HÍREK
A Rovatból

Hiába kérdezték háromszor is, Szalay-Bobrovniczky Kristóf nem árulta el, ki engedélyezte Ruszin-Szendi Romulusz költéseit

Tusványoson az RTL többször is megpróbált választ kapni a kérdésre, de a miniszter rendre kitért. A beszélgetés inkább a volt vezérkarifőnök politikai szerepéről szólt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 25.



Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi minisztert Tusványoson kérdezte az RTL Híradó riportere Ruszin-Szendi Romulusz és felesége költéseiről, de konkrét választ nem adott arra, hogy pontosan ki hagyta jóvá ezeket.

A miniszter első reakciójában inkább Ruszin-Szendi politikai szerepvállalásáról beszélt. Azt mondta: „A legfontosabb kérdés ezzel kapcsolatban, hogy a politikát kívül kell hagyni a hadseregen. Itt most azt látjuk, hogy az ön által említett úr személyes sértettségből, bosszúvágyból úgy gondolta, politikai karriert indít el, és majd úgy visszaérkezik, és bosszút áll rajtam meg másokon, akik az ő karrierjét – mert egy nagyon karrierista emberről beszélünk – akadályozta. Ezen keresztül az egész magyar honvédséget belerángatja a politikai ambíciói építésébe.”

Amikor a riporter újra rákérdezett a jóváhagyás részleteire, Szalay-Bobrovniczky annyit mondott:

„ott vannak az e-mailek, amelyekben a tábornok úr és a felesége küldi, hogy mit kérnek, és ez egy jóváhagyási folyamaton keresztül zajlott.”

Harmadszorra is feltették neki a kérdést, de a miniszter csak annyit mondott: „nem erről van szó”, majd hozzátette: „majd minden a helyére kerül ezzel kapcsolatban.”

A beszélgetés során azt is megjegyezte: „Én ezt a helyzetet és őt magát is örököltem. És amikor bejöttem és ránéztem erre a helyzetre, a konzekvenciákat látjuk.”

A riporter emlékeztette a minisztert arra is, hogy korábban méltatta Ruszin-Szendi Romuluszt. Arra a kérdésre, hogy ha tudott a beszerzésekről, miért dicsérte mégis a tábornokot, nem érkezett konkrét válasz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Mínusz 11 fokban maradt fűtés nélkül 16 ezer ember Kazincbarcikán, melegedőbuszokat készítenek elő a városban
A távhővezeték kilyukadása miatt állt le a szolgáltatás Kazincbarcikán január 19-én, több mint 500 háztartásban. A hibaelhárítás akár 24 órát is igénybe vehet, a városi kórház saját fűtésre állt át.


Mínusz 11 fokos fagyban maradt fűtés és meleg víz nélkül Kazincbarcika jelentős része hétfőn, miután kilyukadt a városi távhővezeték. A hibára január 19-én, dél körül derült fény (képünkön), a szolgáltató munkatársai pedig délutánra találták meg a csőtörés helyét. A javítást azonnal megkezdték, de a rendszer újraindítása időigényes.

Az önkormányzat eredetileg több mint 500 háztartásról és egy óvodáról közölte, hogy tartósan, akár 24 órán keresztül sem lesz fűtésük és meleg vizük. A katasztrófavédelem később már arról számolt be, hogy a szolgáltatáskiesés maximum 8710 fogyasztót, vagyis mintegy 16 ezer lakost érinthet.

A hiba leginkább a Csokonai utca 2–28. és a Mikszáth Kálmán utca 1–17. szám alatti épületeket, valamint a Székhelyóvodát sújtja. A kiszakaszolt területen kívül élőknek a szolgáltató azt ígérte, hogy valamikor az éjszaka folyamán újraindulhat a fűtés.

A katasztrófavédelem hétfő esti közleményében a lehetséges következményekre is kitért. „Műszaki hiba miatt szünetel az önkormányzat által üzemeltetett távhőszolgáltatás Kazincbarcikán. A távhőrendszer sokáig tartja a meleget,

a lakások várhatóan kedden délutánra hűlnek le 18 Celsius-fokosra, amennyiben nem sikerül addig kijavítani a hibát. A katasztrófavédelem a volántársasággal melegedőbuszokat, az önkormányzattal közösen melegedőhelyeket készít elő, arra az esetre, ha szükség lenne ezekre.

Amennyiben indokolt, melegedővonat is bevethető a helyszínen.”

Szitka Péter polgármester bejelentette, hogy az Egressy Béni Művelődési Központot megnyitották melegedőhelyként azok számára, akik nem tudják megoldani otthonuk fűtését. A városi kórház átállt a saját fűtési rendszerére, így a betegek ellátása zavartalan.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Hivatalosan bejelentették, hogy a magyar hatóságok Dobrev Klára mentelmi jogának felfüggesztését kérték
Az ügyet a jogi bizottság vizsgálja, döntésük után folytatódhat a magyar eljárás. Két éven belül ez a második alkalom, hogy a DK elnökének mentelmi jogáról kell dönteni.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. január 20.



Hivatalosan is elindult az eljárás Brüsszelben: a magyar hatóságok Dobrev Klára mentelmi jogának felfüggesztését kérték. Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke hétfőn bejelentette, hogy a kérelmet továbbította a testület jogi szakbizottságának. Az ügy hátterében Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter feljelentése áll, míg Dobrev Klára a kormány megtorló akciójának tartja a lépést.

A mostani eljárás nem előzmény nélküli,

két éven belül ez a második alkalom, hogy a DK elnökének mentelmi jogáról kell döntenie a testületnek.

2024 augusztusában a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság már kezdeményezte a képviselő mentelmi jogának felfüggesztését, miután Pölöskei Gáborné Áder Annamária, Áder János volt államfő testvére feljelentette Dobrevet. A volt köztársasági elnök testvére azért indított büntetőeljárást, mert Dobrev azt állította, hogy bűnös a pedofilbotrányban. Abban az ügyben az Európai Parlament 2025 októberében úgy döntött, nem függeszti fel a képviselő mentelmi jogát.

A mostani ügy alapja, hogy Hankó Balázs miniszter 2025 novemberében egy Facebook-videóban tudatta, jogi lépéseket tesz a DK elnöke ellen.

„Állj, ne tovább! Feljelentést teszek Dobrev Klára ellen, mert hazug és aljas módon vádol” – mondta akkor a miniszter.

Dobrev Klára a miniszter videójára úgy reagált: „Hány pedofil pap kapott még tízmilliókat az államtól szexuáledukációs képzésre? Válaszokat követelünk Hankó Balázstól.”

A képviselő a mostani eljárást a kormány megtorló akciójának nevezte. Szerinte azért, mert a DK politikusai egyre közelebb kerülnek annak feltárásához, hogy kik lehettek azok a magas rangú állami vagy rendőri vezetők, akik fedezték a pedofil bűncselekmények elkövetőit.

Az ügy most az Európai Parlament jogi bizottsága elé kerül, ahol meghallgatják Dobrev Klárát is. A bizottság javaslatot tesz a mentelmi jog felfüggesztésére vagy fenntartására, a végső szót pedig a parlament plenáris ülése mondja ki szavazással. Ha a testület felfüggeszti a mentelmi jogot, a magyarországi bírósági eljárás lefolytatható Dobrev Klára ellen. Ha nem, az eljárás nem folytatódhat.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter szerint nem az EU ügye, hogy Trump el akarja venni Dániától Grönlandot
A külügyminiszter közölte, hogy Magyarország nem támogat közös uniós nyilatkozatot a Grönland-ügyben. A kormány elfogadta a meghívást a gázai újjáépítést felügyelő nemzetközi testületbe.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. január 20.



A magyar kormány szerint nem uniós ügy a Grönland körül kialakult feszültség – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Prágában. A miniszter egyúttal azt is bejelentette, hogy Magyarország elfogadta Donald Trump meghívását a Gázai Béketanácsba, amelynek állandó tagságáért sajtóhírek szerint nemzetenként egymilliárd dollárt kellene fizetni.

Szijjártó Pétert a cseh kollégájával, Petr Macinkával tartott közös sajtótájékoztatóján kérdezték a Grönland-ügyről. Donald

Trump amerikai elnök komolyan gondolja a sziget megszerzését, és vámokkal fenyeget több európai országot,

köztük Dániát, Németországot és Franciaországot is. A magyar külügyminiszter szerint a helyzet megoldása csak a két fél, vélhetően Dánia és az Egyesült Államok tárgyalásain keresztül lehetséges.

„Én ezt nem tartom egy EU-s ügynek”

– mondta a miniszter, aki hozzátette, az uniós állandó képviselők tanácskozásán is jelezték, hogy szerintük emiatt nincs szükség közös uniós nyilatkozatra az ügyben. Ezzel

a magyar álláspont szembemegy több európai kormányéval, amelyek közös fellépést és szolidaritást sürgetnek Dániával, és már felvetették az uniós ellenlépések lehetőségét.

Trump tervei szerint február 1-jétől 10, június 1-jétől pedig 25 százalékos vámot vetne ki nyolc európai ország termékeire.

A sajtótájékoztatón szóba került az is, hogy Orbán Viktort meghívták Donald Trump gázai béketanácsába. Szijjártó Péter elmondta, hogy vasárnap jelezték: elfogadják a meghívást és készen állnak a közös munkára. „A csatlakozásról szóló belső jogi munkát elkezdtük” – tette hozzá.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Keddtől bezárja a Szőlő utcai javítóintézetet a kormány
A kormány rendeletben döntött a Budapesti Javítóintézet bezárásáról, az intézkedés kedden lép hatályba. A fiatalkorúakat Debrecenbe, Nagykanizsára, Aszódra és Rákospalotára helyezik át.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. január 20.



Keddtől bezár a botrányaitól elhíresült Szőlő utcai Budapesti Javítóintézet, miután a kormány a teljes javítóintézeti rendszer átalakításáról döntött. A hétfő esti Magyar Közlönyben megjelent rendeletmódosítás már kedden hatályba is lép.

A bezárást követően egy új, országos hatáskörű javítóintézet jön létre, amely a tervek szerint a jövőben megszűnő intézmények feladatait is átveszi.

A kormány célja ezzel a működés egységesítése és hatékonyabbá tétele.

A rendelet értelmében

a javítóintézeti nevelésre ítélt lányokat ezentúl a Rákospalotai Javítóintézet és Központi Speciális Gyermekotthon fogadja. A fiúkat az Aszódi, a Debreceni és a Nagykanizsai Javítóintézetbe helyezik el.

Ha egy fiatalkorú letartóztatását javítóintézetben hajtják végre, a lányok szintén Rákospalotára, a fiúk pedig a Debreceni és a Nagykanizsai Javítóintézetbe kerülnek.

A Szőlő utcai intézmény tavaly májusban került a figyelem középpontjába, amikor a rendőrség letartóztatta a korábbi igazgatót. Az év végére már kilencre nőtt a Szőlő utcai botrányként elhíresült ügy gyanúsítottjainak a száma. Január közepén a bíróság – az ügyészség indítványára – három hónappal meghosszabbította négy gyanúsított: a volt igazgató, egy gyermekfelügyelő, egy nevelő és egy rendész letartóztatását. A kormány már tavaly decemberben úgy döntött, hogy a javítóintézeteket a büntetés-végrehajtás felügyelete alá vonja, és folyamatos rendőri jelenlétet biztosít, hogy megelőzzék a további visszaéléseket. Szakmai szervezetek ugyanakkor vitatták, hogy a szigorúan rendészeti megoldás önmagában kezelné a gyermekvédelmi és pedagógiai problémákat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk