"Örömteli, nem mindennapi esemény az MH Egészségügyi Központ életében: hármas ikrek születtek a Honvédkórház Családbarát Szülészet - Nőgyógyászati Osztályán" - adta hírül a MH Egészségügyi Központ a honlapján.
A kicsik november 26-án, a várandósság 31. hetében, koruknak megfelelő állapotban jöttek a világra.
A két kislány 1490 grammal, míg a kisfiú 1700 grammal született.
Jelenleg a Szülészet - Nőgyógyászati Osztály Perinatális Intenzív Centrumában (PIC) ápolják őket. Az intézmény tájékoztatása szerint az állapotuk stabil és kielégítő.
A babákat császármetszéssel segítették a világra, a műtőben 3 nőgyógyász, 1 aneszteziológus, valamint a PIC 4 orvosa és 7 egészségügyi szakdolgozója vett részt - írták.
Mint arról beszámoltunk, pénteken engedték haza Kecskeméten az egy hónapja született hármas ikreket. A fiúk, Zoltán, Tamás és Ádám november 7-én születtek, ők a szülők első gyermekei.
Szintén pénteken térhetnek haza otthonukba a debreceni klinikán született négyes ikerek. Anita, Anna, Panna és Richárd a terhesség 32. hetében jöttek a világra, mindannyian egészségesek.
Címlapfotó forrása: MH Egészségügyi Központ
"Örömteli, nem mindennapi esemény az MH Egészségügyi Központ életében: hármas ikrek születtek a Honvédkórház Családbarát Szülészet - Nőgyógyászati Osztályán" - adta hírül a MH Egészségügyi Központ a honlapján.
A kicsik november 26-án, a várandósság 31. hetében, koruknak megfelelő állapotban jöttek a világra.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Karácsony Gergely megmutatta, milyen ruhában megy pénteken a rendőrségi kihallgatására a Pride megszervezése miatt
A főpolgármester közölte: az emberi jogok egyik legfontosabb nemzetközi dokumentumát írták alá azon a napon, amikor kihallgatják a Pride miatt. Az évfordulóhoz és az alkalomhoz illő öltözéket választott.
„Az ember vegyen fel rendes ruhát, ha kihallgatásra megy” – írta Karácsony Gergely a Facebookon ahhoz a fotóhoz, amelyen megmutatja, milyen ruhát választott a pénteken esedékes kihallgatására. A főpolgármester az LMBTQ-mozgalom szivárványának és Budapest címerének összemosásával díszítette a kiszemelt pólót, amit a Budapest Büszkeség menetének élén haladva is viselt.
A bejegyzésben emlékeztet: éppen aznap lesz 50 éve, hogy 35 ország elfogadta a Helsinki záróokmányt, az emberi jogok és a béke egyik legfontosabb nemzetközi dokumentumát, amikor őt kihallgatják a Pride megszervezésében játszott szerepe miatt.
Karácsonynak a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Labanc úti épületében van jelenése, pénteken 10 órakor.
„Mi mással lehetne jobban ünnepelni ezt az évfordulót, mint egy jó kis gyanúsítotti kihallgatással, amit azzal érdemeltem ki, hogy segítettem megszervezni a legnagyobb, legbékésebb magyar kiállást az emberi jogok mellett” - teszi fel a kérdést a posztban.
A főpolgármester felhívta rá a figyelmet, hogy Jámbor András a kihallgatást megelőzően tart egy békés, támogatói eseményt az NNI épülete előtt, amelyre minden velük egyetértő demonstrálót szeretettel várnak. Ezen ott lesz a Szeretlek Magyarország stábja is, az ott történtekről többek között portálunk TikTok-oldalán számolunk majd be.
„Az ember vegyen fel rendes ruhát, ha kihallgatásra megy” – írta Karácsony Gergely a Facebookon ahhoz a fotóhoz, amelyen megmutatja, milyen ruhát választott a pénteken esedékes kihallgatására. A főpolgármester az LMBTQ-mozgalom szivárványának és Budapest címerének összemosásával díszítette a kiszemelt pólót, amit a Budapest Büszkeség menetének élén haladva is viselt.
A bejegyzésben emlékeztet: éppen aznap lesz 50 éve, hogy 35 ország elfogadta a Helsinki záróokmányt, az emberi jogok és a béke egyik legfontosabb nemzetközi dokumentumát, amikor őt kihallgatják a Pride megszervezésében játszott szerepe miatt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A csütörtöki Kormányinfón először Gulyás Gergely kapott kérdést a kormányfővel mosolyogva pózoló Dopeman kapcsán, aki csatlakozott a Tusványoson beharangozott Digitális Polgári Körök egyikéhez. A 444 arról érdeklődött a Miniszterelnökséget vezető miniszternél, hogy ha Majkával kapcsolatban azt mondta: színpadon, előadás közben sem lehet gyűlöletkeltésre alkalmas dolgokat mondani, akkor Dopeman miért esik más megítélés alá. Gulyás erre azzal reagált, hogy
„Nem mondtam mást, azt mondtam, ha valaki ugyanezt teszi, ugyanilyen megítélés alá kell esnie.”
A miniszter hozzáfűzte: nem ismeri Dopeman munkásságát. Ezt követően felolvastak neki egy dalszövegrészletet, amely a nők bántalmazásáról szól: „kegyetlen módon pofán baszom őket. Mint szódás a lovát, úgy verem a nőket.” Gulyás zavartan csak annyit kérdezett vissza: „Igen?” Miután elhangzott, hogy az előadónak több ilyen tartalmú dala is van, és sosem revideálta az álláspontját, Gulyás Vitályos Eszterre nézett, aki egyrészt az állította, nem látta Orbán Viktor és Dopeman közös képét, másrészt hangsúlyozta, hogy
„ha valaki olyan szövegeket ír, amelyek gyűlöletkeltésre alkalmasak, az nem fogadható el.”
Gulyás ezután megismételte, hogy Dopemant nem meghívták, hanem csatlakozott a Digitális Polgári Körhöz, és azért nem zárták ki, mert senkinek sem vizsgálják az előéletét.
Vitályos Eszter ugyancsak kapott külön kérdést Dopeman egyik daláról, A strici visszatérről. Ebben többek között olyan sorok szerepelnek, hogy: “Nem vagyok a családos apáknak az álma, Ha megvolt a lánya, utána jöhet az anyja, Szerinted gusztustalan, ha megbaszunk egy kiskorút? De ha vérzik a ribanc, akkor baszni is tud!”
A kormányszóvivő esetében az volt a felkérdezés apropója, hogy ő a nők bántalmazása ellen hozott létre Digitális Polgári Kört.
Vitályos szerint sok olyan előadó létezik, akivel nem ért egyet. Úgy fogalmazott, hogy az, ha Dopeman egy ilyen körhöz csatlakozik és politizálni kíván, egy másik kérdés. Az RTL ezután Pogány Induló esetét említette a szóvivőnek, hiszen az előadót éppen a dalszövegei miatt kritizálta a drogügyi kormánybiztos. Vitályos erre elterelte a kérdést azzal, hogy erről a drogügyi biztost kellene megkérdezni, mert szerinte nem rá tartozik, majd elvette a szót a kérdezőtől.
Végül annyit fűzött hozzá az ügyhöz, hogy „elég sok olyan előadót és dalszöveget lehetne idecitálni, akik olyanról énekelnek, amivel mi nem értünk egyet”, de úgy véli, a Digitális Polgári Kör külön téma, és külön is kell kezelni.
A csütörtöki Kormányinfón először Gulyás Gergely kapott kérdést a kormányfővel mosolyogva pózoló Dopeman kapcsán, aki csatlakozott a Tusványoson beharangozott Digitális Polgári Körök egyikéhez. A 444 arról érdeklődött a Miniszterelnökséget vezető miniszternél, hogy ha Majkával kapcsolatban azt mondta: színpadon, előadás közben sem lehet gyűlöletkeltésre alkalmas dolgokat mondani, akkor Dopeman miért esik más megítélés alá. Gulyás erre azzal reagált, hogy
„Nem mondtam mást, azt mondtam, ha valaki ugyanezt teszi, ugyanilyen megítélés alá kell esnie.”
A miniszter hozzáfűzte: nem ismeri Dopeman munkásságát. Ezt követően felolvastak neki egy dalszövegrészletet, amely a nők bántalmazásáról szól: „kegyetlen módon pofán baszom őket. Mint szódás a lovát, úgy verem a nőket.” Gulyás zavartan csak annyit kérdezett vissza: „Igen?” Miután elhangzott, hogy az előadónak több ilyen tartalmú dala is van, és sosem revideálta az álláspontját, Gulyás Vitályos Eszterre nézett, aki egyrészt az állította, nem látta Orbán Viktor és Dopeman közös képét, másrészt hangsúlyozta, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Újabb egzotikus állatokat videóztak Mészáros Lőrinc birtokán Hatvapusztánál
Ezúttal nem csak zebrákat találtak, hanem olyan állatot is, ami Gulyás Balázst egy régi szóvicc elsütésére késztette. Most is afrikai emlősökről készültek felvételek.
Visszatért Hatvanpuszta szomszédságába – ahogy ő fogalmazott: hátsó kertjébe – Gulyás Balázs és a Gulyáságyú Média forgatócsoportja. Ugyanott jártak, ahol tavaly ősszel zebrákat kaptak lencsevégre, amiről a tulajdonos, Mészáros Lőrinc cégcsoportja nem is tagadta, hogy az övék, bár állítólag csak megmentették a rossz sorstól őket.
Az újságíró és csapata ezúttal más emlősöket videózott le, amikről később kiderült: bejzák, azaz az antilopok családjába tartozó páros ujjú patások.
Gulyás Balázs egy magaslest is talált a területen, amivel kapcsolatban úgy fogalmazott: csak remélni tudja, hogy nem lövik ki ezeket a szép állatokat. Az újságíró egy szóviccet is elsütött a most felfedezet állatokkal kapcsolatban, miszerint:
„nomen est omen: anti-lop”.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, néhány napja Hadházy Ákos járt azon a területen, ahol Orbán Viktor szerint édesapja, Orbán Győző – még nem működő – gazdasága áll, de amiről ellenzéki politikusok következetesen állítják, hogy maga a miniszterelnök luxusrezidenciája. A palamentből kitiltott képviselő akkor a Magyarország leggazdagabb emberéhez köthető birtokon bölényeket talált, majd az eset után az ott dolgozók kiszúrták autójának három kerekét.
Visszatért Hatvanpuszta szomszédságába – ahogy ő fogalmazott: hátsó kertjébe – Gulyás Balázs és a Gulyáságyú Média forgatócsoportja. Ugyanott jártak, ahol tavaly ősszel zebrákat kaptak lencsevégre, amiről a tulajdonos, Mészáros Lőrinc cégcsoportja nem is tagadta, hogy az övék, bár állítólag csak megmentették a rossz sorstól őket.
Az újságíró és csapata ezúttal más emlősöket videózott le, amikről később kiderült: bejzák, azaz az antilopok családjába tartozó páros ujjú patások.
Gulyás Balázs egy magaslest is talált a területen, amivel kapcsolatban úgy fogalmazott: csak remélni tudja, hogy nem lövik ki ezeket a szép állatokat. Az újságíró egy szóviccet is elsütött a most felfedezet állatokkal kapcsolatban, miszerint:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Aki hisz az adataiban, nem így viselkedik” – Mráz Ágoston Sámuel válaszolt Hann Endrének
A Nézőpont Intézet igazgatója nyilvános vitára hívta a Mediánt vezető Hann Endrét, de az nemet mondott. A két közvélemény-kutató közötti ellentét vádaskodássá fajult, amire reagálva Mráz új közleményt adott ki.
Mint írtuk, Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója nyilvános vitára hívta Hann Endrét, a Medián ügyvezetőjét, hogy megbeszéljék, miért mutatnak ennyire eltérő adatokat a közvélemény-kutatásaik.
A háttérben régóta húzódó szakmai vita áll. A független intézetek, például a Medián, az IDEA vagy a Závecz Research korábban többször is szoros versenyt vagy TISZA-előnyt mért, miközben a kormányközeli Nézőpont kétharmados Fidesz-előnyt mutatott ki. A Medián – szintén több más közvélemény-kutatóhoz hasonlóan – a nyáron már magabiztosabb TISZA-előnyről számolt be, de a Nézőpont hosszú hallgatás után újra azt állította, a Fidesz, ha nem is sokkal, de még mindig vezet.
Hann a nyilvános találkozót azzal hárította, hogy szerinte nincs értelme számokon vitatkozni, mert – ahogy fogalmazott – „a Medián ezt mérte, a Nézőpont azt mérte (vagy azt az eredményt hallgatta el), ki-ki számoljon el a saját szakmai lelkiismeretével”.
A csörte ezzel nem ért véget. A Magyar Nemzet azt írta, Hann „megfutamodott a nyilvános vita elől”. A Medián vezetője máshogy látta a helyzetet: szerinte a Nézőpont vezetője nemcsak a beleegyezése nélkül tett közzé részleteket a levelezésükből, hanem szándékosan torzította a valóságot.
Azt írta: Mráz vagy hazudott, vagy tudatosan félretájékoztatta a Magyar Nemzet újságíróját.
Ezután Hann közzétette azt a levelet is, amit július 17-én küldött Mráznak. A bejegyzés végén azt írta: „Látható, hogy a Nézőpont vezetőjének nem erőssége az igazmondás. Lelke rajta annak, aki ezek után is hisz a közvélemény-kutatásainak.”
A Nézőpont Intézet erre reagálva juttatta el hozzánk Mráz Ágoston Sámuel válaszát. Ebben az áll, „sajnálattal olvasta” Hann Endre támadását.
„Állításával szemben nem hoztam nyilvánosságra 'levelezésünk néhány mondatát', hanem Tusnádfürdőn beszámoltam arról a tényről, hogy felkértem, vitassuk meg a nyilvánosság előtt a közvélemény-kutatási adataink eltérését. Még azt is jeleztem, hogy a feltételeket illetően rugalmas vagyok. Hann Endre gondolkodási időt kért, szabadságra hivatkozva, majd csak ismételt kérdésemre válaszul utasította vissza meghívásomat.
E közben interjút adott a Magyar Hangban, amelyben engem propagandistának minősített.
Elzárkózását, személyeskedését és nyilvános támadását sajnálom. Meggyőződésem, hogy aki hisz az adataiban, nem így viselkedik. Mindezek ellenére az immár nyilvános vitánk személyes jelenléttel történő folytatását továbbra is javaslom. Igényem nem csak nekem volna rá szerintem, hanem az egész közvéleménynek.”