HÍREK
A Rovatból

Így szívatták Putyint: Erdogan visszaadta a kölcsönt egy korábbi esetért

Az orosz elnök eleinte faarccal álldogált a kamerák előtt, majd egyik lábáról a másikra állt, grimaszokat vágott, láthatóan nehezen viselte a kissé kellemetlen helyzetet.


A minap tárgyalt egymással Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök. A Teheránban zajló találkozón elvileg a gabonaszállításokat vitatták meg, de minden bizonnyal sok minden másról is szó esett.

Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a két elnök először üdvözli egymást, kezet fog, és pózolnak a sajtónak.

Mielőtt azonban ez történt, szokatlan esemény zajlott le, Putyin hamarabb érkezett (vagy ő volt pontos), és majdnem egy percig magában ácsorgott a sajtó előtt, mert a török elnök megvárakoztatta.

Putyin eleinte faarccal álldogált a kamerák előtt, majd egyik lábáról a másikra állt, grimaszokat vágott, láthatóan nehezen viselte a kissé kellemetlen helyzetet.

Aztán amikor végül Erdogan belépett, egy diplomatamosoly és kézfogás fogadta Putyin részéről, ezzel láthatóan el volt intézve a dolog.

Íme, a jelenet:

A szokatlan diplomáciai húzásnak volt azonban előzménye is, hiszen a török lapok felemlegették, hogy egy korábbi moszkvai találkozójukon Erdogannak két percet kellett várnia hasonló helyzetben. Erdogan szerintük most revansot vett, és szándékosan várakoztatta meg Putyint.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Három mentő halt meg bő egy hónap alatt Siófokon - egy kocsin dolgoztak évekig
Az Országos Mentőszolgálat Halottak napján búcsúzott a hosszú évtizedeken egy esetkocsin szolgáló kollégáitól. Ketten közülük szinte egyszerre hunytak el.


Szívszorító hír érkezett Siófokról: bő egy hónapon belül három, évtizedek óta szolgáló mentődolgozó hunyt el. Halottak napján az Országos Mentőszolgálat a közösségi oldalán búcsúzott a kollégáktól.

Szeptember 13-án hajnalban, szinte egyidőben halt meg Horváth János mentőgépkocsi-vezető és Verbovszky István mentőápoló. Október 23-án pedig elhunyt Felker Ferenc mentőtiszt.

Mindhárman a Siófoki Mentőállomáson dolgoztak hosszú évtizedeken át.

Közös bennük, hogy ugyanazon az esetkocsin szolgáltak éveken keresztül.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Ideje lenne díjazni a legnagyobb baklövéseket” – Fekete-Győr András elindítja az Arany Öngól Díjat
A politikus szerint a „Fidesz annyi látványos öngólt lőtt az utóbbi időben”, hogy elhatározta, díjazni fogja a legjobb elszólásokat.


Vasárnap délutáni Facebook-posztjában arról írt Fekete-Győr András, hogy elgondolkodott azon, érdemes volna díjazni az öngólokat. Ahogyan posztjában fogalmazott: „A Fidesz annyi látványos öngólt lőtt az utóbbi időben, hogy komolyan elgondolkodtam: ideje lenne díjazni a legnagyobb baklövéseket.”

A politikus szerint a mindennapok olyanok, „mintha minden nap egy-egy focimeccset játszana egymással két csapat: a regnáló NER FC, a kihívó Rendszerváltók ellen”. Fekete-Győr úgy véli, „ezeket a napi meccseket a NER FC egy erősen lejtős pályán, a bírókat lefizetve, az ellenfelet felrúgva, végtelen pénzből ‘gazdálkodva’ játssza”, és azt is állítja, hogy a „csapatkapitány egyik kedvenc mondata” úgy hangzik: „nálunk minden meccs addig tart, amíg meg nem nyerjük”.

Fekete-Győr elindítja az „Arany Öngól Díjat”. Azt írja:

„Mostantól minden hónapban szavazást indítok, hogy ti döntsétek el, ki volt szerintetek az a fideszes politikus vagy véleményvezér, aki a legnagyobb szolgálatot tette a hazának azzal, hogy látványosan lejáratta magát és a pártját.” A szerző szerint a Rendszerváltók “stabilan hoznak egy-két találatot minden nap”, miközben a NER FC “kiesésre áll”.

A politikus egyik jelöltként Orbán Balázst említi, és azt állítja a politikai igazgatóról, hogy „megpróbálja a Rendszerváltók csapatát, különösen pedig annak a kapitányát AI-val meghamisítani”. Szerinte a hónapban „Balázs ellentmondást nem tűrően bombázta a labdát a saját hálóba”, azaz több kommunikációs öngólt rúgott.

A hónap „rangadójáról” szólva – október 23. – úgy véli, hogy a kormánypárti erőknek „rettenetesen kellenek a pontok”. Állítása szerint

„Orbán Viktor csapatkapitány… 600 busszal hozatta a szurkolókat a fővárosba, azonban így is nagyon max feleakkora közönséget tudott összehozni, mint a Rendszerváltók.”

Fekete-Győr szerint a miniszterelnök a rendezvény után nagyot mondott: „kétszer annyian voltunk október 23-án, mint Magyar Péterék”, amihez Fekete-Győr hozzáfúzte, hogy szerinte ezt a bejegyzést „tízezrek röhögték ki”, ami szintén „díjgyanús” öngól lett.

A politikus hozzátette, hogy a kormánypárti oldal „elhasznált celebeket” és rokonokat is „a kispadra hívott”. A poszt szerint „“Orbán anyja, Erzsi néni” is feltűnt, és Fekete-Győr úgy írja le a jelenetet, hogy a kamera ráközelítésekor a „nincsenek is zebrák Hatvanpusztán” mondat hangzott el. Értelmezése szerint ez is újabb öngólgyanús helyzetet teremtett.

A bejegyzésben Fekete-Győr Nagy Ferót is bírálja, és idézi a zenészt egy korábbi ügy kapcsán: “a lányok is keresnek pénzt, mindenki jól járt, nem?”

„A hírek szerint a szétrobbanó hálót még a Holdról is lehetett látni, a labdát azóta is keresi a felcsúti brigád. Ez a morális öngól mindenképpen erős jelölt a díjra”

– írta Fekete-Győr.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Magyarországon egyedül Orbán Viktor és a Fidesz akarja visszavezetni a sorkötelezettséget
A TISZA Párt vezetője szerint a fideszes politikusok már többször érveltek a kötelező katona szolgálat visszavezetése mellett. Állítása szerint Schmidt Mária még a nőket is besorozná.


Magyar Péter vasárnap délután tette közzé Facebook-oldalán azt a rövid videót, ahol arról beszél, a TISZA nem akarja visszavezetni hazánkban a kötelező sorkatonaságot. Ahogyan posztjában fogalmaz:

„Magyarországon egyedül Orbán Viktor és a Fidesz akarja visszavezetni a sorkötelezettséget.”

Hozzátette ugyanakkor azt is, hogy a fideszes politikusok sosem titkolták abbéli terveiket, hogy egyszer ismét kötelező lesz a sorkatonaság. Azt mondta:

„Nem is csinálnak belőle titkot. A fideszes politikusok, Kövér Lászlóval és Kósa Lajossal az élen többször érveltek a kötelező katonai szolgálat mellett. Orbán Viktor tanácsadója, Schmidt Mária még a nőket is behívná katonának.”

„A Fidesz a háború és a gyűlölet pártja, a TISZA viszont a békéért dolgozik itthon és szerte a nagyvilágban” – jegyezte meg Magyar Péter.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Donald Trump és Orbán Viktor gazdasági, hadiipari és energetikai együttműködésről is tárgyal majd Orbán Balázs szerint
Tíz- és százmilliárdos projektek sorsáról dőlhet el, merre tart a magyar ipar. Az alku a fizetéseket, adókat és a nagy gyárak jövőjét is befolyásolhatja.


Orbán Viktor november 7-én Washingtonban találkozik Donald Trumppal. Orbán Balázs politikai igazgató a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában beszélt arról, hogy gazdasági, hadiipari és energetikai ügyekről egyeztetnek, és az orosz energiahordozók kérdése is előkerülhet.

A politikai igazgató szerint az Egyesült Államok az orosz–ukrán háborúban „egy nagyon bonyolult és összetett diplomáciai manőversort hajt végre”, miközben a Budapestre tervezett békecsúcsot határozatlan időre elhalasztották, és mindkét harcoló félre nyomást gyakorolnak.

Az energia kiemelt ügy lesz. Orbán Balázs úgy fogalmazott:

„Az orosz energia felhasználása számunkra nem egy ideológiai kérdés, hanem egy realitás”, mert Magyarországnak nincs tengeri kijárata, és „a tengeri kijárat felől érkező vezetékek kapacitása pedig nem elegendő”.

A washingtoni megbeszélésen erről is tárgyalnak. A magyar fél abban bízik, hogy „egy nagyon sikeres tárgyalássorozatot tudunk lezárni” – mondta Orbán Balázs.

Közben Donald Trump pénteken arról beszélt: a magyar miniszterelnök kért mentességet az orosz olajra vonatkozó amerikai szankciók alól, de „nem adtunk neki”. Hozzátette, hogy Orbán Viktor a barátja.

Előkerülhet a 2022 júliusában felmondott kettős adóztatási egyezmény ügye is. Orbán Balázs szerint a Biden-adminisztráció

„politikai aknamezőt rakjanak a magyar–amerikai együttműködés kellős közepébe”, de úgy látja, Trump hivatalba lépése után elkezdték ezt az aknamezőt felszámolni, és „Mi abban reménykedünk, hogy az aknazárnak, amit a liberálisok telepítettek az együttműködés korlátozására, annak ezt az elemét is fel fogjuk tudni szedni”.

A kormány amerikai befektetőket is vár. „Várjuk a nagy befektetőket ezekből az országokból, akik technológiát hoznak, akik munkahelyeket teremtenek, akik hozzájárulnak a termelékenység és a bérszínvonal emelkedéséhez az országban” – mondta Orbán Balázs.

Az Európai Unióról is kemény kritikát fogalmazott meg: „Ha az Európai Unió egyrészt bezárkózik, másrészt morális kioktatást alkalmaz, harmadrészt kereskedelmi háborúba keveredik mindenkivel, aki szembejön, akkor kérdezem én, hogyan lesz itt növekedés, hogyan lesz megerősödő középosztály, hogyan lesz béremelkedés, hogyan lesz a munkahelyek száma megtartva, tehát akkor nagyon komoly európai strukturális gazdasági problémákkal nézünk szembe.”

(via MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk