KULT
A Rovatból

Háromévesen ügynököt akart, 22 évesen idegösszeomlást kapott, majd otthagyta a reflektorfényt, hogy családot alapítson – Keira Knightley 40 éves

Túlságosan hirtelen lett világsztár, ezt pedig elmondása szerint nem tudta kezelni. A hírnevet gyűlöli, nincs is fent semmilyen közösségi médián, a színészet azonban örök szerelem a számára.


Keira Christina Knightley 1985. március 26-án született London délnyugati részén, Teddingtonban. A szülei, a skót Sharman Macdonald és az angol Will Knightley mindketten színpadi színészek voltak, az anyja emellett még drámaíró is, illetve van egy Caleb nevű bátyja. Úgy volt, hogy a Kiera nevet kapja, a Kira angolosított formáját, méghozzá a szovjet műkorcsolyázó, Kira Ivanova után, akinek az apja nagy rajongója volt. Az anyja azonban rosszul írta le a nevet az anyakönyi kivonathoz, az e-t az i elé tette, és végül így is hagyták.

A család komoly anyagi gondokkal küzdött a bátyja születése után, ezért Will csak akkor egyezett bele egy második gyermekbe, ha az anyja előbb elad egy színdarabot. A szülei változó mértékű sikerei azonban nem tántorították el Knightley-t a szakma iránti kíváncsiságától. Ráadásául az anyja már nagyon korán bevezette a gyermekeit a színház és a balett világába.

Keira elárulta, már gyerekkorában színésznő akart lenni, és már 3 éves korában szeretett volna magának egy ügynököt, de a szülei azt mondták, hogy várjon még ezzel pár évet.

Hatéves volt, amikor diszlexiát diagnosztizáltak nála. „Mindig is szerettem a szavakat, ami furcsa dolog, tekintve, hogy valójában nem tudtam elolvasni őket. Mire 11 éves lettem, szerencsére úgy ítélték meg, hogy kellőképpen le tudtam ezt küzdeni” – magyarázta Keira, aki még mindig lassan olvas, és nem tud hangosan felolvasni.

Ennek ellenére céltudatos volt abban, hogy színésznő lehessen. Hatévesen már volt ügynöke, s ez vezetett ahhoz, hogy számos kisebb szerepet kapott tévés drámákban. Emellett számos helyi amatőr színpadni produkcióban játszott, amelyek között szerepelt az After Juliet című darab is, amit az édesanyja írt. Knightley az Esher College-ban kezdte meg a főiskolai tanulmányait, de egy év után otthagyta, hogy a színészi karrierjére koncentrálhasson. Az édesanyja barátai arra biztatták, hogy jelentkezzen egy drámaiskolába, amit ő anyagi és szakmai okokból visszautasított.

Túl gyors siker

Nyolcévesen kapta meg első mozgóképes szerepét az 1993-as Screen One című sorozat Royal Celebration című epizódjában, az első mozifilmje pedig az 1995-ös Halálos kötődés című, egyébként elég gyenge romantikus dráma volt Stephen Dorff és Gabrielle Anwar főszereplésével. Majd jött a nagy lehetőség: 13 évesen szerepet kapott a Star Wars I. rész: Baljós árnyakban. A szülei megpróbálták meggyőzni, hogy ne jelentkezzen a meghallgatásra, de ő mégis elment rá, mivel nagy Star Wars-rajongó volt. Ki is választották őt Amidala hercegnő hasonmása, Sabé szerepére, a döntésben így nagy szerepet játszott, hogy Keira feltűnően hasonlított Natalie Portmanre. Később mindketten bevallották, hogy a saját anyjuk sem tudta megkülönböztetni őket egymástól az Amidala-jelmezben és -sminkben. Sőt, Knightley azt is hozzátette, hogy minden egyes nap sírt a forgatáson, annyira kényelmetlenül érezte magát a királynői hacukában.

Sabé csak egy apró szerep volt, igaz, egy hatalmas filmben, de az áttörésre még így is várni kellett pár évet. 2002-ben viszont az is megtörtént, méghozzá a Csavard be, mint Beckham című focis vígjátékban. Knightley három hónapig edzett, hogy felkészüljön a szerepére, de jól tette, mivel a film Golden Globe-jelölést kapott, az arcát és a nevét pedig rengetegen megjegyezték.

Például a 2003-as A Karib-tenger kalózai: A Fekete Gyöngy átka alkotói is, akik felkérték őt Elizabeth Swann szerepére, amivel világszerte ismertté tették őt. Mindössze 17 éves volt a forgatáskor, és 18, mire bemutatták a filmet. Keira mindenesetre azon tűnődött, hogy vajon sikeres lesz-e a film, amely egy vidámparki látványosságon alapult, ráadásul a kalóztörténetek akkortájt nem voltak népszerűek. „Emlékszem, amikor a forgatáson voltam, azt gondoltam: »Oké, mi ez? Jó lesz ez egyáltalán?«” - mesélte.

A film végül jó lett, sőt, egyben kasszasiker is, mivel több mint 650 millió dollárt hozott a mozikból szerte a világon. Még ugyanabban az évben, 2003-ban jött az Igazából szerelem is, egy újabb nagy siker, amiben neki is emlékezetes mellékszerepe és jelenete volt (ahogy kb. minden más színésznek is).

Ezek után már nem volt megállás, és bár befigyelt egy-két bukás is a karrierjébe (pl. a 2004-es Arthur király vagy a 2005-ös Domino), a Büszkeség és balítélettel (szintén 2005-ből) azonban újra anyagi és kritikai sikert aratott.

A film egyben elindította őt a kosztumös filmek útján, amelyekre előszeretettel mondott igent a következő években (pl. Vágy és vezeklés, Selyem, A hercegnő, Az irányítás határai, Veszélyes vágy, Anna Karenina stb.)

A Büszkeség és balítéletben Elizabeth Bennet szerepéért ráadásul 21 évesen megkapta az első Oscar-jelölését a legjobb női főszereplők kategóriájában. Ekkor egyébként jó néhány, a tehetségében addig kételkedő kritikust maga mellé tudott állítani: „Sokáig mindenki azt mondta: »Ó, ő csak egy csinos pofi, de egyáltalán nem tud színészkedni.« Én pedig úgy voltam vele: »Hát, talán igazuk van, nem tudom.« Így legalább egy időre elhallgattattam őket.” A Büszkeség és balítélet rendezője, Joe Wright pedig ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta: „Azt hiszem, egy ideig alábecsülték őt, ő viszont meg akarta ezt cáfolni, amikor eljátszotta Elizabeth-et. Biztos akart lenni benne, hogy okkal kapja meg azt a fajta figyelmet, amit megérdemel. Ő nem különösebben van oda ezért az egész celebes hülyeségért. Keira valójában nagyon szereti a színészi mesterséget, és csak a lehető legjobban akarja művelni.”

Sokáig kereste önmagát

Ebben az időszakban tért vissza Keira A Karib-tenger kalózai második és harmadik filmjében (2006: Holtak kincse, 2007: A világ végén) is, ami újabb hatalmas kasszasikereket írt a filmográfiájába. A gyors felemelkedés azonban nem volt könnyű a fiatal színésznőnek, aki már a húszas évei közepén visszalépett a nagyobb szerepektől. Egy 2018-as interjúban elárulta, hogy 22 éves korában idegösszeomlása volt, később pedig poszttraumás stressz szindrómát diagnosztizáltak nála a karrierje során rá nehezedő nyomás miatt. Emiatt akkor három hónapon keresztül nem mozdult ki a lakásából, egészen 2008 elejéig. Hipnoterápiára volt szüksége ahhoz, hogy megelőzze a gyakran rátörő pánikrohamokat, és hogy részt tudjon venni a BAFTA-díjátadó gálán, amelyen őt is jelölték a Vágy és vezeklésért. „PTSD-m és pánikrohamaim voltak” – mondta. „Szó szerint egy évig nem tudtam dolgozni, és fogalmam sem volt, hogy elmúlik-e ez valaha. Szerencsére sziklaszilárd hátterem volt már akkor is. A családom és a kicsi, de nagyon közeli baráti köröm felkarolt, és azt hiszem, nélkülük egészen más lett volna a történet vége... Végső soron nem akartam, hogy a média és a lesifotósok nyerjenek. Az egyetlen dolog, amit szeretnék csinálni, az a filmkészítés.”

Knightley épp ezért innentől kezdve inkább a kisebb, független filmek felé fordította a figyelmét. Például a már említett kosztümös darabok mellett jött a Ne engedj el! (2010), a Tegnap éjjel (2010), a Míg a világvége el nem választ (2012), vagy épp a 2013-as Szerelemre hangszerelve az Egyszer (2006) rendezőjétől, John Carney-tól.

„Nagyon szerettem volna valami olyat csinálni, amiben van remény, mert addig nem volt” – magyarázta Keira egy interjúban. „Úgy értem, nem nekem, hanem a karaktereknek. Szóval ez jó ötletnek tűnt. Ez egy teljesen más színészi és filmkészítési stílus. Ráadásul szórakoztató volt, és kihívást is jelentett.”

E film kapcsán robbant ki akkoriban egy kisebb botrány, amikor három évvel a Szerelemre hangszerelve bemutatása után a rendező, John Carney egy interjúban kritizálta Knightley színészi játékát. „Nem akarom ócsárolni Keirát, de tudod, nehéz filmszínésznek lenni, ami megkövetel egy bizonyos szintű őszinteséget és önelemzést, amire szerintem ő még nem áll készen, és azt hiszem, erre még a filmben sem állt készen” – mondta a Sing Street direktora.

Ezt követően néhány rendező, aki korábban együtt dolgozott Knightley-val, a közösségi médiában a védelmébe vette őt, mondván, mindig kifogástalan munkával és odaadással járult hozzá a projektjei sikeréhez, minőségéhez. Carney pedig később bocsánatot kért a megjegyzéséért. „Szégyellem magam, hogy ilyeneket mondtam, és próbálok elszámolni azzal, amit rólam mondanak” – írta a Twitteren. „Azzal, hogy megpróbáltam lyukakat ütni a munkámon, végül mást hibáztattam. Keira semmi mást nem tett, csak profi és elkötelezett volt a film során, és óriási mértékben hozzájárult a sikerhez.”

Keira pedig ezután újra megmutatta mindenkinek, mit tud, mivel 2015-ben megkapta a második Oscar-jelölését is a Kódjátszma (2014) című filmben nyújtott alakításáért. Ebben Joan Clarke-ot, egy kriptoanalitikust alakított, aki Alan Turinggal (Benedict Cumberbatch) dolgozott együtt a német hírszerzési kódok dekódolásán a brit kormány számára a második világháború alatt.

A legragyogóbb fény az életében

Keira a színészethez és a filmezéshez való hozzáállását nem sokkal később nagyban befolyásolta az, hogy édesanya lett, de ne ugorjunk ennyire előre!

A hírnévvel való kapcsolatát már ismerjük: nem szereti. Így az sem meglepő, hogy a szerelmi viszonyait sem élte meg sosem a bulvárlapok kereszttüzében, nem övezték nagy botrányok a magánéletét, amit mindig próbált titokban tartani, vagy legalábbis nem kitolni a reflektorfénybe. A karrierje elején szakmabeliekkel randizott, a tinikori szerelme például a színész Del Synnott (Virtuális szex, Murphy törvénye, Blitz) volt, akivel 15 és 18 éves kora között járt, 2000-től 2003-ig. Állítólag egy évig együtt volt Adrien Brodyval is, mivel összeszűrték a levet a 2004-es A fiók című közös filmjük forgatásán. Az viszont bizonyos, hogy 2004 és 2005 között Jamie Dornan (A szürke ötven árnyalata-filmek, Belfast), 2005 és 2010 között pedig Rupert Friend (Egy kis szívesség, Obi-Wan Kenobi, Társ) volt a szerelme.

2011-ben aztán találkozott az angol zenésszel, James Rightonnal, miután egy közös barátjuk bemutatta őket egymásnak egy vacsorapartin. „Tim nevű haverunk volt az összekötő kapocs, nem pedig Alexa Chung, ahogy az emberek folyton mondják. Nagyon részegek voltunk” – emlékezett vissza Knightley, majd hozzátette: „James az a fajta ember, aki a legragyogóbb fény lesz minden szobában, míg én a sarokban szoktam ülni. És sokkal kedvesebb nálam.”

Gyorsan szerelem szövődött köztük, 2012 májusában pedig már el is jegyezték egymást. Az esküvőre 2013. május 4-én került sor: egy apró, mindössze 11 fős ceremóniát tartottak a dél-franciaországi Mazan nevű kisvárosban.

Később pedig Knightley édesanyjánál volt egy fogadás egy nagyobb társaság számára. A nászútjukat Korzikán tartották.

Azóta két közös lányuk született, Edie 2015-ben, Delilah pedig 2019-ben, a család pedig a londoni Canonburyben él. 2024 augusztusában Knightley nyilvánosságra hozta, hogy az egyik lányánál hozzá hasonlóan diszlexiát diagnosztizáltak hatéves korában. „Van egy diszlexiás gyerekünk” – mondta, hozzátéve, hogy „a memóriája viszont elképesztő”. Jimmy Fallon talkshow-jában azonban elárulta tavaly decemberben, hogy miért nem akar több gyereket. „Ismered azt, amikor azt mondjátok: »Ó, olyan aranyosak. Nem kéne még egy?« Aztán arra gondolok: »Végül is végig tudnám csinálni a terhességet harmadszor is. Sőt, még a szülést is túlélném. De egyszerűen képtelen vagyok több Peppa Malacot nézni!« Szóval nincs több gyerek.”

Hova tovább?

A karrierjében Knightley továbbra is visszafogott: kerüli a nagyobb költségvetésű projekteket, nem valószínű például, hogy egy Marvel-filmben drukkolhatunk neki a közeljövőben. Az utóbbi 10 évben a legnagyobb szabású projektjei az Everest (2015), a Váratlan szépség (2016) és A diótörő és a négy birodalom (2018) volt, de ezekben is inkább mellékszerepet játszott. Láthattuk viszont főhősként a Colette-ben (2018), a Hivatali titkokban (2019), az Egy háború margójára (2019) című romantikus drámában, a Rendbontókban (2020), a Csendes éjben (2021), vagy A bostoni fojtogatóban (2023), tavaly pedig ő is beadta a derekát, és bevállalta egy sorozat főszerepét, ez volt a Fekete galamb című netflixes, akciódús kémsztori.

Legközelebb pedig (valamikor idén) a The Woman in Cabin 10 című, luxushajón játszódó horror-thrillerben próbálja ki magát, amelyben Guy Pierce, Kaya Scodelario és Hannah Waddingham (Ted Lasso) lesznek a partnerei.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Véresre kaparta a falat a 27 éves Soós Imre, mégis öngyilkosságnak zárták le a halálát
A Jászai Mari-díjas színészt 1957-ben feleségével együtt találták holtan egy budai lakásban, gázmérgezés végzett velük. A helyszíni nyomok és egy későbbi ügynöki jelentés azonban idegenkezűségre utalnak.


Egy 27 éves filmsztár, akit egy ország imádott, és akinek a nevét a cannes-i filmfesztivál után a nemzetközi sajtó is megjegyezte, holtan fekszik egy budai lakás teakonyhájában. A levegő sűrű a gáztól. A hivatalos közlemény szerint Soós Imre és felesége, dr. Perjési Hedvig 1957. június 20-án önkezével vetett véget életének. A kortársak és a későbbi nyomok azonban egy egészen más, sötétebb történetet mesélnek: a színész körmei véresek voltak, az ajtót, a küszöböt és a falat kaparta, mintha utolsó erejével is menekülni próbált volna. Ma, születésének 96. évfordulóján, február 12-én az ő pályája és máig lezáratlan tragédiája elevenedik fel.

Ki volt ez a fiatalember, aki ilyen rövid idő alatt a magyar filmtörténet kultikus alakjává vált?

Soós Imre 1930. február 12-én született Balmazújvároson. A legenda szerint a Szabad Nép hirdetésére jelentkezett a Színművészeti Főiskolára, ahol mezítláb, elementáris erővel szavalta Petőfit. Ezzel az ösztönös, mégis fegyelmezett játékkal, jellegzetes, fátyolos hangjával robbant be a köztudatba. Pályája üstökösként ívelt felfelé: 1952 és 1955 között a Debreceni Csokonai Színház, majd haláláig a budapesti Madách Színház tagja volt.

1954-ben, mindössze 24 évesen Jászai Mari-díjjal tüntették ki. Olyan klasszikus szerepekben bizonyított, mint Shakespeare Rómeója vagy Benedek a Sok hűhó semmiért-ből.

A filmvászon tette országosan ismertté. Olyan alkotásokban játszott, mint a Talpalatnyi föld, a Lúdas Matyi és a Liliomfi. A csúcsot és a nemzetközi áttörés lehetőségét Fábri Zoltán 1955-ös remekműve, a Körhinta hozta el. A filmben Törőcsik Marival alkotott párosa a magyar filmtörténet egyik legemlékezetesebb kettőse. A film ikonikus táncjelenete a felszabadulás és a szerelem szimbólumává vált.

A Körhintát 1956-ban a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjába is beválogatták, ahol a fiatal francia kritikus, François Truffaut is lelkendezve írt róla. Törőcsik Mari évtizedekkel később egy rövid mondattal utalt a forgatáson szövődött különleges kapcsolatra: „…kicsit egymásba is szerettek.”

A sikerek mögött azonban egyre mélyülő belső vívódás húzódott. A Rákosi-korszak kultúrpolitikája ráerőltette a „paraszti hős” skatulyáját, amiből kétségbeesetten próbált kitörni. Az 1956-os forradalom utáni légkör, szerelme, Ferrari Violetta disszidálása és a szakmai mellőzöttség érzése idegösszeomláshoz vezettek.

A János Kórházban kezelték, itt ismerkedett meg a nála tíz évvel idősebb orvossal, dr. Perjési Hedviggel, akit hamarosan feleségül vett. Ez a kapcsolat pecsételte meg a sorsát.

A hivatalos verzió, amit a Népszabadság 1957. június 22-i száma is közölt, egyértelmű volt: „…holtan találták Soós Imre 27 éves színművészt és feleségét… a rendőri bizottság megállapította, hogy … világítógázzal öngyilkos lett.” A lakás belülről volt bezárva. Az Index által feltárt későbbi visszaemlékezések és dokumentumok azonban rémisztő részleteket tártak fel.

A helyszínen egy cédulát találtak, amelyen állítólag ez állt: „Anyu, ne bántsatok senkit, én vagyok a gyilkos.” A mondatot Perjési Hedvig testvére idézte fel. Egy, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában őrzött ügynöki jelentés még sötétebb képet fest a nőről, aki a jelentés szerint korábban már megpróbálta megölni előző vőlegényét.

„Már régen az öngyilkosság volt a mániája… Altatót fecskendezett vőlegényébe, de annak volt annyi ereje, hogy a kinyitott gázcsapot elzárja” – áll a dokumentumban.

A jelek arra utalnak, hogy a felesége beadott neki valamilyen szert, majd megnyitotta a gázcsapot. Soós Imre felébredhetett a kábultságból, és utolsó erejével próbált menekülni, de a bezárt ajtón már nem jutott ki. A gondos, teljes körű vizsgálat elmaradt, a halálesetet gyorsan lezárták kettős öngyilkosságként. Soós Imre sírja a Farkasréti temetőben található, a Nemzeti Sírkert részeként védelem alatt áll. Rövid, de annál fényesebb pályája, a Körhinta nemzetközi sikere és halálának máig tisztázatlan körülményei legendává tették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Az Északi-sarkvidéken tanult meg járni, gyerekkora óta jogilag siket volt, és a sírkövén is a fingással poénkodik – Leslie Nielsen ma lenne 100 éves
Erőszakos apja elől menekült a kanadai légierőhöz, és csak 62 évesen lett világhírű, miután drámai színészként képtelen volt befutni.


Leslie William Nielsen éppen 100 évvel ezelőtt, 1926. február 11-én született Kanadában, Saskatchewan tartomány Regina nevű városában. Édesanyja, Mabel Elizabeth Davies Walesből emigrált Kanadába, édesapja, Ingvard Eversen Nielsen pedig dán származású rendőr volt a Kanadai Királyi Lovasrendőrségnél. Volt egy bátjya is, Erik Nielsen, aki hosszú ideig kanadai parlamenti képviselő, kabinetminiszter, 1984-től 1986-ig pedig Kanada miniszterelnök-helyettese volt. Nielsen a gyermekkorát az Északi-sarkvidéken töltötte, mivel az apja ott szolgált. Egyszer elmesélte, hogy ott is tanult meg járni. A családfő, Ingvard állítólag erőszakos ember volt, gyakran verte a feleségét és a fiait is.

Leslie, hogy elmeneküljön a bántalmazásokkal teli gyerekkorából, 17 évesen belépett a Kanadai Királyi Légierőbe, annak ellenére, hogy jogilag siket volt, már gyerekkora óta hallókészüléket kellett viselnie.

„Nagyon nehéz színésznek lenni, mivel minden attól függ, hogy a megfelelő szöveget mondd a megfelelő időben, te viszont nem hallod a jelzéseket. El sem tudom mondani, hányszor kellett volna azt kérdeznem, hogy »Mi?«, ha nem lett volna hallókészülékem. Tehát ez a szerkentyű életmentő, és lehetővé teszi, hogy gyakoroljam a mesterségemet” – nyilatkozta erről egyszer Nielsen.

A második világháború alatt egyébként légi lövészként szolgált repülős bevetéseken. A háború után aztán a torontói Lorne Greene Academy of Radio Arts színművészeti akadémiára iratkozott be. A tanulmányai alatt ösztöndíjat kapott a New York-i Neighborhood Playhouse színházba, ahol színpadi és zenei tanulmányokat folytatott, mielőtt 1950-ben megkapta első komolyabb televíziós szerepét a Studio One című antológiasorozat egyik epizódjában.

Nem hajthatott fogatot

Az ötvenes évek elején számos kisebb szerepet kapott jóképű statisztaként, mellékszereplőként. Mivel már akkor is kiváló orgánuma volt, dokumentumfilmekben és reklámokban működött még közre narrátorként, hogy megkeresse a megélhetéshez szükséges pénzt. Ő azonban ennél többre vágyott, arról álmodozott, hogy Hollywood nagy nevű sztárja lesz. 1956-ban aztán kapott egy kis szerepet első játékfilmjében, a The Vagabond King című romantikus musicalben. A film bukás volt, de a producer, Nicholas Nayfack megkedvelte a fiatal és jóképű Nielsent, és felajánlotta neki, hogy beválogatja egy éppen készülő sci-fibe, a Tiltott bolygóba (1956). Nielsen természetesen kapva kapott az alkalmon, s ő lett az egyik főszereplő. A film (Shakespeare A vihara az űrben, ami valójában forradalmi volt, a Star Trek előfutárának tekintik) pedig nagy sikert aratott. Annyira, hogy Nielsen is népszerű lett, így szerződést kapott az MGM-nél.

Több évnyi kisebb szerepek és színészi küzdelmek után végre nevet szerzett magának. Pár évvel később nagyon szeretett volna szerepelni a Ben-Hurban (1959), így jelentkezett a meghallgatásra is, Messala szerepére, de nem járt sikerrel, Stephen Boyd lett a befutó. Ekkorra az MGM-mel kötött szerződése lejárt, így már szabadon dolgozhatott máshol, és így is tett.

Az 1960-as évektől kezdve a filmek iránti lelkesedése alábbhagyott, már sokkal szórakoztatóbbnak találta a tévés munkákat, ezért feladta az álmát, hogy hollywoodi sztár legyen, és inkább a képernyőkre költözött.
Akkoriban számos tévésorozatban szerepelt, például az Alfred Hitchcock bemutatjában, A szökevényben, a Peyton Place-ben vagy a The Wild Wild Westben. Ám ezekben is mindig mellékszerepekben tűnt fel, soha nem lehetett ő a főhős. Visszatért oda, ahol az ötvenes évek elején kezdte, a kisebb és másodlagos szerepekhez, csak most már a vászon helyett a tévében.

Hülyeség komolyan

Nielsent addig komoly drámai színészként tartották számon, ráadásul jóképű is volt, csupán nem kapott olyan szerepeket, amelyekkel bizonyíthatta volna a tehetségét és rátermettségét. 1969-ben aztán elcsípett egy főszerepet a The Bold Ones: The Protectors című kemény és nyers zsarusorozatban, ami azonban nem tartott sokáig, mindössze hét rész után levették a műsorról. A hetvenes években így visszatért a kisebb szerepekhez olyan sorozatokban, mint a San Francisco utcáin, a M.A.S.H., a Hawaii Five-O, a Kojak, a Kung Fu, a S.W.A.T., sőt, 1971-ben és 1975-ben a Columbóban is feltűnt. S persze azért akadtak mozifilmek is, például az évtized egyik népszerű katasztrófafilmje, a Poszeidon katasztrófa (1972), az 1977-es Az állatok napja (amiben többek között villámlások közepette félmeztelenül harcol egy medvével) vagy a Lángoló város (1979).

Majd 1980-ban jött a nagy áttörés! Egy testvérpár, David és Jerry Zucker, valamint írótársuk, Jim Abrahams (azaz a ZAZ trió) 1977-ben nagy sikert arattak a The Kentucky Fried Movie című vígjátékukkal, ezért egy újabb szokatlan komédiával akartak előállni. Akkoriban népszerűek voltak az Airport-filmek, ők pedig át szerették volna dolgozni a kevéssé ismert, 1957-es katasztrófadarabot, a Zero Hour!-t, méghozzá a sajátos abszurd humorukkal nyakon öntve.

Ebből született meg az 1980-as Airplane!, amelyben talán a film legemlékezetesebb karakterét éppen Leslie Nielsen játszotta az orvos Dr. Rumackként.

Zuckerék azért választották őt erre a tőle eddig felettébb szokatlan vígjátéki szerepre, mert olyan nagyszerű drámai színész volt, s úgy gondolták, széles körben nem ismert, de azért felismerhető arcokkal elhitethetik a nézőkkel, hogy az Airplane! komoly katasztrófafilmnek tűnik, és a hangulata is az, a poénok pedig sokkal nagyobbat ütnek, ha drámai színészek komoly, rezzenéstelen arccal mondják el azokat. A tervük bejött, az Airplane! új műfajt teremtett a komédián belül.

A paródiák fapofa királya

Nielsen pedig rákapott a vígjáték ízére, és sikerült később ebből karriert csinálnia. Ennek köszönhető az is, hogy manapság az egyik legnagyobb nevettetőként emlékezünk rá. A ZAZ trió 1982-ben előállt a Nagyon különleges ügyosztály című sorozattal, amelyben Leslie Nielsen játszotta Frank Drebin (a magyar szinkronban Drebil) detektívfelügyelőt, egy kifejezetten Nielsen számára megalkotott szerepet. Az Airplane!-től eltérően azonban a Nagyon különleges ügyosztály nem volt nagy siker a tévében. Csupán hat epizódot forgattak belőle, és ezek közül csak négy került adásba, mielőtt az ABC csatorna kaszálta a szériát. Aztán később levetítették az utolsó két részt is.

„Ez az a fajta humor, ami nem való a televízióba, mert oda kellett figyelni rá” – magyarázta később Nielsen a sikertelenség okát, utalva arra, hogy a televíziózás már akkoriban is csupán háttértevékenység volt, az emberek általában más dolgot csináltak közben.

Szerencsére a Nagyon különleges ügyosztály mégis kifizetődő lett, hiszen valami sokkal nagyobb született belőle később. A Paramount ugyanis megszerezte a sorozat VHS-forgalmazási jogait, és 1985-ben kiadta mind a hat epizódot. A kazetták nagy sikert arattak, a stúdió ezért felkereste Zuckeréket, hogy kérnek még ebből. Így végül 1988-ban megjelent a Csupasz pisztoly, az elkaszált tévésorozat egész estés filmváltozata.

Nielsen természetesen visszatért Frank Drebinként, s ez lett az első főszerepe egy mozifilmben több mint 30 év után. A közönség zabálta a Csupasz pisztolyt, ez a fajta humor a moziban sokkal nagyobb sikert aratott, nagyobbat az Airplane!-nél is. Nielsen pedig évtizedeken át tartó küzdelem után, 62 évesen végre világsztár lett.

Ezt követően a stúdiók kifejezetten Nielsen főszereplésével készülő paródiafilmeket rendeltek, így született meg a kilencvenes évek paródiafilmes őrülete. Jött a Bújj, bújj, ördög! (1990), a Csupasz pisztoly 2 ½ (1991), a Csupasz pisztoly 33 1/3 (1994), a Drakula halott és élvezi (1995), a Drágám, add az életed! (1996), a Sziki-szökevény (1998) vagy a Horrorra akadva harmadik (2003) és negyedik (2006) része.

Nielsent ugyanakkor a való életben sem lehetett komolyan venni. Például mindig felbukkant a világ különböző talk show-iban kedvenc poénjával, egy egyszerű fingógéppel, amelyet az interjú közepén sütött el általában.

Sosem állt le, világszerte milliókat nevettetett meg egészen a 2010-es, 84 éves korában bekövetkezett haláláig.

Szellentéssel a sírba

Nielsen összesen négyszer házasodott: Monica Boyer éjszakai klubénekesnővel 1950 és 1956 között voltak házasok, Alisande Ullmannal 1958 és 1973 között, Bobbye Brooks Oliverrel 1981-től 1983-ig, végül Barbaree Earllel 2001-től Leslie haláláig. Két lánya született a második, egyben leghosszabb házasságából: Thea és Maura. A kései éveiben Barbaree-vel az arizonai Paradise Valley-ben és a floridai Fort Lauderdale-ben éltek.

2010 novemberében Nielsen rosszul lett, így a Fort Lauderdale-ben található Holy Cross Kórházba szállították. November 28-án a színész unokaöccse, Doug a Winnipeg-i CJOB rádióállomásnak elmondta, hogy a nagybátyja 84 éves korában, a családja és a barátai körében örökre elaludt, a halálát tüdőgyulladás okozta, keleti parti idő szerint délután 5:30 körül. Nielsen holttestét a Fort Lauderdale-i Evergreen temetőben helyezték végső nyugalomra 2010. december 7-én, amelynek során elsüthette utolsó poénját: a síremlékére ugyanis még korábban a „Let 'er rip”, azaz „Ereszd ki!” feliratot választotta (az eredeti angol szöveg több szinten is megállja a helyét, hiszen a fingós poén mellett arra is utalhat, hogy hagyják őt nyugodni). A temetésen természetesen a Csupasz pisztoly zenéje szólt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A Hét Királyság lovagja négy rész után visszaadta a hitemet a Trónok harca világában - Még csak most kezdődött és mindjárt vége…
Az HBO Max csendben ledobta az év egyik legjobb fantasy-sorozatát. A Hét Királyság lovagja úgy csap oda, hogy még a Sárkányok háza is pironkodhat.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2026. február 10.



Az első négy epizód után nyugodtan kijelenthető: az HBO Max talán az eddigi legjobb döntését hozta, amikor George R. R. Martin kevésbé grandiózus, ám annál emberibb történeteihez nyúlt vissza. A Sárkányok harca vontatott, túlbonyolított fáradt története után igazi üdítő szomjoltó a fantasy kalandok világában.

A sorozat már az első két résszel meglepően erős nyitást produkált, de a harmadik és a negyedik felvonás az, ahol igazán megmutatja, mire képes.

Ezekben az epizódokban nemcsak felgyorsulnak az események, hanem olyan narratív fordulatok is érkeznek, amelyek új megvilágításba helyezik a korábban látottakat. Különösen a harmadik rész lezárása. Spoilerek nélkül annyi elárulható, hogy több addig homályos motiváció és apró történés is érthetővé válik a könyvet nem olvasók számára. Még azt is meg merem kockáztatni, hogy az ember hirtelen kedvet kap újranézni a korábbi részeket, immáron a friss információk tükrében.

A negyedik epizód pedig végre teljes erővel beemeli a fő történetszálat: a Hetek próbáját, azt a lovagi küzdelmet, amely nemcsak Duncan sorsát dönti el, hanem tulajdonképpen útjára indítja a későbbi kalandjait.

Ez a pont az, ahol világossá válik, hogy a sorozat nem pusztán egy hangulatos előjáték, hanem komolyan gondolja a konfliktusokat, a téteket, a morális dilemmákat és a karakterek fejlődését.

Mindezt úgy, hogy közben meglepően letisztult marad: nincs túlírva, nem akar mindenáron sokkolni, mégis folyamatosan fenntartja a feszültséget.

A tempó is figyelemre méltó, bár kellett is ez neki, mert nem egy hosszú sorozat. Némelyik epizód csupán félórás, tartalomban sokkal többet ad, egy pillanatig sem válik vontatottá a cselekmény.

A dialógusok pontosan kimértek, a jelenetek gördülékenyen követik egymást, a dramaturgia pedig olyan magabiztos, hogy az ember észre sem veszi, mennyire gyorsan lepereg egy rész.

Külön öröm, hogy a széria nem próbál modern frázisokat és kikacsintásokat erőltetni a középkorias miliőbe: a szereplők beszéde és viselkedése illeszkedik a világhoz, ami manapság, furcsa módon, már önmagában is üdítő. Lehet, hogy ez csak az új Star Trek sorozat után tűnik fel…

A két főszereplő közti dinamika továbbra is a produkció egyik legnagyobb aduásza. Peter Claffey és Dexter Sol Ansell remekül működik együtt: Duncan naiv, tiszta szándékú kóbor lovag és Egg meglepően érett, talpraesett fiatal inasa olyan párost alkotnak, akiknek minden közös jelenete kincs.

Ritka az olyan fantasy-kaland-sorozat, ahol ennyire könnyű szívből drukkolni a hősöknek, nem azért, mert muszáj, hanem mert valóban szerethetőek.

Dunk különösen érdekes figura a Trónok harca univerzumában: ő az a ritka kivétel, aki nem próbál ügyeskedni, nem akar a nagyhatalmúak sakktábláján előnyhöz jutni, egyszerűen csak tisztességes lovag szeretne lenni. Egg pedig kiváló ellenpont, fiatal kora ellenére józan ésszel és kíváncsisággal folyamatosan árnyalja a helyzeteket és voltaképp életben tartja az óriás lovagot.

A mellékszereplők sem maradnak csak a „bajuszpörgető” antagonisták szerepében. Imádtam utálni a gonoszokat. A családi viszályokkal terhelt nemesi családok épp annyira voltak érdekesek, mint főszereplőink.

A tétek ugyan kicsiknek látszanak egy Trónok harcához képest, de szeretett szereplőinknek az élete múlhat egy-egy döntésen.

Egy igazán élvezetes lovagi tornába csomagolt, belső konfliktusoktól feszülő családi csetepatét követhetünk végig az HBO Maxon.

Az egész sorozat legnagyobb erénye talán az őszinteség. Nem akar mindenáron trendeket kiszolgálni, nem próbál rálicitálni saját univerzumának legsötétebb pillanataira, hanem egy földhözragadt, emberközelibb fantasy-kalandot mesél el.

Ennek ellenére, vagy épp pont ezért, sokkal több érzelmet közvetít, mint első pillantásra gondolnánk.

Jó a forgatókönyv, működnek a karakterek, a fordulatok nem érződnek öncélúnak, és az intrikák is pont annyira összetettek, hogy lekössék a figyelmet anélkül, hogy elveszítenénk a fonalat. Persze azért itt is folyik a vér… mégis csak George R.R. Martin írta.

Négy rész után nehéz nem lelkesedni. Régen találkoztam olyan modern sorozattal, amelyről ennyire könnyedén írtam pozitív hangnemben, és amely ilyen magabiztosan találta el a saját tónusát.

Minden adott ahhoz, hogy a hatepizódos első etap valódi kincsként maradjon meg a nézők emlékezetében.

Nagyon remélem, hogy Ser Duncan the Tall története nem ér véget itt. Az HBO a további kötetekhez is bátran hozzányúlhat majd, csak addig jöjjön ki a pletykált negyedik kötet. Mert ha elfogy az alapanyag a Warner streaming szolgáltatója nem arról híres, hogy jó döntéseket hoz. Ha a folytatásban az utolsó két rész is tartja ezt a színvonalat, a Hét Királyság lovagja könnyen az év egyik legjobb új sorozata lesz. Az biztos, hogy a Trónok harca világának már most a legkedveltebb mellékága. Bocsi Sárkányok háza, de nem bocsi.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
„Az, hogy fájdalom nélkül nincs eredmény, egyszerűen nem igaz” – Jennifer Aniston 57 évesen átírta a fitnesz szabályait
A kor tényleg csak egy szám! A legjobb példa erre Jennifer Aniston akinek ma van a születésnapja, mert a korát meghazudtolóan jól néz ki. A színésznő elmondta, hogy a Pvolve-módszerrel tartja magát fitten.


Jennifer Aniston ma lett 57 éves, de a kilencvenes évek óta a fittség és a kortalan szépség szinonimája.

„A ‘fájdalom nélkül nincs eredmény’ egyszerűen nem igaz. Jennifer most nyíltan szembemegy ezzal a felfogással, hogy a test sanyargatását az eredményesség feltételének tekinti.

Lehet eredmény fájdalom nélkül is” – szögezte le egy exkluzív interjúban. Ez a felismerés vezette el a Pvolve nevű funkcionális programhoz, amely nemcsak a testét formálta át, de a mozgáshoz fűződő viszonyát is alapjaiban írta újra.

A Pvolve egy alacsony terhelésű, kontrollált mozdulatokra épülő rendszer, amely speciális, ellenálláson alapuló eszközökkel dolgozik.

A cél nem az ízületeket terhelő ugrálás vagy a súlyok emelgetése, hanem a teljes izomláncok aktiválása, a mobilitás és a stabilitás fejlesztése.

A koncepció tudományos hátterét egy, az Exeteri Egyetemmel közösen végzett kutatás is alátámasztja, amelynek kezdeti eredményei szerint 40 év feletti nők körében 12 hét alatt mérhetően javult az erőnlét, a rugalmasság és az egyensúly.

Aniston számára a valódi fordulópontot egy 2021-es hátsérülés hozta el.

Ekkor szembesült azzal, hogy a korábbi, nagy intenzitású edzései hosszú távon fenntarthatatlanok.

„A Pvolve tiszteletben tartja, hol tart a tested, és lehetővé teszi, hogy a korlátaid körül dolgozz” – magyarázta a színésznő, aki 2023 júniusában hivatalosan is partnerként csatlakozott a márkához.

„Egy 30 perces Pvolve-edzéstől is csurom vizes lehetek, és elképesztő eredményeim vannak – anélkül, hogy szó szerint összetörném a testemet” – mondta a People magazinnak.

Független tesztek szerint a program hatékony és rugalmas, de a fejlődéshez elengedhetetlen a progresszív terhelés és a speciális eszközök használata.

Aki követné Aniston példáját, annak elsősorban digitális úton van erre lehetősége. A Pvolve havi 24,99 dolláros, azaz nagyjából 8 ezer forintos streaming-előfizetéssel több ezer online órát kínál, míg a fizikai stúdiók egyelőre főként az Egyesült Államokban és Kanadában terjednek.

A fitneszprogram mellett a színésznő magánélete is rendeződni látszik; születésnapját új párjával, Jim Curtis hipnoterapeutával ünnepli, akivel a hírek szerint közel egy éve alkotnak egy párt. „Tényleg tisztelned kell, ahol a tested épp tart.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: