HÍREK
A Rovatból

Ha tényleg lapos volna a Föld, nem használhatnál bankautomatát – sőt, nem is létezhetnél

Hogy miért? Ütős videó mondja el.


Mi történne, ha TÉNYLEG lapos lenne a Föld? Mi volna, ha a Lapos Föld Mozgalom híveinek lenne igaza? Mi mindennel járja? Kutatók és tudósok következtetéseit felhasználva ütős kis videó készült erről.

A téma elég sok embert érdekel, ez abból is látszik, hogy bár csak néhány napja tette közzé a felvételt a What.If Facebook-oldal, máris több mint 8 millió kattintást produkált, 98 ezren osztották meg, és 23 ezer reakció érkezett rá a poszt alatt.

Az alábbiakban összefoglaljuk a videó lényegét.

Az első kérdés az, hogy egy korong formájú, lapos Földön létezne-e gravitáció. A válasz az, hogy igen, létezne, ám nem úgy, ahogyan most. A gravitáció az az erő, amely - a leegyszerűsített magyarázat szerint - egyben tartja a bolygót. Ha volna a palacsinta alakú Földnek gravitációja, az a korong közepe felé húzna benneteket. És ez az erő, minél távolabb akarnál kerülni a középpontól, annál erősebbé válna. Körülbelül olyan érzés volna a gyaloglás, mint a hegymászás. A korong szélén már iszonyú nehéz lenne kifelé lépkedni.

Ha lapos volna a bolygónk, a Földön megtalálható víz a korong közepére rendeződne, a szárazföldi növények pedig ferdén nőnének, a gravitációval ellentétes irányban.

Na és mi van a Nappal? Az egyik Flat Earth teória szerint a Nap kering a Föld körül. Nos, ha ez így volna, nem lennének időzónák - és a videó készítői szerint nem kínozna bennünket a jet lag -, a Nap az egész Földet megvilágítaná, állandóan világos volna, nem váltakozna a nappal és az éjszaka.

Nem lennének évszakok, nem létezne napfogyatkozás. A kutatók szerint, ha lapos volna a Föld, a Nap is jóval kisebb volna, különben szanaszét égetne bennünket.

De mindenképpen száraz lenne a Föld, mivel nem védené az élővilágot a mágneses mező a világűrből érkező sugárzásokkal szemben. A Föld mágneses terét egyébként elsősorban a nagyrészt vasból álló belső mag folyékony részének dinamóhatása hozza létre. A mintegy 7000 kilométer átmérőjű földmag alkotja a Föld fémes belsejét.

És mi történne, ha nem védene bennünket a mágneses mező a világűrből érkező sugárzástól? A videó szerint súlyos elváltozásokat okozna a szervezetünkben, a daganatos betegségektől a DNS károsodásáig. A víz távozna a világűrbe a belélegezhető levegővel együtt.

Na és ha volna valamilyen alternatíva a Föld mágneses mezője helyett, és életben maradnánk? Akkor is elég furi dolgokat tapasztalnánk. Ha két ember, pontosan ugyanolyan magas, és az Egyenlítőtől különböző távolságban tartózkodnak, majd és lemérik ugyanabban az időpontban az árnyékuk hosszát, különböző hosszúságot kapnak. Ha a Föld lapos lenne, ugyanakkora volna az árnyékuk.

A lapos Föld mozgalom hívei úgy gondolják, hogy az Antarktisz nem más, mint egy hatalmas jégfal a lapos Föld körül, és a lapos Föld térképén középen helyezkedik el az Arktisz, vagyis az Északi-sark. Ha ez így lenne, 32 óra volna a repülőút Argentína és Ausztrália között.

A lapos földön nem lenne GPS, nem lennének műholdak, használhatatlanok lennének a navigációs eszközök, nem tudnál bankautomatákat és bankkártyákat használni, viszont egy jó távcsővel láthatnád a dubaji Buj Kalifát.

Mi a tanulság? Ezek ellenkezője - az évszakok váltakozása, a gravitáció és a többi - mind bizonyíték arra, hogy a a Föld nem lapos.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fehér Ház: Nem lesz Trump-Putyin csúcs a közeljövőben
Rubio és Lavrov csak telefonon egyeztettek, a beszélgetést „eredményesnek” minősítették. A személyes találkozót most nem tartják szükségesnek.


A Fehér Ház szerint a közeljövőben nincs napirenden Donald Trump amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök találkozója, írja a BBC.

A héten Marco Rubio amerikai külügyminiszter és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter előkészítő megbeszélést tartott volna.

A Fehér Ház szerint a felek „eredményes” telefonbeszélgetést folytattak, ezért a személyes egyeztetés most nem „szükséges”. További részleteket a halasztás okáról nem közöltek.

Múlt csütörtökön Trump azt mondta, hogy két héten belül Budapesten tárgyalnának az ukrajnai háborúról. Hétfőn Trump a jelenlegi frontvonal mentén történő befagyasztást támogatta, a Donbászra utalva így fogalmazott: „Legyen elvágva úgy, ahogy van.”

Oroszország többször elutasította a jelenlegi érintkezési vonal befagyasztását. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint Moszkva csak „hosszú távú, fenntartható békében” érdekelt.

Közben európai országok Ukrajnával együtt egy 12 pontos béketerven dolgoznak. A javaslat tűzszünetet és a frontvonalak befagyasztását, a hadifoglyok és elhurcolt gyermekek cseréjét, biztonsági garanciákat, újjáépítési támogatást, valamint gyorsított uniós csatlakozást ír elő. A csomag az orosz szankciók fokozatos feloldásával számol, és a végrehajtást Donald Trump amerikai elnök vezette nemzetközi békebizottság felügyelné.

A mintegy 300 milliárd dollárnyi befagyasztott orosz vagyon felszabadítása csak akkor történne meg, ha Moszkva részt vállalna Ukrajna háború utáni helyreállításában. A terv a tervezett budapesti békecsúcsra készült, és a jelenlegi frontvonalak mentén állítaná le a harcokat, amit Oroszország eddig elutasított. Az európai diplomaták a héten Washingtonban egyeztetnek az Egyesült Államokkal.

(via Portfolio)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Meg kell várni, hogy kihűl az üzem” - egyelőre felbecsülni sem tudták a százhalombattai finomítóban keletkezett károkat
A cég az ellátást saját és stratégiai készletekkel priorizálná. Szakértők akár 40%-os kapacitáskiesést, tartós leállás esetén legalább 5%-os drágulást valószínűsítenek.


Ahogy arról lapunk is beszámolt, éjszaka tűz volt a MOL százhalombattai finomítójában. Orbán Viktor a Facebookon jelezte: Magyarország üzemanyag-ellátása biztosított, és a kormány „a lehető legszigorúbban” vizsgálja ki az esetet.

A MOL szerint most még nem látható a kár mértéke, de szükség esetén szóba jöhet a stratégiai üzemanyag-tartalék felhasználása, számolt be róla az RTL Híradó. Pulay Krisztián, a vállalat termelési és fejlesztési igazgatója azt mondta, az ellátás rendben van, a cég belső protokollok szerint priorizálja a hazai piacot, saját készletekkel vagy a stratégiai tartalék bevonásával.

A károk felmérése csak az üzem kihűlése után kezdődhet.

„Ha kihűl az üzem, nagyjából 24 órán belül el tudjuk kezdeni, és ahogy említettem, a kollégák folyamatosan újraindítják a többi üzemet, úgyhogy erről csak azután tudunk nyilatkozni, hogy ez mit is jelent”

– mondta Pulay.

A finomító egy korábbi munkatársa szerint itt dolgozzák fel a teljes hazai kőolaj-feldolgozó kapacitás 40–45 százalékát, és ebben az üzemben orosz eredetű kőolajat kezelnek.

A stratégiai tartalékokat a Szénhidrogén Készletező Szövetség kezeli. A szervezet adatai alapján több mint 495 ezer tonna gázolaj és csaknem 227 ezer tonna benzin áll rendelkezésre. Holoda Attila energetikai szakértő úgy fogalmazott: a mostani készlet 96 napra elegendő, vagyis egy komolyabb baleset esetén is biztosítható az ellátás.

Szakértők szerint a tűz miatt a finomító kapacitásának akár 40 százaléka is kieshet. Az Erste számításai alapján, ha fél éven belül sem áll helyre a termelés, a benzin és a gázolaj ára legalább 5 százalékkal nőhet.

A hír megjelenése után a MOL részvényei reggel mintegy másfél százalékot estek, később azonban az árfolyam emelkedni kezdett.

Az RTL Híradó teljes beszámolóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
16 fokban fagyoskodtak a diákok - több budapesti iskolát be kellett zárni az elromló kazánok miatt
Egy névtelenséget kérő pedagógus szerint már tavasszal látszott, hogy gond lesz a kazánnal. A Belső Pesti Tankerület egyik intézményében a héten igény esetén csak az első három órát tartják meg.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 21.



Több budapesti iskolában is bizonytalan a tanítás a fűtési gondok miatt: van, ahol csak néhány órát tartanak meg, máshol napokra leáll az oktatás, tudta meg az RTL Híradó. Az Eduline szerint egy technikumban hétfőn hazaküldték a diákokat, egy másik intézmény pedig már múlt héten jelezte a szülőknek, hogy az őszi szünetig nem lesz tanítás a meghibásodott fűtés miatt.

A zuglói Herman Ottó Tudásközpont Általános Iskola honlapján múlt pénteken jelent meg, hogy a fűtési rendszer hibája miatt leállították a fűtést. Hétfőtől szerdáig rendkívüli szünetet rendeltek el, ezeken a napokon tanítás nem lesz. Ügyeletet a Budapesti Egyesített Középiskolai Kollégiumban biztosítanak.

Egy névtelenséget kérő pedagógus a híradónak arról beszélt, hogy

már tavasszal látszott: baj lesz a kazánnal, és azóta sem sikerült megoldani a problémát. Elmondása szerint kollégái az egyik teremben 16 fokot mértek.

Az Eduline információi szerint más intézményekben is korlátozzák az órákat: a Belső Pesti Tankerület egyik iskolájában a héten csak az első három óra tartható meg, de a gyerekek otthon is maradhatnak.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint a fenntartóknak nyáron kellene elvégezniük a szükséges karbantartásokat. Nagy Erzsébet, a PDSZ elnöke így fogalmazott: „Ez már évek óta, ha nem évtizedek óta probléma, hogy a nyári szünetet ilyen tekintetben teljesen kihagyják, és hát amikor lehűl az idő, akkor szembesülnek az intézményekben azzal, hogy nem működik a fűtőrendszer vagy éppen elmaradt a tetőfelújítás, és akkor kell kivonulni mondjuk egy egész szintnek az adott iskolában, és máshol megszervezni az oktatást, mert akkor állnak neki a tetőfelújításnak.”

A Klebelsberg Központ válasza szerint nyáron elvégezték az ellenőrzéseket, és ahol szükség volt rá, javították a hibákat. A belső pesti tankerületi központ közölte: hétfőn átmeneti hiba lépett fel, a javítás folyamatban van. A fenntartó szerint az érintett szakiskolában helyreállt a fűtés, így szerdán folytatódik a tanítás.

Az RTL teljes riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
RTL: Egyáltalán nincs szabad időpont egész Budapesten felnőtt ultrahang vizsgálatra az online időpontfoglaló rendszerben
A telefonos tájékoztatás szerint legközelebb Tatán, december 29-én van hely. Márciustól a szakrendelőknek a szabad kapacitás 60 százalékát kell feltölteniük a rendszerbe.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 21.



Budapesten jelenleg nem lehet felnőtt ultrahangra online időpontot találni az állami intézményekben, tudta meg az RTL Híradó. Az Egészségablak telefonos ügyfélszolgálata ezt megerősítette.

A központi rendszerben most nincs feltöltött időpont, a fővárosban sehol sem. A tapasztalatok szerint ultrahangra különösen nehéz bejutni.

Végül csak Tatán, Budapesttől mintegy 70 kilométerre kínáltak helyet december 29-re: ott hasi, kismedencei és pajzsmirigy vizsgálat is elérhető.

Aki hamarabb szeretne bekerülni, a magánellátásban találhat időpontot: hasi ultrahangra akár két napon belül is foglalható vizsgálat, 32 ezer forintért.

Takács Péter egészségügyi államtitkár elmondta, a koronavírus-járvány óta a CT-, MR- és ultrahangvizsgálatoknál is hosszabbak a várakozási idők. Közlése szerint új ultrahangkészülékeket vásároltak, és 7,5 milliárd forint plusz forrást kaptak a szakrendelők a vizsgálatok bővítésére. Hangsúlyozta: a kórházak folyamatosan teszik közzé az új időpontokat, ezért arra kér mindenkit, hogy „csekkolják rendszeresen az Egészségablak applikációt”.

Március óta szabály írja elő, hogy a szakrendelők a szabad kapacitásaik 60 százalékát feltöltsék a digitális időpontfoglaló rendszerbe, a fennmaradó 40 százalékot kontrollra érkező páciensek számára tarthatják fenn.

Az RTL teljes riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk