HÍREK
A Rovatból

Hatalmas méretű orosz katonai tábort fedeztek fel 170 kilométerre az ukrán határtól, az oroszok fenyegetnek

– Ukrajna végének kezdete lesz, ha hadműveleteket kezd a Donyec-medencében - mondták az oroszok. – Vissza kell fordítani az orosz katonai alakulatok összevonásának folyamatát – követelte Angela Merkel is.


Egy újabb ukrán katona vesztette életét csütörtökön tüzérségi támadás következtében a Donyec-medencei fronton - jelentette az ukrán hadműveleti parancsnokság.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál kiemelte, hogy ő már a tizenegyedik ukrán katona, aki az elmúlt két hétben meghalt a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus övezetében, ahol az utóbbi időben jelentősen kiéleződött a helyzet.

A kijevi katonai közlemény szerint az ellenséges erők ötször sértették meg csütörtökön, éjféltől reggel 7 óráig a tűzszünetet, ebből egy alkalommal polgári infrastrukturális létesítményre nyitottak tüzet.

A katona a Donyeck megyei Piszki és Vogyane településekre nyitott tüzérségi támadásban vesztette életét. A Moszkva által támogatott szakadár erők a minszki egyezményekben tiltott, 122 milliméter kaliberű tüzérségi fegyvereket is bevetettek, továbbá 82 milliméteres aknavetővel és kézi lőfegyverekkel lőtték az ukrán katonák állásait.

"Az orosz megszálló csapatok támadásaira az ukrán védelmi erők viszonozták a tüzet" - írta a közleményben a parancsnokság sajtóosztálya. A jelentésben hozzátették, hogy előző nap hét tűzszünetsértést jegyeztek fel.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közben a Donyec-medencei válságövezetbe látogatott. Az elnöki iroda közleménye szerint azokat a helyszíneket keresi fel, ahol az utóbbi időben sorozatosan történtek tűzszünetsértések, ukrán katonák estek el és sebesültek meg.

A független orosz bloggerekből álló Conflict Intelligence Team (CIT) nevű csoport hatalmas méretű orosz katonai tábort fedezett fel mintegy 170 kilométerre az ukrán határtól, az oroszországi voronyezsi területen - számoltak be ukrán hírportálok a csoporttól kapott információkra hivatkozva.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál, idézve a CIT következtetését azt írta, hogy az orosz erők elrendezése "inkább támadó, mint védekező jelleget mutat".

Ruszlan Levijev, a CIT vezetője a BBC Ukrajinának elmondta, hogy helyi lakosok által készített videofelvételek alapján találták meg a Voronyezs közelében lévő tábort. A helybeliek az erdőben sétálva véletlenül bukkantak rá. A táborban szavai szerint nagy mennyiségű nehéz fegyver van, köztük harckocsik is. A tábor nagyjából 3-4 kilométernyi hosszú mezőn terjeszkedik.

A vidofelvételeken sátorváros látható, benne tábori kórház jelzéssel, és tábori konyha. Minden jel arra utal, hogy ez lesz az egyik hely, ahová csapatokat vonnak össze

- mondta a szakértő.

"Alaposan tanulmányozva a csapatoknak a voronyezsi területre érkezésére mutató bizonyítékokat, megtudtuk, hogy a Voronyezstől délre (mintegy 250 kilométerre az ukrán Harkiv és Luhanszk régiók határától) egy táborba koncentrálódtak, és még feltehetőleg Osztrogoszktól délre (az ukrán határtól mintegy 150 kilométerre). Az általunk megfigyelt felszerelések jelentős része a központi katonai körzethez tartozik, azaz az egységek több száz, több ezer kilométert tettek meg Voronyezsig - idézte az Ukrajinszka Pravda a CIT-et.

A CIT által rögzített videófelvételeken láthatók még katonai harckocsihordozók, amelyek TOS típusú nehéz lángvető rendszert és gyalogsági harci járműveket szállítanak a térségben. Egyéb videófelvételeken páncélozott harckocsik és tartályszállítók haladása látható, továbbá videóra rögzítettek Uragan rakéta-sorozatvetőket is.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyarokat is lőttek az oroszok Kárpátalján – légitámadás érte Munkácsot az éjjel, 12 ember megsérült
Oroszország nagyszabású, összehangolt légitámadást indított Ukrajna ellen az éjszaka. „Lvivben egy ember életét vesztette, ketten pedig megsérültek ” - közölte a régió kormányzója.


Augusztus 21-én éjjel több települést is támadás ért Kárpátalján. A Munkácsi Városi Tanács közölte, hogy egy helyi vállalat telephelyére rakéta csapódott, ami tüzet okozott. A támadásban tizenkét ember megsérült, közülük öten kórházi ellátásra szorulnak, de állapotuk stabil. A helyszínen mentők és rendőrök dolgoztak, a tanács pedig arra kérte a lakosokat, hogy ne nyissanak ablakot, és ne menjenek ki az utcára - írta a Telex.

"Köszönet a mentőknek, orvosoknak és mindenkinek, aki segíti a várost és az embereket leküzdeni az orosz terror következményeit"

- közölte a városi tanács.

A Kárpátalja.ma beszámolója szerint a Huszti járásban fekvő Lipovec (Hárspatak) közelében is becsapódott egy drón. Ott nem sérült meg senki, de megrongálódott egy gazdasági épület, egy lakóház ablakai betörtek, és az elektromos hálózatban is károk keletkeztek. Ezt Mirostzlav Bileckij kormányzó közölte.

Az RBC-Ukraine információi szerint Oroszország nagyszabású, összehangolt légitámadást indított Ukrajna ellen az éjszaka. A jelentések szerint Shahed drónokat, robotrepülőgépeket és Kinzsal hiperszonikus rakétákat is bevetettek. Robbanásokat Kijev mellett a Csernyihivi és a Rivnei térségből is jelentettek.

A Kyiv Independent összefoglalója arról számolt be, hogy robbanások hallatszottak Ukrajna nyugati részén, Lvivben és Luckban is. Makszim Kozickij, a lvivi régió kormányzója közölte:

„Lvivben egy ember életét vesztette, ketten pedig megsérültek.” Hozzátette, hogy több tucat házban keletkeztek károk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Rácz András az orosz támadásról: „Ha még bárkinek volt illúziója, hogy Kárpátalja biztonságos lenne, ez a mai nappal ért véget”
A jelentések szerint Shahed drónokat, robotrepülőgépeket és Kinzsal hiperszonikus rakétákat is bevetettek.


„Ha még bárkinek volt illúziója, hogy Kárpátalja biztonságos lenne, ez a mai nappal ért véget” – írta Facebook-oldalán Rácz András Oroszország-szakértő.

Mi is megírtuk, hogy Oroszország nagyszabású, összehangolt légitámadást indított Ukrajna ellen az éjszaka. A támadás Kárpátalján is nagy károkat okozott, a magyar határtól 30 kilométerre fekvő Munkácson egy elektronikai gyárat ért találat.

A jelentések szerint Shahed drónokat, robotrepülőgépeket és Kinzsal hiperszonikus rakétákat is bevetettek. Robbanásokat Kijev mellett a Csernyihivi és a Rivnei térségből is jelentettek.

Rácz a következőket írta a posztjában:

"Az orosz légierő és haditengerészet mára, augusztus 21-re virradóra súlyos légitámadást intézett egész Ukrajna ellen. Munkácsot is találat érte, valamint a lvivi megyét is támadták olyan robotrepülőgépek, amik Kárpátalja légterén haladtak keresztül.

.

Az oroszok nem sokkal éjfél után indították az első Gerany drónokat, és még reggel hatkor is lőttek ki ballisztikus rakétát. Hosszú éjszaka volt. Mindennel lőttek, amilyük van: drónok, ballisztikus rakéták, bombázógépekről és hajókról kilőtt robotrepülőgépek, siklóbombák, stb. Még Kinzsal hiperszonikus rakétából is indítottak legalább három darabot.

.

Magyar szempontból a leglényegesebb, hogy kora hajnalban robotrepülőgép-találat ért egy üzemet Munkács közelében. A helyszínen nagy tűz van, még reggel is bőven égett. A háború kezdete óta ez volt a magyar határhoz legközelebbi, sikeres orosz támadás: mindössze kb. harminc kilométer a távolság. Jelenleg 12 sebesültről van információ.

.

Emellett az is látszik, hogy - hasonlóan néhány korábbi támadáshoz - Kárpátalja légterét arra is használják, hogy itt átrepülve délről támadják a lvivi körzet katonai és ipari célpontjait.

.

Ergo, ha még bárkinek volt illúziója, hogy Kárpátalja biztonságos lenne, ez a mai nappal ért véget.

.

További rossz hír, hogy ez minden bizonnyal nem az utolsó támadás volt Kárpátalja ellen. Sajnos eléggé biztos vagyok benne, hogy lesz még több is, valószínűleg hamarosan.

.

Ugyanez azt is jelenti, hogy erősen indokolt volna megvizsgálni az Ukrajnából érkező menekültekre vonatkozó magyar szabályozást és visszatenni Kárpátalját is a harcok által közvetlenül fenyegetett megyék listájára. Ez azért fontos, mert a harcok által érintett megyékből jövő menekülteknek jár a magyar állami ellátás.

.

Nem mellesleg: ne feledjük, hogy az ukránok által kirobbantott kémbotrány Kijev szerint arról szólt, hogy állítólagos magyar ügynökök Kárpátalja légvédelméről is gyűjtöttek információkat. Anélkül, hogy ebben állást foglalnék, a mai támadás jól mutatja, hogy mi a tétje annak, hogy az oroszok mennyit tudnak Kárpátalja légvédelméről."


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kezdődik? Összesen 80 ezer tartalékost hívnak be Izraelben – megkezdték a Gázaváros ellen tervezett hadműveletet
A Hamász terrorszervezet most már egy „meggyötört és megsebesült” gerillaerő Izrael szerint. A hadsereg arra törekszik, hogy elegendő helyet biztosítson a gázai civilek számára a biztonságos evakuáláshoz, valamint arra, hogy hozzájussanak a segélyekhez és az orvosi ellátáshoz.


Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit - jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.

"Megkezdtük az előkészítő műveleteket, és erőink már ellenőrzésük alatt tartják a város egyes külső területeit"

- mondta Defrin, akit a The Jerusalem Post című helyi lap idézett a honlapján.

"Fokozzuk a Hamász elleni támadást Gázavárosban, a terrorista szervezet kormányzati és katonai terrorjának fellegvárában" - emelte ki a szóvivő.

Úgy fogalmazott, hogy a Hamász - amely korábban ellenőrzése alatt tartotta a Gázai övezetet - most már egy "meggyötört és megsebesült" gerillaerő.

Közleményt adott ki Benjámin Netanjahu miniszterelnök hivatala is, és ebben azt írták, hogy a kormányfő utasítást adott a gázavárosi műveletek előkészítésének felgyorsítására. Határidőt a közlemény nem tartalmazott.

Efi Defrin megerősítette azt is, hogy a héten mintegy 60 ezer behívólevelet fognak elküldeni, illetve további 20 ezret a hónap végéig.

Hangsúlyozta: a hadsereg arra törekszik, hogy elegendő helyet biztosítson a gázai civilek számára a biztonságos evakuáláshoz, valamint arra, hogy hozzájussanak a segélyekhez és az orvosi ellátáshoz.

A hadsereg korábban arról is beszámolt, hogy a Hamász 15-nél is több fegyverese tűnt fel alagutakból és támadt izraeli katonákra egyebek között páncéltörő rakétákkal Hán-Júnisz térségében, délre Gázavárostól. Az összecsapásban egy katona súlyosabb, kettő pedig könnyebb sebeket kapott. Defrin elmondta, hogy vizsgálatot indítottak ebben az ügyben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Jönnek a zivatarok, néhol felhőszakadás is várható, a hétvégére 20-25 fok lesz a legvalószínűbb
Az ország nagy részén lehűl a levegő, és kellemes kirándulóidő lesz a hétvégén. A hajnalok, főleg a hegyekben, frissek lesznek, néhol 10 fok alá is megy a levegő.
Időkép, Fotó: Pixabay - szmo.hu
2025. augusztus 21.



Csütörtökre főleg a dél-délnyugati megyékre riasztást adott ki felhőszakadás, illetve zivatarok miatt a Meteorológiai Szolgálat. Ezzel szemben a A Dél-Alföldön a napi középhőmérséklet 25 fok fölé emelkedhet, ott még hőség miatt van figyelmeztetés érvényben - írta a HungaroMet.

Csütörtökön egy hullámzó frontrendszer hatására többször erősen megnövekszik a felhőzet a térségben. Sokfelé kell számítani záporokra, zivatarokra, helyenként hevesebb zivatarok is kialakulhatnak felhőszakadással, jégesővel. A déli, délnyugati szél többfelé lesz élénk, de zivatarok idején erős, viharos széllökésekre is számítani kell. A legalacsonyabb hőmérséklet 20, a legmagasabb pedig 25 fok körül alakul - írja az Időkép.

Pénteken még sokfelé várható eső, zápor, zivatar, de délután nyugat felől egyre többfelé megszűnik a csapadék, valamint szakadozni kezd a felhőzet. Élénk, erős, néhol viharos lesz az északi, északnyugati szél. A délutáni órákban 19 és 27 fok között alakul a legmagasabb hőmérséklet, az Északi-középhegységben marad hűvösebb az idő.

Szombaton napos-gomolyfelhős időben lesz részünk, említésre méltó csapadék sehol sem várható. Sokfelé élénk, helyenként erős lesz az északnyugati, északi szél. Friss lesz a hajnal, helyenként 10 fok alá csökken a hőmérséklet, majd napközben 21-26 fokot mérhetünk.

Vasárnap is napos-gomolyfelhős időre számíthatunk. A legtöbb helyen csapadék nem várható, de északon, északkeleten és a délnyugati határ mentén helyenként futó zápor, esetleg zivatar kialakulhat. Az élénk, erős nyugati, északnyugati szélben napközben 19-27 fokra van kilátás.

Hétfőn mindenhol számíthatunk többórás napsütésre, csak néhol fordulhat elő egy-egy futó zápor. Veszít erejéből a szél. Délutánra 20 és 26 fok közé melegszik a levegő.


Link másolása
KÖVESS MINKET: