HÍREK
A Rovatból

Hatalmas lezárásokkal reagált az indiai mutáns koronavírus megjelenésére Kína

Egyelőre senki sem hagyhatja el a 15 milliós Kantont, akinek nincs friss negatív tesztje.


Többszáz repülőjáratot töröltek, miközben Kanton városában egy kerület jelentős részét lezárták a kínai hatóságok, miután az indiai koronavírussal fertőzött embereket azonosítottak a környéken, írja a The Guardian. Kuangtung tartományban és fővárosában napok óta lassan emelkedik a fertőzöttek száma, mígnem hétfőn 23, kedden pedig 11 koronavírusteszt lett pozitív. A fertőzöttek többsége Kantonban él.

A helyi hatóságok szerint valamennyi fertőzött az indiai mutánst, vagyis a delta koronavírust kapta el.

Az önkormányzat azonnal szigorú lezárásokat léptetett életbe, hogy a különösen fertőző variáns terjedését időben meg tudja akadályozni. A kantoni alpolgármester szerint egyelőre urai a helyzetnek.

Vasárnap a 15,3 millió kantoninak megtiltották, hogy elhagyja a város területét. Az új rendelkezés értelmében aki nem rendelkezik 72 órán belüli negatív teszttel, nem hagyhatja el Kantont egyetlen közlekedési eszközzel sem. A kijelölt területen az éttermekbe már nem lehet beülni, csak elszállításra lehet vásárolni ételt. Ezzel párhuzamosan bezártak a szórakozóhelyek, az iskolákban online oktatást rendeltek el, elmaradnak a rendezvények, látogatási tilalom van a kórházakban, és egyelőre felfüggesztették az oltásokat is.

A múlt héten kisebb kitörést jelentettek a hatóságok Sencsenből is. A világ egyik legnagyobb export-központjának számító janti kikötőben import-tilalmat rendeltek el, a körzet lakóit pedig koronavírustesztre kötelezték.

Az állami média jelentése szerint Kínában eddig 640 millió ember kapta meg legalább az oltás első adagját. Pekingben még ennél is jobb a helyzet: a főváros 21,5 millió lakója közül 86 százalék már megkapta legalább az első injekciót.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Videót tett ki Magyar Péter, ami szerinte bizonyítja, ez volt a minden idők legkisebb Békemenete
A Tisza Párt vezetője szerint fontos megvizsgálni, mekkora tábora van a kormánypártnak, valamint az ellenzéki Tiszának. Szerinte az orbáni propaganda folyamatosan hazudik, ezért nekik meg kell mutatni a valóságot.


Magyar Péter közösségi média a oldalán posztolt egy videót, amelyen jól látható, mennyi ember vett részt a kormány szervezésében a Békemeneten.

A politikus a posztjában kiemelte: „Lezárva a méretvitát, most már egyértelműen kijelenthető, hogy ez nem a valaha volt legnagyobb, hanem éppen a legkisebb Békemenet volt. Na nem a színpad méretét tekintve, mert azzal sikerült a fél teret elfoglalni (ennek jelentéséről Sigmund Freud tudna értekezni).” Magyar hozzátette azt is, hogy „tegnap kitettem az erősen foghíjas Kossuth térről egy képet. Ezután rögtön jöttek a megafonos és a fizetett kommentek, hogy ez a fotó Orbán Viktor beszéde előtt készült. Hát nagyon nem.” Megjegyezte:

„Ahogy ezen a videón látszik, nem csak a füves részt nem sikerült megtölteni, hanem a tér legbelső díszköves részét sem. De ugyanígy lézengtek a tér másik oldalán, a Falk Miksa utca felől és üres kivetítők árválkodtak mindenütt. A propaganda arra hivatkozik, hogy azért nincsenek drónfotók, mert jöttek a vadászgépek. Gondolom ezért nem fotózott senki a Parlament ablakaiból sem….”

Magyar szólt azokhoz is, akik szerint nem szükséges a két tábor tömegeit összehasonlítani:

„Azoknak, akik ezt felesleges számháborúnak tartják, azt tudom üzenni, hogy egy rendezvény hatása azon is múlik, hogy mi jut el belőle azokhoz, akik nem voltak ott. És mivel az orbáni propaganda minden pillanatban gátlások nélkül hazudik, nekünk meg kell mutatnunk a valóságot.

Igenis számít, hogy falubuszok, zsarolás, fenyegetés és utalványok ellenére még a Kossuth teret sem tudták megtölteni. Nem véletlen a pánik a Karmelitában…”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Deák Dániel szerint a tiszás propaganda gátlások nélkül hazudik, ezért megmutatta képeken, hogyan telt meg a Kossuth tér
A megafonos véleményvezér szerint a Tiszában pánikolnak. Állítása szerint a valaha volt legnagyobb Békemenet volt az idei.


Deák Dániel megafonos véleményvezér is elmondta véleményét az október 23-ai tömegekről szóló méretvitáról. Facebook-oldalán közzétette bejegyzésében azt írta:

„Lezárva a méretvitát, most már egyértelműen kijelenthető, hogy ez volt a valaha volt egyik legnagyobb Békemenet.” Deák kiemelte:

„Azoknak, akik ezt felesleges számháborúnak tartják, azt tudom üzenni, hogy egy rendezvény hatása azon is múlik, hogy mi jut el belőle azokhoz, akik nem voltak ott. És mivel a tiszás propaganda minden pillanatban gátlások nélkül hazudik, nekünk meg kell mutatnunk a valóságot.”

Deák Dániel hasonló narratíválva zárta bejegyzését, miként Magyar Péter a Nemzet Menetének tömegéről szóló posztjában megszólalt: „Igenis számít, hogy a Kossuth teret és az Alkotmány utcát is meg tudta tölteni a Békemenet. Nem véletlen a pánik a Tiszában, nem véletlen bizonygatja folyamatosan ennek ellenkezőjét Magyar Péter…”

– írta Deák.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Az online térben Orbán még nagyobb vereséget szenvedett
A Tisza politikusa szerint a miniszterelnök nemcsak az utcán bukott el október 23-án. Állítása szerint a Nemzeti Menetet háromszor annyian követték a Facebook-oldalán, mint a Békemenetet.


Magyar Péter vasárnap délelőtti posztjában arról írt, hogy szerinte a kormány arról is hazudott, hogy az online térben is többen figyelték a Békemenetet, mint a Tisza által szervezett Nemzet Menetét.

„Orbán a digitális polgári körök országjárásának tegnapi bejelentésekor kétszer is hazudott. Azt írta nem csak Budapest utcáin, de az online térben is győzelmet arattak október 23-án.

Azt már mindenki tudja, hogy a TISZA Nemzeti Menetén többször annyian vettek részt, mint a valaha volt legkisebb Békemeneten, de ezen az ábrán az is látszik, hogy az online térben Orbán még nagyobb vereséget szenvedett. A Nemzeti Menetet a Facebook oldalamon háromszor annyian követték, mint Orbán oldalán a Békemenetet. A YT oldalainkon a különbség tízszeres a Nemzeti Menet javára”

– írta Magyar, és hozzátette azt is:

„Az orbáni digitális forradalom elmaradt, edzőtábor ide vagy oda…úgy sikerült, mint az orbáni repülőrajt”

– zárta sorait a politikus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hadházy szerint Tiborcz István 2 milliós dzsekiben vett részt a Békemeneten, és a kordonok mögé is bejutott
A független országgyűlési képviselő szerint annyira kellett az ember a Békemenetre, hogy „Orbán az egész pereputtyát kirendelte.”


Hadházy Ákos újabb pénztárcanyitogató esetet göngyölített fel a Facebook-oldalán, ezúttal Tiborcz István kabátját vette elő. A független képviselő azt írta közösségi média oldalán megjelent bejegyzésében:

„Luximenet: Tiborcz István kétmilliós kabátban flangált a „békemenet” után a Parlament előtt.

Néhány megjegyzés ehhez:

1) Úgy látszik, annyira kellett az ember, hogy Orbán az egész pereputtyát kirendelte.

2) Úgy tűnik, békemenetre snassz elmenni luxuscikkek nélkül. Vagy ezzel üzenik a nyivákoló libsiknek, hogy nálunk milyen jól megy az embereknek?

3) Tiborcz kétmilliós dzsekije fájóbb, mint Szabó Zsófi hatszázezres szemüvege, Curtis milliós pulcsija vagy éppen húszmilliós órája. Utóbbiak ugyanis kereshették rá a pénzt akár a „művészetükkel” is. Orbán veje azonban egészen biztosan lopott pénzből tollászkodik. Az első (minimum) hárommilliárdról papírt is kapott az OLAF-tól az Elios botrány után. A többit meg „csak” látjuk.

4) Kérdés amúgy, hogy elvileg totál civilként hogyan kerülhetett a Parlamentet védő kordon mögé”

– írta a független képviselő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk