SZEMPONT
A Rovatból

Így ne legyen öngyilkos a gyereked – és ennyit ér, ha a gyűlölet továbbgyűrűzik

Vagy a tanítványunk. Pisti és Eszter. Így hívták a két fiatalt, aki egymástól pár nap különbséggel lett öngyilkos. Az eddigi öngyilkos tini-lista talán az egész magyar utónév szótárat tartalmazhatná. Legyen ennek vége. Mit tehetünk? Véleménycikk.


Meghalt egy tini. Megint öngyilkos lett egy tinédzser, olvasom, aztán felhívom a vaskúti önkormányzatot, tényleg pár napon belül a második tinédzser ölte meg magát, ezúttal egy tizennégy éves kislány. Mi van?! Azt írják, zaklatták, mindkét esetben, aztán azt, hogy nem, aztán azt, hogy szerelmi bánat, mindkét esetben. Engem nem érdekel, hogy ennek a gyereknek szerelmi bánata volt, zaklatták, vagy verték, nem voltam ott egyik esetben sem, egyet tudok pedagógusként: ennek nem szabadna megtörténnie. Erre van a védőháló. Hogy oda kapaszkodjanak, és ne potyogjanak naponta a tinédzserek. És akkor erről a két tragédiáról eszembe jutott egy sok évvel ezelőtti nap reggele.

Nem emlékszem pontosan, hogy melyik évszak volt, csak azt tudom, hogy egy napsütéses délelőtt. Akkoriban, 2008 körül egy gimnáziumban tanítottam médiát, és a Korhatár Bizottságban dolgoztam. Épp ott voltam azon a reggelen is, fogalmam sincs, milyen filmre milyen karikát terveztünk biggyeszteni éppen, amikor csörgött a telefonom. A barátom, akivel egy irodán osztoztunk, a gimnázium gyermekvédelmi felelőse volt, és a nyugodt, derűs hangulatba

élesen vágott be a zokogó kiáltása a vonal másik végén. „Meghalt, az Orsi meghalt! Én ezt nem hiszem el” – és egy pillanatig én sem értettem, mert nem volt semmi köze a realitáshoz és az aznapi napsütéshez.

Orsi, akinek a nevét most direkt változtattam meg, azon a reggelen szándékosan korán, a napsütésbe bele és a becsöngetést talán tudatosan megelőzve, hogy a híre beérjen az iskolába még aznap, a vonat elé vetette magát. Mire az utolsó gyerek is berobogott, már mindenki tudta, és a mély döbbenet itta be magát a falakba aznapra. A gyermekvédelmis, aki hónapok óta dolgozott a tizenhét éves lánnyal, összerakta, amit nem volt nehéz: bizonytalan családi háttér és ingatag érzelmi biztonság, hiperintelligencia és érzékenység, vonzódás a sötétség, a halál témája iránt, segélykérések, és még megannyi intő jel. A kortársai furcsának találták, talán ki is fejezték.

De nem volt törvényszerű, hogy megölje magát. Én is beszélgettem vele pár héttel előtte, filmekről és színházról dumáltunk, próbáltam segíteni, már akkor ült valami fáradt lemondás az arcán. Ja, tökmindegy, ezek nem értenek, mondta, amikor az osztálytásairól beszélgettünk. És tényleg nem értették, olyan volt, mint egy hetven éves, megfáradt öregasszony. Egy súlyosan korhatáros színházi előadásra akart beülni, kért, hogy szerezzek neki rá jegyet. Máig bűntudatom van, mit tudtam volna még tenni érte. 

Orsi önálló döntést hozott, majdnem – életkorban – felnőttként, de a háttérben ott volt – vagy onnan hiányzott – valaki és valakik, akik nem néztek elégszer a szemébe, és kérdezték meg őszintén érdeklődve, hogy hogy vagy. Valakik, akiknek a szeretetére és elfogadására vágyott, mert mindannyian arra vágyunk.

De nem voltam ott náluk, csak azt láttam belőle, ha néha a közelembe került, hogy az iskolában ez a gyerek a légüres térben lebegett, kereste a fogódzóit, regényt írt, és imádta a vámpírfilmeket, okos volt és csúnyának tartotta magát, és komplex volt és csodálatos,

mint minden kamasz, de nem kapott elég segítséget. Azt végképp nem tudom, megkapta-e otthon, ami minden gyereknek alanyi jogon jár: a feltétel nélküli szeretetet. A feltétel (!) nélkülit. Azt, hogy akkor is szeretlek, ha hülye vagy, ha nem ötöst hozol – amit leszarok –, ha durcás vagy és elviselhetetlen, ha talpig feketébe öltözöl, ha idegesítő vagy, mert nem tudok figyelni rád, és akkor is, ha undorítóan beszélsz velem, mert tudom, hogy ez majd elmúlik, akkor is szeretlek, mert méltó vagy rá és megérdemled. Ez az első pont.

Innen már el lehet indulni. És még innen is tud úgy hatni egy esetleges iskolai zaklatás, hogy a szakadékba löki a gyereket. De ez az alap. A sorban tehát a többedik, de nem kevésbé fajsúlyos pont az iskolai zaklatás.

A bullying mostanra olyan méreteket ölt az általános és középiskolás gyerekek körében, hogy nem lehet mellette elmenni. Az alapja épp a feltétel nélküli elfogadás - a szeretet már nagy elvárás tud lenni minden társunk felé sajnos 2023-ban egy átlag gimiben.... – ellentéte: a gyűlölet.

Néha az oktalan gyűlölet. Ok nélkül lázadó, Rebel Without a Cause, amiről nemcsak James Dean filmje, hanem bármely normálisan működő kamasz az eszünkbe juthat. Ezekben a gyerekekben – mert még gyerekek – rengeteg indulat munkálhat, ahogy hormon is, és frusztráció és félelem és önutálat. És ma nincs könnyű dolguk: az idegrendszerük túl van ingerelve. Egymás által, általunk, a szüleik által, a média, a telefonjaik, a social media által.

És mit csinál a túlingerelt idegrendszer? Azt, amit a túlterhelt gyomor – ezt egy nálam sokkal okosabb pszichológus mondta: hány. Kihányja magából azt ami sok. Hogyan? Mondjuk összeomlás, kitörés formájában, kinek a pszichéje válogatja.

Vannak gyerekek, akik magukat bántják, mások másokat, megint mások másokat és magukat. Az általam nagyra becsült volt kollégám, a gyermekvédelmis nő emelt ki például családból önmagát súlyosan falcoló tinilányt, aki pszichológiát tanult, és életben maradt. Talán másokon segít. Ez persze az érem egyik oldala.

Soha ne történjen nálunk olyan, ami 1999-ben Columbine-ban. De ennél még kevesebbet kívánok: ne történhessen olyan, hogy egy tinédzser öngyilkos gondolatoktól túlhevülve, megfontolt vagy megfontolatlan, végzetes döntést hoz. Hogy véget vessen a szenvedésének. Vagy hogy megmutassa, mit tettek vele, vagy mindkettő. Vagy sok más okból. Ha kívánhatnék, az első, amit kívánnék, hogy egyetlen gyermek se sérülhessen felnőtt által generált okból, de más gyermek által generáltból sem. És itt jön képbe a mi felelősségünk: hogy baromira figyeljünk oda. Az élet védelme a feladatunk, közvetetten is. A gyermeknek joga van az élethez, a méltó körülményekhez, és most nem megyek át unalmas gyerekjog-felsorlásba – nekem nem unalmas –, hanem még annyit leírok, ami lehet, hogy nem mindenki tud.

Dylan Klebold, a Columbine-i egyik tömeggyilkos, aki társával együtt anno 13 személyt meggyilkolt és további 24-et megsebesített, egy jó ideig csak egy nagyon magas, nagyon introverált és nagyon csendes gyerek volt.

17 évig nem volt sorozatgyilkos. Amikor megismerkedett Eric Harris-szel, sok szakember szerint pszichopataként diagnosztizált tettestársával, még csak egy nagyon dühös és szomorú és szuicid hajlamú fiú volt. Volt naplója, okos volt, volt szerelmi bánata – mint bármelyik átlagos tinédzsernek.

De érdemes belepillantani az általuk készített felvételekbe, amit iskola folyosóján csináltak még a tömeggyilkosság előtt. Klebold tartja a kamerát, szembe jön pár másik srác és meglökik. Meginog ő, azaz a kamera, és szinte alig reagál, aztán megy tovább és vlogol tovább. Számára ez volt a normalitás. A kirekesztettség volt a normális, az, hogy ha szembejönnek velem, kiröhögnek és felrúgnak vagy fellöknek. Mindez csak gondolatébresztő.

Vajon Pistikét hányszor bántották kamerán kívül? És ő másokat? És ér-e valamit a gyűlölethullám, amit az osztálytársai kapnak? Ér valamit, ha a gyűlölet tovább gyűrűzik?

Olvassátok el a Napsugaram című könyvet, amit Dylan Klebold édesanyja, Susan Klebold írt, tanulságos. Egy anya, aki szerette a gyermekét, és akinek a gyereke mégis egy halom, általa legyilkolt hulla fölött főbe lőtte magát. Sok szempont van még itt, nem fér egy írásba. Tanulság nincs. Látható, hogy jó körülmények között élő gyermekekből is lehet öngyilkos, válhat zaklatás áldozatává, és nehéz körülmények közül is nőhet ki egy Teréz anya.

Egy vámpírfilmtől nem lesz valaki tömeggyilkos, mondatja velem a korhatárbizottságos opponáló énem, és egy rossz szülői húzástól sem ugrik a vonat elé a tini. Viszont van, hogy a lelkének valószínűleg betelik a pohár. Sok, sok, sok inger, a szeretetlenségtől való félelem, a szerethetetlenség érzése – ezek mind közrejátszhatnak. Nem vagyunk mindig velük. Egyet tudunk: beszélgetni, kérdezni, és egymással is elkezdeni beszélgetni róluk, a gyerekeinkről. Tanítsuk meg őket szeretni másokat és magukat. Ja, és egymást sem kéne utálni. Mert ezt látják tőlünk. Akkor mit csodálkozunk? Nézzünk mélyen magunkba mind, akik felelősek vagyunk. Lássuk már meg az elefántot a szobában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Megláttam az árakat, ez nem a magyaroknak szól” - így költöttünk Budapesten augusztus 20-án
Kimentünk a Várkert Bazárhoz, a tömegben kérdeztük az ünnepi rendezvényeken résztvevőket, hogy mit és mennyiért fogyasztanak, vásárolnak. Meglepően különböző válaszokat kaptunk.


Idén tizenötödik alkalommal rendezték meg a Magyar Ízek Utcáját a Várkert Bazárnál, amely mára a Szent István-napi ünnepségek egyik legnagyobb gasztronómiai eseménye lett.

A háromnapos fesztiválon több mint 150 kiállító mutatta be portékáit, az idei év kiemelt tematikája a „Vadat és halat”, a díszvendég pedig Kárpátalja, így a magyarországi vad- és halételek mellett a kárpátaljai konyhával is találkozhattak az érdeklődők.

Stábunk kiment a helyszínre, és megkérdezte az embereket arról, mit vesznek, mit esznek-isznak, és hogy drágának vagy elfogadhatónak találják az árakat:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Tarjányi Péter a Trump-Putyin találkozóról: Amit látunk, az nem béke, hanem egy új játszma kezdete
A biztonságpolitikai szakértő szerint Putyin elérte, amit akart, Trump pedig önmagát tette meg békeszervezőnek. Tarjányi Péter szerint a legnagyobb kérdés jelenleg az, hogy mi van a „tervezetben”, amiről Trump és Putyin tárgyalt.


„A világ figyelt. A háború nem állt meg. És amit látunk, az nem béke, hanem egy új játszma kezdete. Nincs áttörés. Csak egy asztal. A találkozó nem hozott megállapodást. Nincs tűzszünet. Nincs aláírt egyezmény. Van viszont egy tervezet, amit Trump és Putyin kidolgozott, Ukrajna és Európa nélkül. Ez nem béketeremtés. Ez békéről való tárgyalási keret felkínálása, Ukrajna feje felett” - írja a Trump-Putyin csúcstalálkozóról Facebook-oldalán megosztott elemzésében Tarjányi Péter.

A biztonságpolitikai szakértő szerint

„Putyin elérte, amit akart: fogadták hivatalosan az USA-ban, Trump partnerként kezelte, nem született új szankció, nincs tűzszünet, tehát a háború folytatódhat. Ez diplomáciailag óriási előrelépés Moszkvának, anélkül, hogy bármit engedett volna”.

Tarjányi szerint Trump önmagát tette meg békeszervezőnek, ez pedig kampánystratégia is.

„Trump úgy akar visszatérni, mint aki békét tud hozni. De ehhez előbb meg kell teremtenie a háború folytatásának lehetőségét is. És ezt most megtette. Mert jelenleg a harc megy tovább! Ukrajna és Európa a pálya szélén. Zelenszkijt nem hívták meg. Az európai vezetők csak értesítést kapnak, nem tárgyalófelek. A biztonsági garanciák nem NATO-keretűek, tehát nem kollektív védelmet jelentenek, csak Trump által vázolt ígéreteket”

- írta, majd hozzátette:

„Ez egyben stratégiai üzenet is: ha Európa nem egységes és nem lép fel önállóan, nem lesz megoldás.”

A szakértő számára ugyanakkor a legnagyobb kérdés, hogy mi van a „tervezetben”, amiről Trump és Putyin tárgyalt. „Mert erről senki nem mondott semmit. (...) A tervezet létezik, de nem hozták nyilvánosságra. Ez érthető, mert előtte Trump megmutatja Zelenszkijnek és az EU-nak” - fogalmazott a szakértő, aki szerint a tervezetben lehet szó területi kompromisszumról, a Krím elismeréséről, Donbasz orosz védnökségéről és akár Ukrajna NATO-tagságának tiltásáról is.

„Ez a találkozó nem a háború lezárásáról szólt, hanem a hatalmi szerepek újrafelosztásáról. Putyin visszatért a tárgyalóasztalhoz, Trump visszatért a középpontba és Európa, Ukrajna nélkül semmi nem lehet a »békéből«, ami még tűzszünet sem jelenleg. A kérdés mi derül ki az elkövetkező órákban, napokban a tárgyalásról, a konkrét hangulatról, esetleges nyomásgyakorlásról illetve a tervezet tartalmáról...Bizonyos szempontból többet vártam, bizonyos szempontból rosszabbat”

- zárta értékelését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Hadházy Ákos Hatvanpusztáról: Gondoljon csak bele, hogy valaki odamegy, és ledózerolja a Parlament egy szárnyát
A műemléki védettségű épületegyüttes lerombolása lehet Orbán egyik banánhéja, amin elcsúszhat 2026 után, állítja a független képviselő, akit kedden újabb incidens ért a birtoknál. Arra is gyorsuló ütemben gyűlnek a bizonyítékok, hogy ami ott épül, az nagyon más, mint egy gazdaság.


Hadházy Ákos szép lassan Hatvanpuszta szakértőjévé képezte ki magát. Amit ugyanis a kormányfő majorságnak, édesapja gazdaságának nevez, arról a független képviselő azt állítja, hogy az valójában Orbán Viktor uradalma, kastélya. Minderről a fényképes bizonyítékok mellett, most már hivatalos, földhivatali papírok is vannak: az állítólagos üzemről lakóépületként készült energetikai tanúsítvány.

Hatvanpuszta eredetileg József nádor, Habsburg főherceg mintagazdasága volt, majd fokozatosan romló állaggal állattenyésztés folyt a falak között. A papíron Orbán Győző tulajdonában álló épületegyüttest, mely elvileg műemléki védettség alatt állt,

a tulajdonváltás után földig rombolták, majd újra felépítették, mai építőanyagokkal, technológiával, megváltozott belső kialakítással és funkcióval.

Bár a tulajdonos-építtető az ott dolgozóktól elveszi telefonjaikat, de mégis egyre több olyan fotó kerül ki, melyek a korábbi és mostani drónfelvételekkel egybecsengően egyre inkább megnehezítik Orbán állítását. Ami korábban sejtés volt csak, és szóbeszéd, például a föld alatti hatalmas hűtőkamrák megléte, az mára bizonyított tény. És vajon mikor kerül elő bizonyíték a ma még szintén csak sejtetett szivarszobáról, és moziteremről? Egyáltalán: hogyan kerül egyre több fotó Hadházy Ákoshoz? Erről is kérdeztük a politikust.

– Amióta Hatvanpusztával foglalkozik, egyre könnyebben küldenek Önnek újabbakat. A forrásvédelmet figyelembe véve mennyit tud elárulni arról, hogyan érkeznek Önhöz ezek a képek?

– Például a tüntetés alkalmával is jutott el hozzám kép, amikor valaki személyesen odajött hozzám. Ez csak az első volt, utána továbbiak is érkeztek, amelyeket már ennek hatására küldtek el.

– Korábban ez elképzelhetetlen lett volna?

– Korábban is láttam képeket, sőt videót is bentről, tehát én tudom, hogy mi van ott bent. Csak hát van az, amit én mondok, és van, amikor képekkel tudom alátámasztani. Az utóbbi nyilván sokkal erősebb, bizonyítékként szolgál. A képek persze nem bizonyítanak mindent, például a lakott részek kérdésében. De például azt az információt, hogy egy nagy széfet is beemeltek, egymástól függetlenül többen is állítják. Ez azért mégis hozzátesz valamit ahhoz, hogy el lehessen dönteni: mezőgazdasági épületről van szó, vagy valami másról.

Az információk, amiket közzéteszek, olyanok, amelyeket adott esetben bizonyítani is tudok.

De természetesen vannak olyan dolgok is, amelyeket elmondanak nekem, csak a forrás nem vállalja, hogy ezek nyilvánosságra kerüljenek.

– Tehát ön ennél többet is tud, de a források némelyike nem járul hozzá, hogy ezt nyilvánosságra hozza?

– Igen, ahogy mondtam: láttam olyan videókat, képeket, amelyeket a forrás nem mert átadni. Például az úgynevezett „Tiszti lakban”, ami konkrétan a miniszterelnöki család lakhelye,

egy hatalmas, antiknak tűnő nagy cserépkályha van, illetve olyan intarziás parketta, amit csak a bécsi Burgban lát az ember.

Ezeket el kell hinni, mert a képeket nem kaptam meg, nyilvánosan nem tudom bemutatni. De például az, amiről korábban csak információként beszélhettem, hogy hatalmas hűtőkamrák vannak az egyik épület alatt, ahol több hónapra vagy akár évre is lehet tárolni élelmiszert, most ezekre már van bizonyíték.

– Vannak olyan információk, amelyek megerősítésre várnak még?

– Igen, például az egyik nagy épületben,

amit ők vendégháznak neveznek, és amiről a miniszterelnök azt állítja, hogy mezőgazdasági üzem, ott több szoba van, moziterem, szivarszoba, és hasonlók.

Ezeket egyelőre nem tudom bizonyítani, mert az ezekről készült képeket nem kaptam meg. A széf jelenléte is ilyen: többen, egymástól függetlenül állították, de bizonyítékom egyelőre nincs róla. Viszont arra már tudtam egy nagyon komoly bizonyítékot bemutatni, hogy ez nem üzem, hanem lakóépület: egy honfitársunk hívta fel a figyelmemet arra, hogy nyilvános adatként elérhető az épület energiatanúsítványa, amely szerint az új épület lakóépületként van besorolva.

– Tehát amit eddig Ön állított, azt most papírral is alá tudja támasztani. De azokról a képekről, amelyeket kap, tudja minden kétséget kizáróan állítani, hogy valóban Hatvanpusztán készültek? Hiszen ha látunk egy alagsort páncélajtóval, az akár máshol is lehet.

– Erről láttam videót, amelyen belépnek egy folyosóra, ami ugyanaz a folyosó, amiről aztán képeket kaptam. Így

a videó elején látható külső nézet összeköthető azzal a belső térrel, melyet a publikálható fotókon láthatunk.

– Tehát ez az az eset, amikor egy olyan videóra tud hivatkozni, amit nem tud megosztani, de látott, és így tudja azonosítani a helyszíneket?

– Igen.

– Említette azt is, hogy a dolgozóktól származó információk szerint az egyik boltozott járat kívülről vastag betonnal van megerősítve, míg belül díszes burkolat van. Erről is van bizonyíték?

– Igen, ezt megerősítette egy olyan drónfelvétel, amit magyar fotósok készítettek, amikor fölé repültek. Azokon jól látszik, hogy ezek a járatok valóban vasbetonnal vannak megerősítve.

– Beszéljünk egy kicsit arról, hogyan készülhetnek ezek a képek. Hiszen tudjuk, hogy az ott dolgozóktól elveszik a telefonokat. Vannak, akik kijátszották ezt, becsempésztek készüléket, és kockáztatták a munkájukat?

– Ez nem olyan nehéz. Ha lead egy telefont, de van egy másik (nekem is kettő van), akkor könnyen megoldható. Az egyik forrásom például elmondta, hogy

volt egy régi telefonja, amit csak zenehallgatásra használt, és az nála maradt, azzal készítette a képeket.

Az éberség természetesen csökkenti a lehetőségek számát, de nem zárja ki teljesen.

– Térjünk rá a műemlék-rombolás ügyére. Itt egy nagyon komoly állítást tett: azt mondta, hogy ez lehet Orbán Viktor egyik „banánhéja”. Meg is mutatta, hogy belül itong van, azon vasbeton, és végül apró tégla. Tehát ön szerint egy műemléket gyakorlatilag porig romboltak. Mennyit lehet kapni egy ilyen rombolásért, és hogyan lehet bizonyítani, hogy ki rendelte el?

– Itt nemcsak műemlék-rombolásról van szó, hanem hivatali visszaélésről is. Egyszerűen nem lehetett volna ezt engedélyezni. Végigjártam ezeket a hivatalos utakat, nem volt könnyű, de kaptam válaszokat a kormányhivataltól. Kiderült, hogy megadták az engedélyt. Aki kiadta az engedélyt, az nyilván vádalkuval majd elmondhatja, ki utasította erre. Hadd ne mondjak most konkrét büntetési tételeket, de nagyon súlyos bűncselekményről van szó.

Gondoljon csak bele, hogy valaki odamegy, és ledózerolja a Parlament egy szárnyát.

Hatvanpuszta ledózerolása körülbelül ugyanilyen súlyú ügy, mivel kiemelt műemléki besorolású épület volt.

– Beszéljünk egy kicsit a politikai vetületéről is. Orbán Viktor mostanában beszél is Hatvanpusztáról az úgynevezett interjúiban.

– Igen, valószínűleg azért, mert érzékeli, hogy ez ügyben mondania kell valamit. Nyilván mérik, hogy ez a téma a fideszes szavazókat is zavarba hozza, ezért reagál rá.

– Csakhogy mindig ugyanazt mondja: hogy ez egy majorság, és az édesapjáé, kérdezzük meg az édesapját. Aztán amikor megkérdezik, ő nem válaszol.

– Lehet, hogy ma már úgy gondolja, okosabb lett volna hallgatni. Ha nem mentünk volna oda több ezer emberrel, talán még jó ötletnek is tűnt volna. A propaganda sok mindent el tud hitetni, de én hálás vagyok annak a több ezer embernek, aki eljött, és segített leleplezni ezt az ordas hazugságot.

– Attól nem tart, hogy a most meghirdetett bejárásokkal idővel elkopik a téma?

– Ezeket közkívánatra hirdettem meg, sokan jelezték, hogy a nyári szünet miatt nem tudtak eljönni. Szívesen megmutatom nekik. Persze minden téma előbb-utóbb „elkopik”, de a rendszer lényege épp az, hogy újabb és újabb ügyekkel feledtessék az előzőeket. Ez a téma viszont azért került újra elő, mert maga a miniszterelnök hozta fel, nyilván azért, mert azt mérik, hogy ez még a fideszeseket is zavarba hozza. Ezért ez ellenzéki feladat: ne hagyjuk elcsendesedni ezt a témát.

Az interjú után nem sokkal a képviselő újra Hatvanpusztán járt, ahol a biztonsági örök két autóval jelentek meg, és le akartak szorítani az útról. Végül az egyik autójuk járt pórul, és felborult. Az incidensről kétszer is posztolt Hadházy Ákos, a Szeretlek Magyarországnak pedig ezt mondta:

– Mit gondol, mi volt a céljuk ezzel? Megfélemlítés? Vagy több?

– Ha ezt parancsra csinálta a biztonsági őr, akkor igen, a megfélemlítés miatt adták a parancsot. Ha önszorgalomból, akkor lehetett mögötte egy megfelelési kényszer a főnöke felé, de persze szimpla gyűlölet is felém.

– Mit tervez? Feljelentést tesz? Későbbiekben folytatja-e a birtok felderítését, akár egyedül is, vagy inkább visz magával több embert?

– Én azt hiszem, már mindent felderítettem, amit lehet. De igen, a cél az, hogy minél többen személyesen meggyőződjenek arról , hogy mi folyik ott. Ezért is ajánlom fel, hogy aki augusztus elején lemaradt, de szeretné saját szemével látni, hogy mi folyik ott, azt egy újabb időpontban elviszem - akár több alkalmat is szervezhetünk. De egyedül biztosan nem megyek vissza oda.

– Mi lehet a teendő egy új kormány számára ezzel az ingatlannal? Vannak, akik a megnyitásáról beszélnek. Mi ennek a realitása?

– A kérdés az, hogy a rendszerváltás választáson történik-e, vagy egy elcsalt választás után egy hibrid forradalommal, esetleg forradalommal, ha az kell. A cél nyilván az, hogy az elkövetők ne élvezhessék ezt a lopást. Hogy az épület sorsa mi lesz, az más kérdés. Például meg lehet vizsgálni azokat a számlákat, amelyek alapján az autópálya-építésekhez követ vásároltak. Ezeknek jogi következményei is lehetnek, hiszen

a miniszterelnök apja 30-40%-os haszonnal adja el a követ, míg más bányák 3-4%-os haszonnal dolgoznak. Ez nyilvánvaló hűtlen kezelés, és innen el lehet jutni a kastélyig is.

– Ön szíve szerint milyen funkcióban látná Hatvanpusztát 2026 után?

– Például nagyon szép hely lenne egy szanatórium számára. Nagyon alkalmas lenne rá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Karikó Katalin: Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának, hogy adjanak mRNS-oltásokat
A Nobel-díjas kutató szerint a tudományellenesség erősödése és a támogatások megvonása komoly kockázatot jelenthet. A kutatóbiológus az amerikai egészégügyi miniszter legújabb döntése hosszú távon gyengítheti az ország felkészültségét egy új pandémia esetén.


Karikó Katalin kutatóbiológus szerint az Egyesült Államok komoly veszélybe kerülhet, ha a jövőben új pandémia tör ki. Úgy véli, hogy az mRNS-vakcinák fejlesztésének leállítása jelentős nemzetbiztonsági kockázatot hordoz. „Amikor majd jön a következő pandémia, a fejlesztések leállítása hatalmas nemzetbiztonsági veszélyt fog előidézni. Akkor Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának, hogy adjanak mRNS-oltásokat” – fogalmazott a Magyar Hangnak adott interjújában.

Mindezt azután mondta el a Nobel-díjas tudós, hogy az amerikai egészségügyi miniszter, Robert F. Kennedy Jr. nemrég

félmilliárd dollárral csökkentette az mRNS-vakcina kutatások szövetségi támogatását. Karikó szerint Kennedy minden döntését félreértésekre és hazugságokra alapozza, és már régóta ismert oltásellenes nézeteiről.

A kutató arra is kitért, hogy nem érti, hogyan erősödhetett meg ennyire a tudományellenesség az Egyesült Államokban. Megdöbbentőnek tartja, hogy tömegek örülnek annak, ha egy egyetem, például a Harvard, komoly támadások érik.

Felidézte, hogy amikor Magyarországon ellehetetlenítették a munkáját, elhagyta az országot, később pedig az Egyesült Államokból is távozott, miután a Pennsylvaniai Egyetemről elküldték.

Ezután Németországba ment, ahol a Biontechnél kezdett dolgozni – a cégről akkor még csak véletlenül, egy ismerősétől hallott.

Elmondta, hogy az mRNS-vakcinák mellékhatásai nem térnek el a hagyományos oltásokétól. Sokan mégis másképp gondolják, mert egyszerre sok felnőttet és idős embert oltottak be, akik az életkoruk miatt gyakrabban betegednek meg.

Karikó szerint az amerikai támogatások megvonása nem állítja meg a fejlesztéseket. Úgy látja, hogy az amerikai kutatók megtalálják a módját a folytatásnak, miközben Európában és Kínában továbbra is számos kutatás zajlik. Hozzátette, hogy ezeknek a vakcináknak a rákterápiákban is nagy szerepe lehet.

Jelenleg mintegy 150 különböző klinikai vizsgálat folyik világszerte mRNS-vakcinákkal, elsősorban különféle daganatos betegségek ellen. Három éve kezdtek személyre szabott mRNS-alapú oltásokat adni New Yorkban hasnyálmirigy-daganatos betegeknek, és a páciensek fele még ma is él, annak ellenére, hogy ez az egyik legagresszívebb ráktípus.


Link másolása
KÖVESS MINKET: