HÍREK
A Rovatból

Helló, recesszió: 2,4 százalékkal visszaesett a magyar gazdaság egy év alatt

A Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint a nem túl fényes magyar GDP csak a jól teljesítő mezőgazdaságnak köszönhetően nem mutat még pocsékabb képet.


A nyers adatok szerint 2,4 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP) volumene Magyarországon 2023 második negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva – közölte pénteken reggel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos időszakához képest 2,3 százalékkal, míg az előző negyedévhez mérten 0,3 százalékkal mérséklődött. Az első félévében a gazdaság teljesítménye a nyers, valamint a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt 1,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

A termelési oldalon az ipar teljesítménye 5,7, ezen belül a feldolgozóiparé 4 százalékkal visszaesett az előző év azonos időszakához képest.

A feldolgozóipari ágazatok közül a legnagyobb mértékben a vegyi anyag és vegyi termék, valamint az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása járult hozzá a csökkenéshez, míg a közúti járművek gyártása fékezte leginkább az ipar visszaesését.

Az építőipar hozzáadott értéke 6 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakában mérttől, a mezőgazdaságé viszont 67,9 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszaki alacsony bázist.

A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke együttesen 2,4 százalékkal csökkent. A legnagyobb növekedés a humán-egészségügyi, szociális ellátás nemzetgazdasági ágban történt (10,2 százalék). Az információ, kommunikáció ág teljesítménye 2,6, a pénzügyi, biztosítási tevékenységé 1,9, az ingatlanügyleteké 0,5 százalékkal emelkedett.

A közigazgatás hozzáadott értékének volumene 1,1, a művészet, szórakoztatás, szabadidő, egyéb szolgáltatásé 1,4, a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátásé 2,5 százalékkal mérséklődött. A szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység teljesítménye 2,9, az oktatásé 4, a szállítás, raktározásé 6,2, a kereskedelemé pedig 12,6 százalékkal zsugorodott.

A KSH számításai szerint a bruttó hazai termék 2023. második negyedévi, 2,4 százalékos csökkenéséhez a szolgáltatások 1,5, az ipar 1, az építőipar 0,3, a termékadók és támogatások egyenlege pedig 1,2 százalékponttal járult hozzá. A csökkenést 1,7 százalékponttal fékezte a mezőgazdaság jó teljesítménye.

A szolgáltatásokon belül leginkább a humán-egészségügyi, szociális ellátás mérsékelte (0,4 százalékponttal) a GDP csökkenését.

A felhasználási oldalon a háztartások tényleges fogyasztása 1,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A tényleges fogyasztás összetevői között legnagyobb arányt képviselő háztartások fogyasztási kiadása 3,2 százalékkal visszaesett. A háztartások Magyarország területén realizálódó (hazai) fogyasztási kiadása 3,8 százalékkal kisebb lett az egy évvel korábbinál. A hazai fogyasztási kiadások volumene a nem tartós termékek esetében 9, a féltartós termékek esetében 4,2 százalékkal csökkent, míg a tartós termékek és szolgáltatások körében 0,1 és 0,7 százalékkal növekedett.

A kormányzattól kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 6,2 százalékkal, míg a közösségi fogyasztásé 2,3 százalékkal emelkedett. A háztartásokat segítő nonprofit intézményektől kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 1,8 százalékkal nagyobb lett.

A fenti folyamatok eredményeként a végső fogyasztás 1 százalékkal csökkent – jelentette a KSH.

A bruttó hazai termék 2023. második negyedévi, 2,4 százalékos visszaeséséhez a végső fogyasztás 0,7, a bruttó felhalmozás pedig 7,1 százalékponttal járult hozzá. A külkereskedelmi forgalom egyenlege összességében 5,4 százalékponttal mérsékelte a gazdasági teljesítmény csökkenését.

Forrás: MTI


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor szerint a vitnyédi menekülttábort valójában soha nem akarták működtetni, csak taktikáztak
A volt miniszterelnök így reagált azokra a titkos kormányzati dokumentumokra, amiket reggel Magyar Péter hozott nyilvánosságra. Orbán Viktor szerint ha végre akarták volna hajtani a migránsok beengedését, végrehajtották volna.


A volt miniszterelnök a Fidesz kongresszusa előtt reagált Magyar Péter szombati sajtótájékoztatójára. A jelenlegi kormányfő azt állította, az Orbán-kormány menekülttábort akart nyitni Vitnyéden, és ezzel kapcsolatban számos titkos kormánydöntés született, miközben nyilvánosan a fidesz politikusai ennek homlokegyenest az ellenkezőjét kommunikálták. Ezeket a dokumentumokat most nyilvánosságra hozták.

Errel reagálva Orbán Viktor azt mondta, ennek az egésznek csak az volt a célja, hogy „kitaktikázzák” az EU-t.

„Ha végre akartuk volna hajtani, akkor végrehajtottuk volna, Magyarországon azért nincs migráns, mert nem engedtük be őket” - fogalmazott a volt kormányfő. Szerinte ilyen tábor nem is lehet, mert „az emberek ezt népszavazással eldöntötték”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán: A tiszások luxizásban is átvették a vezetést, az ország bántalmazó kapcsolatban él, az ország a Varga Judit
A volt miniszterelnök a Fidesz szombati tisztújító kongresszusán a Tisza-kormányt bántalmazó kapcsolathoz hasonlította. Szerinte a kormánynak nincs szüksége megszorításokra, mert jó állapotban adták át a gazdaságot.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. június 13.



A Tisza-kormány bántalmazó kapcsolatban van Magyarországgal – mondta Orbán Viktor a Fidesz szombati tisztújító kongresszusán, majd egy hasonlattal folytatta:

„Ma az ország a Varga Judit.”

A pártelnök a Tisza Párt képviselőit is támadta, azt állítva, hogy az elmúlt 16 évben gazdagodtak meg. A jelenleg is zajló vagyonosodási vizsgálatokat pedig „koncepciós eljárásoknak” minősítette, amelyekből szerinte a Fidesz fog győztesen kikerülni.

Orbán Viktor azt mondta, elképedve nézi a politikában és a gazdaságban napról napra terjedő káoszt. Szerinte a kormánynak nincs szüksége megszorításokra, mert jó állapotban adták át a gazdaságot. Úgy látja, a rossz személyi döntések árát most a családok fizetik meg.

A Tisza-kormány miniszterei közül Kármán Andrást és Kapitány Istvánt bírálta. Kármánt alkalmatlannak nevezte, Kapitányról pedig azt mondta, kezdő még gazdasági miniszterként, ami kockázatos. Orbán szerint a „tiszás szélsőségesek” mindenkit megbélyegeznek, aki az elmúlt 16 évben együttműködött a Fidesszel. Azt mondta, láttak már ilyen politikai show-műsort, és ő az egyetlen, aki átesett parlamenti vagyonvizsgálaton.

Azoknak, akik szerinte esetleg felülnének a rágalomhadjáratnak, azt üzente, nyugodjanak meg.

Arról is beszélt, hogy a vagyonnyilatkozatokból kiderült, a tiszás képviselők gazdagok, és az elmúlt 16 évben gazdagodtak meg.

Szerinte repkednek az ajándék BMW-k, a luxizásban is átvették a vezetést, a hatalmi önkény pedig a Fidesz javát válik majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor 10 pontban foglalta össze a Fidesz választási vereségének okait
Orbán Viktor a Fidesz szombati tisztújító kongresszusán tíz pontban vázolta fel a választási vereség okait. A volt kormányfő a digitális tér elvesztését és a fiatalok elfordulását is személyes kudarcnak nevezte.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. június 13.



A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor tíz pontban sorolta fel a választási vereség okait, elismerve a kampány és a mozgósítás hibáit. A volt miniszterelnök szerint az üzeneteik nem működtek, az ellenfélét vonzóbbnak találták a választók, és a győzelmi remények miatt nem módosítottak időben a stratégián. Hibásan mérték fel a várható részvételt, az ellenfél mozgósítása pedig „köröket vert ránk”. A korrupciós vádakra és a „gyűlöletkampányokra” sem adtak megfelelő választ. Orbán szerint „az ellenfél legnagyobb pénzügyi sokszázmilliós támogatója egy eljárás alatt álló bűnöző, mégis bennünket vádoltak korrupcióval”.

Különösen súlyosnak nevezte a digitális térben elszenvedett kudarcot, ahol technológiában és tartalomgyártásban is hátrányba kerültek.

„A digitális térben katasztrofális vereséget szenvedtünk” – mondta, és a fiatalok körében elszenvedett „brutális arányú” vereséget személyes kudarcként értékelte.

„És értem, hogy a személyemet és a programomat is durván elutasították” – tette hozzá. A vereség okai között említette a „külföldről vezényelt algoritmusokat”, a Tisza Párt sikeres ellenkommunikációját a háborús veszélyről, valamint a gazdasági nehézségeket. Utóbbival kapcsolatban önkritikusan megjegyezte: „Be kell vallanom, hogy ezt az útvonalat nem találtam meg, ezt a stratégiát a kormányom nem tudta megalkotni”. Végül kitért arra is, hogy nem tettek teljesíthetetlen ígéreteket, ellentétben a Tisza Párttal, amely szerinte 6000 milliárd forint értékben tett vállalásokat.

A volt miniszterelnök bejelentette, hogy a párt egy „Küldetés” című nyilatkozatot fogad el, amelyben a szerénység és az alázat is megjelenik. Az új, ellenzéki szerepre való felkészülés jegyében az alapszabály módosítását is kilátásba helyezte.

„Másként kell szolgálni a hazát kormányról, és másként ellenzékből” – mondta, hozzátéve, hogy a Fidesznek az emberek hangjának kell lennie, és folyamatosan kormányzóképes állapotban kell maradnia.

Jelenlegi helyzetüket úgy írta le, hogy a párt „már nem kormányzópárt, és még nem ellenzéki párt”, a jelenlegi szervezeti rendszert pedig kényszerzubbonyként jellemezte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter szerint Orbán Viktor túszul ejtette a Fideszt, és úgy beszélt a párt kongresszusán, mint az MSZMP főtitkára
A volt miniszterelnök a Fidesz szombati kongresszusán beszélt a választási vereség okairól, és arról is, hogy szerinte a Tisza-kormány bántalmazó kapcsolatban van Magyarországgal.


Nem sokkal azután, hogy Orbán Viktor befejezte felszólalását a Fidesz szombati tisztújító kongresszusán, Magyar Péter reagált a korábbi miniszterelnök szavaira.

„Orbán Viktor túszul ejtette a Fideszt és megakadályoz mindenféle felelősségvállalást és megújulást. Úgy beszélt, mint az MSZMP főtitkára, és ugyanoda löki a pártját is”

– írta a Facebookon a miniszterelnök.

Orbán nagyjából félórás beszédében 10 pontban foglalta össze pártja választási vereségének okait, de beszélt arról is, hogy szerinte a Tisza-kormánynak nincs szüksége megszorításokra, mert jó állapotban adták át a gazdaságot.

Szerinte Magyar Péter kormánya bántalmazó kapcsolatban van Magyarországgal, majd hozzátette: „Ma az ország a Varga Judit.”

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a friss vagyonnyilatkozatokból kiderült, a tiszás képviselők gazdagok, és az elmúlt 16 évben gazdagodtak meg. Szerinte repkednek az ajándék BMW-k, a luxizásban is átvették a vezetést, a hatalmi önkény pedig a Fidesz javára válik majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk