EGÉSZSÉG
A Rovatból

Három év múlva elérhető lehet a férfi fogamzásgátló

Egyelőre gél, injekció és tabletta formájában tesztelik, az eredmények ígéretesek.

Link másolása

Az ígéretes teszteléseknek köszönhetően a tudósak úgy vélik, néhány éven belül piacra kerülhet a fogamzásgátló férfiak számára - írja a Daily Mail.

Míg a nők már több mint hatvan éve használnak különféle fogamzásgátló szereket, addig a férfiaknak nincs olyan sok lehetőségük erre: óvszerrel, vaszektómiával (az ondóvezeték elköttetése) vagy a közösülés megszakításával védhetik ki a nem kívánt terhességet. Ez nem jelenti azt, hogy ne lettek volna törekvések egy új módszer kitalálására: évtizedek óta kísérleteznek a férfi fogamzásgátlóval is. Az '50-es évek elején egy amerikai cég, a Sterling Drug fejlesztett ki egy olyan gyógyszert, amely a laboratóriumi hím patkányokat átmenetileg terméketlenné tette. Elsőként rabokon tesztelték a pirulákat és ugyan valóban lecsökkentette a spermiumok számát, komoly mellékhatások jelentkeztek: a rabok hánytak és erős szívdobogás jelentkezett. A projektet azonnal leállították.

Most azonban bíztató hírek érkeztek több kutatás háza tájáról:

ígéretes eredményeket értek el egy új anyaggal, amely tabletta, gél és injekciós formában is hatékony lehet. A kutatók immár egy éve tesztelik az anyagot az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában.

A készítmény hatóanyaga a férfi nemi hormon, a tesztoszteron és a szegeszteron-acetát, amely egy szintetikus progesztin - ez utóbbi a női fogamzásgátlókban is megtalálható. Használata a libidót nem befolyásolja.

Az anyagnak többféle felhasználása is lehetséges, első körben gél formában tesztelik.

Ebben az esetben a krémet a vállba kell masszírozni, így jut be a véráramba az anyag, amely a használat után 24 órán át fejti ki fogamzásgátló hatását.

Richard Anderson, az Edingburgh Egyetem professzora és a kutatás egyik tagja elmondta: immár öt páron tesztelik a készítményt egy éve, mindannyian csak ezzel védekeznek a terhesség ellen. Eddig mindannyiuknál bevált, mellékhatások nélkül. A cél az, hogy legalábbi 450 páron kipróbálják a gyógyszert. A gélen kívül tabletta és injekció formájában is tervezik tesztelni az anyagot - az oltás esetében azt szeretnék elérni, hogy havi adagokban fejtse ki hatását.

Amennyiben az emberkísérletek továbbra is ilyen jó eredménnyel haladnak, a kutatók szerint három év múlva akár forgalomba is kerülhet a gyógyszer.

A hatóanyagot a Washington Egyetemen is tesztelik, Stephanie Page, az egyetem professzora szerint eddig 100 férfinak adták be vakcina formájában az anyagot. Egyelőre csak a mellékhatásokat megfigyelve, és eddig biztatóak az eredmények.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


EGÉSZSÉG
A Rovatból
Tiszta tudattal, megbénulva várja kegyetlen halálát a kétgyermekes édesapa
Ugyanaz a betegsége, mint Stephen Hawkingnak volt és Karsai Dánielnek van. Az érintettek izmai sorban elsorvadnak, végül a lélegeztetőizmok bénulása öli meg a beteget.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 13.


Link másolása

Móré Sándor csupán 48 éves. A Blikk írt róla és a családjáról. A kétgyermekes családapánál 2021 augusztusában jelentkeztek az első tünetek, három hónap múlva már kézbe kapta a halálos ítélettel felérő diagnózist: amiotrófiás laterálszklerózis (ALS). Az ALS-szindróma elsorvasztja az izmokat mozgató idegsejteket:

a folyamat végére teljesen megbénul a beteg, utolsó, végzetes stádiumban a tüdő izmait bénítja meg a betegség, amitől a beteg megfullad. Eközben a mentális képességeket nem érinti, így teljesen tiszta tudattal kell a betegeknek végigélniük halálba vezető útjukat.

Sándor korábban autószerelőként dolgozott, rengeteget sportolt, összejárt a barátaival, a családjának élt. Amikor az orvosok ismertették kilátásait, teljesen összeomlottak családja tagjai, zokogásban törtek ki. A prognózis csupán 3-5 év volt, és az idő vészesen fogy.

Jelenleg már 24 órában segítségre szorul, önállóan nem képes felkelni, enni, de már beszélni sem. Csupán szemének mozgatásával kommunikál, amit a felesége igyekszik megérteni.

Egy ideig még bejárt a munkahelyére, és vezetett is, de sajnos nagyon gyorsan haladt a leépülése. Manapság lábra állni is csak úgy tud, ha felállítom, és akkor ugyan tartja magát, de már egy lépést sem képes megtenni. A lépcsők miatt 2022 októbere óta el sem hagyta az első emeleti lakásunkat” – mesélte a Blikknek felesége.

A korábban idősotthonban dolgozó Éva másfél éve csak a férjét ápolja. Emellett hetente háromszor jár hozzájuk egy nővér, akitől infúziót kap Sándor.

Felesége eteti, és az ő segítségével tud kiülni egy speciális székbe, hogy megelőzzék a felfekvéseket. Mivel a tudata teljesen ép, többnyire a sportműsorokat néz.

A felesége megígérte, amikor beteg lett, hogy mindent úgy csinál, ahogy szeretné. Sándor teljesen elutasítja a táplálását megkönnyítő gyomorszondát és a lélegeztetőgépet, a természetre bízza a végzetét. „Nagyon sokszor félrenyel, de nem akar kórházba kerülni, hiszen retteg attól, hogy amíg mi itthon valahogy kisilabizáljuk, hogy mit szeretne, ott senki nem érti majd meg őt.” – meséli Éva.

A pár 1997-ben házasodott össze, egy 25 és egy 23 esztendős lányuk van. Mielőtt Sándor megbetegedett, minden pénteken focizott a barátaival, és horgászni is gyakran eljárt. A betegsége előtt másfél hónappal még a családjával nyaralt, és paintballozott is.

Amikor gyógyíthatatlan betegsége kiderült, azt mondta a feleségének, „bárcsak több minőségi időt töltöttünk volna együtt”...

Éva így beszél férjéről és az életükről: „a férjem nagyon zárkózott, de amikor a tévében meglátja Karsai Dánielt, zokogásban tör ki. Ő nem biztos, hogy kérné az eutanáziát, de egyetért a küzdelemmel. Szeretné, ha adott esetben lenne rá lehetőség. Ha egyszer elmegy, és nem lesz többé, muszáj majd felépítenem egy új életet. Vissza kell rázódni azokba a szürke hétköznapokba, amelyeket korábban annyira utáltam. Most viszont csak arra vágyom, bárcsak minden a régi lehetne újra...


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
EGÉSZSÉG
A Rovatból
A kemoterápián is túl volt a halálra készülő kétgyerekes anya, mire kiderült: sosem volt rákos
Legfeljebb 15 hónapot jósoltak neki, az amerikai nő pedig már búcsúlevelet írt a meg sem született unokáinak is. Aztán az egyik kezelésen egyszer csak elkomorodott a nővér, majd az orvosért szaladt.

Link másolása

A texasi Lisa Monk vesekőre tippelt, de rákot állapítottak meg nála, miután fájó hassal orvoshoz ment. A 2022-ben kezdődő rémtörténetről ő maga mesélt a Daily Mail-nek. Elmondása szerint a lépén találtak egy kinövést, melyet – miután eltávolítottak – laborvizsgálatra küldtek. A mintát egymásnak küldözgették a laborok, míg végül a negyedik intézményben végre foglalkoztak is vele. Onnan arról tájékoztatták a két gyerekes, 39 éves nőt:

Egy rendkívül ritka és agresszív, az ereket támadó rákot mutattak ki a tőle vett mintában, ami alapján Monk 15 hónapon belül meg fog halni.

A nő azonnal alávetette magát a kemoterápiának. 2023 márciusában két intenzív kezelésen esett át, kihullott a haja, a bőre pedig elmondása szerint ezüst színűvé fakult. Az újabb meglepetés a harmadik, áprilisi kezelés alkalmával következett:

„A nővér a tüneteimről kérdezett, közben a számítógépet nézte. Hirtelen elhallgatott, elborzadva rám nézett, és azt mondta, orvosért kell mennie. Nagyjából negyed óra múlva jött az orvos, elmondott egy sor szakszót, majd közölte, hogy nincs is rákom.”

Monk ekkor még azt hitte, hogy ez csak annyit jelent, működött a kezelés. Ám miután az orvos gratulált neki ahhoz, hogy soha nem is volt rákos, rájött, miről van szó. Mint kiderült, hibás volt a laboreredmény.

Monk a lapnak elmondta, felháborítja a gratuláció, ő bocsánatkérést várna, mivel teljesen szörnyű dolgokat kellett átélnie, ráadásul a kezelés miatt teljesen eladósodott a családja. Elárulta, búcsúleveleket írt, üzeneteket hagyott a még meg sem született unokáinak, miközben a családja is gyászolta őt:

„Papíron csak pár hónap volt az életemből, de egy örökkévalóságnak érződött.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


EGÉSZSÉG
A Rovatból
„Van köztük néhány kisbaba is” – 40-50 gyerek nem kapta meg eddig a kötelező védőoltását, mert a szülők jogi trükkökkel húzzák az időt
A szakember szerint az elmaradó oltásoknak komoly járványügyi kockázata van, egyes betegségeknél akár járványok is elindulhatnak.

Link másolása

Az utóbbi időben jelentősen megemelkedett a védőoltás mentesítő kérelmek száma, de ezek többsége orvosilag indokolatlan - derül ki az RTL Híradó beszámolójából. Az egyik, oltáselleneseket képviselő ügyvéd szerint 40-50 gyerek nem kapta meg eddig a kötelező védőoltását, mert szüleik eljárást indítottak az oltás mentesség érdekében.

A védőoltás mentességi eljárások indításában több ügyvéd is segít a szülőknek. Egyikük szerint az a céljuk, hogy választhatók lehessenek a kötelező védőoltások.

Egy oltásellenes mozgalom a közösségi oldalon azt írta, hogy már több mint 70 jogi vagy büntető eljárást indítottak azért, mert nem kaptak mentességet a védőoltásokra. A híradónak nyilatkozó ügyvéd közölte, hogy az elmúlt fél évben csaknem 40 feljelentést tettek orvosok ellen, mert nem adtak a mentességi kérvényhez szükséges szakvéleményt. Ezen kívül körülbelül ugyanennyi pert indítottak amiatt is, hogy a hatóság megtagadta a védőoltás mentesítő kérelmüket. Az eljárások ideje alatt pedig nem oltják be a gyerekeket.

"40-50 gyerek eddig legalább az, aki nem kapta meg az oltást, ezek között van néhány kisbaba, néhány 6 éves, néhány 11 éves és néhány 12-13 éves".

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ illetékese is megerősítette az információt. Galgóczi Ágnes szerint az elmúlt évekhez képest tavaly és idén jelentős mértékben megemelkedett a védőoltás-mentesítő eljárások száma.

„Több tucat eljárás van. Ahány eljárás van, abban annyi gyermek érintett. Amennyiben egy ilyen mentesítési eljárást elindítanak, akkor addig ez a kötelező védőoltási pótlási eljárás ez felfüggesztődik és halasztódik az oltás valóban”

- magyarázta.

A szakember szerint az elmaradó oltásoknak komoly járványügyi kockázata van.

„Például a kanyaró megbetegedés kapcsán, ha 95 % alá esne az átoltottság, akkor már tömegesen megjelenne a kanyaró megbetegedés és akár kanyaró járványokkal is számolhatnánk".

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ szerint a jelenlegi eljárások többségében a szülők orvosilag indokolatlanul kérik a védőoltások alóli felmentést. "Ezért minden szükséges lépést megtesznek, hogy az érintett gyerekek minél hamarabb megkapják a kötelező vakcinákat".

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


EGÉSZSÉG
A Rovatból
Hamarosan a rák kezelésére is használhatják Karikó Katalin Nobel-díjat érő felfedezését
Az mRNS technológiát azonban nemcsak a legrettegettenbb daganatos megbetegedésekre, hanem autoimmun betegségekre, sőt egy egyszerű influenza ellen is bevethetik majd.

Link másolása

Karikó Katalin szerint szinte beláthatatlan azoknak a betegségeknek a száma, ahol alkalmazni fogják a részben általa kifejlesztett mRNS alapú gyógyszerfejlesztési technológiát – idézi a Népszava a Nobel-díjas magyar kutatóbiológust.

Közéjük tartozik a legrettegettebb kór, a rák – a technológia alkalmazásával megtörténhet a rosszindulatú daganatos sejtek elburjánzásának megfékezése, és elpusztítása.

Az eljárás lényege, hogy az mRNS-t bejuttatják a daganatos sejtekbe, amelyekben ennek hatására az immunsejtek felfedezik és elpusztítják a tumorsejtet.

A rákos megbetegedéseknél gyakran fennáll annak a veszélye, hogy a betegség kiújul. A Karikó Katalinék által felfedezett hatásmechanizmus révén azonban ennek kockázata még évek múlva is jelentős mértékben mérséklődik – írja a lap. Ennek oka, hogy a tumor elpusztítására kapott parancsra az immunsejtek még emlékezni fognak.

Már láthatáron van tíz a különböző rákfajta gyógyítására szolgáló készítmény, amelyek jelenleg a tesztelés különböző fázisában tartanak, de még nem állnak készen arra, hogy kiterjedt tumoros betegeknek beadják a vakcinát.

A rákos megbetegedésen kívül azonban még több speciális beteség kezelésében is hasznos lehet az mRNS alapú technológia. Szakértők szerint ezekkel felszámolhatóak lesznek az autoimmun-megbetegedések is.

Karikó Katalin többször fogalmazott már úgy, hogy az mRNS-technológia alkalmazása semmi más, mint az, hogy egyik technológiáról átállunk egy másikra. A legfontosabb célterületek egyike az influenza, amelynek a megfékezésére irányuló kísérletek előrehaladott állapotban voltak már, amikor ezeket hátrasorolta a Covid-19 megjelenése.

Általános megfogalmazás szerint amióta a kutatók tudják, hogy van immunrendszer, az emberi szervezet és a vírusok "meccsét" döntetlennek tartották, amelyben hol az egyik, hol a másik szereplő kerekedik felül. Karikó szerint ez a meccs eldőlt, a vírus úgymond ki van ütve.


Link másolása
KÖVESS MINKET: