Hosszú Katinka: Megfogalmaztam egy kritikát, és az elnök burkoltan megfenyegetett
Hosszú Katinka egyelőre pihenőn van, de hogy végleg abbahagyta-e az úszást, azt még nem döntötte el, derült ki a háromszoros olimpiai bajnok Eurosportnak adott interjújából.
– válaszolta, amikor a műsorvezető rákérdezett, hogy visszavonult-e már a versenyzéstől.
Hosszú az Eurosport egyik olimpiai műsorvezetőjeként is kipróbálta magát Pásztory Dóra oldalán, és bár eleinte tartott attól, hogy hiányérzete lesz a versenyek alatt, végül élvezte a szakértői szerepet.
– tette hozzá, miközben részletesen elmagyarázta, miért nem sikerült kijutnia a párizsi olimpiára.
Az interjú nem kerülte el a kényes témákat sem: Hosszú nyíltan kritizálta Milák Kristóf edzőjét, Virth Balázst, és keményen nekiment az úszószövetség vezetésének is.
Most viszont, hogy Kristóf hozta az eredményeket, a szövetség saját sikereként könyveli el. Hosszú szerint ez nem helyénvaló. Úgy véli, ilyen helyzetekben a csapatnak és a stábnak hallgatnia kellene, nem pedig nyilvánosan beszélnie.
Az úszófenomén szerint a tehetséggel nincs gond, az egyértelműen megvan.
– mondta Hosszú.
Aztán részletesen felsorolta, mit lát problémának a magyar úszósportban: több figyelmet kellene fordítani a tehetséggondozásra, átlátható rendszerekre, az edzőtáborok feltételeinek javítására, a szakmai tudás bővítésére, valamint módszertani központok és kutatások támogatására.
Hosszú szerint az is gond, hogy
A háromszoros olimpiai bajnok azt is elmondta, hogy kritikája miatt a szövetség elnöke burkoltan megfenyegette nyilvánosan, ami szerinte azt mutatja, hogy a rendszerben résztvevő úszók félnek megszólalni.
– mondta Hosszú, aki úgy véli, hogy ha a kritika a megfelelő helyre jut el, akkor azzal növekedni és fejlődni lehet.
Hosszúnak június végén nem sikerült teljesítenie az olimpiai szintet 200 méter vegyesen a római nemzetközi versenyen, így hatodik olimpiájára már nem tudott kijutni.