KULT
A Rovatból

Az embernek az emlékek adják az identitását – beszélgetés Haász János íróval az Apám óriás lesz című kötetéről

Egy generáció, amelyet derékon kapott a rendszerváltás.


Novellafüzér, de regénynek is olvasható. Önéletrajz és fikció, láthatatlan határokkal. Egyéni fejlődéstörténet és kortörténet. Egy könyv, amelynek nyersanyaga bármelyikünkben benne van, csak nem mindenki rendelkezik az írástudás áldásával. Ugyanakkor bárki, akár több nemzedékből is, megtalálhatja benne azokat a vonatkozási pontokat, eseményeket, jelenségeket, tárgyakat, amelyek róla is szólnak.

Ezért volt számomra nagy élmény elolvasni Haász János Apám óriás lesz című könyvét, majd személyesen, maszk nélkül is találkozni vele a Kino mozi kávézójában. Már csak azért is, mert többszörösen kollégák vagyunk, számunkra az újságírás és az irodalom elválaszthatatlan egymástól.

Haász János, korábban az Index, jelenleg a Telex munkatársa, két gyermekeknek szóló könyve, a Felnőtteknek nem és a Mire felnövünk után új kötetében a gyermek- és kiskamaszkort eleveníti fel.

– E novelláskötet darabjaiból már több is megjelent korábban, és a visszajelzésekből azt éreztem, hogy a mi, 70-es, 80-as években született középgenerációnkban van egy hatalmas apaképhiány – kezdi a szerző. - Nagyon sokan nőttünk fel apa nélkül. Vagy azért, mert a szülők elváltak és a magyar gyakorlatban általában az anyához kerülnek a gyerekek, és jött a hétvégi apukák intézménye, vagy azért, mert az apák meghaltak, vagy mert, már az elmúlt bő évtizedben kimentek külföldre dolgozni. Úgy gondoltam, érdemes arról mesélni, hogy miként éli ezt meg egy olyan ember, aki egy kicsit beleragadt a gyerekkorába, az apanélküliségbe. Így kezdtem el dolgozni a könyvön, az új novellák mellett a már megjelenteken is alakítottam. Fontos megjegyeznem, hogy nem önéletrajzi könyv. Vannak benne valóság-szigetek, és fiktív történetek, szereplők, sőt, bizonyos értelemben a város is az. Nem titkolom, hogy melyik ez az alföldi város, hiszen a nevéből – Körösvár – rá lehet ismerni, de el akartam egy kicsit távolítani a valóságdimenziótól.

– Az apafigura fogja keretbe a könyvet. Látszólag szabadon tolulnak fel a történetek, de mégis van egy határozott struktúrája: apa nadrágjával indítasz, a közepén tűnik fel a karórája, majd jön a ballonkabát és a végén a szanatórium. Mit tartasz a legfontosabbnak abból, amit édesapádból viszel magadban tovább?

– Sokáig úgy éreztem, hogy csak a hiányát viszem magammal, az én fejemben ráruházott tulajdonságaival. Nagyon rossz a memóriám, ahogy Cseh Tamás mondta, én a felejtő emberek közé tartozom. Jó ideig csak arról volt egy nagyon erős emlékem, hogy amikor meghalt, hogyan reagáltam. De ez a nincs olyan szintű volt, hogy még borotválkozni meg horgászni sem tudtam megtanulni tőle. Aztán amikor írni kezdtem a könyvet, sokat beszélgettem édesanyámmal, régi fotókat nézegettem, rájöttem, hogy a hanghordozása, a gesztusai bennem vannak. Emlékszem, amikor a 90-es években Miskolcon jártam egyetemre és felhívtam édesanyámat és ő azt mondta, hogy beleborzongott, mert ugyanúgy szóltam bele a telefonba, ahogy édesapám. Pedig soha nem hallottam őt telefonálni. Felnőtt fejjel, már tudom, az ember atavisztikusan sok mindent hoz magával, amik nem is tudatosulnak benne. De például a nagyapám mindig mindent rendben tartott, precíz, tiszta volt – így került be a könyvbe az a mondat: „Hogy lehet, hogy valakinek mindig tiszta a kocsija?” – apám kocsijában viszont előfordult, hogy a kukorica magja kicsírázott a kocsiban. És én ugyanolyan vagyok, mint ő, az én kocsim is mindig koszos, és a nadrágom is mindig ott szakad ki, ahol az övé.

– Mik azok az emlékek, amelyek fontosak egy ember számára, amelyekbe bele tudsz kapaszkodni, ha visszatekintesz az életedre?

– Az embernek az emlékek adják az identitását, de mindenkinél mások ezek a kötődések. A könyvben például ilyen visszatérő motívum a futball, a meccsre járás, a gombfoci. De van egy másik nehéz családi örökség is, amiről nem beszéltünk. Gyulán Haász nevűeket találunk a német katolikus temetőben és a zsidó temetőben is. Aztán a testi felépítésemből, a családfából kiderült, hogy sváb kötődésűek vagyunk, de erről sem beszéltünk, mert a Haászok egyik részét a nácik vitték el, a másik részét pedig 1945 után az oroszok, vagy kitelepítették őket. Voltak élő rokonaim is Németországban, a 80-as években még jártak haza Mercedesszel. 1956-ról sem igen esett szó. Pedig ezeknek a dolgoknak ott kellene lenniük a kollektív emlékezetben, ha nincsenek, akkor csak olyan töredék-emlékek lesznek, amelyekből ezek a történetek és karakterek kinőttek. Sokan élünk kitalált múltban: a valóságban sokkal kevesebb emlékünk van, mint amiről azt gondoljuk, hogy valódi – csupán az idő épített rá egy csomó mindent. Ilyen volt az 1986-os foci vb előtt a hollandok elleni itthoni 1-0-ás vereség. Én egészen pontosan tudtam, hogyan kaptuk azt a gólt, és aztán, amikor utánanéztem, kiderült, hogy korántsem úgy.

– Hanyas vagy? 1974-es? Én 1956-os. Ti nagyon különleges korosztály vagytok, mert megvannak nektek azok az emlékek, amiket mi kamaszkorunkban, fiatal felnőttkorunkban átéltünk – a gombfocitól a balatoni bulizásokig a német lányokkal – de már megkaptátok az első Sziget-fesztiválokat.

– A mi korosztályunkat derékon kapta a rendszerváltás. Az 1990-es választásokon, 16 évesen még nem szavazhattam, anyámat delegáltam és mondtam neki, hogy hová húzza az ikszet. És kilenc évi orosz tanulás van mögöttem, de a minap, amikor ukrán menekülteket hoztam, csak a legegyszerűbb szavakat tudtam felidézni belőle. Úgy gondolom, hogy az 1990 előtti Magyarország sokkal tagoltabb volt. Ma, talán a közösségi médiának is köszönhetően, egy soproni vagy egy nyíregyházi fiatal hasonlóképpen látja a világot. Nekünk, gyulaiaknak, akkor a külföld Románia volt, egy, a magyarnál sokkal keményebb diktatúra. Ha mondjuk Sopronban, Ausztria közelében növök fel, valószínűleg egészen másképpen állok hozzá ahhoz a rendszerhez, amelyben 1990-ig éltünk. Ráadásul mi a családi kibeszéletlenség generációja voltunk. Tehát én egészen addig egyfajta búra alatt voltam: elfogadtam „a világ rendjét”, hogy vannak tőkés országok, amelyek szép lassan mennek a csőd felé, és vagyunk mi. Aztán amikor először kimentünk Bécs, láttam, hogy mégsem olyan rossz ez a kapitalizmus, mint ahogy nekünk mondták. És minderre ráépül, hogy egymásra csúsztak bennem az idősávok. Ezért is írtam ezeket a novellákat mind jelenidőben, érzékeltetve, hogy ezek az idősíkok folyamatosan bennem vannak a mai napig.

– A könyv egyik szerkezeti érdekessége éppen az, hogy mesélsz egy történetet édesapádról, barátokról, szerelmekről, és aztán előrevetíted a későbbi eseményeket, sorsokat.

– Egy ideig fontolgattuk a kiadóval, hogy a könyv címe Akkor még nem tudtam, hogy… legyen. Teljesen tudatos volt részemről, hogy lezárjam a fontos szereplők életét, miközben minden időben jelen vagyok.

– Van egy jelenet A fekete biciklis fiú című novellában, amelynek a hangulatáról A Pál utcai fiúk, a Pásztorok einstandja jut eszembe. Néha pedig úgy éreztem, hogy akár egyfajta mottója is lehetne könyvednek a regény utolsó mondata: „Most először kezdett derengeni egyszerű gyerek-lelkében a sejtés arról, hogy tulajdonképpen mi is az élet, amelynek mindnyájan küzdő, hol bánatos, hol vidám szolgái vagyunk.”

– Ami az einstandot illeti: a fizikai erőszak, mint a fiúk közti elintézési mód, visszatérő probléma volt az én gyerekkoromban. A város határában volt egy nevelőintézet, ahol részben árvák, részben „problémás gyerekek” voltak; innen merítve született meg a könyvben szereplő „telep”. Éltek hasonlók a környező tanyákon is, és az ilyen történetek a mindennapok részei voltak. Ezt a „felderengést” viszont nem érzem. Éppen azért tartottam meg az egyidősíkbeliséget, hogy végig benne legyen ez a dolgokra rácsodálkozó naiv gyerek, aki ki-kitekint a búra alól, és rájön, hogy milyen a világ az ő kis mikrovilágán túl. Elborzad az erőszakon, és látja, hogy milyen ereje van a barátságnak, de ezeket kevésbé fogja fel tudatosan. A főszereplő, akit egy kicsit magamról mintáztam, de nem teljesen, egy klasszikus filmben mellékszereplő lenne, aki mellett ott az erősebb karakter, barátja, Kosztyu Laci személyében.

– Sokszor halljuk mostanság, hogy a digitális kultúra megöli az emlékezetet, mert mindent feltöltünk a Facebookra, az Instagramra, de az, ami belőlük a belső énünket táplálja, elveszik. Mi erről a véleményed?

– Én nem abban látom a problémát, hogy az emlékeinket feltöltjük a közösségi médiára, és azzal kiadjuk magunkból. Nekem például nagyon is segít abban, hogy tudjam, mi történt két vagy öt éve. Viszont az identitásképzést megnehezíti, hogy rajta keresztül eszméletlen mennyiségű inger ér. A mi tizenéveinkben könnyebb volt belecsúszni egyfajta szubkultúrába, az utánunk következők állandóan ide-oda csapódnak. Látom a 12 éves lányomon, aki rengeteg embert követ: egyik héten még az Arctic Monkeys-t hallgatja, a következő héten már azt kérdezi tőlem, hogy tudok-e jó számokat a Green Day-től. Ezáltal nehezebb megtalálni az identitást, képlékennyé válik az egész személyiség. Másrészt viszont könnyebb is, ha igazából rátalálsz arra, ami érdekel. Én nem tudtam volna megszeretni az Európa Kiadót, mert nem jutottak el Gyulára, hozzám a hírük sem, vagyis csak a rendszerváltás közelében – ami persze a korommal is összefügghet. Ma sokkal szélesebb körből válogathatsz. Így van ez a nemi identitással is, mert jobban ki mernek állni a nyilvánosságra a másságot képviselők, és sokan rájönnek, hogy nincsenek egyedül. Régen az identitásunk olyan volt, mint egy folyó tölcsértorkolata, amely a tengerhez érve kitágult, de ugyanabban a mederben folyt tovább. Ma meg olyan, mint egy deltatorkolat, amely ezernyi patakra válik szét. Ha szerencséd van, megtalálhatod, de egy nagyon nagy merítésből. Nem is szólva arról, hogy régebben szigetszerűbben éltek az emberek, miközben azt mondják, hogy az internet atomizálja a társadalmat.

– Főállású újságíró vagy. Milyen ma Magyarországon újságírónak lenni?

– Nagyon nehéz, kettős nyomás alatt kell küzdenünk azért, hogy valóban hitelesek lehessünk. Az egyik a politikai-üzleti nyomás, ami a sajtóra hat a hirdetési bevételeket keresztül – ez már megvolt évtizedekkel ezelőtt, az internet előtt is – és ehhez társult a közösségi média, ahol bármilyen álhírt kitalálhatsz és terjeszthetsz minden felelősség nélkül. Ez Magyarországon a speciális társadalmi-politikai körülmények között különösen élesen jelentkezik, de szerintem világjelenség, hogy a tényeket szembeállítják az egyébként természetesen nem létező „alternatív tényekkel”. Vélemények lehetnek sokfélék, de a tényeknek nem lehet alternatívája. Lányom azt mondta, hogy újságíró akar lenni, azt mondtam neki: sok szerencsét. Jelenleg nem látom, hogy 20-30 év múlva lesznek-e még újságírók. Ehhez az kellene, hogy a társadalom fogadja el a szakma hitelességét, ahogyan például az orvosokét sem kérdőjelezzük meg normális esetben, bár mostanában erre is elég sok példa akadt. Nagyon veszélyes a társadalomra, ha egy szakma hitelességét teljesen laikus alapon kikezdik….

Haász János Apám óriás lesz című könyve a 21.Század Kiadónál jelenik meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
45 év börtönre ítélték, 21 évesen idegösszeomlást kapott, és róla készült a leghírhedtebb rendőrségi fotó – 40 érdekesség a 85 éves Nick Nolte-ról
1992-ben a világ legszexisebb férfijának választották, 45 évesen lett először apa, és megpróbálta lebeszélni John Travoltát a színészi karrierről. Jöhetnek még ilyenek?


1. Nicholas King Nolte néven született 1941. február 8-án, a nebraskai Omahában. Apja, Frank öntözőszivattyú-értékesítőként dolgozott, anyja, Helen áruházi beszerzőként. Van egy nővére, Nancy, aki a Vöröskereszt egyik vezetője volt.

2. Ősei között vannak angolok, németek, skótok és svájci-németek.

3. Anyai nagyanyja Lucy Millicent Massure volt, aki az Iowa Állami Egyetem hallgatói önkormányzatát vezette, a nagyapja pedig Matthew Leander King, neves mezőgazdasági mérnök és feltaláló, aki az iowai Dexterben található Dexter Community House tervezéséről vált híressé, amely egy úttörő projekt volt, mivel a saját maga által feltalált üreges agyag építőcserepet használta hozzá. Emellett a repülés egyik vezető figurájaként is ismert.

4. Nicket 1962-ben hamis katonasági behívókártyák eladásáért 45 év börtönbüntetésre, valamint 75 000 dollár pénzbírságra ítélték. A fiatalkorúak büntetésének végrehajtásáról szóló törvény alapján felfüggesztették a büntetését, és a vietnámi háború ideje alatt próbaidőn volt. A bíró figyelmeztette, hogy ha bármilyen más bűncselekmény miatt letartóztatják, az eredeti ítélet feltételei szerint börtönbe kerül.

5. Játszott az Arizona Állami Egyetem futballcsapatában.

6. Karrierje Minneapolisban kezdődött, az Eleanor Moore ügynökségnél, nyomtatott hirdetések modelljeként.

7. Négy főiskolára járt, de egyikről sem szerzett diplomát, mindet otthagyta: Eastern Arizona College. University of Nebraska, Pasadena City College, Phoenix College.

8. Szerepelt a Clairol „Summer Blonde” nevű termékének nyomtatott reklámjában is, mint modell. A kampány olyan sikeres volt, hogy a cég később a fényképet a termék dobozán is felhasználta, ez volt az egyetlen alkalom, hogy egy férfi szerepelt egy női hajfesték csomagolásán.

9. Az 1960-as évek közepén az Amerikai Légierő egyik kiképzőfilmjében szerepelt fiatal vadászpilótaként.

10. 1966-ban Luther Márton szerepét játszotta John Osborne Luther című darabjában. Ez volt az egyetlen előadás, amelyben az apja látta őt fellépni.

11. Körülbelül 14 évet töltött színházi turnékkal, mielőtt filmeket kezdett forgatni.

12. 1990-ig bezárólag súlyos alkoholista volt. Amikor az ismert színésznő, Katharine Hepburn egyszer azzal vádolta, hogy a város minden csatornájában feküdt már részegen, ő így válaszolt: „Még hátra van néhány.”

13. 45 évesen lett először apa, amikor harmadik felesége, Rebecca Linger 1986. június 20-án megszülte a fiukat, Brawley Nolte-t.

14. Brawley gyerekként az apja nyomdokaiba lépett, és fontos szerepet kapott az 1996-os Váltságdíj című thrillerben Mel Gibson elrabolt fiaként. Ezenkívül még apja két, akkortájt készült filmjében vállalt szerepet: az 1996-os Éj anyánkban (ebben Nick gyerekkori énjét játszotta), valamint az 1997-es Kisvárosi gyilkosságban. Ezután visszavonult a színészkedéstől.

15. Nick 2002 szeptemberében bejelentkezett a connecticuti Silver Hill Kórházba tanácsadásra, miután néhány nappal korábban ittas vezetés gyanújával letartóztatták a kaliforniai Malibuban. A vizsgálatok később kimutatták, hogy a színész a GHB, vagyis az úgynevezett „randidrog” hatása alatt állt. A letartóztatásakor készült híres rendőrségi fotója is. 2002. december 12-én három év próbaidőt kapott, illetve alkohol- és drogfüggőségi tanácsadáson való részvételre kötelezték.

16. A VH1 tévécsatorna „40 legmegdöbbentőbb híresség rendőrségi fotója” listáján az 1. helyen végzett a 2002-es képe – a hawaii ingjével és a hihetetlenül zilált frizurájával.

17. 66 évesen másodszor is apa lett, amikor a barátnője, Clytie Lane 2007. október 3-án életed adott a lányuknak, Sophie-nak.

18. Fontolóra vették a Superman/Clark Kent szerepére az 1978-as Supermanben, amit végül Christopher Reeve kapott meg. A legenda szerint Nolte a két személyisége között őrlődő skizofrénként akarta eljátszani a szuperhőst.

19 Harrison Ford sok nagy szerepet „elcsaklizott” előle: Han Solót, Indiana Jonest, valamint Rick Deckardot is a Szárnyas fejvadászban (1982), mivel mindháromnál szóba került Nolte neve is.

20. Walter Hill az ő főszereplésével akarta megrendezni A szökevényt (1993), Nolte viszont állítólag azt mondta, hogy már elfáradt az akciófilmektől, és túl öreg hozzá. Így csodák csodája, ezt a szerepet is Ford vitte sikerre (Andrew Davis rendezésében).

21. Ő maga is elszalasztott (saját döntéséből) jó szerepeket, ezek többnyire Kurt Russellhez kerültek. Például Snake Plissken a Menekülés New Yorkból (1981) című filmben (nem érdekelte a téma). Vagy R.J. MacReady A dologban (1982). Az utolsó cseppben (1988) végül ő szerepelt volna Mel Gibson és Michelle Pfeiffer mellett, de végül visszalépett tőle, így jöhetett helyette újra Russell.

22. Nagy lelkesedéssel pályázott viszont Benjamin L. Willard kapitány szerepére az Apokalipszis mostban (1979). Amikor Harvey Keitelt kirúgták, Nolte azt hitte, övé lesz a karakter, Francis Ford Coppola azonban végül Martin Sheennek adta.

23. Nolte apja, Franklin Arthur Nolte a második világháborúban a csendes-óceáni hadszíntéren szolgált az elit amerikai tengerészgyalogosoknál. Leszerelése után hazatért a családjához, de Nick szerint más ember lett, és nem sokat beszélt. Az apjával konzultált szerepéhez, amikor a Pokolról pokolra (1978) című filmre készült, amelyben egy vietnami veteránt játszott.

24. Kb. 23 kilogrammot szedett fel a Hol az igazság? (1990) című filmben játszott szerepéhez.

25. Magas családból származik: az apja 198 cm magas volt, a nővére pedig 185. Ő maga 188 centisre cseperedett.

26. 1992-ben a People magazin a világ legszexisebb férfijának választotta.

27. 13 évig élt együtt Clytie Lane-nel, mielőtt 2016. szeptember 8-án összeházasodtak.

28. 1966-ban Helen Keller testvérének szerepét kapta a Phoenix Little Theatre A csodatévő című darabjában, Sheila Page mellett, aki aztán első felesége lett, és akivel nyitott házasságban éltek.

29. Az egyik legközelebbi barátja az író-rendező Alan Rudolph, akivel összesen négy filmben dolgoztak együtt: Afterglow (1997), Bajnokok reggelije (1999), Trixie (2000), Szexuális mélyfúrások (2001).

30. 1994-ben volt a karrierje csúcsán, abban az évben két filmjéért is 7-7 millió dolláros gázsit kapott: A zűr bajjal járért és a Csont nélkülért.

31. 2017. >november 20-án csillagot kapott a Hollywoodi Hírességek Sétányán, amit a 6433 Hollywood Boulevard címen lehet megcsodálni.

32. További szerepek, amelyektől elesett így vagy úgy: John McClane,  Drágán add az életed! (1988); Dan Gallagher, Végzetes vonzerő (1987); John Rambo, Rambo (1982).

33. A 2018-as önéletrajzi könyvében azt írta, hogy korábbi színész partnere, Debra Winger „a maga módján gyönyörű”, de nem tetszett nek a viselkedése, amikor együtt dolgoztak A konzervgyári sor (1982) című filmen. Azt már nem magyarázta meg, miért döntött úgy később, hogy újra együtt szerepel vele a Végzetes érdekekben (1990), illetve nem tért ki a pletykákban szereplő románcukra sem.

34. A színésznő Navi Rawat (Gyilkos számok, 24, Ház a ködben, A dög) a menye: 2012-ben ment hozzá a fiához, Brawley-hoz, akinél amúgy 9 évvel idősebb.

35. Nolte-nak van egy saját produkciós cége is, a Kingsgate Films, amely olyan filmeket gyártott többek között, mint A vonzás szabályai (2002), a Sohaország (2005), a legjobb film Oscar-díját is elnyerő A bombák földjén (2008), A mintatanár (2011), a Kalandférgek karácsonya (2011), A hallgatás szabálya (2012), az Idegen földön (2013), illetve tavaly a netflixes Feszült helyzet (2025).

36. Bevallotta, hogy egy kicsit szerencsejátékozott, de sosem kattant rá nagyon, mert tekintettel kellett lennie a gyerekeire.

37. 21 évesen teljes idegösszeomlást kapott, erről így mesélt később: „A szüleim nem küldtek pszichiáterhez. Hagyták, hogy magam oldjam meg a problémát a nagymamám phoenixi házában. A nagyi 80 év feletti volt és szenilis, ezért sok időt töltöttünk együtt az ablaknál, és olyan dolgokat néztünk, amik valójában nem is voltak ott.”

38. Elmondása szerint 35 éves koráig az embernek nem kell semmiben profinak lennie. „Megpróbáltam tanácsot adni John Travoltának, hogy hagyja abba a munkát a Szombat esti láz után, de ő folytatta, és végül babák hangja lett. Aztán hirtelen jött a Ponyvaregény.”

39. 35 év után először szerepelt sorozatban, a 2011 és 2012 között sugárzott Befutóban (Dustin Hoffmannal). Állítása szerint a 70. születésnapja miatt vállalta el a szerepet. „Az ember a kortársaival akar dolgozni, és olyan kevés történet van, amelyben együtt lehet velük lenni.”

40. Összesen négyszer nősült (eddig): Sheila Page 1966-tól 1970-ig, Sharyn Haddad 1978-tól 1983-ig, Rebecca Linger pedig 1984-től 1994-ig volt a felesége. Ezt követően csak 22 évvel később, 2016-ban állt az oltár elé Clytie Lane-nel, akivel máig együtt vannak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Az egész amerikai kontinenst egyesítő népünnepély lett a Trump által nyíltan megvetett Bad Bunny félidei show-ján
Ritka az, ahol amerikai elnök ennyire ellenzi a legnagyobb amerikai események kiemelt pontját, de Bad Bunny félidei koncertje pontosan ezt a kitüntetést kapta. Politikai hadszíntér, republikánus ellen-halftime show-val. A Puerto Ricó-i énekes pedig a legszebben válaszolt minderre.


Már a bejelentés pillanatában tudni lehetett, hogy a 2026-os Super Bowl félidei show-ja nem csak a zenéről fog szólni. Bad Bunny, a Puerto Ricó-i reggaeton-király ugyanis az első olyan szólóelőadó, aki úgy kapta meg a világ legnézettebb 13 percét, hogy nem volt hajlandó angolul énekelni.

Minden üzenet, minden nüansz elsősorban a történetmesélésen alapult: azokon az embereken, akik igazán naggyá teszik Amerikát.

Itt pedig nem az Egyesült Államokra, hanem magára a kontinensre fókuszálunk, ezt pedig különösebb nyelvtudás nélkül is megérthettük.

Spanyol nyelvű világuralom a pályán

Benito (ahogy a rajongók hívják) nem bízta a véletlenre: a show-t a Titi Me Preguntó-val indította, és az ígéretéhez híven egy hatalmas latin fiesztát varázsolt a Levi’s Stadium gyepére.

A látványvilág brutális volt, és sikeresen adaptált díszleteket Bad Bunny az egyébként futó turnéjáról, az albumborítója is megelevenedett, de az igazi sokkot a vendégfellépők okozták.

Bár sokan Cardi B-t várták, Bad Bunny két hatalmas nagyágyút húzott elő: Lady Gaga váratlanul bukkant fel, hogy aztán Bruno Mars nélkül, egy latinosított verzióban kerüljön elő legutóbbi klasszikusainak egyike. Ricky Martin pedig egyfajta generációs hidat képezve csatlakozott, és a „LO QUE LE PASÓ A HAWAii” előadásával emlékeztette a világot a latin zene erejére, ami bölcs húzásnak bizonyult, ugyanis két ekkora név nyomatékosítja az üzenetet, az valamit biztosan jelenthet.

Bad Bunny pedig egy generációkon átívelő sztorit tálal, miközben minden tökéletes – pontosabban majdnem minden: Bad Bunny élő hangja kicsit hasonlít a felvételen valaki olyanra, aki életében először hallotta a dalokat, majd emlékezetből megpróbálta reprodukálni őket.

Sajnos a korábbi évek félidei show-jához képest hangban nagyon csúnyán alulmarad a 2026-os, de hát a Patriots sem szokott nulla ponton állni három negyeden keresztül.

A bosszantó jelenség mellett a katasztrófaturizmus és az objektív újságírás jegyében megnéztük az “ellenbulit” is, amely az “All American Halftime Show” nevében a republikánus szavazóknak készült,

a Kid Rock fémjelezte show pedig öreges, izzadtságszagú, erősen kínos élményként sújt le ránk.

Kiemelkedő megemlékezést kapott Charlie Kirk, akinek a legacy-ját próbálják őrizni, jelen esetben inkább kevesebb sikerrel.

Visszatérve Bad Bunnyra, olyan titkos meglepikkel szolgáltak, ahol a casual bulizó arcok között Pedro Pascal, Cardi B, Karol G és Jessica Alba is felbukkant.

Az, hogy ők nem voltak előtérbe helyezve, és a korábbi halftime show-khoz mérten a kameramunka is sokkal több szerepet kapott, ami különösen jó ízt adott az egésznek.

A show igazi súlyát nem a flitterek, hanem a puszta időzítés adta. 2026-ban, egy olyan politikai klímában, ahol a bevándorláskérdés és az amerikai identitás meghatározása körül izzik a levegő, Bad Bunny fellépése felért egy békés, de határozott tüntetéssel.

Azzal, hogy Benito egyetlen angol szót sem volt hajlandó énekelni, egyértelművé tette: a spanyol nyelv nem „idegen” többé az Egyesült Államokban, hanem a kultúra szerves része. Míg a stadionon kívül a Trump-adminisztráció szigorú bevándorlási intézkedései és az ICE (Bevándorlási és Vámhivatal) razziái tartják félelemben a latin közösségeket, a színpadon Bad Bunny büszkén hirdette:

„Nem vagyunk állatok, nem vagyunk idegenek. Emberek vagyunk és amerikaiak.” Ez a mondat, amit már a Grammy-gálán is bedobott, a Super Bowl éjszakáján vált húsbavágóvá.

A Kid Rock-féle „ellenbuli” pedig pont azt a mély árkot mutatta meg, ami az országot kettészakítja: míg az egyik oldalon a „Faith, Family, Freedom” (Hit, Család, Szabadság) szentháromságára épített, kizárólag angol nyelvű patriotizmus dübörgött, addig a Super Bowl színpadán egy befogadóbb, multikulturális jövőkép jelent meg. Ez a 13 perc nemcsak szórakoztatás volt, hanem egy kulturális hitvallás amellett, hogy Amerika arca végérvényesen megváltozott.

Ugyanitt, a meccsből megelégedtünk volna sokkal kevesebbel, míg ezt a latin bulit tovább is bírtuk volna.

Az idei Super Bowlt, azaz az amerikaifutball-bajnokság (NFL) döntőjét a Seattle Seahawks nyerte, miután 29-13-ra legyőzte a New England Patriots csapatát. Ezzel története során másodszor lett bajnok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A rajongók tiltakoznak, a stúdió magyarázkodik – a Star Trek: Csillagflotta Akadémia tényleg ekkora katasztrófa lenne?
A Paramount szerint ez forradalmi modern sci-fi a SkyShowtime-on, a rajongók szerint inkább baleseti jegyzőkönyv. TikTok-dialógusok, kánontiprás és kartonpapír-figurák: nem lehet megmenteni a legendát?
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2026. február 06.



A Star Trek: Csillagflotta Akadémia megérkezése akkora port kavart, hogy az ember már-már azt hihetné, valami radikálisan új, forradalmi irányváltásról van szó. A valóság ennél prózaibb és sokak számára jóval kiábrándítóbb.

A rajongói felháborodásokat a stúdió rendre politikai indíttatású támadásokkal magyarázza, ám ez az érvelés egyre kevésbé tűnik meggyőzőnek.

A Star Trek közönsége ugyanis nem tegnap lépett be a Csillagflottába: generációk nőttek fel az eredeti 1966-os sorozaton, az Új nemzedéken, a Deep Space Nine-on, a Voyageren vagy az Enterprise-on. Ezek a szériák sosem voltak mentesek társadalmi üzenetektől, sőt, sokszor kifejezetten bátran nyúltak érzékeny témákhoz, de mindezt gondolatébresztő tudományos fantasztikumba csomagolták, nem pedig aktuálpolitikai checklista látványos díszleteibe.

Az utóbbi évek Paramount-féle Star Trek-termései azonban sok nézőben azt az érzést keltették, hogy valami alapvetően félrecsúszott. A netflixes Discovery már indulásakor megosztó volt, de egy ideig én is néztem. A Picard három évadából legfeljebb egy fél szezon működött igazán, a Strange New Worlds pedig hiába próbált klasszikusabb hangvételt megütni, nem tudta maradéktalanul visszahozni a régi varázst, majd jó gyorsan földbe is döngölte azt amit két évad alatt felépített.

A Section 31 pedig aztán végképp kiverte a biztosítékot: egy drága, harsány, identitásában bizonytalan streaming film lett, amely inkább tűnt franchise-hasznosítási kísérletnek, mint szeretettel összerakott sci-finek.

A Csillagflotta Akadémia ebbe az egyre vitatottabb Alex Kurtzman „producerzseni” korszakába érkezik, és adna új reményt. Hát nem fog.

Az egyik legnagyobb problémám a dialógusokkal van. A karakterek olyan nyelvezetet használnak,

mintha egy középkorú marketinges próbálná kitalálni, hogyan beszélnek a Z generáció tagjai egy TikTok-kommentmezőben.

Ez a stílus nemcsak idegennek hat egy hatvanéves franchise univerzumában, hanem gyakran önmaga paródiájává válik. Nem felfrissíti a világot és modernizálja, hanem őszintén kellemetlen lesz. Ráadásul felmerül a kérdés: kinek is szól mindez? A fiatalabb közönség aligha rohan tömegesen egy több évtizedes sci-fi sorozat újabb iterációjáért, a régi rajongók pedig értetlenül állnak a tónusváltás előtt. Azokat elidegenítik, akik az igazi rajongók lennének, újakat pedig képtelenek bevonzani. Az eredmény egy furcsa vákuum, amelyben mintha nem létezne valódi a célcsoport. Ám szórakozás se sok.

A Csillagflotta Akadémia története időben messzire ugrik, a 32. század végére, ami kétségkívül kényelmes megoldás: így az alkotók gyakorlatilag bármit megtehetnek anélkül, hogy túl sokat kellene bajlódniuk a korábbi kánonnal. A Föderáció széthullott, a kolóniák elszigetelődnek, az univerzum újraegyesítésre vár, ez akár ígéretes kiindulópont is lehetne. Holly Hunter alakította Nahla Ake kapitány egy tragikus múltbéli döntés súlyát cipeli, miután ezekben a nehéz időkben elszakított egy gyereket az anyjától. Ugrunk egy jó pár évet az időben, közben a krízis megoldódott (elég szájbarágós COVID párhuzam), és a Föderáció megtalálja a fiút, Caleb Mirt (Sandro Rosta), aki felnőttként körözött bűnöző lett.

Holly Hunter válaszút elé állítja a férfit: Csillagflotta Akadémia vagy börtön.

Ez a dramaturgiai fogás azonban több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. A Csillagflotta hagyományosan a Föderáció elitje volt, a legkiválóbbak gyűjtőhelye, nem pedig egy kozmikus alternatív büntetés-végrehajtási intézet. A sorozat persze igyekszik erkölcsi leckét adni arról, milyen károkat okoz a családok szétszakítása. Csak éppen olyan finomsággal, mintha légkalapáccsal kopogtatnák a néző homlokát. A finomkodás sosem volt erőssége a Kurtzman produkcióknak.

Az első rész főgonoszát Paul Giamatti alakítja, ám a fenyegetés helyett inkább groteszk hatást kelt. Nehéz komolyan venni azt a jelenetet, amikor egy termetes, izomkolosszus harcos majdnem alulmarad a majd 60 éves 170 cm-es színésszel szemben egy kézitusában.

Lehet ezt idegen fajokra és különleges képességekre fogni, de a vizuális benyomás ettől még inkább komikus, mint félelmetes.

A sorozat egészére jellemző ez a disszonancia: drámai pillanatokat akar, de gyakran paródiába csúszik. Olyan, mint egy rossz szuperhősfilm, menő akar lenni, de helyette csak szánalmas. Joss Wheedon-féle párbeszédek működtek egy Buffy-ban, vagy egy FireFlyban, de itt nagyon nem önazonos ez a stílus a Star Trek 60 éves örökségével.

Narratív szempontból sem túl rózsás a helyzet. Az epizódok sodródnak egyik érzelmi kitörésből a másikba, miközben nehéz kitapintani egy valóban átgondolt, hosszabb ívű történetet. Itt nincs értelem, csak érzelmek.

A karakterek többnyire egyetlen tulajdonság köré épülnek, mintha egy produceri checklistát pipálnának végig.

Itt a félénk zseni, ott a minden helyzetben legyőzhetetlen harcos, amott a testpozitív öntudatra ébredt 17 éves tinilány hologram. A Star Trek mindig is sokszínű volt, de korábban a figurák személyisége nem merült ki egyetlen címkében. Spock sem pusztán „a félvér”, hanem belső konfliktusokkal küzdő, komplex személyiség volt. Ehhez képest az Akadémia szereplői gyakran kartonpapír-vázlatnak hatnak, mint egy Disney-sorozat a 2000-es évekből.

A kánonhoz való viszony különösen fájdalmas pont. Érzelmeket villogtató Vulkániak, akik humorizálnak, pacifista Klingonok, akik többapájú családokból származnak, sőt egy genetikai szabályokat felrúgó Jem’Hadar leszármazott is felbukkan.

Az alkotók megnézték a Star Trek lexikon borítóját (bele már nem sikerült lapozni) és senki sem mondta el nekik, hogy nem lehet egy Jem’Harad nő, mert ők genetikai úton szaporodnak, más fajokkal pedig végképp kizárt, hogy vegyüljenek.

Ezeknek az ellentmondások semmi köze a kreatív újragondoláshoz, pusztán hanyagság, ami egy ilyen múltú franchise esetében nehezen megbocsátható.

Mindez azért különösen keserű, mert a Star Trek valaha jóval több volt egyszerű tévésorozatnál. Az elsők között teremtett aktív rajongói közösséget, saját találkozókkal még a Comic Con aranykora előtt, és nem egy mérnök vallotta be, hogy gyerekkori inspirációként hatott rá Gene Roddenberry erredeti víziója.

Steve Jobs legendásan rajongott a franchise-ért, és állítólag külön kérte a mérnökeit, hogy az eszközeik úgy nézzenek ki és úgy működjenek, mintha az Enterprise-ról érkeztek volna.

Ehhez képest a Csillagflotta Akadémia inkább tűnik egy drága, identitását kereső mellékvágánynak, mint a jövőről szóló, optimista látomás örökösének. Itt van neon ugrókötél, neon fülhallgató, minden a jelenlegi technológiai szintet mutatja, csak neon. Semmi igazán forradalmi.

A legszarkasztikusabb megjegyzések sem tudják teljesen elfedni a csalódottságom: sokan nem azért kritizálják ezt a sorozatot, mert gyűlölnék a Star Treket, hanem éppen ellenkezőleg, mert túl jól ismerik, és fájó látni, milyen irányba sodródott.

Ez egy Star Trek sorozat, olyan emberek tollából, akik nem értik a Star Treket és olyan embereknek készült, akik nem szeretik a Star Treket

A Csillagflotta Akadémia nem pusztán egy félresikerült spin-off sorozat, hanem egy újabb állomás abban a korszakban, amelyben a franchise mintha teljesen elveszítette volna saját iránytűjét. Lehet, hogy egyesek számára könnyed „guilty pleasure”, de azoknak, akik a régi, gondolkodásra késztető, bátor tudományos fantasztikumot keresik, ez az akadémiai évfolyam inkább bukást érdemel, mint dicséretet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
„Homer Simpson figyelmeztette a világot az orgiákra Epstein szigetén” - egy 26 éves rajzfilmepizód hirtelen egészen más értelmet nyert
A Simpsons alkotóját, Matt Groeninget Epstein egyik áldozata nevezte meg a bírósági iratokban. Ami kiderült, teljesen új megvilágításba helyezi a sorozatot.


Újra forr az internet egy 26 éves Simpson család-epizód miatt, a rajongók szerint ugyanis a rajzfilm egy hátborzongatóan pontos jóslatot tett Jeffrey Epstein pedofil-szigetéről – írta a New York Post. A vita most azért lángolt fel ismét, mert a kérdéses jelenet újra virálissá vált a közösségi médiában. A „The Computer Wore Menace Shoes” című,

2000-ben bemutatott részben Homer Simpson Mr. X álnéven pletykablogot indít, amivel felfedi Springfield sötét titkait.

Amikor azonban egy kitalált sztorija véletlenül igaznak bizonyul, elrabolják és egy titokzatos szigetre viszik, ahol azokat tartják fogva, akik túl sokat tudnak.

A rész végén Homer oldalán egy üzenet jelenik meg, ami „egy szigeten lévő őrült alakokról” szól, akik „titokban irányítják a világot”.

A rajongók azonnal párhuzamot vontak a jelenet és a néhai Jeffrey Epstein botránya között, aki a vádak szerint éveken át kiskorú lányokkal szembeni szexuális visszaéléseket és emberkereskedelmet folytatott a Karib-tengeri magánszigetein, Little Saint James-en és Great Saint James-en. „A Simpson család figyelmeztette a világot az orgiákra Epstein szigetén” – írta egy kommentelő az X-en.

Egy másik felhasználó szerint „a Simpson család beszélt el nekünk először az Epstein-aktákról”. A valóságban az epizód harmadik felvonása az 1967-es brit kultsorozat, a The Prisoner (A fogoly) paródiájaként adták el, amely szintén egy férfiról szól, akit egy elzárt szigeten tartanak fogva, miután túl sokat tudott. A részben még a sorozat eredeti főszereplője, Patrick McGoohan is vendégszerepelt.

Az összeesküvés-elméleteket tovább fűti a sorozat alkotóját, Matt Groeninget érintő állítás.

Epstein egyik legismertebb áldozata, Virginia Giuffre – aki 2025-ben öngyilkosságot követett el – egy 2019-ben nyilvánosságra hozott bírósági iratban azt állította, hogy Epstein arra kényszerítette, hogy masszírozza meg Groening lábát a milliárdos magángépén.

Giuffre arról írt, hogy undorodott a férfi „kérges lábkörmeitől”.

A kommentelők ezt bizonyítéknak tekintik. „Matt Groening beletette Epsteint a 'The Simpsons'-ba. Virginia Giuffre arról írt, hogy Epstein gépén volt Groeninggel, és masszíroznia kellett az izzadt lábát!!” – írta egy felhasználó. Fontos kiemelni, hogy Groening ellen soha nem emeltek vádat az üggyel kapcsolatban.

A sorozat készítői többször is reagáltak a „Simpsons-jóslatokra”. Matt Selman showrunner szerint a sorozat nem jósol, csupán a történelem ismétlődő mintázatait dolgozza fel, és a több száz epizód miatt statisztikailag elkerülhetetlen, hogy néha egybeessenek a valós eseményekkel.

Viszont, ha számításba vesszük, hogy a sorozat egyik agya rendszeresen összejárt a világ szexfüggő hatalmasságaival, a rajzfilm meghökkentő jóslatai talán nem is jóslatok voltak, csak bennfentes információk a jövővel kapcsolatban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk