnök akkor zéró toleranciáról és a kábítószer-kereskedőkkel szembeni hajtóvadászatról beszélt. Az üggyel kapcsolatban a BRFK napok óta nem válaszol a kérdésekre, későbbre ígértek tájékoztatást.