HÍREK
A Rovatból

Hónapokon belül magyar tulajdonba kerülhet a Liszt Ferenc repülőtér

Gulyás Gergely szerint már csak a technikai részletek rendezése maradt hátra, akár már az év végén visszakerülhet magyar kézbe a repülőtér.

Link másolása

Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón bejelentette: akár az év végéig, de legkésőbb jövő év elején lezárul a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér visszavásárlásának folyamata.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta,

már csak a technikai részletek rendezése maradt hátra, így a 2007-es privatizáció után ismét magyar kézbe kerül a repülőtér.

A visszavásárlás már régóta terítéken van. A kormány tavaly vételi ajánlatot tett a repülőteret üzemeltető Budapest Airportra, amelynek három tulajdonosa van: a szingapúri GIC befektetési alap, egy kanadai nyugdíjalap és a német székhelyű repülőgép-kezelő társaság, az AviAlliance.

Az első hírekben még piaci ár alatti ajánlatokról olvashattunk, a közelmúltban azonban a Bloomberg már egy 4,6 milliárd eurós (1400 milliárd forintos) ajánlatról számolt be. A lap, valamint a Financial Times korábban arról írt, hogy akár az elmúlt időszak 4-5 milliárd eurónyi állami hitelfelvételének is köze lehet a visszavásárlási tervhez, amelyről Orbán Viktor a hét elején azt mondta: bármikor bekövetkezhet.

A külföldi lapok mellett a Telex is úgy tudja, hogy a vásárlást lebonyolító, magánszektorbeli cégeket tömörítő, ITM melletti konzorciumot az Indotek vezetheti – ez Jellinek Dániel milliárdos vállalkozó cége –, illetve benne lehet a Mol Nyrt. is.

A Budapest Airport visszavásárlási szándékának hátterében ugyanakkor Orbán Viktor szuverenitáspolitikája is állhat, amelybe jól illeszkedik a legnagyobb magyar reptér nemzeti tulajdonba vétele.

Amint a Telex írja: a Budapest Airport nem rossz üzlet, hiszen az utolsó vírusmentes évben, 2019-ben 110,05 milliárd forint nettó árbevétellel zárt, adózott eredménye pedig 29,13 milliárd forint volt. Ha mostantól minden évben ilyen bevétele lenne a cégnek, akkor az 1400 milliárd forintos vételár majdnem ötven éven belül térülne meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Pétert csabai kolbásszal várták, a közmédia függetlenségének visszaállítását és a családi pótlék jelentős megemelését ígérte Békéscsabán
Gyula után a békési megyeszékhelyen folytatta országjáró körútját a TISZA Párt politikusa. Sok konkrét ígéretet megfogalmazott, de sok gondolat korábbi tüntetésekről is ismerős lehetett.

Link másolása

Gyula után rögtön Békéscsabán folytatta szerdán megkezdett országjáró körútját Magyar Péter. A TISZA Párt alelnökét a békési megyeszékhelyen szimpatizánsai helyi kolbásszal fogadták.

A több százezer ember előtt egy kisteherautó platóján megtartott beszédében Magyar Péter elismételt néhányat a korábban Gyulán (és már más tüntetéseken is) elmondott gondolataiból.

Beszélt arról is, hogy pártja fontosnak tartja a környezetvédelmet és a klímaváltozás elleni harcot is, valamint beszélt az állatjólétről és az állatok jogairól is. Magyar megemelné és inflációkövetővé tenné a családi pótlék összegét is.

A NER-ből két hónapja kiszállt politikus megígérte azt is: visszaállítja a közmédia függetlenségét is – pikírten megjegyezve, hogy a köztévé riporterei valószínűleg nincsenek a helyszínen.

„Beszüntetjük, és büntetőjogi tényállássá alakítjuk a propagandát” – tette hozzá, hatalmas tapsot kiváltva a többszáz nézőből. Ahogy fogalmazott: „A vélemény lehet szabad, de a hír szent.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter teljesen átírhatja a politikai erőviszonyokat a június 9-i EP-választásra
A TISZA Párt feltűnése elsősorban a hagyományos ellenzéki politikai formációkra nézve lehet a legveszélyesebb. Ugyanakkor története legjobb eredményét érheti el a Magyar Kétfarkú Kutyapárt.

Link másolása

Hivatalosan három nap múlva indul a választási kampány, de a Demokratikus Koalíció, az MSZP és a Párbeszéd vasárnap durrantotta be kampányát, ma pedig Magyar Péter kezdte meg országjáró körútját Békés megyében.

Az RTL-nek nyilatkozó választási szakértő szerint a Fidesz-KDNP pártszövetség az eddiginél kettővel kevesebb mandátumot szerezhetne, és hirtelen feljött a legerősebb ellenzéki pártok közé Magyar formációja, a TISZA Párt.

László Róbert szerint az európai parlamenti választási rendszer a hazainál sokkal egyértelműbb és arányosabb. „Mindenki mandátumot szerezhet, aki 5 százalék fölött teljesít, tehát azon pártok között, amelyek ezt a bejutási küszöböt megugorják, többé-kevésbé arányosan osztják el a Magyarországnak járó 21 mandátumot” – magyarázta a Híradónak a szakértő. Számításai szerint a jelenlegi preferenciák szerint

a Fidesz az 5 évvel ezelőtti 12 helyett most 10, a KDNP pedig 1 mandátumot szerezne. Magyar Péter pártja, a TISZA 3 képviselőt küldhetne Brüsszelbe, ahogy a Demokratikus Koalíció is. A Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak 2, míg a Momentumnak és Mi Hazánknak egy-egy képviselője lehetne.

Bódi Mátyás a Választási Földrajz elemzője az RTL-nek nyilatkozva elmondta: „Az influenszertüntetés óta egyértelműen látszik, hogy nagyon aktív a kormánnyal kritikus választói társadalmi csoport, ugyanakkor el is fordultak a hagyományos parlamenti ellenzéki pártoktól és szinte pánikolva keresik az alternatívákat velük szemben”.

Így Magyar Péter pártja elsősorban a hagyományos ellenzéki pártokra nézve a legveszélyesebb, míg a Magyar Kétfarkú Kutyapárt is behúzhat két mandátumot, ami a párt történetének eddigi legjobb eredménye lehet.

Az RTL riportja az EP-választás esélyeiről

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Menczer Tamás szerint Magyar Péter politikai értelemben Vadai Ágnes és Márki-Zay Péter szerelemgyereke
A Fidesz új kommunikációs igazgatója szerint „ilyen egy agresszív, nárcisztikus ember”.

Link másolása

Megint beszólt Magyar Péternek Menczer Tamás. A Fidesz nemrégiben kinevezett kommunikációs igazgatója és a TISZA Párt politikusa között folyamatos a verbális adok-kapok, elsősorban a Facebookon és kommentekben szoktak üzenni egymásnak – ami olykor személyeskedésbe fajul.

Menczer most egy Facebookra feltöltött videóban beszélt Varga Judit volt férjéről. A fideszes politikus kényszeres kommentelőnek nevezte Magyart a közösségi médiában mutatott viselkedése miatt.

„Kiteszek egy posztot, három perc múlva megjelenik” – panaszolta a szóvivő,

aki szerint Magyar politikai értelemben Vadai Ágnes és Márki-Zay Péter szerelemgyerekének is tekinthető, hiszen ugyanúgy sértegetik mindnyájan a velük egyet nem értőket.

Menczer véleménye szerint: „Ilyen egy agresszív, nárcisztikus ember”, amivel tulajdonképpen csak elismételte a két hete Varga Judit által megfogalmazott állításokat, ami jelenleg a Fidesz hivatalos kommunikációs irányvonala Magyar Péterrel kapcsolatban. A Talpra Magyarok Közössége alapítója éppen szerdán ígérte meg Békéscsabán, hogy büntetőjogi kategóriává tennék a propagandát.


Link másolása
KÖVESS MINKET: