HÍREK
A Rovatból

Hiába süllyed egy budai utca, a tiltás ellenére sem állt le a szálloda építése

Napról napra nagyobb lyuk tátong az úton a XI. kerületi Barackmag utcában. A környéken zajló építkezés a tiltás ellenére sem állt le.


Annyit süllyedt a budai Barackmag utca és a járda egy hét alatt, hogy a felét le kellett zárni, írja az RTL.hu. A környéken zajló építkezést emiatt csütörtökön leállították, ám a tiltás ellenére másnap reggel a munka folytatódott. A készülő apartmanszállodát hamarosan át kellene adni, de jelentős csúszásban vannak.

A környékbeliek szerint a XI. kerületi út azért csúszott meg, mert az építkezésen támfal helyett csak egy vékony betonréteggel fedtek le egy veszélyes szakaszt. Az egyik szomszéd szerint amióta megindult a föld, minden este félve fekszenek le aludni. Az utcában él az Újbudai Védegylet elnöke is, aki szerint a tűzoltóság, a rendőrség és a kormányhivatal emberei is kimentek a helyszínre, de nem tartott sokáig az örömük.

„Most az történik, hogy egy építkezés, amit a kormányhivatal állított le, folyamatban van és továbbra is építenek” – mondta Bereczky Gábor.

A kormányhivatal az RTL megkeresésére közölte, hogy már hétfőn leállíttatták a kivitelezést. Csütörtökön egy ismételt ellenőrzésen kiderült, hogy a tiltás ellenére folyt a munka, amit a veszélyhelyzet megszüntetéséig felfüggesztettek. Hozzátették: a jövőben is folyamatos hatósági ellenőrzéseket fognak végezni a helyszínen.

A Barackmag utcáról készült riportot itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter fontos szavazást indít: Bárhogy is döntötök, én elfogadom
A Tisza Párt arca egy fontos kérdésben szeretné holnap kikérni a követői véleményét. Reggel 8-tól este 8-ig lehet majd szavazni.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2024. június 16.



Miután kitett néhány szurkolói fotót a Svájc-Magyarország meccsről, Magyar Péter egy meglepő bejegyzést tett közzé a Facebook-oldalán.

"Sziasztok, egy fontos kérdésben szeretném holnap kikérni a véleményeteket. Reggel kiteszek egy szavazást a Párt honlapjára (magyartisza). Reggel 8-tól este 8-ig lehet majd szavazni. Bárhogy is döntötök, én elfogadom."

- írta a Tisza Párt politikusa a közösségi oldalán.

Egy hete ilyenkor közösen történelmet írtunk.

- tette hozzá Magyar.

Az, hogy pontosan mi lesz ez a szavazás, hétfő reggel kiderül!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
12 szavazattal nyert a fideszes Klenik Sándorné, meg kell ismételni a választást Penészleken
A polgármesternő a Facebook-videójában azt mondta, hogy az új választás „semmilyen formában nem vette el a kedvét”. Helyt adtak a független jelölt, Bíró Péter fellebbezésének.
Fotó: Facebook - szmo.hu
2024. június 16.



A 24.hu beszámolója szerint a területi választási bizottság helyt adott a független jelölt, Bíró Péter fellebbezésének, így újra szavaznak Penészleken. Az ezer fős településen a Fidesz-KDNP jelöltje, Klenik Sándorné és a független Bíró Péter között alakult ki szoros küzdelem.

Június 9-én Klenik 312 szavazatot kapott, míg Bíró 300-at.

A választási bizottság döntése szerint a szavazást meg kell ismételni, mivel Bíró Péter több kifogást is benyújtott az eljárás kapcsán.

Klenik Sándorné Facebook-videójában azt mondta, hogy az új választás „semmilyen formában nem vette el a kedvét”. Azt állította, hogy bár az ellenfele nyújtotta be a kifogást, „mindannyian tudjuk”, hogy ők hátráltatták a szavazást, és „kinek a kocsijával, kinek a terepjárójával szállították a mozgóurnát”.

Bíró Péter szerint az önkormányzat nem volt felkészülve arra, hogy milyen távolságra és terepre kell majd szállítani a mozgóurnát, ezért ő nyújtott segítséget. A mozgóurna így sem ért vissza időben a szavazóhelyiségbe.

Bíró emellett kifogásolta, hogy az idősotthon lakóinak kezében fideszes szórólapok voltak. Az idősek otthona a polgármester asszony tulajdona és ő az ügyvezető is.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szalay-Bobrovniczky Kristóf bejelentette! Teljes díszőrség lesz a Várban
A honvédelmi miniszter a Facebook-oldalára feltöltött vasárnapi videóban jelentette be a hírt. Mostantól ez lesz.


Új tradíció kezdődik a budai Várban, mostantól a hét területvédelmi tartalékos ezred kéthetes váltásban a Honvédelmi Minisztérium főépülete előtt teljesít díszőrséget - jelentette be a honvédelmi miniszter a Facebook-oldalára feltöltött vasárnapi videóban.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Honvédelmi Minisztérium épülete előtt elmondta, a területvédelmi tartalékosok alapos kiképzést kaptak a testőrezredtől, ahol a díszőrség ellátásának szakemberei dolgoznak.

A miniszter felidézte: tartalékos katonai szolgálata idején a palotaőrségnél teljesített szolgálatot tartalékos csoportparancsnokként. Akkor volt alkalma ennek a nehéz szolgálati ágnak minden részletét megismerni.

"Büszkék vagyunk katonai hagyományainkra és katonai értékeinkre, amelyeket a területvédelmi tartalékosaink itt, a várban Önöknek is meg tudnak mutatni"

- mondta a videóban a miniszter.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Mérő László a történelmi lottósorsolásról: ilyen csak néhány ezer évente fordul elő
Az ötös lottó történetében még sosem fordult elő olyan, mint múlt szombaton – erősítette meg a Szerencsejáték Zrt. szóvivője is. Mérő László kiszámolta, mekkora volt ennek a valószínűsége.
FM - szmo.hu
2024. június 17.



Szombat este az ötöslottó sorsolásán olyasmi történt, ami korábban még soha: négy egymást követő számot húztak ki. Az est főszereplői a 85, 86, 87 és 88-as számok voltak. Paulin Ildikó, a Szerencsejáték Zrt. szóvivője is megerősítette az RTL Híradónak:

„Az ötös lottó történetében még sosem fordult elő ilyen mintázat. Mondhatjuk azt is, hogy a szombati sorsolás lottótörténelmet írt. Még a három egymás utáni szám is ritka, a játék 67 éves története során összesen tízszer fordult elő.”

Hozzátette, hogy manipuláció kizárt. A sorsolásokat közjegyző jelenlétében tartják, a gépeket és a golyókat pedig rendszeresen hitelesítik.

A Híradó Mérő László matematikust is megkereste, aki kiszámolta, mekkora a valószínűsége annak, hogy a ehhez hasonló eset történjen. Mérő szerint az, hogy három egymás utáni számot kihúznak, az olyan öt-tíz évenként előfordul. A mostani viszont más volt:

„Az, hogy négy egymás utáni szám jöjjön ki, valószínűleg néhány ezer évente fordul elő, tehát egy konkrét ember életében nem lát ilyet, de Krisztus óta elő kellett hogy forduljon, már ha minden héten lett volna lottó” – mondta Mérő László.

A 85, 86, 87 és 88 mellett az ötödik szám a 44 volt. A héten nem volt öt találatos szelvény, de négy találatosból 33 is akadt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: