HÍREK

Hogyan lett világelső a koronavírus-halálozásban Brazília?

A nyár közepére félmillió áldozata is lehet a koronavírus-járványnak Brazíliában.


Már több mint 330 ezren haltak meg Brazíliában a koronavírus-járvánnyal összefüggésben. Ezzel a dél-amerikai ország második az Egyesült Államok mögött az egy éve tartó pandémia szomorú összesített listáján. Szakértők szerint az országot sújtó mostani járványhullám olyan súlyos és intenzív, hogy még hetekig nem várható a tetőzés, írja a BBC. De vajon hogyan jutott idáig a 211 millió lakosú ország?

Miket mondott Bolsonaro a Covidról?

Jair Bolsonaro korábban folyamatosan alábecsülte a járványt. Az elnök számtalan nyilvános beszédben próbálta bagatellizálni a pandémia súlyosságát. Mára ugyanakkor az országos oltási program szükségességét hangsúlyozza, kritikusai szerint azonban már elkésett.

Az elnök kezdetben és még a közelmúltban is rendkívül szkeptikusan fogalmazott Covid-19-cel kapcsolatban. Eleinte "csak egy kis influenzának" nevezte a fertőzést, később határozottan elutasította az országos lezárást, mondván ez csak még szegényebbé teszi az embereket. Zsarnoknak nevezte azokat a kormányzókat és polgármestereket, akik nézetei ellenére mégis helyi zárlatot léptettek életbe.

Nyilvánosan kérdőjelezte meg a koronavírus elleni vakcinák hatásosságát, majd közölte, hogy esze ágában sincs beoltatni magát. Egy időben azon viccelődött, hogy a Pfizer/BioNTech vakcinája "krokodillá változtatja" az embereket.

Több millió vakcina megvásárlásának lehetőségét utasította el. Néhány hete pedig közölte, hogy az emberek jobban teszik, ha befejezik a nyafogást a járványhelyzet miatt.

Bolsonaro továbbra sem hajlandó életbe léptetni országos lezárásokat, ugyanakkor kormánya most már hatalmas erőfeszítéseket tesz a lakosság minél szélesebb körű beoltása érdekében.

Minden negyedik áldozat brazil

Az ország halálozási adatai messze a legmagasabbnak számítanak Latin-Amerikában. Az elmúlt hetekben odáig fajult a helyzet, hogy a világszerte elhunyt koronavírusos betegek közül minden negyedik brazil volt. Lakosságarányos összevetésben ennek ellenére a környező országok közül Peru és Mexikó még megelőzi Brazíliát, de az áldozatok száma döbbenetes tempóban emelkedik napról napra.

Csak idén márciusban kétszer annyi ember halálát okozta a világjárvány, mint bármely más hónapban az elmúlt egy évben. Az okok között szerepel a kormány döntései mellett egy, az országban terjedő jóval fertőzőbb mutáció is. A washingtoni egyetem becslései szerint figyelembe véve a jelenlegi tendenciákat a brazil áldozatok száma júliusra meghaladhatja a félmilliót.

Az intenzív ágyak az ország legtöbb államában már most megteltek, vagy közel vannak a kapacitásaik határához. Szakértők szerint a történelem során először az egészségügy tulajdonképpen összeomlott Brazíliában. A helyzeten csak az oltás segíthet, de a vakcináktól is leginkább csak enyhülést remélhetnek rövid távon, annyira elszabadult az országban a járvány.

Vakcinahiány

Habár Brazília nagy hagyományokkal rendelkezik a régióban az oltási kampányok levezénylésében, ezúttal két ország (Chile, Uruguay) is jobban teljesít náluk. Mindeközben a lakosság bizalma a koronavírus elleni védőoltások irányába világszinten is kiemelkedő, ám a vakcinabeszerzés és a kínálat látványos gondokkal küzd. A korábban megrendelt 46 millió oltóanyagnak csak a fele érkezett meg március végéig.

Adiv class="hatterszin">Az ország vezetése időközben mostanra már annyi vakcinát rendelt, ami elég lenne a teljes lakosságnak, de a kormány kritikusai szerint elkéstek: a hasonló váráslóerejű országok időben kapcsoltak, és már megelőzik a sorban a vakcinára váró brazilokat.​



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Kocsis Máté: 25 éve ismerem Magyar Pétert, világéletében egy lúzer volt
A Fidesz frakcióvezetője szerint a TISZA Párt vezetője egy „nárcisztikus, önimádó, hülye barom”.


Kocsis Máté egy rövid, de annál keményebb posztban osztotta ki ezúttal Magyar Pétert.

A Fidesz frakcióvezetője egyébként pénteken több posztot is szánt a TISZA Párt vezetőjének. Az egyikhez egy fotót is csatolt, amin Magyar épp egy falnál guggol a telefonját nyomkodva. Ehhez azt írta: „épp szervezi a Trump-Putyin találkozót”.

Nem sokkal később aztán egy rövid, tömör posztban szólt be a tiszás politikusnak.

„25 éve ismerem Magyar Pétert, világéletében egy lúzer volt. Egy nárcisztikus, önimádó, hülye barom”

- fogalmazott Kocsis.

A poszt csupán ennyiből állt, ehhez még fotót sem csatolt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Trump azért Magyarországon találkozik Putyinnal, mert mindketten kedvelik Orbánt
Az amerikai elnök szerint Orbán jó házigazda lesz, Magyarország pedig biztonságos hely egy ilyen találkozóra.


Donald Trump a Fehér Házban beszélt arról, hogy Budapesten találkozik majd Vlagyimir Putyinnal. Az amerikai elnök pénteken fogadta

Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt Washingtonban, ahol a közös munkaebéd előtt válaszoltak az újságírók kérdéseire. Ekkor került szóba a magyar fővárosban tervezett csúcstalálkozó is.

Trump közölte, hogy azért Magyarországon találkozik az orosz elnökkel, mert mindketten kedvelik Orbán Viktort. Úgy fogalmazott: szerinte Magyarország biztonságos ország, Orbán Viktor pedig „nagyon jó munkát végez”.

Hozzátette: „náluk nincs sok olyan probléma, amik más országokban van”, illetve úgy vélte, a magyar kormányfő „nagyon jó házigazda lesz”.

Az egyik kérdés arra vonatkozott, hogy Zelenszkij is részt vesz-e a budapesti találkozón. Trump szerint ez még nem dőlt el, ugyanakkor megjegyezte, hogy Zelenszkij és Putyin között „rossz a viszony”. Hozzátette: szeretné, ha mindenki jól érezné magát.

Donald Trump csütörtökön jelentette be, hogy Budapesten találkozik majd Putyinnal. A találkozó pontos időpontját egyelőre még nem tűzték ki. A megbeszélés célja az ukrajnai háború lezárása.

via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Aki nem a Tiszára szavaz, az Orbán Viktor hatalomban tartására szavaz
A Tisza Párt elnöke szerint ők nyitottak más pártok módosító indítványaira is, de kizárta a koalíciós együttműködést.


Magyar Péter pénteken Nyíregyházán tartott fórumot, ahol arról is beszélt, hogyan képzeli el a Tisza Párt működését a parlamentben. A párt elnöke hangsúlyozta, hogy

nem terveznek koalícióra lépni más politikai erőkkel.

Mint fogalmazott: „Mi a magyar választókkal kötünk koalíciót” - írja a 444.

A politikus szerint a választások előtt bemutatnak egy tízpontos javaslatcsomagot, amely a választójogi törvény módosítására vonatkozik.

Hozzátette, hogy ebben más pártok és képviselők javaslataira is nyitottak, akár a Mi Hazánktól, akár a Demokratikus Koalíciótól érkeznek.

Magyar elmondta, hogy

a Tisza frakciójába nem egyszerű szavazógombokat keresnek, hanem olyan embereket, akik kiállnak saját településeikért, és képesek vitatkozni is.

A fórumon azt is elmondta, hogy szerinte nem sok párt fog bejutni a parlamentbe, de ha mégis, akkor megvizsgálják a javaslataikat. „Ha szükség van akár egy Alaptörvény-módosításhoz, akár a választójogi törvény módosítására, akár korrupcióellenes jogszabály megváltoztatására, akkor mi elő fogjuk terjeszteni a javaslatunkat, és várjuk az ellenjavaslatokat és a módosító javaslatokat” – fogalmazott.

„Koalíciót nem szeretnénk kötni.

A magyar emberek azt várják, hogy egy teljesen új garnitúra legyen, hogy egy valódi rendszerváltás legyen.

Majd meglátjuk, hogy kik lesznek bent. Én nagyon remélem, hogy az emberek bölcsek, és látják, hogy aki ma nem a Tiszára szavaz, az Orbán Viktor hatalomban tartására szavaz” – mondta Magyar Péter.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Jön a hidegfront a hétvégére: megerősödik a szél, vasárnap hajnalban pedig -4 fok is lehet
Szombaton szinte mindenhol erősen felhős, borult lesz az ég. Kora délután általában 12 és 18 fok közötti értékeket mérhetünk. Vasárnap viszont már csak 15 fok lehet a maximum.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. október 18.



Szombat délelőtt szinte országszerte erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd a déli óráktól észak felől egyre nagyobb területen szakadozik, csökken a felhőzet, de a keleti és délnyugati országrészben még este is maradhatnak felhősebb területek - íjra a HungaroMet. Elsősorban az északkeleti tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, futó zápor.

Egyre többfelé megélénkül, helyenként olykor meg is erősödik az északnyugati szél. Kora délután általában 12 és 18 fok közötti értékeket mérhetünk.

Késő estére 2 és 9 fok közé hűl le a levegő.

Éjszaka még felhős tájakon is csökken a felhőzet. Hajnalra legfeljebb kisebb körzetekben képződhet rétegfelhőzet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is mérséklődik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +4 fok között alakul.

Vasárnap a hajnalra foltokban képződő köd, és rétegfelhőzet feloszlik, és napközben nagyobbrészt derült, északkeleten gomolyfelhős, napos idő várható, majd nyugat felől fátyolfelhőzet is érkezik. Csapadék nem lesz. Csak helyenként élénkül meg a délire forduló szél.

A hőmérséklet délután 11 és 15 fok között alakul.

Hétfőn a hajnalra képződő köd, valamint rétegfelhőzet feloszlik. Az átmenetileg meg is vastagodó magasszintű felhőzet mellett főként szűrt napsütésre számíthatunk, majd délután a nyugati megyék fölött fokozatosan megvastagszik a felhőzet. Csapadék nem lesz. A déli, délkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik. A hőmérséklet hajnalban -4 és +4, délután általában 12 és 16 fok között valószínű.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk