HÍREK
A Rovatból

„Hiányzik egy német, jó lesz helyette egy afrikai vagy ázsiai. Darab, darab” - Orbán szerint Nyugat-Európában így gondolkodnak

A miniszterelnök pénteki rádióinterjújában a migráció és az energiaárak is szóba kerültek.


Orbán Viktor szokásos pénteki ráióinterjújában először a járványhelyzetről beszélt. Többek között a romániai helyzetről, a harmadik oltásról és a magyar vakcináról is szó volt.

A járványhelyzet értékelése után pedig áttértek a migrációs helyzetre és a kötelező kvótára. Orbán szerint Nyugat-Európában bevándorlókkal akarják pótolni a népességcsökkenést.

"A nyugat-európaiak nem bíznak saját magukban, tehát ott kevés gyerek születik. Itt is kevés gyerek születik, de ott feladták azt a reményt, hogy a saját nemzetük asszonyai és férfiai ezen a népesedési demográfiai válságon úrrá tudjanak lenni. Ők azt mondták, ha nem megy, nem születik elég gyerek - német, belga vagy francia - pótolni kell a hiányzókat. Ha hiányzik egy német, jó lesz helyette egy afrikai vagy ázsiai. Darab-darab. A szállító szalag mellett ez is jó, az is jó"

- fogalmazott a miniszterelnök, majd hozzátette, szerinte a magyaroknak ez mellbevágó. Azt is megjegyezte: most, hogy, kimondta ezeket a mondatokat, ő is érzi, hogy ezek "brutális mondatok, de az igazság ez".

A kormányfő ezután azt mondta: "mi még harcolunk", szerinte "a magyar fiatalok akarnak gyereket, és többet, mint amennyi megszületik".

"Ha sikerülne elmozdítani azokat az akadályokat, amelyek miatt végül kevesebb gyerek születik, mint amit a fiatalok vállalni akartak, akkor Magyarországon helyreállhatna ez az egyensúly, és akkor nem lenne szükségünk migránsokra és bevándorlókra"

- mondta Orbán, majd arról beszélt, hogy szerinte Németország rá akarja erőltetni az Európai Unióra az akaratát.

"A brüsszeli észjárásban van valami, ami a mi fejünkből hiányzik. Nekik nem elég, hogy szabadok, és úgy élhetnek, ahogy ők akarnak, és olyan döntéseket hozhatnak, amit a saját népük kíván, ők azt is akarják, hogy ismerje el mindenki, hogy az ő döntésük az egyetlen jó döntés. És ne csak ismerje el, hanem ismerje el és utána vegye át"

- fogalmazott a miniszterelnök, aki szerint "meg akarják mondani nekünk, hogy éljünk", de ez "olyan távol áll a magyar felfogástól, mint Makó Jeruzsálemtől".

A kormányfő azt is elmondta, hogy Magyarország nem akar kötelező migránskvótát, és több országgal szerveződik az ellenállás, mint Dávid Góliát ellen.

Orbán ezután áttért arra, hogy 2010 után az első csaták között volt a rezsiharc Brüsszellel. Azt mondta, amikor kormányra kerültek, nálunk az egekben voltak az energiaárak, és évekig csatáztak a multikkal és Brüsszellel, hogy bevezethessék a rezsiárszabályozást.

Majd arról beszélt, hogy Bécsben ma az áram ára több mint duplája a budapestinek, Berlinben pedig a háromszorosa. A gáz ára Berlinben duplája, Bécsben a háromszorosa a magyarnak, de Svédországban a budapesti gázárnak a nyolcszorosát kell fizetnie a lakosságnak. "Mi megvívtunk egy sikeres harcot" - fogalmazott Orbán, aki szerint a rögzített ár megvéd bennünket.

A miniszterelnök ezután arról beszélt, hogy szerinte már fél éve látni lehetett, hogy növekedni fognak az energiaárak, és ahelyett, hogy ez ellen léptek volna fel Brüsszelben, a klímavédelemre hivatkozva még tovább emelnék az adókat. Ugyanakkor hozzátette: ezt nem a multikkal, hanem a lakossággal akarják megfizettetni. Orbán megjegyezte: az uniós terv ellen a V4-es országokkal közösen lépnének fel.

Orbán Viktor az interjú végén arról beszélt, hogy Nyugaton szerinte ma nem azt várják el, hogy a politikusok vezessenek, hanem hogy az európai intézmények munkáját, például parlamenteket menedzseljék.

"Az erős vezetőből ugyanis baj is lehet, és van is ebben némi igazság"

- jegyezte meg a kormányfő.

Orbán szerint "a lágy, puhány, unisex megközelítés a politikai világban" most használhatatlan. Szerinte "virágcsokrokkal, plüssmacikkal és fogadóbizottságokkal nem lehet megvédeni a határt".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hatalmas eső érkezik, akár félhavi csapadék is lehullhat nyugaton – Figyelmeztetést adtak ki a következő napokra
A felhők távoztával újra kellemes koraőszi időre számíthatunk, bár nem lesz zavartalan a napsütés. A hőmérséklet sem esik vissza nagyon.


Alig távozik térségünkből a záporokat, zivatarokat okozó magassági hidegörvény, máris egy peremciklon érkezik, ami újabb csapadékot hoz. Nyugaton 20-30 milliméter eshet szerda éjfélig - írja az Időkép.

A veszélyjelzés szerint szerdán, csütörtökön és pénteken is sárga figyelmeztetés lesz érvényben a zivatarok és a nagy mennyiségű csapadék miatt - írja a met.hu.

Kedd éjjel délnyugat felől labilizálódik a légkör, ekkor az északkeleti tájak kivételével már több helyen lehet zápor, zivatar, majd reggeltől átmeneti szünet következik. A délelőtti naposabb órákat délnyugat felől újabb erős felhősödés követi, miközben a délkeleti szél is feltámad. Kora délutántól egyre többfelé várható intenzív eső, zápor, helyenként zivatarok is kialakulhatnak. Estére a keleti tájakat is eléri a csapadék.

Szerdán megnövekszik felettünk a felhőzet, elszórt eső, zápor már hajnalban is előfordulhat. Délután azonban nyugat, délnyugat felől egy nagyobb csapadéktömb hoz újabb esőt. Kiadós mennyiség estig főként a Dunántúlon várható, nyugaton területi átlagban 20-30 milliméter eső eshet. A délkeleti szél megélénkülhet. Kora reggel 18, délután 26 fok körül alakul a hőmérséklet.

Csütörtökön nyugat felől felszakadozik a felhőzet, záporok, zivatarok délután főleg délnyugaton, délen és keleten fordulhatnak még elő. A Dunántúlon a nyugati-északnyugati, a Dunától keletre a déli-délnyugati szelet kísérhetik élénk, erős, zivatarok környezetében viharos lökések. Délutánra 23-29 fokig melegszik a levegő.

Pénteken a többfelé párás, ködös hajnali, reggeli órákat követően napközben sok napsütés várható, a gomolyfelhőkből csak néhol keleten, északkeleten és a nyugati határ mentén alakulhat ki zápor, esetleg zivatar. Marad a meleg idő 24-30 fokos maximumokkal.

Szombat hajnalban helyenként ismét képződhetnek pára-, ködfoltok. Napközben sok napsütés várható, melyet fátyol- és gomolyfelhők zavarhatnak meg. Délután és este elszórtan alakulhatnak záporok, zivatarok. Mérsékelt, helyneként élénk lesz déli, délkeleti szél. A csúcshőmérséklet 23-29 fok között alakul.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Majtényi László: Ez Orbán Viktor legnagyobb politikai veresége a 2002-es és a 2006-os választás óta
Aggasztónak gondolja, hogy a magyar társadalom jelentős része elfogadja az orosz álláspontot az ukrajnai háborúban. „Ez engem megdöbbent. Mi, akik átéltük 1849-et, 1945-öt, 1956-ot, hogyan állhatunk az orosz agresszió mellé?”


Majtényi László kemény szavakkal illette Sulyok Tamás köztársasági elnököt a Klubrádió egyik műsorában. Azt mondta róla: „Hibát hibára halmoz, és bohózatként járja az útját.” Áder Jánost valamivel komolyabb szereplőnek tartja, de úgy véli, a magyar alkotmányos gyakorlat és a tényleges hatalmi működés élesen eltér egymástól.

A jogtudós, volt ombudsman, az MTA doktora a jelenlegi rendszert így jellemezte:

„A mai Magyarországon valójában kormányzói rendszer működik. Nem kancellári típusú demokrácia ez, hanem olyan hatalomgyakorlás, amely a Horthy-rendszer kormányzói modelljére emlékeztet.”

Arra a kérdésre, leváltható-e a Fidesz választáson, Majtényi úgy reagált:

„Igen, de csak akkor, ha a társadalom a választás pillanatáig már lelkében hátat fordított a rendszernek.”

Példaként a kommunista rendszer 1989-es bukását hozta, amely szerinte akkor már „döglött” volt, a választás pedig csak hivatalossá tette a változást. Hozzátette: „Ugyanez történhet a NER-rel is, de csak addig, amíg az ország az Európai Unió tagja.”

Orbán Viktor kötcsei beszédére is reagált, amelyben a miniszterelnök úgy fogalmazott: „minden fel lesz jegyezve, és lesz ennek még következménye.” Majtényi szerint a miniszterelnök ezt

„félénk, elcsukló hangon mondta. Ez egyszerre jelent félelmet és fenyegetést.”

A beszélgetés egy másik részében Majtényi optimistán beszélt a hazai politikai életről. Úgy fogalmazott, hogy az „hihetetlenül színessé” vált, míg korábban „szürke és sötét” volt. Most viszont úgy látja: „ezernyi dolog történik. Csupa jó dolog.”

Példaként a 2025-ös Pride-ot emelte ki, amelyen becslése szerint 350–400 ezren vettek részt. Elmondta, hogy ő maga is ott volt a Pesti utcán. „Csupa mosolygó, boldog arcot láttam. Ilyen tömeg még rendszerváltó tüntetéseken sem volt. Ez Orbán Viktor legnagyobb politikai veresége a 2002-es és a 2006-os választás óta” – fogalmazott.

Szerinte a miniszterelnök tisztában van az ilyen tömegek jelentőségével. Azt mondta: „El tudja képzelni, mi történne, ha egyszer nem boldog, hanem 350 ezer dühös ember nézne vele farkasszemet.” Úgy véli, emiatt nem valószínű, hogy 2026-ban erőszakkal vagy különleges jogrenddel manipulálható lenne a választás, mivel a Pride élménye ezt megelőzheti.

A gazdasági kilátásokról is beszélt. Azt mondta, hogy 2026-ra a nemzeti jövedelem mindössze 0,0 vagy 0,1 százalékkal nőhet. Hozzátette: „Ez még nem volt. És van egy pont, ahol a propaganda határai elérkeznek: a televízió és a hűtőszekrény vitájában végül mindig a hűtőszekrény győz.”

Aggodalommal beszélt arról is, hogy a magyar társadalom egy része elfogadja az orosz álláspontot az ukrajnai háborúval kapcsolatban. Úgy fogalmazott: „Ez engem megdöbbent. Mi, akik átéltük 1849-et, 1945-öt, 1956-ot, hogyan állhatunk az orosz agresszió mellé?”

Hozzátette: „Ha agyonütöttek volna, sem tudtam volna elképzelni, hogy az ukrán–orosz konfliktusban a magyar társadalom többsége hajlandó lesz az orosz agressziót támogatni a legócskább állami propaganda benyalásával.” Felidézte az 1848–49-es szabadságharc leverését, az 1945-ös erőszakos eseményeket és az 1956-os forradalom eltiprását. Úgy fogalmazott: „A lengyelekkel ezt nem lehet megetetni, a magyar társadalommal meg lehet.”

A Tisza Pártról is szó esett. Elmondta, hogy szimpatizánsaik mintegy 60 százaléka Ukrajnát támogatja. Erre úgy reagált: „Ez nekem nagyon reményteli.”

Forrás: Klubrádió


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Havas Henrik: Takács államtitkár hülyét csinált magából, ami nem volna baj, csak belekeverte a gyerekeit, akik nem tehetnek semmiről
A riporter szerint a „Rogán-féle” agytröszt a hibás. Azt is megírta, hogy miért gondolja így, majd felajánlotta, hogy ingyen segít.


Havas Henrik a közösségi oldalán reagált Takács Péter korábbi bejelentésére. Az egészségügyi államtitkár ugyanis elmesélte, hogyan nevezik a gyerekeit - ő miatta - az iskolában.

Az iskolatársak rendszeresen olyan mondatokat vágtak a gyereke fejéhez, hogy „Apád lop” vagy „szétlopjátok az országot”. Egy másik esetben, amikor focizás közben segíteni akart egy elesett társának, a gyerek ellökte a kezét és azt mondta: „Húzzál innen, te fideszes g***! Takarodj, olyan nagyképű vagy, mint az apád!” Azt is elárulta: középső fiát „közpénznek” csúfolják, de ő ezen csak nevet.

A riporter ezek után úgy vélte, hogy az államtitkár helyett ő kér elnézést a gyerekektől. Azt írta:

"Az egészről még csak nem is a papa tehet, hanem a "Rogán-féle agytröszt", amely kitalálta, hogy az egészségügyért felelős államtitkár adjon egy "emberközeli interjút” az Indexnek. Az eredmény katasztrofális.

Takács államtitkár hülyét csinált magából, ami nem volna baj, csak a saját problémáiba belekeverte a gyerekeit, akik nem tehetnek semmiről.

A papa pont olyan hülye volt, mint a náci apját letagadó Sulyok Tamás, aki kérés nélkül közhírré tette, hogy ő egy szatyor fing" - írta Havas.

Úgy vélte, hogy a lényeg: "Rogán meg Habony totálisan alkalmatlan, egyetlen normális ötletük sincs. Védelmükre felhozom, hogy körülöttük egyetlen normális újságíró nincs, mert ha lenne, hogyan jelenhetett volna meg ez az Index-interjú?"

Az államtitkár gyerekeiről pedig azt írta:

"Én őszintén sajnálom Takács államtitkár gyerekeit, ők oda születtek, ahova a jóisten rendelte őket. Én arról nem tehetek, hogy ennek a szerencsétlen államtitkárnak megmondták, hogy magyarázza ki a 8 milliárdos lélegeztetőgép-bizniszt, és valami idióta azt hitte, hogy hatásos lesz, ha elmeséli, hogy mozgalmi munka keretében ismerte meg a nejét".

Majd mesélt egy történetet saját magáról is: "Ha már a gyerekeknél tartunk: az apám válogatott focistának készült, aztán 40 kilósan jött haza a hadifogságból. Mint minden apa, ő is azt hitte, hogy majd én, azaz a fia befejezi azt, amit ő a fociban elkezdett. Aztán amikor kiderült, hogy kosarazok, és nem rúgom, hanem pattogtatom a labdát, egy világ omlott benne össze.

Összefoglalva: én nem folytattam azt, amit az apám elkezdett, nagyon őszintén azt hiszem, hogy ugyanezt az utat ajánlom Takács államtitkár úr bizonyára remek, tehetséges gyermekeinek.

Egyébként fenntartom a korábbi ajánlatomat, én komolyan mondom, hogy pro bono, azaz ingyen hajlandó vagyok felügyelni, hogy az idióta alkalmazottak tartózkodjanak a velőtrázó baromságoktól. (Hogy miért voltam kénytelen ezt megírni? Egyszerű. Az előző Facebook-bejegyzésemet néhány óra alatt majdnem 100 gyűlölködő komment lepte el, és jó néhányan a gyermekek miatt aggódtak.)" - tette még hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
TISZA-alelnök: Úgy tűnik, hogy a propaganda és a hatalom megkezdte a vállalkozásunk tönkretételét
Forsthoffer Ágnest a kötcsei rendezvényen mutatták be. Másnap pedig felsőbb utasításra egy állami cég lemondott egy két napos, száz fős rendezvényt abban a szállodában, amelyet az új alelnök családja üzemeltet.


Magyar Péter a közösségi oldalán osztotta meg Forsthoffer Ágnes videóját, melyben a frissen bejelentett TISZA-alelnök arról beszélt, hogy a Fidesz megkezdte a családi vállalkozásuk - egy szálloda - tönkretételét.

A TISZA Párt vezetője azt írta:

"Ez az embertelen orbáni hatalom valódi arca. Kötcsén jelentettük be, hogy Ágnes lesz a TISZA harmadik alelnöke. Egy nappal később lecsaptak a balatonfüredi családi cégükre, amelyben több évtizede dolgoznak becsülettel. Az indokolás nélküli lemondással sok millió forintos kárt okoztak a családi szállodának.

Orbánékat sem a több tucat munkavállaló sorsa nem érdekli, sem a rendes, becsületes vállalkozók. Azt akarják elérni, hogy mindenki rettegjen tőlük. Nem fogjuk megadni ezt a szívességet nekik.

Ági, veletek vagyunk nagyon sokan. Minden becsületes, tisztességes magyar ember. És minden balatonfüredi és arácsi.

Együtt visszavesszük a hazánkat 210 nap múlva.

Hallod-e te török császár! Mélységesen szégyelld magad!" - üzente.

Forsthoffer Ágnes a felvételen arról beszélt, hogy a kötcsei rendezvény után egy állami cég lemondta egy nagy rendezvényüket, amelyre már régóta nagy erőkkel készültek. A megrendelő egyébként visszatérő vendégük, és most is bizonyára azért mentek volna hozzájuk, mert elégedetettek voltak velük. Ám most indoklás nélkül mondták le a foglalástt, mindezt 16 órával az esemény kezdete előtt.

"Tegnap, felsőbb utasításra, mindössze 16 órával a rendezvény előtt törölték az egész foglalást, és egy nappal azután, hogy beszéltem a Tisza párt kötcsei színpadán"

- mondta el.

"Sajnos úgy tűnik, hogy a propaganda és a hatalom megkezdte a vállalkozásunk tönkretételét"

- vélte. Azt is elmesélte, hogy a TV2 stábja a városukat járja, és megszólít embereket, azt akarják a "szájukba adni, hogy a mi vállalkozásunk miért rossz”.

VIDEÓ: Forsthoffer Ágnes bejelentése


Link másolása
KÖVESS MINKET: