Hogy micsoda? Orosz Barbarát kirúgták a Mokkából, két új műsorvezető veszi át a helyét
A TV2-nél már régóta forrt a levegő Orosz Barbara körül, most mégis sokakat meglepett a döntés. Két tapasztalt édesanya érkezik a Mokka műsorvezetői székébe.
Orosz Barbara távozik a TV2 reggeli műsorából, a Mokkából – írja a Blikk. A lap információi szerint a csatorna vezetősége döntött úgy, hogy elküldik a műsorvezetőt, így a nézők ezentúl nem találkozhatnak vele a reggeli adásokban.
A portál szerint
a csatornánál már korábban is téma volt a műsorvezető viselkedése és öltözködése, amit többek szerint nem tartottak összeegyeztethetőnek a Mokka családbarát szemléletével.
A TV2 közleménye szerint két új műsorvezető csatlakozik a Mokka csapatához: Zavaros Eszter és Krasznai Dóra. Zavaros Eszter kommunikáció szakon szerzett diplomát 2008-ban, operaénekesként is dolgozott, majd 2021-ben csatlakozott a Hír TV-hez, ahol először riporterként, később műsorvezetőként szerepelt, később az M5 csatornán folytatta képernyős pályáját.
Krasznai Dóra a Mokka nézői számára már ismerős lehet, hiszen évek óta szerepelt a műsor jogi rovatában. Pályáját bíróként kezdte, emellett a családi vállalkozásukban is dolgozik.
„Nagyon örülök, hogy két új műsorvezető csatlakozik a Mokka csapatához. Mindketten édesanyák és tapasztalt televíziósok.
Zavaros Eszter évekig a Hír televízión vezetett műsort, dr. Krasznai Dórát pedig jól ismerik a Mokka nézői, hiszen hosszú ideje hétről hétre találkozhattak vele az állandó jogi rovatában.
Meggyőződésem, hogy a hitelességükkel és tapasztalataikkal tovább erősítik a Mokka családbarát szemléletét és értékrendjét. A műsorban minden reggel azon dolgozunk, hogy közérthetően szóljunk a nézőkhöz, és olyan témákat hozzunk el, amelyek valóban számítanak. Biztos vagyok benne, hogy az új műsorvezetőink friss színt hoznak, miközben osztoznak abban a küldetésben is, hogy a Mokka továbbra is a magyar családok egyik legfontosabb reggeli kísérője legyen” – mondta Szalai Vivien, a TV2 Csoport hírigazgatója.
Orosz Barbara távozik a TV2 reggeli műsorából, a Mokkából – írja a Blikk. A lap információi szerint a csatorna vezetősége döntött úgy, hogy elküldik a műsorvezetőt, így a nézők ezentúl nem találkozhatnak vele a reggeli adásokban.
A portál szerint
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kleinheisler László egy ideje eltűnt a nyilvánosság elől, a háttérben pedig egy szívszorító családi dráma állt. A Az 53-szoros válogatott focista a Blikknek beszélt arról, miért nem szerződött új klubhoz a nyáron.
„Nagyon hosszú sztori ez az egész. Szomorú is vagyok, hogy nincs csapatom, de nem ilyen egyszerű történet ez. Amikor a második gyermekünk született három hónappal ezelőtt, majdnem elveszítettük. Tüdőgyulladást kapott, lenyelte a magzatvizet. Kórházban ápolták, lélegeztetőgépen volt két hétig, nagyon nehéz időszak volt”
– mesélte a középpályás.
A nehéz helyzet miatt minden megkeresést lemondott. „Volt lehetőségem más csapatba menni, de nemet kellett mondanom mindenre, mert így nem lehet elmenni. Azt mondtam, inkább a családdal maradok, és várok még” – tette hozzá.
A kisfiú szerencsére már teljesen egészséges, a család pedig együtt él Ausztriában. Mivel közben véget ért az átigazolási időszak, a családját választó Kleinheisler lemaradt az új szerződésekről, jelenleg szabadon igazolható, menedzsere, Flipovics Vladan pedig dolgozik a visszatérésén. A futballista addig sem tétlenkedik, hogy formában maradjon. „Külön edzővel készülök, naponta kétszer foglalkozik velem. A lakásunkhoz közel van egy pálya, ahol tudok edzeni. Van felszerelésem is, szóval mindent megteszek azért, hogy jó formában legyek” – fogalmazott.
Érdeklődésben most sincs hiány, volt magyar és osztrák megkeresése is, sőt, távolabbi klubok is jelentkeztek, de egyelőre nem akar a családdal messzire költözni. A legfőbb célja, hogy a téli átigazolási időszakban csapatot találjon, és újra bizonyíthasson a nemzeti csapatban.
„Bízom benne, hogy lesz valami, mert szeretnék visszakerülni a válogatottba. Szomorú vagyok, hogy csak kívülről tudom figyelni a társakat. Rossz időszak ez, az a cél, hogy legyen gyorsan csapatom, és visszaszerezzem Marco Rossi bizalmát”
– árulta el.
Kleinheisler László nevét a szurkolók leginkább a Norvégia elleni Eb-pótselejtezőn lőtt győztes gólja, valamint az Ausztria elleni Eb-csoportmeccsen nyújtott teljesítménye miatt ismerik, ahol a mezőny legjobbjának választották. Pályafutása során játszott a Puskás Akadémiában, a Videotonban és a Ferencvárosban, de légióskodott Németországban, Horvátországban, Görögországban és legutóbb az osztrák Grazer AK-ban is. Játékstílusáról így vallott: „Olyan játékos vagyok, aki mindent belead a pályán, mindent megtesz a győzelemért.”
A magyarországi visszatérést egyelőre nem tervezi.
„Most még nem szeretnék hazatérni, ameddig lehet, maradnék külföldön. Aztán persze, a jövőben még bármi előfordulhat”
– mondta.
Kleinheisler László egy ideje eltűnt a nyilvánosság elől, a háttérben pedig egy szívszorító családi dráma állt. A Az 53-szoros válogatott focista a Blikknek beszélt arról, miért nem szerződött új klubhoz a nyáron.
„Nagyon hosszú sztori ez az egész. Szomorú is vagyok, hogy nincs csapatom, de nem ilyen egyszerű történet ez. Amikor a második gyermekünk született három hónappal ezelőtt, majdnem elveszítettük. Tüdőgyulladást kapott, lenyelte a magzatvizet. Kórházban ápolták, lélegeztetőgépen volt két hétig, nagyon nehéz időszak volt”
– mesélte a középpályás.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hétfőn este elstartolt az RTL vadonatúj, menekülős műsora, a Most Wanted – A hajsza, amelyben Sebestyén Balázs üldözi a szökött celebeket. Kiderült, hogy egy 25. rabot is elfogtak Balázsék, ugyanis Majkát bilincsbe verve vitték el, hogy közmunkára ítéljék – írta a Blikk.
A rapper különleges feladatot kapott: ő lett a menekülős reality narrátora.
A megbilincselt Majkának nevetve kellett felolvasnia a saját ítéletét, miközben Pápai Joci, mint „celebrendőr” felügyelte.
„Sebestyén Balázs, a Celeb Fegyház és Átnevelő Intézet vezetője azonnal végrehajtandó közmunkára ítéli Majoros Péter Majkát, az ózdi szájhőst. A büntetése, hogy ki kell állnia a rivaldafényből és egyszerű narrációkat kell mondania. A büntetést Pápai József, a színes fémérdemrenddel kitüntetett celebrendőr hajtja végre, hogy elégtételt vehessen az ellene elkövetett, viccesnek szánt élcelődéseken” – hangzott el a szöveg, mire Joci befenyítette.
Majka nekilátott a munkának, de hozta a formáját, és azonnal beszólt a szöveg miatt a fegyveres Pápai Jocinak.
„A menekülőknek egyetlen céljuk van, megúszni az elfogást bármi áron. Balázsék célja elkapni a celeb bűnözőket akármilyen áron. Hallod, Molnár Áron? Tényleg ez a vicc? Ezt fogom csinálni tíz napig? Ezt biztos, hogy te írtad, mert ezen nem nevetek”
– mondta, mire Joci csendre intette.
„Majoros, te nem dumálsz, te azt csinálod, amit én mondok! Megértetted? Na, gyerünk!”
– parancsolta a zenésznek.
A műsorban 24 hazai híresség próbál megszökni az ország „legsötétebb és legkegyetlenebb börtönéből”. Az üldözők – Sebestyén Balázs, Frohner Fecó és Pápai Joci – a közösségi médiás posztok, valamint a civilek által küldött üzenetek és hívások alapján igyekeznek minél hamarabb elkapni a szökevényeket. A nézők is beszállhatnak a játékba: feljelenthetik vagy segíthetik a menekülőket.
Majka az RTL több produkciójában is kiemelt szerepet kapott az utóbbi időben, hiszen az X-Faktor mentoraként tért vissza, és a Tizenkét okos ember című gameshow-t is ő vezeti.
Hétfőn este elstartolt az RTL vadonatúj, menekülős műsora, a Most Wanted – A hajsza, amelyben Sebestyén Balázs üldözi a szökött celebeket. Kiderült, hogy egy 25. rabot is elfogtak Balázsék, ugyanis Majkát bilincsbe verve vitték el, hogy közmunkára ítéljék – írta a Blikk.
A rapper különleges feladatot kapott: ő lett a menekülős reality narrátora.
A megbilincselt Majkának nevetve kellett felolvasnia a saját ítéletét, miközben Pápai Joci, mint „celebrendőr” felügyelte.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Akár börtönbe is kerülhet a rapper – Kábítószer-birtoklás miatt hallgatták ki T. Dannyt
Egy jogi szakértő szerint a visszaesőkre akár három évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. A rendőrség amfetamint és kokaint is kereshet a lefoglalt anyagok között.
A hatóságok kábítószer-birtoklás miatt indítottak eljárást T. Danny és 25 éves barátnője ellen. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság megerősítette a hírt, és közölte: „A Pest vármegyei nyomozók két budapesti fiatalt, egy 26 éves férfit és egy 25 éves nőt hallgattak ki gyanúsítottként kábítószer birtoklása miatt. A büntetőeljárást ellenük – szabadlábon hagyásuk mellett – a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szakértők bevonásával folytatja.”
Az információk szerint T. Danny az utóbbi hetekben többször is megfordult a Pest vármegyei Maglódon, ahol a gyanú szerint beszerezhette a drogokat, amelyekből ő maga, valamint a barátai és az ismerősei is fogyaszthattak - írta a Blikk. Felmerült, hogy amfetamin és kokain is lehet a lefoglalt szerek között. A rapper helyzetét különösen súlyosbíthatja, hogy a lap úgy tudja, korábban már indult ellene hasonló eljárás.
Dr. Lichy József ügyvéd elmondta, csekély mennyiségű kábítószer birtoklásáért a törvény szerint két évig terjedő szabadságvesztés szabható ki, és ugyanez a büntetési tétel vonatkozik a kínálásra vagy átadásra is.
„Fontos azonban, hogy első alkalommal az érintettek jellemzően nem kapnak letöltendő börtönbüntetést. Más a helyzet viszont, ha visszaesőről van szó: ebben az esetben már három évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, és ilyenkor jóval nagyobb az esélye annak, hogy a bíróság valóban letöltendő büntetést állapít meg”
– nyilatkozta a szakember, hozzátéve, hogy bár a legtöbb ügy felfüggesztett börtönnel zárul, a letöltendő szabadságvesztés sem zárható ki teljesen.
Az ügyre a fogházat is megjáró zenésztársa, Manuel is reagált egy azóta törölt közösségi média bejegyzésben. „Egészen idáig azt gondoltam, barátként nem segít téged az, ha »ellened fordulnak« a barátaid. Most már azt gondolom, semmi sincs, ami segítene rajtad” – írta, majd így folytatta: „Segítségre van szükséged, és amúgy lehet, hogy az tenne a legjobbat neked, ha valamiért börtönbe raknának téged 1-2 évre. Lenne időd tisztulni. Szeresd már magad annyira, ember, hogy nem b*szod el telibe mindazt, amit elértél.”
A hatóságok kábítószer-birtoklás miatt indítottak eljárást T. Danny és 25 éves barátnője ellen. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság megerősítette a hírt, és közölte: „A Pest vármegyei nyomozók két budapesti fiatalt, egy 26 éves férfit és egy 25 éves nőt hallgattak ki gyanúsítottként kábítószer birtoklása miatt. A büntetőeljárást ellenük – szabadlábon hagyásuk mellett – a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szakértők bevonásával folytatja.”
Az információk szerint T. Danny az utóbbi hetekben többször is megfordult a Pest vármegyei Maglódon, ahol a gyanú szerint beszerezhette a drogokat, amelyekből ő maga, valamint a barátai és az ismerősei is fogyaszthattak - írta a Blikk. Felmerült, hogy amfetamin és kokain is lehet a lefoglalt szerek között. A rapper helyzetét különösen súlyosbíthatja, hogy a lap úgy tudja, korábban már indult ellene hasonló eljárás.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lékai-Kiss Ramóna elérzékenyült a Sztárban Sztárban: fáj neki, hogy sokan a mai napig gyerekként kezelik
Szandi produkciója után nem tudta visszafogni az érzéseit. Könnyekkel küszködve mesélt arról, milyen sebeket hordoz a mai napig a fiatalkori hírnév miatt.
Drámai pillanatoknak lehettek szemtanúi a TV2 nézői a Sztárban Sztár All Stars legutóbbi adásában, ahol Lékai-Kiss Ramóna nem bírta visszatartani az érzéseit Szandi produkciója után. Az énekesnő Miley Cyrus bőrébe bújva adta elő a The Climb című dalt, és noha a zsűri kiválóra értékelte, az adás végén ő esett ki.
A zsűritagot annyira megérintették a látottak, hogy a könnyeivel küszködve vallott róla, hogy a mai napig sebeket hordoz a fiatalkori hírnév miatt. Saját példáján keresztül mesélte el, milyen nehéz volt egy ország szeme láttára felnőni.
„17 éves voltam, amikor bekerültem a Barátok köztbe. Kislány. Tini” – kezdte a történetet, hozzátéve: sokan elfelejtik, hogy már 40 éves felnőtt nő, édesanya és feleség.
„Még mindig megengedik maguknak az emberek, hogy úgy beszéljenek velem, mint egy kislánnyal. Gyerekkel, akit leszidhatnak” – mondta már sírva.
Elárulta, még mindig vannak, akik megkérdőjelezik a szakmai rátermettségét is, és ez mélyen bántja.
„Megkérdőjelezhetnek, hogy van-e létjogosultsága annak, hogy itt lehetek például ebben a zsűripultban, vagy hogy megkapok műsorvezetőként bizonyos műsorokat.” Bár bevallotta, ez „néha még fáj”, a vallomásával Szandinak akart erőt adni, akit biztosított róla, hogy egy „csodálatos, gyönyörű nő kívül-belül, végtelenül tehetséges”.