HÍREK
A Rovatból

Hétfő délutánig lehet jelentkezni a brit Konzervatív Párt vezetői posztjára, és akár már aznap meglehet az új miniszterelnök

Az egyik esetleges jelölt már közölte, hogy nem indul az utódválasztási versengésben.
MTI - szmo.hu
2022. október 20.


Link másolása

Hétfő délutánig lehet jelentkezni a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői posztjára, amelyről Liz Truss miniszterelnök, a párt eddigi vezetője csütörtökön lemondott.

Sir Graham Brady, a Konzervatív Párt vezetőválasztásainak megszervezéséért is felelős, rendkívül befolyásos alsóházi szakpolitikai frakciótestület, az 1922 Bizottság elnöke csütörtök este tartott rövid tájékoztatóján bejelentette, hogy

az utódválasztási folyamat máris elindult, és a jelentkezési határidő hétfőn, brit idő szerint 14 órakor - közép-európai idő szerint 15 órakor - jár le.

Brady elmondta azt is, hogy azok a jelentkezők juthatnak tovább a választási szakaszba, akik az alsóházi konzervatív frakció legalább száz tagjának támogatását megszerzik.

Az 1922 Bizottság vezetője hozzátette: a lécet azért helyezték ilyen magasra, hogy az utódválasztási folyamat a lehető leggyorsabban lebonyolítható legyen. Úgy fogalmazott: a százfős frakciótámogatottságot "bármely olyan komolyan vehető jelölt elérheti, akinek reális esélye van a továbbjutásra".

Brady szerint a minimum száz frakciótag támogatásának megszerzését előíró szabály potenciálisan három jelölt bejutását teszi lehetővé választási szakaszba a jelentkezési határidő hétfői lejárta után.

Sir Graham Brady ezzel arra utalt, hogy a Konzervatív Pártnak jelenleg 357 képviselője van a londoni alsóházban.

Jake Berry, a Konzervatív Párt elnöke - akinek jórészt adminisztratív jellegű tisztsége nem azonos a mindenkori miniszterelnök, illetve ellenzéki pártok esetében a miniszterelnök-jelölt által betöltött pártvezetői poszttal - ugyanezen a tájékoztatón kijelentette: ha a frakciószavazási szakasz után két jelölt marad állva, a párt 170 ezres tagsága gyorsított online szavazással választhatja meg kettőjük közül az új pártvezetőt, aki egyben az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke lesz.

Berry kijelentette azt is, hogy az utódválasztási folyamat minden szakaszának legkésőbb jövő péntekig, október 28-ig be kell fejeződnie.

Arra az újságírói kérdésre, hogy ha hétfőn csak egy jelölt jut tovább, akkor mi a követendő eljárás, Berry és Brady is azt mondta, hogy ebben az esetben a párttagságnak értelemszerűen nem kell szavaznia. E forgatókönyv megvalósulása esetén az Egyesült Királyságnak már hétfőn új miniszterelnöke lehet.

A londoni fogadóirodák Rishi Sunak volt pénzügyminisztert tartják a vezetőváltási versengés favoritjának. Őt jelentős lemaradással Penny Mordaunt volt védelmi miniszter, Ben Wallace, a védelmi tárca jelenlegi vezetője és Boris Johnson volt miniszterelnök, Liz Truss közvetlen hivatali elődje követi a fogadási cégek kiírásaiból következtethető esélylistán.

Csütörtök estig egyikük sem jelezte hivatalosan, hogy indulna a Konzervatív Párt vezetői tisztségéért. Az egyetlen hivatalos bejelentést Jeremy Hunt pénzügyminiszter tette, közölve, hogy ő nem indul az utódválasztási versengésben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Bohár Dániel szerint nem Magyar Péter, hanem a Fidesz gyűjtötte össze előbb a 20 ezer aláírást, de a kommentelők egy része lehazugozta
Facebook posztban állította, hogy a Fidesznek gyűlt össze először szükséges számú aláírás. A hozzászólók azonban nem így látták.

Link másolása

Miután Magyar Péter pártjának rekordgyorsasággal összegyűlt az induláshoz szükséges 20 ezer ajánlás, Bohár Dániel a közösségi oldalán tette közzé, hogy

„a Fidesznek gyűlt össze először az EP-listára az aláírás!”

Ha így van, ha nincs így, a kommentelők rákaptak az eléjük szórt kendermagra, és parázs vita alakult ki.

Néhány komment:

Hazugság! Hajrá Tisza!

Hazudsz, mint mindig!

Látva a szavazóitokat nagy dolog hogy ilyen hamar összejött, hiszen a 40%-a írni olvasni nem tud tisztességesen.

Hazudsz te is reggel, délben, meg este, mint Fletó nagyapátok.

Emellett természetesen sok gratulációt is besöpört Bohár: lájkokból kétszer annyit kapott, mint nevetős szmájlit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Magyar Péteréknek rekord gyorsasággal összegyűlt a 20 ezer aláírás
Szombaton reggel kezdték a gyűjtést, de délelőtt már össze is jött a szükséges 20 ezer ajánlás. Azért folytatják a gyűjtést.

Link másolása

Szombaton reggel kezdték az aláírásgyűjtést, de délelőtt már össze is jött a szükséges 20 ezer ajánlás a TISZA pártnak.

Mindezt Magyar Péter jelentette be a Facebookon:

„A TISZA Párt aktivistái a pultoknál és a fővárost járva máris összegyűjtötték a szükséges 20 ezer aláírást. Hálás köszönet a munkájukért és a támogatásért. A gyűjtést folytatjuk ma még csak Budapesten, holnaptól vidéken is.”

Magyar Péter hamarosan a Lehel téren fog beszédet mondani, ide várja az érdeklődőket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter háborút, Gyurcsány Ferenc migrációt, Karácsony Gergely pedig gender-propagandát tálal fel a Fidesz új kampányvideójában
Az Európai Bizottság elnöke egy csengővel jelez a pincérként megjelenő ellenzéki politikusnak. A Brüsszel szóba pedig egy dollárjelet szerkesztettek.

Link másolása

Új reklámanyagot tett közzé a Fidesz a közösségi oldalán - szúrta ki az RTL.

A kampányfilmben az ellenzéki „főgonoszok” szerepelnek, ahol helyet kapott már

Magyar Péter is, aki a kormánypárt szerint háborút hoz nekünk. De Karácsony Gergely, Budapest regnáló főpolgármestere is pincérként lép fel, aki a Gender-propagandát szolgálja fel. A Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc pedig migrációt tesz az asztalra.

Míg viszont a többi politikus hoz valamit, addig Dobrev Klára üres kézzel jelenik meg a videóban.

Külön érdekesség, hogy a Brüsszel szóba bekerült egy dollárjel, így a belga fővárost a reklámban Brü$szelként írják. Ugyanakkor a videós anyag szerint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke irányítja az ellenzéki politikusokat.

A kampányvideó itt tekinthető meg:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Holnaptól vidéken is gyűjti az aláírásokat Magyar Péter, elmondta milyen segítségre lenne szüksége
Budapesten kezdték el gyűjteni szombat reggel az ajánlásokat, és délelőtt már össze is jött a szükséges 20 ezer aláírás. Vasárnaptól azért vidéken is elkezdik a gyűjtést.

Link másolása

Rekord gyorsasággal jött össze a szükséges 20 ezer aláírás Magyar Péteréknek. A jogászból lett politikus hálás az aktivistáinak, és vasárnaptól azért vidéken is folytatják a gyűjtést.

„14 helyen kezdtük meg reggel 9 órától az aláírások gyűjtését, és nem olyan régen szóltak a kollégáim, hogy összegyúlt a TISZA Pártnak az induláshoz szükséges 20 ezer aláírás. Tovább folytatjuk az aláírások gyűjtését. Nagyon hálás vagyok a kollégáimnak, a több száz önkéntesnek. Holnap megindulunk vidékre is”

- mondta Magyar Péter a Facebook-oldalán közzétett élő bejelentkezésében. Azt is hozzátette, hogy este közzéteszi a Facebook-oldalán a pontos helyszíneket.

Magyar arról is beszélt, hogy

még több aktivistára lenne szükségük, mert „rengetegen szeretnének aláírni vidéken is”.

A jogászból lett politikus szombaton több budapesti aláírásgyűjtő helyszínt is felkeresett napközben, és mint mondta: „mindenhol nagyon sokan támogatnak minket”.


Link másolása
KÖVESS MINKET: